Pápai Hírlap – XI. évfolyam – 1914.
1914-12-26 / 52. szám
PÁPAI HÍRLAP MEGJELENIK MINDEN SZOMBATON. Szerkesztőség : Liget-utca 6. Előfizetési árak: Egész évre 12, félévre 6, negyedévre 3 K. Egyes szám ára 24 fillér. Laptulajdonos főszerkesztő: DR- KÓROS ENDRE. Kiadóhivatal: Petőfi-utca 13. szám, főiskolai nyomda. Hirdetések felvétetnek a kiadóhivatalban és Kis Tivadar, Kohn Mór fiai, Wajdits Károly urak üzletében is. Karácsony előestéjén. Virrasztunk ... Ki imádkozással, ki szent elmélkedéssel, ki édes családi körben kellemesen társalogva várja az óra ütését, a holnapi nagy ünnep beköszöntésének első jelét. Virrasztunk . . . Mindnyájan virrasztunk úgy, mint ezelőtt minden esztendőben, karácsony elöestélyén. Ámde mégis mintha óriási kölönbség választaná el a mult karácsonyi szent estéket a jelentől! Az imádkozás hálatelt s máskor örömet örömmel jelentő vig hangján most át-átrezeg a fájdalom zokogása. A szívből fakadó szent fohászok most nem fehér galambokként szállnak az Ég felé, szinök csillogását, szárnyaik fényességét elvette valami: a bú, a lelkek mélyét eltöltö kesergés. S nézz szét a kedves családi körökben. Megritkultak nagyon. Sok helyen a férjek, az apák, még többön a munkabíró ifjú testvérek helvét látod üresen és látsz siró feleséget, .anyát és szomorkodó testvéreket a világosságtól tündöklő karácsonyfa körül. Micsoda virrasztás ez! A legsötétebb bánat virrasztása, amely pihenőjét egyedül a megnyugvás meleg karjaiban lelheti föl. De lehet-e a megnyugvás kibékéltetö ott, ahol mindaz, amit eddig otthon a családban, az iskolában, a munkálkodó vagy szórakoztató társasköreidben hallottál, tanultál szépet, jót, emberiest, nemeset, — most azt mind földúlva, ellenkezőjére fordítva mutatja neked a háború rémképe. Tudunk-e megnyugodni, ha látjuk, hogy a gyermek, kit az anyai szeretet gügyölö, gonddal ápolt s nevelt fel ölelő karjaiban, s akit az iskolák a legnemesebb emberiesség és felebaráti szeretet elveivel telítettek meg, betegséget és halált magában hordó hideg lövész-árkokból, vagy ha úgy parancsolják, borzalmas szuronyrohamban öldökli kéjjel szemben álló embertársait, . . . most a felsők végzetéből ellenségeit. Megnyugodhatunk-e akkor, amikor a kegyetlen valóság kacagva gázol keresztül legszentebb eszméinken, érzéseinken s lesújtó gúnnyal vágja szemünkbe: Ember, ne dicsekedjél kulturális haladásoddal ! Nem vagy különb, mint voltál két ezer év előtt, az első szent karácsony előtt, amikor oly égető s epedő vágyódással vártad Megváltód születését, aki majd az embert embertársával szemben valóban emberré is teszi. Csak olyannak maradtál, mint akkor voltál: Homo bomini lupus, non homo, — az ember embertársára nézve farkas, nem ember. Szivtelen igazságok ezek. De szelíd megnyugvásunkat végleg elrabolni képtelenek. Sorsunkat e szavak pecsételik meg: Ember küzdj és bizva bizzál! Mi küzdünk és bízunk: bizva küzdünk. A jelen vérzivatarának záporán keresztül is látjuk a jobb jövő hajnalpirkadását. A mai hadak ágyúinak eget-földet reszkettető dübörgésén át is halljuk az óhajtott szebb idők angyali karának énekét: Dicsőség égben Istennek Békesség földön embereknek. Nem veszítjük el soha e reménységünket és bizodalmunkat s ez szenteli meg küzdelmünket a bizton várt és a biztosan is eljövendő boldogabb korszak után. Mert e korszaknak el kell következnie. Két évezred virrasztása felette nem mult el nyomtala túl. Az eszme érik s küzdelmeink vér huh«nem önti ki fészkéből, hanem inkább táplálja, erősíti. A betlehemi csillag nem futott le az égről, ott ragyog az még fölöttünk s biztató fénysugarát nem hiába hinti ránk. Karácsony előestéje van . . . Virraszszatok és imádkozzatok és ha megfogyatkozott is családi körötök, benne vidámabbak legyetek, ne sírjatok! S lehet, hogy éppen a mai háborús karácsony lesz a megteremtője annak a nagy békességnek, mely után „imádság epedez százezrek ajakán". Gy. Gy. A városok és a háború. A háború minden borzalmát szenvedjük már majd 5 hó óta, mely idő alatt elhunytak legjobbjaink, avagy sebesülten fekszenek kórházainkban, nemesen tűrve azokat a fájdalmakat, melyeket nekik az ellenség lövedékei és a fáradalmak okoztak. Szivünk vérzik, szemeinkből a fájdalom könnyei peregnek, midőn egyegy sebesült-szállítmány érkezik, látva szeretteink arcán azt a rettentő szenvedést, melyet kiállottak e hosszú küzdelmek alatt. Fájdalmaink közepette megnyugtatólag hat azonban az a szeretet, az a részvét, az a nemes buzgalom, amely városainkat áthatja hős katonáink ápolásánál. Amikép meghajlunk és meghajtjuk hős katonáink előtt a honszeretet babérkoszoruzta zászlaját, úgy az egész nemzet meghajtja városaink s azok lakossága előtt, mint az emberszeretet, az áldozatkészség kifogyhatatlan tárházai előtt az elismerés zászlaját. Városaink nélkül mi lenne a háborúval, lehetne-e gondolni is annak kedvező eredményét? Bizonyára nem egyedül a városok azok, melyek a sziveket megacélozzák, a csüggedőkbe lelket, bátorságot öntenek kiapadhatlan szeretetük gyakorlásával. Itt találnak sebesültjeink egészséges, száraz, meleg, világos férhelyeket, itt találnak gyógyirt fájó sebeikre, itt találnak kedves ellátást, itt tér vissza karjaikba az erő hazánk s mindnyájunkért való küzdelemre. Városaink örömmel bozzák meg áldozataikat, mert tudják, hogy a városok mint a kultura, ipar és kereskedelem gócpontjai lehetnek csak abban a helyzetben, hogy viszonozzák a társadalomnak s az ország lakosságának azt a szeretetet, mellyel csüngnek városainkon. Régi igazság az, hogy a háborúhoz pénz, pénz és pénz kell. Ezt a pénzt a városok nélkül Összehozni lehetetlen volna, mert ha feltéve, hogy a hadi kincstár rendelkezne is a háború viseléséhez szükséges erőforrással, a háborúval kapcsolatos kiadásokat a városok támogatása nélkül képtelen volna viselni. Nincs tán város, amelynek lakossága a jótétemény terén ne áldozott volna százezreket s milliókat. A városok ezen áldozatkészsége a magyar nemzeti eszme melegágyából táplálkozik, nv3rt egyedül a városoknak van meg az a felszívó képessége, mely képes kultúrájánál fogva átplántálni a legkülönbözőbb nemzetiségbe is azt a honszerelmet, mely meggyőzi, hogy e földön kivül nincs számára hely. Ha végiglapoztuk a statisztika, évkönyveit, arról győződünk mer, hogy amig a városok 40—50 év alatt teljesen magmagyarosodtak szivben és lélekben, addig a falvak még ma is idegenek a nemzetiség-lakta vidéken számunkra. Tehát a kormánynak a jövőben mindent el kell követni, hogy a városokat erősítse, hogy minél több bástyája legyen nemzeti védelmünknek. Lehetővé kell tenni, hogy a fejlődésnek indult nagyobb községeink városi szervezetet nyerhessenek, hogy önkormányzatuk tágabbá tételével kullurájuk, iparuk, kereskedelmük emelkedhessék s gondoskodhassanak mindazokról a tényezőkről, melyekkel jólétüket megalapozhatják. Nem szabad figyelmen kivül hagyni a telepítés kérdését sem, minden nagy és kötött birtokot meg kell szüntetni, meg kell váltani s idegenbe szakadt véreinket reátelepíteni, s kinlévő földnélküli testvéreink közt olcsó törlesztés mellett felosztani, mellőzve az uzsorára törekvő parcellázást. Különösen fontos a telepítés kérdése a nemzetiség-lakta vidéken, mert csak ilyen vidéken csaphat fel a láng, mely 1000-éves hazánkat elhamvaszthatja, ide kellenek erős színmagyar községek, városok, hadd abszorbeálják azi degen elemeket. A háború sok tanulságra lesz alkalmas s meg fogja értetni a kormánnyal, hogy nyelvében él a nemzet s minden elnyomási szándék nélkül bele kell csepegtetni e haza minden polgárába a nemzet tradícióját, jelenét s jövőjét, s meg kell vele értetni, hogy független, szabad és nagy csak akkor lehet s lakosai csak úgy boldogulhatnak, ha vállvetve küzdenek e honért, mely őket dajkálta s elfödi. Ki kell vívni a nemzet szabad rendelkezési jogát minden téren, meg kell valósítani a nemzeti magyar hadsereget, amely legerősebb támasza nemcsak a dinasztiának, hanem még Rűunnnln WnnciVnflH m m> feM r ^ és drap te¥eszőr takaró ! DBVUIIUIU MtUllaMdA ! Gyapju-pokrócokban igen nagy választék. KRAUSZ és KÖREIM nagyáruházában.
