Pápai Hírlap – XII. évfolyam – 1915.

1915-10-02 / 40. szám

PÁPAI HÍRLAP MEGJELENIK MINDEN SZOMBATON. Szerkesztőség : Liget-utca 6. Előfizetési árait: Egész évre 12, félévre 6, negyedévre 3 K. Egyes szám ára 24 fillér. Laptulajdonos főszerkesztő: DR- KŐKÜS ENDRE. Kiadóhivatal: Petőfi-utca 13. szám, főiskolai nyomda. Hirdetések felvétetnek a kiadóhivatalban és Kis Tivadar, Kohn Mór fiai, Wajdits Károly urak üzletében is. Gróf Esterházy Jenő válasza Pápa város üdvözlésére. Tekintetes Polgármester Ur! Tegnap vett, igen kitüntető, üdvözlő soraiért fogadja, kérem, őszinte szivből fakadt, hálás köszönetemet, s ezt Pápa rendezett tanácsu város lelkes Közönsége-, illető­leg ennek nagyérdemű Képviseleténél is tolmácsolni sziveskecijék. Legyenek, kérem, meggyőződve, hogy én bennem is híven él annak tudata — s a jövőre nézve: óhaja —> hogy ősi nemzetségemnek Pápa és vidéke területén való létezése és tovább-virágzása szép városuknak az Igen tisztelt Polpármester Ur által kitűnő szabatossággal körül­irt haladásával, jólétével és — amire fősúlyt fektetek — hazafias jóindulata s rokonszenvével szorosan Össze van forrva, s a jövőben is mindenkorra Összeforrva maradjon. Ezen eddig is áldásos viszony továbbra való ápo­lását most az én gyenge erőimre bizta a Gondviselés. De — ami oly kedvesen érint: reám bizta azt, Tekin­tetes Polgármester Ur megtisztelő közlése értelmében, Pápa r. t. város Képviselőtestületének úgy mondhatni: hangos bizodalma is, amelynek érdememen felül való előlegezése kedves feladatom buzgó teljesítésére, úgy érzem, igen fog serkenteni. Őszinte hálám ez igénytelen kifejezését be nem zárhatom anélkül, hogy az Önök által velem és csalá­dommal oly megható lelki-összhangban gyászolt, édes Hazánkért ifjan elvérzett öcsémről, Esterházy Pálról egy lelkem mélyéig megilletődött visszapillantással meg ne emlékezném. Igen tisztelt Polgármester Ur őt „nagy­nevű előd"-ömnek mondja, s arra kér, hogy az ő nyom­dokain haladva, Pápa városát, mint amelynek „legelső polgára" diszes cimén szíveskedik megtisztelni, fejlő­désében magam is támogassam. Hát csakLigyan is nagyobbá, egyenesen naggyá lett régi, becsületes magyar nevünk az áldott emlékű Pál rege-szerü, szinte átszellemült hősiességgel kiontott vérében, még az élete rövid folyamán előtűnt, s Önök által oly kegyeletesen méltatott, elvitázhatatlan, ritka szép tulajdonaitól el is tekintve. Arról pedig, hogy a Pápa hazafias Közönségével való, összhangzatos együttműködést a tökély bizonyos fokára tudta vinni, éppen az Önök lelkesült kegyelete tanúskodik a legmegbízhatóbban. Ám, ha „elődre" tekintek vissza, — már méltóz­tassék megengedni, de erre záradékul reá térhetni igen-igen vágytam: akkor e dicső Esterházy Pálunknál én nekem még drágább, régibb Esterházy Pál törölhetet­len emlékezete, páratlanul tündöklő érdemei és példája tolulnak, hosszú harmincnyolc év multán is még, agyamba és szivem fiúi kegyeletébe: mert ez az Ester­házy Pál édesatyám volt, s ezt én nagy büszkeségem­nek vallom. A magyar honfiak és csatázó hősök legjavából való volt ő is, azonképen. Az 1848/49-es herkályi hőst, Komárom várának még a nagy Klapkánál is szivósabb s törhetetlenebb elszántságu védőjét, a Guyonok és Máriássyak fénylő haditetteinek egyenrangú részesét Hazánk szabadságharcainak nagy époszából, ennek arany^ lapjairól le karcolni nem lehet. Ő a mi fiatal hős Pálunknál különben annyiból mondható szerencsésebbnek, hogy az az ügy, amelynek életét s vérét odaáldozni ő is kész volt, s amelynek több évi száműzetés keserves folyamán oda is áldozott hazát, otthonlétet, családi tűzhelyet, vagyont, — szóval: amit élve csak áldozhatott, az az ügy, mondom, jóval nagyobb mértékben volt a mi tulajdon, igazi magyar nemzeti ügyünk, ősi alkotmányunk imádva féltett szent ügye, melyet százados elnyomás tűrhetetlen végletei ellen kellett valahára megvédeni. Ezt egyébként korántse arra méltóztassék érteni, mintha a jelen világháborúban legelső rangban fénylő, vitéz nemzetünktől a hazafiúi lángot lennék képes elvitatni! Hisz e válság a mi állami létünket is pusztu­lással fenyegeti! (Hogy aztán ennek veszélyébe ki és kik sodortak bele, dehogy is kutassuk.) A nagylelkű önfeláldozás-, a véghetetlenül nemes önzetlenség dolgában nincs párja a magyarnak, akinek még akkor is az a csatakiáltása, hogy: Hazánkat védjük, amikor becsületes hűségből a szövetségesét siet meg­menteni és aligha kellőleg megbecsült magyar vér­tenger árán, az— aligha túl nem becsült, u. n. „közép­európai kultura" védelmére kél. Szabad-e — végezetül — csak futtában hivatkoznom az öreg Esterházy Pálnak a nemeslelkíi pápaiak emlé­kezetébe kétségkivül örök időkre bevésett és a magam ifjúkori emlékei legjavához tartozó azon páratlanul őszinte s odaadó igyekezeteire, sőt még betegség­gyötörte, hajlott korát se kímélő fáradalmaira, melyet a várossal való jó viszony és egyetértés ápolására és annak, tetemes áldozatok árán is, felvirágoztatására voltak irányítva? Hogyha netán túlhosszan terheltem volna meg e tiszteletteljes hálasoraimat, s egyben az Igen tisztelt Polgármester Ur szives figyelmét s türelmét fiúi kegye­letem ez elhallgathatatlan kitéréseivel, úgy — ime, mindjárt kész lehet a megfelelő boszu alkalma is: Polgármester Ur és vele Pápa város nagyérdemű Közön­sége résen állhatnak, hogy alkalomadtán szavamon fogva kérhessék, vájjon ezen önkényt felhozott boldo­gult elődöm szép példáin miként buzdulok, nyom­dokait követni miként iparkodom? Hálás, kitűnő tiszteletem és hazafias üdvözletem ismételt kifejezése mellett vagyok Tekintetes Polgár­mester Urnák Bécs, 1915 szeptember 28-án kész hive Sróf Ssterházg cfettö.

Next

/
Oldalképek
Tartalom