Pápai Hírlap – XI. évfolyam – 1914.

1914-01-03 / 1. szám

Nyilt-tér. (E rovat alatt közlöttekért nem vállal felelősséget a szerk.) Nyilatkozat. Alulírott ezennel elismerem és ki­nyilatkoztatom, hogy a pápai ker. munkás­biztositó pénztár 1913. évi augusztus hó 31-én tartott igazgatósági ülésén téves információk alapján és így tévesen állí­tottam a pápai Irgalmasrend kórházáról azt, hogy a pénztári betegekkel szemben olyan lelkiismeretlenül jár el, hogy azok a pénztár rovására nemcsak hogy meg­felelő gyógykezelésben nem részesülnek, hanem több esetben már olyan betegeket, kiknek gyógykezelése 8—10 napot vesz igénybe — a pénztár elleni boszuból — 40 napig kórházukban tartják és a kór­ház őket nem a betegeket megillető el­bánásban részesíti. Miután a pápai Irgalmasrend által ellenem a pápai kir. járásbíróságnál 1913. B. 519. sz. alatt rágalmazás miatt folya­matba tett büntető perben felvett bizonyí­tási eljárás folyamán meggyőződtem arról, hogy információim tévesek s állításaim teljesen alaptalanok voltak, s meggyő­ződtem, hogy a fenti igazgatósági ülésen általam elmondott vádbeli körülményeket a pápai Irgalmasrend kórházáról feltéte­lezni sincs okom, mert nevezett kórház korrektsége ellen kifogásom nem lehet, ezennel kijelentem, hogy tévedésemet mé­lyen sajnálom és ezért ezúton is bocsá­natot kérek és felhatalmazom a pápai Irgalmasrendet, hogy ezen nyilatkozato­mat egyik helyi lapban saját költségemen közzétegye. Pápa, 1913 december hó 31-én. Halász Jenő tanu. Dr. Vathy Gábor tanu. Halász Mihály igazgató. Gabona-árjegyzék 1914 jan. 2-án. Jó Közép tfnr 1Q90 Kr B Búza . Rozs . Árpa . , Zab . , Kukorica Burgonya Széna . Zsupp. Kor. 19 90 Kor. 18 60 „ 1520 » 13-70 „ 13 80 12-60 , 1400 ff 13 90 „ 12 80 11 60 „ 4-20 m 3-50 „ 6 10 5 00 430 3 80 Alsó Kor. 1680 12-50 11-50 11-40 11-10 2-60 4 20 3 30 Dr. Kóródi Simon 1 fogorvos legújabb villanyos eszközökkel felszerelt FOGORVOSI Pápa. Jókai Mór utca 16. szám. {Blum ház.f § Készít mindenféle lemez nélküli, lemezes és gyökérbe illeszthető műfogakai arany és platina fogkoronákat. Mindenféle fogtömés. Érzékte­lenített foghúzás. Hibás állású fogak helyrehozatala. Fogfehérítés. Miután a munkák nem lesznek elküldve, hanem felügyeletem mellett, elsőrangú se­gédekkel saját műtermemben készittetnek, tehát nem kel! azokra napokig várni s már 4 óra alatt a legbiztosabb sikerrel átadhatók. Javítások 3 óra alatt. Rendelés délelőtt 8-tól délután 6 óráig. i 1 I I 1 E 1 I 1 I I B B ű A Vásár-utca 3. számú ház, amely egy nagyobb (4 szoba, előszoba, konyha, fürdőszoba és mellékhelyiségek) és egy kisebb (2 szoba, konyha és mellék­helyiségek) — a modern igé­nyeknek megfelelő— lakásból, két magtárból és istállóból áll, a ház mögött elterülő kerttel együtt folyó évi május hó l-re kiadó, esetleg eladó. Bővebb felvilágosítás ugyanott. MIELŐTT SZŐLŐVESSZŐT SZŐLŐOLTVÁNYT, — BORT — gyümölcs- és díszfát vásárolna, a saját érdekében kérje legújabb képes árjegyzékünket, mely mindenkire né^ve sok hasznos tudnivalót tartalmaz. Pontos czim • Szűcs Sándor Fia szőlőoltványtelep és bortermő részvénytársaság BIHARDIÓSZEG. Könyvek, folyóiratok bekötésére ajánlom modern gépekkel felszerelt KÖNYVKÖTÉSZETEMET. Kinyomatott müvek fűzése vagy célszerű bekötése angol vászon, félbör vagy díszkötésben, a legjutá­nyosabb áron. Térképfelhuzások, szalagnyomások gyorsan készülnek* Pápai képes levelezö-lapok legolcsóbban kaphatók. Kis Tivadar könyvkötészete Pápa, Fő=utca 21. sz. a világhírű S* LEGÚJABB RENDSZERŰ BOLINDERr± - és azoK alkatrészei kizárólag ÁNYOS IMRE BUDAPEST, VI. PODMANICZKY-UTCZA 17. Telefon 12-76 . Legkisebb nyersolajszükséglet! Jutányos árak! Feltétlen jótállási Kedvező fizetés! feltételein Kérjen díjtalan teSrilátfMtffot la ingyen árjegyzéket. SAVOY NAGY-SZALLODA BUDAPEST, VI. József-körűt 16. TELEFON : József 20-62 és József 20-53. Modern szálloda újonnan berendezve, légfűtés, hideg és meleg viz minden szobában, liff éjjel-nappal. EGYÁGYAS szobák 3 koronától, KÉTÁGYAS szobák 5 koronától fűtés világítással, A szobák feltétlen tiszták. Újonnan bevezetett PENSIO-rendszerünk, napi ellátás 5 koronáért, mely áll: Ezen napi ellátás 5 korona. Szobák hosszabb tartózkodásnál megegyezés Reggeli kávé v. tea v- csokoládé tojás vaj sütemény Ebéd leves előétel sült körítve tészta fekete kávé Vacsora előétel sült körítve tészta gyümölcs sajt Vllcl. I szerint. I

Next

/
Oldalképek
Tartalom