Pápai Hírlap – XI. évfolyam – 1914.

1914-09-05 / 36. szám

PÁPAI HÍRLAP MEGJELENIK MINDEN SZOMBATON. Szerkesztőség : Liget-utca 6. Előfizetési árak: Egész évre 12, félévre 6, negyedévre 3 K. Egyes szám ára 24 fillér. Laptulajdonos főszerkesztő: KŐRÖS ENDRE. Kiadóhivatal: Petőfi-utca 13. szám, főiskolai nyomda. Hirdetések felvétetnek a kiadóhivatalban és Kis Tivadar, Kohn Mór fiai, Wajdits Károly urak üzletében is. •V Az itthonmaradottak segélyezése. Mosf, midőn katonáink oly halál­egvetö hősiességgel küzdenek a mi élé­nkért, anyagi és erkölcsi javainkért, a essze külföld véráztatta mezőin, nekünk .honmaradottaknak is, kötelességünk úgy ;olgá!ni a haza ügyét, amint azt az lam háborús körülménye ránk paran­olja. Mert a hadi állapotok nemcsak a itonák ellen vonultainak fel ádáz had­idseregeket, hanem itthon, a békés pol­irok érdekei ellen is támasztanak fel lenségeket, amellyekkel szintén szembe 11 szállni és amelyeket szintén le kell öznünk. Az a társadalmi mozgalom, amely hadba vonultak segítségére szoruló aládtagjainak támogatására indult meg már áldásosán is működik, egyike inak a legnemesebb hadmozdulatnak, gy mondjuk: fegyverténynek, amely a kés polgárságot fenyegető ellenséges madást veri sikerrel vissza. Oh, hány er és ezer embernek menti meg életét, tét az emberszeretetben és ragaszko­sát honához, fajához, nemzetéhez! Oh, .ny ezer kisebb-nagyobb sírgödör léte­sét akadályozza meg és hány ezer ekben fojtja meg a kétségbeesés és az ígedetlenség kitörésre mindig kész inge­,! Igen megható és eléggé nem dicsér­tő jelenségnek kell tartanunk ifjabb lgárságunk azon áldozatkészségét is, lellyel rangkülönbség nélkül oly lel­sen ajánlotta fel szolgálatait a város, posta s más közintézmények javára az nan hadba hívottak helyett. E szép ilekedetek önmagukat nemhogy dicsé­, hanem dicsőítik és valamenyiünkben laza jobb jövőjének, igazságunk győzel­mek erős hitét kelti fel. Mert az az ;zág, amelyben hívó szó nélkül siet raja-nagyja hol a véres, hol a véret­i közszolgálat oltára köré, sokkal szilár­t>b, semhogy fennmaradásában és foko­sabb fölvirágzásában remélnünk nem etne. Ezen már útra kelt és már üdvös tásokat elért társadalmi tevékenység llé, ami szerény fölfogásunk szerint, I még főleg két akciónak csalatkoznia. Az egyik közhatóságunk hatáskörébe tozik, a másik valamennyiünké. Az elsőben a téli hideg borzai mai­í elűzésére gondolok és úgy vélem, hogy e tekintetben a város, mint ható­ság, tehet a legtöbbet. Nem kell tövéröl-hegyére megmagya­rázni e kérdésben mindent, hisz aki csak felületesen is nézi a helyzetet, látja, hogy veszély fenyeget minket a téli fagy részéről. És pedig nem csupán a segítségre szorultak fölött lóg e veszedelem, hanem a lakosságunk egyéb rétegei fölött is. Hisz sem fát, sem szenet beszerezni nem lehet már most. Hát mi lesz majd később? Fát is, szenet is a fuvar hiánya miatt kell nélkülöznünk. S ne adja az Isten, hogy ez az állapot a télre is át­húzódjék, mert annak előre nem látható végzetes következése lehet. Ennélfogva, mivel itt a magánosok cselekvő ereje megtörik, a hatóságunkhoz fordulunk ama bizalomteljes kérelemmel, hogy vegye eréllyel a kezébe ezt az ügyet s már most tegyen meg minden lépést, ha kell az illető szakminisztériumokban is, a rettentő csapás elhárítására. Adja­nak ők módot a városnak, hogy minél előbb kellő mennyiségű tüzelőanyagot gyüjlhessenek össze depókban a lakosság ebbeli igényeinek kielégítésére. E téren feltétlenül tenni kell s hisszük, hogy hatóságunk meg is találja az útját annak, ami szerint elháríthatja városunkról a legnagyobb téli ellenséget: a tüzelőhiányt. Ennyit a várva-várt hatósági tevé­kenységről. Ami valamennyiünknek kötelességét illeti, azt azonban a nemes türelemben látom, amellyel fogadnunk, illetve kisér­nünk kellene a harctéri eseményeket. Azért hangsúlyozom, hogy kellene, mert sajnos, publikumunk nagy része, katonáink küz­delmét érthetetlen idegességgel kiséri és bírálgatja. Hisz azt értjük, ha midannyian hős katonáink folytonos győzelmeit kíván­juk, ámde nagyfokú lelki gyöngeségre vall mindjárt kétségbeesni és rémképeket festeni magunk elé, ha a harctérről nem győzelmi, hanem más, mondjuk közöm­bös hirek érkeznek hozzánk. A had terén érettünk életükkel oly hősiesen küzdök nem ezt érdemlik meg tőlünk, hanem azt követelik joggal, hogy bennök is, vezetőikben bízzunk meg, akik mindannyian oly teljes önfeláldozással csüngnek igazságos ügyünk biztos diadalra juttatásán. Ne feledkezzünk meg ezen valóban honfiúi kötelmekről sem most és ne ül­jünk fel a — úgy látszik — mester­ségesen kitalált harctéri meséknek sem, akár jó legyen azok tartama, akár rossz. Az efféle mesék kitalálói megérdemelnék, hogy mint hazafiatlan érzésű emberek a hadi állapotnak megfelelő büntetéssel sújtassanak, mert az ö gonosz munkájok nem egy izben igaz ok nélkül felforgatja a helyi társadalomnak a jelen időkben oly szükséges békéjét, türelmét és nyugalmát. Ismételjük: ne hallgassunk e mende­mondákra, hanem a jelen napok komoly­ságához és méltóságához illő nyugalom­mal vegyük a hivatalos harctéri tudósítá­sokat és bizzunk, mert van okunk bizni, hős katonáink biztos sikereiben. Nekünk, itthonmaradottaknak, ez is egyik legszentebb honfiúi kötelességünk. Gy. Gy. Iskolai értesítők. VIII. Irgalmas nővérek tanítónőképző intézete. A dr. Ujváry Endre igazgató szakavatott összeállításában megjelent Értesítő tanúsága szerint az irgalmas nővérek jónevü tanítónő­képzője a mult tanévben is derekasan megfelelt az elébe tűzött feladatoknak. Az intézet műkö­dése zavartalanul, a rendes mederben folyt le. A külső viszonyokban az a nevezetes dolog történt, hogy a kibővítő építkezés a tanév folya­mán teljesen befejeztetett. A tanári testület 12 tagból állott. A növendékek egészségi állapota — a városban uralkodott járványos betegségek ellenére — igen kedvezőnek mondható. Az in­tézetet meglátogatták dr. Vértesy Gyula tan­felügyelő és Scherer Sándor szakfelügyelő. Vizsgát tett 116 növendék. Általános kitűnő lett: 20 (17-24%), jeles 51 (43"96%), jó 38 (32-73%), elégséges 3 (2-50%), elégtelen 5 (4'31%)» igen sz éP eredmény. Vallás szerint a növendékek mind r. katholikusok. Anyanyelvre 83 (itt sajtóhiba van az Értesítőben) magyar, 2 német, 1 tót, 3 olasz. Illetőségre 25 veszprém ­megyei, 19 pestmegyei, 10 zólyommegyei stb. A könyvtárak, szertárak tetemesen gyarapodtak. A Kovács Matild irg. nővér által vezetett négy­osztályu gyakorló elemi iskolának 43 tanulója volt. Tanképesílőre 22 rendes és 2 magántanuló jelentkezett. Mindnyájan sikerrel vizsgáztak. Tanulmányi kiránduláson Budapesten voltak a növendékek. Különböző rendszabályok és tudni­valók zárják be az Értesítő tartalmát. Gabona-árjegyzék 1914 szept. 4-én. Buza . . I^ozs . . Árpa . . Zab. . . Kukorica . Burgonya. Széna . . Zsupp . . Jó Kor. 3000 I * 21-20 I „ 1760 bD „ 19 40 S, „ 2000 „ 6-20 8 * 9-00 - „ 6-60 Közép Kor. 28-80 „ 19-40 „ 1600 „ 18-00 „ 18-80 „ 500 „ 780 „ 600 Alsó Kor. 26-50 „ 17-80 „ 14-80 „ 16*50 „ 16-70 „ 3-90 „ 6-40 « 4-70 iatonák részére egy garnitúrát, mely egy darab ingből és egy darab alsónadrágból áll (•] JL korona 50 fillérért ajánlunk, [y rházak vezetőinek és kórházak részére ajándékozni kivánóknak jelen hirdetésünket külön is szives figyelmükbe ajánljuk. KRAUSZ és KÖREIK divatoagyáruháza.

Next

/
Oldalképek
Tartalom