Pápai Hírlap – XI. évfolyam – 1914.

1914-12-12 / 50. szám

HETI ÚJDONSÁGOK. — Megyegyülés. Hétfőn, december 14-én reggel V2IO órakor lesz a vármegyei törvény­hatósági bizottság rendes közgyűlése, melynek tárgysorozatán a következő fontosabb ügyek szerepelnek: 1. Alispáni jelentés. 2. Számonkérő­szék jelentése. 3. A közigazgatási bizottságból folyó év végén kilépő dr. Antal Géza, Bélák István, dr. Óvári Ferenc és Sült József és a le­mondott id. Kenessey Pongrác bizottsági tagok helyének választás utján való betöltése. 4. Az igazoló választmánynak 1915. évre megalkotása. 5. Az állandó biráló választmányban elhalálozás folytán megüresedett 3 tagsági hely betöltése. Városunkat közvetlenül érdeklő pontja a napi­rendnek csak az 1915. évi költségelőirányza­tunk lesz. — Dr. Bodola Gyula emlékezete. Az északi harctéren hősi halált halt dr. Bodola Gyula volt pápai ref. főgimnáziumi tanár emlé­kére megható gyászünnepélyt tartott vasárnap délelőtt az ősi református kollégium. A ref. templomot, ahol az ünnepély lefolyt, zsúfolásig megtöltötte az érdeklődő közönség, melynek soraiban mély gyászban ott foglalt helyet a boldogult életének jobb fele, fiatal özvegye. A tanintézetek képviselői között — igazgatójával élén — a bencés gimnázium több tanára volt jelen, úgyszintén ott láttuk dr. Antal Gézát, városunk orsz. képviselőjét is. Az ünnepélyt a kollégium énekkara nyitotta meg, Tóth Lajos tanár vezetése mellett gyászdalt énekelvén a tőle megszokott remek összhangban. Lic. Rácz Kálmán főgimn. vallástanár magasan szárnyaló imát mondott, áldást kérvén az idegen földön porladó tanár hamvaira, győzelmet igazságos ügyért küzdő fegyvereinkre. Egy III. o. gimná­zista, Csukás Kálmán, akinek dr. Bodola osztály­főnöke volt, Gyulai Pál Hadnagy uram, hadnagy uram . . . cimü, alkalmi vonatkozású költemé­nyét szavalta ügyesen, mire a Honvédtemetés c. gyászdalt adta elő a kollégiumi énekkar. Az emlékbeszédet Faragó János főgimn. igazgató mondotta, nagy gonddal rajzolván meg a hivatá­sának élő, kiváló képzettségű, puritán jellemű tanár nemes alakját, akitől oly sokat várt a közoktatásügy, a magyar kultura. Szónoki kész­séggel előadott tartalmas beszéde végén fel­hívta a tanuló-ifjakat, hogy a kötelességteljesítés­ben, az önfeláldozó hazaszeretetben kövessék dr. Bodola példáját, hogy amikor majd a most támadó hézagokat velük kell betölteni, hűséges és becsületes munkásokat találjon bennük a magyar haza. A kegyeletes ünnepélyt a Himnusz zárta be, amelyet szívbéli érzéssel énekelt az orgona búgó hangjainál a jelenvoltak nagy tömege. — Királyi kitüntetés. Már megemlékez­tünk arról, hogy Bikky Sándort, dr. Lővy Lászlót és dr. Rechnitz Edét a király a 25 éves tűzoltói emlékéremmel tüntette ki. A mult kedden, dec. 8-án szép ünnepély keretében történt az emlék­érmek átadása. A tüzoltó-testület teljes szám­ban gyűlt egybe a városháza nagytermében s szép számban jelentek meg más érdeklődők is, kik előtt Mészáros Károly polgármester a kitüntetettek érdemeit méltató szép beszédben dicsőítette azt az altruistikus munkát, melyet a tűzoltóság folytat s a miniszteri leirat fel­olvasása után átadta az érmeket és okmányo­kat a jubilánsoknak. A tüzoltó-testület háláját és elismerését buzgó régi tagjai iránt Viz Ferenc parancsnok tolmácsolta meleg szavakban, mire az ünnepeltek közül először dr. Lővy László válaszolt s kifejezést adott ama ragaszkodásnak, mellyel a pápai tűzoltó-testülethez megalakulása első pillanatától fogva viseltetett. Még dr. Rech­nitz Ede is a bajtársi együttérzés baráti hang­ján köszöntötte a tűzoltókat, mire az ünnepel­tek éltetésével véget ért az ünnepély. — A katonákért. A pápai áll. polgári leányiskola és a kézimunkatanfolyam növen­dékei a harctéren küzdő katonáink és az is­kola helyiségében elhelyezett kórház sebesült­jeinek karácsonyfájára 401 K 68 f-t adomá­nyoztak, amely összegből 325 K a honvédelmi minisztériumhoz küldetett. Ezen kivül özv. Csernussák Andrásné úrnő az iskola által ké­szített fehérnemüekre 5 K-t volt szíves az igazgatóság kezéhez küldeni. A nemesszivü adományozásokért hálás köszönetét fejezi ki az áll. polg. leányisk. igazgatósága. — A polgárőrök esküje. F. hó 6-án, vasárnap d. u. 3 órakor tették le a jelentke­zett polgárőrök a miniszteri rendeletben előirt esküt a városháza tanácstermében. Az aktusra több mint százan jelentek meg. Az elnöki s egyszersmind az előadói széket Szokoly Ignác rendőrkapitány foglalta el. A megjelentek üdvöz­lése után felolvasták a névsort. Nem sokan hiányoztak. A névsor olvasása közben is jelent­keztek új tagok. Névsor-olvasás után a rendőr­kapitány pár szóval előadta az összejövetel célját, felolvasta a polgárőrség alakítására vonat­kozó kormányrendeletet és ismertette röviden e rendelet legfontosabb pontját, melynek értel­mében a polgárőrség csak a maga egészében van közvetlenül alárendelve a rendőrhatóság­nak, a tagok közvetlen hatósága 8 fő- és al­parancsnok. Azután felhívta a tagokat az eskü letételére, ami meg is történt. Az eskütételről ki-ki a rendőrkapitányságnál kapja meg igazol­ványát. Mint értesülünk, legközelebb meg lesz az alakuló gyűlés is és megkezdődnek a fegyver­gyakorlatok. — Szeretetvendégség. A pápai ref. leányegylet vasárnap tartotta a főiskola kon­viktusi helyiségeiben szokásos adventi össze­jövetelét, a szeretetvendégséget. A nagy terem ezúttal is megtelt közönséggel, melynek sorai­ban jól esett látnunk a Vöröskereszt összes sebesültjeit, kiket a figyelmes rendezőség meg­hívott a szeretetvendégségre s ők igazán ki is vették részüket szeretetünkből is, vendégségünk­ből is. Mindvégig odaadó áhítattal hallgattuk a kedves programmot, mely a következő volt.: Közének (51. dics.) után Czeglédy Sándor theol. tanár tartott nagyszerű előadásban mindig le­bilincselő bibliamagyarázatot. Ezután teát szol­gáltak fel az egyesület tagjai. Tea után Veress Jenő budapesti theol. m. tanár tartott maga­sabb színvonalú fejtegetést a „Háború és a keresztyénség" cimen. Majd zeneszám követ­kezett. Bach „Ave Mária"-ját adták elő Tóth Lajos főisk. énektanár zongorán, Konkoly Thege István hegedűn s Kis Gábor harmóniumon. A precíz együttes annyira tetszett, hogy ráadást is kellett még játszaniok a közönség zajos kívánságára. Bakó Béla egy vallásos költeményt szavalt mély érzéssel s ennek megfelelő hatás­sal. Programmon kívül Czeglédy Sándor még egy rövid bibliamagyarázatot adott, mellyel valósággal elragadta, Krisztushoz ragadta hall­gatóságát. Az estély záradékául Módra Ilonka és Lenke gyönyörű négykezese következett. A „Hunyady László" nyitányát oly bámulatra méltó finomsággal és tudással játszották, mint két valóságos művésznövendék. Az estély erkölcsi sikeréhez — úgy halljuk — méltó volt az anyagi is, melynek tiszta jövedelmét sebesült katonáink karácsonyi ajándékára szánta az egyesület érdemes elnöksége, illétőleg rende­zősége. — Hőseink. Ebbe a — sajnos, állan­dósult — rovatunkba a héten Lampert Ferenc derék földink nevét kell feljegyeznünk, aki a 71. számú veszteségi liszta szerint mint a 20. honvéd gyalogezred 11. századába tartozó hon­véd halt hősi halált 27 éves korában a galíciai harctéren. Lampert Ferenc az alsóvárosi fiatal­ságnak rokonszenves tagja volt, kit mindenütt mint jóravaló, tisztességes fiatal embert szeret­tek és becsültek. A hős honvéd Lampert Ferenc városi képviselőnek sok reményekre jogosító fia s Lampert Lajos városi tanácsosnak öccse volt. — Adományok az izr. népkonyha javára : Pápai Önk. Leányegylet 30 K, Eisler Samu (Budapest) 25 K, dr. Steiner Józsefné 20 K, Breuer Lázárné 10 K, Gerstl Leó 10 K, özv. Klein Adolfné 8 K, dr. Lasz Samuné (Budapest) 5 K, ifj. Rosenberger Jakabné 5 K, Lenbach Ferenc 2 K. — Tüz. Kedden délután 4 óra tájban Lőwenstein Adolf Korvin-utcai házának padlásán tüz ütött ki. A padláson, mely Steiner Zsigmond nagykereskedő raktárául szolgált, nagymennyi­ségű ruhanemű is volt felhalmozva, s mikor ez égni kezdett, olyan hatalmas füstfelhő kere­kedett, hogy az egész környéket vastagon el­borította, mint valami sürü fekete fátyol. A gyorsan megjelent tűzoltóság azonban a vesze­delmet csakhamar megakadályozta tovább­terjedésében, így a kigyulladt épületen kivül más épületben kár nem esett. Az elpusztult áruk értéke 25.000 korona, amely azonban biztosításból jórészt megtérül. — Sebesült katonák Pápán. A váro­sunkban felállított hadi kórházakba a héten érkezett meg az itt elhelyezendő sebesültek jó­része. Három csoportban érkeztek. Az első csoporttal 145-en jöttek vasárnap, hétfőn 450-en, pénteken 160-an érkeztek, úgy hogy eddig 755 sebesült és beteg katonát ápolnak városunkban. A bevonuló sebesülteket minden egyes alka­lommal szeretetének tüntető jeleivel halmozta el a közönség. Élelmiszereket, melegítő italokat vittek ki részükre a vasúthoz, a dohánygyári igazgatóság szivarral ajándékozta meg őket, a fogattulajdonosok pedig fogataikat bocsátották rendelkezésre a járni nem tudók beszállítására. Különösen lelkes volt a hétfőn érkezett leg­nagyobb csoport fogadtatása. Könnyekre indító volt, amint a katonás rendbe sorakozott sebe­sültek nagy csapata bevonult a városba. Az úton végig éljenezték a hős vitézeket, az eme­letekről kendő-lobogtatással üdvözölték őket. Elismerésünk kifejezésre juttatásával említjük fel, hogy a sebesültek fogadtatásánál a közön­ség részéről különösen sokat fáradozott dr. Teli Anasztáz bencés főgimn. igazgató. A katonaság részéről pedig dr. Darányi Árpád törzsorvos, a pápai hadi kórházak parancsnoka tette meg a sebesültek érkezésénél a szükséges intéz­kedéseket. — Őszinte hazafias érzelmekkel kí­vánjuk, hogy a városunkban elhelyezett sebesült és beteg katonák körünkben mielőbb nyerjék vissza testi épségüket, egészségüket, hogy ha szükség lesz reájuk, ismét acélos izmokkal, jó egészségben és lelkesedéssel állhassanak szembe gálád ellenségeinkkel. A sebesült katonák elosztása az egyes hadi kórházakba a következő arányokban történt: I. Bencés gimnáziumban elhelyeztetett: 96. Osztályvezető orvosok: Dr. Kóródi Simon, dr. Csehszombathy László. II. A kaszinóban: 42. Osztályv. orvos: dr. Röiner Mír. III. A ref. főiskolánál: 203. Osztályv. orvosok: dr. Fehér Marcel, dr. Glück Sándor. IV. Az áll. polgári leányiskolában: 92. Osztályv. orvos: dr. Billa Róbert. V. A Zimmermann-utcai r. kath. elemi iskolában: 60. Osztályv. orvos : dr. Reiner Mór. VI. Az iparostanonc-iskolában és ovodában: 77. Osztályv. orvos: dr. Grósz Lajos. VII. Az izr. iskolákban: 166. Osztályv. orvos: dr. Kreisler Károly VIII. A felsővárosi olvasókörben: 19. Osztályv. orvos: dr. Kóródi Simon. — Az államsegélyt élvezők figyelmébe. Felhivatnak mindazok, akiknek államsegélyfize­tési könyvecskéjükben a számfejtő lap betellett, úgy hogy azon több segélyrészlet nem szám­fejthető, hogy betellett fizetési könyvecskéjüket a városi főmérnök hivatalos helyiségében levő segítő irodában haladéktalanul adják be, hogy részükre új segélykönyvecske mielőbb beszerez­hető legyen. — Meghalt az Érsekné. Városunk csend­jét sokszor verte fel ennek a szerencsétlen asszonynak harsogó lármája. Szinte hozzátarto­zott már utcai életünkhöz s csak a jobb érzé­süek estek sokszor gondolkodóba azon, hogy miért nem tudjuk valami intézetbe elhelyezni az utcának ilyen szánalornraméltó alakjait, kik mind nagyobb számban botránykoztatják a járó­kelőket. Immár nem fognak senkit sem zavarni az Érsekné hangos monológjai, hányatott élete véget ért, a hét egyik reggelén az utcán halva találták. — Magáncsomagforgalom a tábori pos­tákkal. December 5-től bezárólag december 15-ig minden tábori postahivatalhoz újból lehet csomagokat küldeni. A csomag súlya legfeljebb 5 kilogramm, terjedelme pedig bármely irány­ban 60 centiméter lehet. Tartalmazhat ruházati cikkeken kivül könnyen nem romló élelmiszere­ket (füstölthust, szalámit, sajtot, kétszersültet, csokoládét, konzervet, stb.) ós dohányt, szivart is. A burkolat csak viaszos vászon, vagy viz­álló más szövet, avagy jól leszögezett faláda lehet. A cimet lehetőleg magára a burkolatra, vagy külön vászonlapra úgy kell irni, mint a tábori postai leveleknél. Á vászonlapot nem szabad a burkolatra ragasztani, hanem tartósan oda kell varrni. Gélszerű, ha a cimirat másolata a csomag belsejében el van helyezve. A feladó tartozik a szállítólevélre .saját veszélyemre" szavakat felírni. A szállítólevél szelvényére csak a feladó nevét és lakását szabad feljegyezni. Bérmentesítési dij 60 fillér. Ha a csomagot a címzettnek nem lehetne kézbesíteni, a tartal­mat a rászoruló legénység közt osztják szét.

Next

/
Oldalképek
Tartalom