Pápai Hírlap – XII. évfolyam – 1915.

1915-01-09 / 2. szám

LEÁNYKA RUHA Előirás szerinti AFOLÓIŐI KÖPEHÍY KÉZIMUNKA KÉZIMUNKA fejvédővel és vöröskereszt jelvénnyel együtt 5 korona LEÁNYKA RUHA LEÁNYKA RUHA NR J/C T , R . KÉZIMUNKA SZOLiOöY hi. CÉGNÉL (MATUS-HAZ) LEÁNYKA RUHA KÉZIMUNKA — Elhunyt földbirtokos. Gelsei és szolga­győri Biró Vince, városunkban is jól ismert lovászpalonai földbirtokos, folyó hó 3 án rövid szenvedés után életének 46-ik, boldog házas­ságának 17-ik évében elhunyt. Hült tetemét Lovászpatona és környéke nagy részvéte mellett folyó hó 5-én helyezték a lovászpatonai róm. kath. temetőben örök nyugalomra. Gyászolják : neje, szül. Németh Ilona; gyermekei: Ilonka, Mariska, Margit; és apósa: Németh László. — Presbiteri gyűlés A helybeli ref. egyházközség tanácsa f. hó 7-én gyűlést tar­tott, amelyen ideiglenesen betöltötték a Gergely Ferenc eltávozása által megüresedett tanítói állást. Erre az állásra a tanév végéig Borsos Lilla, oki. tanítónőt, Borsos István, főiskolánk tanárának képzett leányát választották meg egyhangúlag. A Czike Lajos lemondásával meg­üresedett főiskolai egyházi gondnoki állásnál a presbitérium szavazatát egyhangúlag Kis József pápai esperes lelkészre adta le. Meg­választották ezután a gyülekezeti számvizsgáló bizottságot, elintéztek két egyházi adó elleni felszólamlást és szavaztak három egyházkerületi tanácsbiróra. Egyhangú szavazatot kaptak: Sidry Lajos, egyházközségi főgondnok, Szász Károly, a képviselőház elnöke, dr. Horváth József, a theol. akadémia tanára. Besenbach Karoly Lapunk zárlakor mély részvéttel vettük a gyászos hirt, ho*zy Besenbach Károly építőmester ma délelőtt 66 éves korában el­hunyt. Halálát hosszas betegség előzte meg, zsenije, amely oly sok kiváló alkotást hozott létre, évek óla kialudott, nagy kárára az építő ­művészetnek. A boldogult különösen az építé­szeti rajznak volt mestere. — Mint embert szivjóság, emberies gondolkodás jellemezte, s birta az egész város osztatlan tiszteletét. Mun­kásai is mindenkor megértő jóakarójukat tisz­telték benne. Halálának hire széles körben fog őszinte részvétet kelteni. Temetése hétfőn dél­után lesz. — Három milliárdnál több a hadiköl­csön. A magyar hadikölcsön jegyzésének ered­ményét bár még hivatalosan nem tették közzé, de értesülésünk szerint a jegyzések végleges összege 1018 millió korona. A vidéki jegyzések­ből a pénzügyminisztérium törölt egy bizonyos összeget. Hogy mennyit? Azt még nem hozták nyilvánosságra. Ausztriában 2135 millió koronát jegyeztek. Ugy hogy Magyarországon és Ausztriá­ban a jegyzések összege 3153 millió koronát halad meg. — Egyházi gyűlés. Vasárnap délelőtt a helybeli ev. egyház közgyűlést tartott, melyen a folyó évi egyházi adót állapították meg személyenként — azzal a megjegyzéssel, hogy akinek az adókirovás ellen kifogása van, azt a lelkészi hivatalnál sürgősen jelentse. Barcza István egyházfi, aki évtizedeken át hűséggel szolgálta az egyházat, súlyos betegsége miatt lemondott állásáról. A „hív szolga" lemondását az okra való tekintettel sajnálattal fogadták. Helyét a február 2-án tartandó zárszámadó közgyűlésen fogják betölteni. — Halálozás. Á Pápai Takarékpénztár régi, érdemes hivatalszolgája, a népszerű Illés István, akit csak bizalmasan „Illés bácsi"-nak szólított mindenki, e hó 1-én, 70 éves korában, hosszas betegeskedés után elhunyt. Az intéze­tet odaadó hűséggel, becsülettel több mint 25 éven át szolgálta. A felek előzékeny, szolgálat­kész modoráért, elöljárói kötelességeinek lelki­ismeretes, pontos ellátásáért nagy tiszteletben tartották. Példás családapa volt, aki nagyszámú gyermekeit szerető gonddal nevelte fel. Teme­tése vasárnap délután volt impozáns részvét mellett. Utolsó útjára elkísérte az intézet tiszt­viselői kara és igazgatósága s mindkét testüiet koszorút helyezett ravatalára. Halálát felesége, szül. Szokoly Ilona, gyermekei: Erzsébet, Karolin, Mária, Gizella, Béla, Ilona, Sándor, Jolán és Teréz, valamint kiterjedt rokonság — köztük hat veje — gyászolja. — Polgárőrségünk. Ez intézmény meg­alakulása is nehezen ment, és úgy látszik, ez a sors kiséri a fönnmaradását is. Több mint 150 tag jelentkezett, de esküt már csak 102 tett. S e szám is már megfogyatkozott 6—8-al s e miatt a szolgálat igen gyakran rákerül a bennmaradottakra. Hogy ez a teher enyhüljön és a szolgálat a meglevő szám mellett is el­tűrhető legyen, a főparancsnokság intézkedése folytán a nappali szolgálat megszűnt s éjjelen­ként 12 tag helyett 6 tag szolgál oly módon, hogy mindegyik egy egy rendőr kíséretében járja be a kerületét. Ez csak addig tart, amíg a most megindult ujabb tagtoborzás folytán leg­alább 300-ra nem emelkedik a polgárőrök száma. Ekkor ismét a régi rend tér vissza és pedig jóval ritkábban ismétlődő szolgálati kötelezett­séggel. Kérjük ismét és ismét a közérdekért érző polgárainkat, álljanak be ezen üdvös intéz­ménybe minél többen s agitáljanak mellette mennél szélesebb körben! — Iparosok segélyezése. A kerületi iparkamara felhívása szerint az állami had­segélyzö hizottság azokat az iparos családokat, kik a családfő hadbavonulása folytán nyomorba jutottak, továbbá azokat az iparosokat, kiknek iparát a háború alapjában megtámadta, segély­ben szándékozik részesíteni. Eme segélyezés­nél egyébről nem lehet szó, mint a legnél­különözhetetlenebb életszükségletek fedezésénél olyanoknál, akik erre a jelenlegi körülmények között a legmegfeszítettebb igyekezetük ellenére saját erejükből nem képesek. Az ilyen iparos családok, illetőleg iparosok az ipartestületi jegyzőnél mielőbb jeletkezzenek. — Karácsonyi adományok. A református nőegylet m. hó 24-én tartott karácsonyfa-ünne­pélyére a következő adományozások történtek : gróf Esterházy Pálné egy szép karácsonyfát adott, Baranyay Zsigmondné egy kosár diót, Faragó Jánosné 1 kiló szaloncukrot, Kis Józsefné almát, Kis Tivadar 25 drb. gyermeknaptári, Kis Tivadarné süteményt és szaloncukrot. Fogad­ják az adakozók e helyen is a nőegylet hálás köszönetét. — Milyen idő lesz januárban? A meteorológusok szerint január második harmada állandó hideget hoz, amely a harmadik har­madban zordon havas, jeges téli időjárássá fajul. — Felmentésért folyamodó népfelkelők bevonulása. A győri kereskedelmi és iparkamara közhirré teszi, hogy azok a népfölkelők, kik az 1887—1890. években születtek és a most meg­tartott bemutató szemlén alkalmasoknak talál­tattak, de fölmentésükért akár a kereskedelmi, akár a pénzügyminiszterhez folyamodtak, január 16-án állomáshelyeikre bevonulni tartoznak még abban az esetben is, ha addig a folyamodásuk nem nyert volna is elintézést. Ezek folyamodá­suk sorsát állomáshelyeiken a népfelkelői szol­gálatban tartoznak bevárni. Kivétel alá esnek azok az alkalmazottak, kik a katonai célokra dolgozó oly vállalatoknál állanak szolgálatban, amelyek a cs. és kir. hadügyminiszter, illetve a m. kir. honvédelmi miniszter által kijelöltet­tek és ezen miniszterek egyike által külön utasíttattak a fölmentési javaslatok előterjeszté­sére. Ezek az alka)ma?ottak nem tartoznak január 16-án bevonulni s polgári foglalkozásuk­ban várhatják be a fölterjesztett fölmentési javaslat elintézését. — Köszönetnyilvánítás. A pápai izr. ingyen­népkonyha vezetősége hálás köszönetét fejezi ki az alulírott hölgyeknek és uraknak, hogy természetbeni ado­mányaikkal megajándékozták népkonyhánkat. Továbbra is nagybecsű támogatásukat kérjük. Koritschoner FűlÖpné, dr. Flesch Józsefné, Fischer Gyuláné, Bőhm Sámuelné, Wallenstein Dánielné, Lengyel testvérek (Dáka), Weisz Józsefné, Pfeiffer Ignácné, Steiner N -né, Bodánszky Dávidné, Gestettner Izsák, Pollák Rudolfné, Kovács Antalné, özv. Blau Adolfné, dr. Lővy Lászlóné, Politzer Gáspárné, Drach Áronné, Sziisz N., Krausz Áronné, Deutsch Dávidné, Krausz Jakabné, Eisler Mórné, Koréin Vilmosné, Rapoch Vilmos, Bőhm Samu, Pátkai József, Krausz Vilmosné. Használjunk hadisegély-postabélyeget! Adakozzunk a pápai hídi kórház sebe sültjei részére párnát, fehérneműt, papucsot, harisnyát, kapcát, zsebkendőt és bínnilyen testinelegítö rnh idarabot.' — Köszönetnyilvánítás. Toch József pápai cég a háborúban elesett pápai illetőségű katonák család­tagjai számára 100 koronát kezeimhez lefizetett. Az adományozó cégnek a szegény családtagok nevében köszönetemet nyilvánítom. Mészáros Károly polgármester. — Az izr. népkonyha javára adakoztak; Ungár Mihályné, Ungár Manó 50—50 K, Schwartz Mór (Kiskőrös) 40 K, dr. Hirsch Vilmos 20 K, Steiner Zsigmondné, Sternfeld Márkusné, Herczl Vilmosné, Krausz Gyuláné, Ungár Béláné, dr. Gelley Frigyesné (Dunaszerdahely), Kovács Ignácné (Egyed) 10—10 K, Fleiner Pálné 8 K, Neumann Benő, dr. Weisz Miksáné (Devecser), Baum Lajosné 5 -5 K, Krausz Gáspár 4 K, dr. Deutsch Ernő (Karánsebes) 3 K. Várhelyi Izsó 2 K, Nussbaum József gyűjtése 25 K; ehhez járultak : Fischer Benő és fia 3 K, Várhelyi Izsó 2 16 K, Selinko Manó 2 K, Marton I. L. 1*80 K, Schischa Adolf, Panéth Adolf 1-72-1-72 K, Baum Lajos 1-80 K, Szelenfreund Benő, Blau Henrik 1 44—144 K, Krausz Jakab, Krausz Adolf 1-36-1-36 K, Hirschler Aladár, Hoffman Miksa 1 — 1 K, Buchsbaum Lipót, Szusz Dezső, ifj. Eisler Mór 72—72 f, Nussbaum József 46 f, Szelenfreund Miksa, Eckstein Miksa, Salamon Náthán, Villner Lázár, Spitzer Lajos, Schischa László, Singer Dávid 36—36 f. Az elnökség. Ne feledkezzünk el a pápai hadi kórház sebesültjeiről. A Vöröskereszt-egylet közzétételei. A sebesült katonák karácsonyfájára a következő adományok folytak be. a) Pénzbeli adományok: A bel­városi Kath. Kör gyűjtése: Kalmár Károly 10 K, Kókai Mátyás 2 K, Huppan István, Legény Ferenc, Masszi István, Arányi József, Saád Lajos 1 — 1 K, Kobera Károly 2 K, Kreizer József, Danassy József, Pintér Gyula, Szidnay Antal, Kreutzer Ferenc, Németh Irnre, Giczi György 1 — 1 K, Erdélyi József 20 f, Hevesi Bernát 2 K, Mátrai Guidó 1 K, Kolbe Nándor, Hajdani Vince 2—2 K, Noviczky Pál 1 K, Marton Győző 60 f, Gaál János 2 K, Teli Anasztáz 10 K, Demény Rezső, Niszler Teodóz, Botka Jenő 2-2 K, N. N. 10 K, Danassy Antal 1 K, Németh Mariska 5 K, F. S. 1 K, Freiszbergerné 20 f. Izraelita nőegylet gyűjtése: özv. Krausz Vilmosné, Kerpei Gusztávné, Koréin Ernőné, özv. Blau Adolfné ifj. Lázár Józsefné, dr. Steiner Józsefné 5—5 K, Langraf Zsigmondné 10 K, Weisz Józsefné 3 K, Klein Mórné, özv. Fischer Adolfné, Fischer Gyuláné, özv. Barna Ignáczné, Blau Henrikné, dr. Kende Ádámné, özv. Kohn Adolfné, dr. BekeMiklósné.özv. Schlesinger Zsigmondné, Ungár Mihályné, Stein Vilmosné, dr. Glück Sándorné, Kohn Józsefné, Singer Miksáné, Fleiner Pálné, Deutsch Dávidné, Braun Dezsőné, Steinfeld Mórné, Koréin Vilmosné, Eisler Mórné, Breuer Lázárné, Klein Vilmosné, özv. Weisz Lipótné, Wittmann Ignácné, Zollner Izidorné, Klein Józsefné, Schwarcz Róza, Steiner Ignácné, Lázár Ádámné, Weisz Hermanné, Hercz Dávid 2—2 K, Billitz Ferencné 3 K, dr. Kreisler Károlyné, Biedermann Tóbiásné, özv. Wallenstein Dánielné, Steiner Árpádné, Grünbaum Samuné, Schlesinger Rezsőné, Mayersberg Samuné, Havas Ernőné, özv. Klein Adolfné, Koréin Józsefné 2—2 K, Fleischer Gézáné, özv. Stein Ignácné^ Heimler Edéné, Braunstein Gyuláné, Hoffmann Dávidné, Kohn Miksáné, Schönfeld Károlyné, Kellner Simonné, Grünfeld Ignácné, özv. Freund Jakabné, Pollák Józsefné, Steiner Zsigmondné, Spiegel Jakabné, Lőwenstein Szera, Lőwenstein Leona, Lunzer Mórné, Rosenfeld Lipótné, Guttmann Miksáné, Beck Zsigmondné, dr. Hoffner Sándorné 1—1 K, Blau Jakabné 2 K, Kövesi Károlyné, Goldschmid Ödönné, Scháffer Frigyesné, özv. Vogí Mihályné, Kohn Bernátné, Bodánszky Adolfné, Pfeiffer Ignácné, Kemény Béláné, Halász Jenőné, Török Jakabné, Lövi Kálmánné, Sebő Simonné 1—1 K, Seelenfreund Benjámin 60 f, özv. Singer Jakabné 40 f, Nobel Árminné, N. N., Braun Miksáné 50-50 f, N. N. 20 f, dr. Lukács Vilmosné 1 K. Ref leányegylet gyűjtése Molnár Ilonka utján : Kiss Rózsi, Csoknyay Jánosné, Baráth Zsófi, Csajtay Karolin, Bolla Józsefné 1—1 K, Vörösmarty Jolán 40 f, Varga Józsefné 1 K, Gondol Dánielné, Horváth Józsefné 40-40 f. Oláh Sándorné, Téringer józsefné 10-10 f, Keszei nővérek 1 K, Szakács Józsefné 40 f, Bolla Lina, Benke Mariska 20—20 f, Benke Jánosné 10 f, Pátkai Józsefné 40 f, Szabó Imre 1 K, Németh Erzsike 10 f, Pongrácz Józsefné, Mészáros Ilonka, Barcsi Józsefné, Kis Ernőné 1 — 1 K, Frauendienst M. 20 f, Horváth Pálné 1 K, Antal Mihályné 60 f, Gyenese, Giczi 40—40 f, Böröczky Mihályné, Molnár Péterné 30-30 f, László Sándorné 20 f, Szalai Benőné 50 f, Zábrák Zsófi 10 f, Kiss Gyuláné 40 f, Szabó Károlyné 20 f, Takács Gyuláné 40 f, Závory Dezsőné, Csajághy Sándorné 20-20 f, Kiss Ilonka 10 f, Csajtay Dánielné 30 f, Csizmadia Lajosné 1 K, Ref. leánvegyesület 10 K, Széky Aladárné 2 40 K. Egyesek: Pauer Károlyné 2 K, Bencés székház. 40 K, Teli Anasztáz 10 K, Pápai Lajosné 3 K, dr. Flesch Salamonná, Bőhm Ignácné, Csillag lmréné, Bőhm Samuné, Baráth Sándorné l-l K, Bán Károlyné 10 K, özv. Reguly Nándorné, Sült Józsefné, özv. Matus Györgyné 5-5 K, özv. Gőbel Ernőné 2 K, Baranyay Zsigmondné 5 K, Bélák Lajos 6 K, dr. Kőrös Endréné 4 K, dr„

Next

/
Oldalképek
Tartalom