Pápai Hírlap – XI. évfolyam – 1914.

1914-08-01 / 31. szám

HETI ÚJDONSÁGOK. — Harcosaink segélyezése. Szerbiában nár harcolnak magyar testvéreink, hogy dicső­éget és nimbuszt szerezzenek a magyar név­lek a Balkánon is. De amig a harctér — bár le így volna! — a nemzet fiainak piros véré­öl ázik, addig számtalan család itthon nemcsak láboruba indult hozzátartozóját, kenyérkereső­£t siratja, hanem éhezik is. Asszonynak férje, yermeknek apja, anyának fia indult lelkese­éssel a háborúba: harcolni s ha kell, meg­alni a magyar becsületért, s a családi fészek ondviselő, kenyérkereső nélkül maradt. Az rszág minden részében, de még külföldön is legnyilatkozott már az áldozatkészség s tekin­ílyes önkéntes adományokkal enyhítik azok yomorát, akik kenyérkereső nélkül maradtak, árosunkban is megindult a nemes, könyörüle­ís és hazafias mozgalom. Dr. Antal Géza rszágos képviselőnk tegnap délutánra értekez­het hivott Össze. Az értekezleten Gyurátz erenc püspök elnökölt és megbeszélték a gyüj­isre vonatkozó egyöntetű működés módozatait, lakítottak egy végrehajtó bizottságot, mely­ek elnöke dr. Antal Géza lett, tagjai Mészáros árolv, Kriszt Jenő, Gyurátz Ferenc, Kis József, 'alamb Józsefné, Karlovitz Adolfné, Sült ^zsefné, özv. Krausz Vilmosné, jegyzője Kemény éla. Már a gyűlésen adakozott a nemes célra rémeth István püspök 100 K-t, Vaszary Gyula irvh. állatorvos saját gyűjtéséből 420 K-t, dr. \irst Sándor járásbiró a sportegylet adománya­it 50 K-t adott át. Meg vagyunk róla győződve, 3gy hazafias közönségünk ez irányban is meg­utatja, hogy az igaz ügyért, nemzeti ügyért 3mcsak lelkesedni tud, de áldozni is kész. — Elhunyt táblabíró. Dr. Misley Sándor, ir, ítélőtáblai biró, a veszprémi kir. törvényszék rája f. hó 24-én életének 54-ik évében Vesz­rémben elhunyt. Halála hirét a jogkereső kö­jnség, a birói és ügyvédi kar mély megillető­éssel fogadja, mert dr. Misley ideális gondolko­isu, jeles képzettségű, gyors és világos itélö­ípességü, igazságos biró volt. Temetése e hó i-án ment végbe nagy részvét mellett. Gyászos hunytát felesége és három gyermeke siratja. — Eljegyzés. Őszinte örömmel vettük a idves hirt, hogy Balogh Bözsike úrieány, oki. nítónőt e hó 26 án Nagyszokolyban eljegyezte iss Vince, ref. püspöki titkár, a kiváló tehet ­gü fiatal theológiai iró. Az eljegyzési ünnepé ­ín jelen volt Németh István, dunántúli ref. ispök, a menyasszony nagybátyja is. — Kinevezés. A magyar királyi állam­sutak igazgatósága Fábián Károly oki. mér­'k, pápai lakost, a szombathelyi osztálymérnök­ghez végleges minőségű mérnökké kinevezte. — Élelmiszer uzsora. Alighogy megkez­dött a háború, a kereskedői túlzott éielmes­l már is oda ragadta egyes kereskedőinket tisztelet a kivételeknek —, hogy a szomorú lyzet kiuzsorázásával minden indok nélkül emeljék cikkeik árait. így emelték a cukor it kilónként 12 fillérrel, a só árát 4 fillérrel, liszt árát 6—8 fillérrel stb., noha az áru ig a régi — olcsón beszerzett — készletük­való. Nem elég tehát, hogy ránk szakadt a aoru minden bizonytalanságával, a helyzetet yosbítják még egyes kereskedők is, a nyo­ruságból, a kényszerhelyzetekből szívtelen léssel hasznot akarván kicsikarni a maguk mára. Az meg éppen hallatlan, hogy ezek a urak azzal indokolták hirtelen elhatározásu­, hogy „a kereskedőnek joga van kihasználni ;onjunkturákat" — mert a háborút csak nagy ig rosszlelküséggel lehet áremelő „konjunk­Inak" tekinteni. Az üggyel különben csütör­i ülésében a városi tanács is foglalkozott, s nai napon az 1912. évi LXIII. t.-c. 7. §-a pján távirati uton kért felhatalmazást a keres­lelmi minisztertől, hogy az élelmiszerek árát óságilag szabályozhassa. Az említett t.-c. 7. §-a anis a következőket mondja: „Ahol attól 3t tartani, hogy a fogyasztási cikkek árai a ítényleges állományú legénységnek nagyobb óiban való bevonulása következtében arány­nul és pedig nem indokolt mértékben fel iák szökni, elrendolheti a minisztérium, hogy a legszükségesebb élelmezési cikkekért kö­ilhető legmagasabb árakat a közigazgatósági iság megállapítsa. Ha a katonai előkészüle­tek, vagy háború következtében a fogyasztási cikkek árainak nem indokolt mértékben arány­talanul való megdrágulása a katonaság elvonu­lása után vagy más vidéken jelentkezik, a köz­igazgatási hatóság javaslatára a minisztérium elrendelheti, hogy a legszükségesebb élelmezési cikkekért követelhető legmagasabb árakat a köz­igazgatási hatóság arra az időre és ott is meg­állapítja. Mindkét esetben ezeket a cikkeket az ekként hatóságilag megállapított áraknál drágá­ban árusítani tilos. Aki e rendelkezéseket meg­szegi, kihágást követ el és 2 hónapig terjed­hető elzárással és 600 koronáig terjedhető pénz­büntetéssel büntetendő." — Ne feledjék tehát el a kereskedők, egyáltalán az élelmiszerek árusításával foglalkozók, hogy kapzsiságuknak törvényes intézkedésekkel is gát vethető. A nehéz időkben vezessen mindenkit a jó lelkiismeret, az emberies belátás. — Félbeszakított tanulmányut. Dr. Antal Géza orszgy. képviselő, kinek tanulmányútjáról már hirt adtunk olvasóinknak, az elrendelt mozgósításra való tekintettel tanulmányútját félbeszakította. Dr. Antal Géza orszgy. képviselő eddig a következő városokat látogatta meg : Szombathely, Kőszeg, Sopron, Ruszt, Kismarton, Pozsony, Szentgyörgy, Bazin, Modor, Nagyszom­bat, Trencsén, Nyitra, Léva, Salmeczbánya, Losoncz, Rimaszombat, Zólyom, Besztercze­bánya, Rózsahegy, Poprád, Szepesbéla, Leibicz, Lőcse, Szepesváralja, Szepesolaszi, Igló, Kés­márk, Kassa, Eperjes, Kisszeben, Bártfa, Mis­kolcz, Sátoraljaújhely, Ungvár, Munkács, Bereg­szász, Nagykároly, Szatmár, Mármarossziget. A tanulságokban rendkívül gazdag utat dr. Antal Géza, mint értesülünk, folytatni szándé­kozik, mihelyt a viszonyok arra alkalmasnak mutatkoznak. — A takarékpénztári betétek bizton­sága. Hunkár Dénes főispán a következő hirdetményt bocsátotta ki: Az ország különben szilárd pénzügyi helyzetére veszélyes hatással lehet az, ha a betéttel rendelkező közönség a mozgósítási hirek első izgalmainak hatása alatt a pénzintézeteknél levő betéteit indoktalanul kiszedi, vagy felmondja. Hazafias kötelessége mindnyájunknak, hogy nemzetünk erejének teljes tudatában kellő higgadtsággal mérlegeljük az ország jelenlegi helyzetét és közös erővel min­dent elkövessünk, hogy alaptalan aggodalmakkal sem hazánknak, sem magunknak károkat ne okozzunk. Jóakarattal kell tehát figyelmeztetnem vármegyém közönségét, hogy ne hallgasson azokra, akik állítólagos jó tanácsaikkal tulajdon­képpen félre vezetni akarják, mert a mozgó­sításból kifolyólag legtávolabbról sincs oka arra, hogy szükség nélkül a pénzintézeteknél gyü­mölcsözőleg elhelyezett betéteit onnan kivegye, vagy felmondja. — Szerelemből. Kup községben f. hó 30-án egy vándor zenész trupp véres jelenetet rögtönzött. Reminusz János a trupphoz tartozó Brand Bélát kérdőre vonta, hogy a vele vad­házasságban élő Herczenberger Paulát miért üldözi szerelmével. Brand tiltakozott a gyanú­sítás ellen, mire Reminusz előrántotta revolverét és dühösen lövöldözni kezdett. Egy lövés Schne­berger Franciskát találta. Ezt látva Krausz Vilmos, szintén revolvert rántott, lövöldözött jobbra-balra, Brand Béla pedig késével vett részt a harcban, s Reminuszt súlyosan megsebe­sítette. A dicső társaság már a járásbíróság fogdájában várja büntetését. Aspirin g=tablettáK H : fej és fogfájásnál, rheumánál, influenzánál stb. H elismert fájdalomcsillapitószer: hogy biztosan a g valódi Aspirint kapjuk, kérjük a „Bayer" féle Aspirin H tablettákat. Ezek eredeticsomagolásban csövenként mg 20 tabletta á 0,5 g 1 kor. 20 fill. ért kaphatók. ^ Minden tablettán az Aspirin szó látható. I Az Aspirin szó védjegyzett, tehát a törvények — Fiatalkorúak felügyelő hatósága. Az igazságügyminiszter Németh István dunántúli református püspököt a fiatalkorúak komáromi felügyelő hatósága tagjává s egyszersmind ugyanezen felügyelő hatóság elnökévé 1915. évi december 31-éig terjedő időtartamra ki­nevezte. — Jó példa. A hazafias lelkesedésnek és a valódi jószívűségnek példáját adta Csatári Sándor rendőr, háztulajdonos azáltal, hogy katonasághoz behívott lakójának, Kovács István szabósegédnek negyedévi lakbérét elengedte. Éljen! — A tűzoltó mulatság elhalasztásáról Viz Ferenc tűzoltóparancsnok a következő ötle­tes levélben értesített bennünket: „Szívesked­jék tudomásul venni, s becses lapjában közölni, hogy az augusztus 20-ára hirdetett tűzoltó mulatságot addig a rövid ideig elhalasztjuk, mig a szerbet alaposan el nem verjük". — Rendőrkutya-tanfolyam. A kutya volt a világ első testőre és rendőre. Az ember nem­csak kedvtelésből vette maga mellé, hanem főként azért, hogy hiányos érzékeit a kutya finom szaglása és kitűnő hallásával kiegészítve, neki hűséges, bátor és félelmet keltő bajtársa legyen. Már a régi egyiptomi emlékműveken megörökítették a kutyát, mint az ember hűsé­ges bajtársát. Homér is megénekli Odysseus kutyáját, ki gazdáját Trójában töltött husz évi távolléte után is felismerte. A rómaiaknak nem csekély küzdelme volt az Atilla seregeit követő kutyafalkákkal, melyek gazdáikat a végletekig védelmezték. A spanyolok Mexikó meghódításá­nál az indiánusok elleni harcban szelindekeket, az angolok pedig Jamaikában kopókat használ­tak hadikutyáknak s a tolvajokat is ezekkel üldözték. Ujabban a rendőrségek mellé is alkal­maznak kutyákat s a huszadik század egyik vívmánya a rendőrkutya. A rendőrkutyák hasz­nosságát felismerve, a belügyminiszter most Esztergomban tart ilyen rendőrkutya tanfolya­mot, mely szeptember 1-én kezdődik és hat hétig tart, s azon a magyarországi rendőrségek alkalmazottai is részt vesznek. A kiképzést egyik legelső szakember Juriseh Frigyes, iser­lohni rendőrkomisszárius fogja végezni, Német­országból közvetlenül beszerzendő, idomításra teljesen alkalmas, fajtiszta juhász ebekkel. A városi tanács rendőrségünktől Stankovics Géza detektívet küldte ki, s részvételi dij cimén a rendőrkapitány kezeire 600 koronát utal­ványozozott. x Féltve őrzi minden anya kis kedvencét a nyári hőség veszedelmei ellen, melyek a csecsemők közül minden évben oly számos áldozatot követelnek, mert a legtöbb esetben egy megfelelő, megbízható táplálék hiányzik. Adjon azonban gyermekének Nestlé-féle gyermek­lisztet, mely már nemzedékről nemzedékre sok ezer esetben oly fényesen bevált és akkor nem­csak sok bánatnak veszi elejét, hanem gyermeke nagyszerű fejlődésében és gyarapodásában is gyönyörködhetik. Próbadobozokat kívánatra tel­jesen díjtalanul küld a Henri Nestlé cég, Wien, I., Biberstrasse 188. P. — Elhalasztott mulatság. A pápai ev. férfi-énekkar augusztus hó 2-ára tervezett táne­vigalma a háborús idők miatt elmarad. — A postások (levélhordók) nagy részét behívták katonai szolgálatra. Helyettesítésükről gondoskodni kell. Aradon erre intelligens egyé­nek (egyetemi és felsőbb gimn. tanulók) vállal­koztak. A jó példa követését ajánljuk, mert hisz éppen a válságos napokban a levelek pontos kézbesítése egy-egy szívszorongva váró családra rendkívüli jelentőséggel bir. — Verekedésből halál. Koritschoner Lajos szállító két kocsisa Tóth István és Earkas Jó­zsef a múlt szombaton este az istállóban össze­verekedtek, amikor Farkas kocsistársát, Tóthot egy gereblyével úgy fejbe ütötte, hogy azonnal meghalt. — Öngyilkosság. Pap Imréné szül. Benkő Zsófia 70 éves felsőgörzsönyi lakos julius hó 25-én d. e. lakóházuk padlásán felakasztotta magát. Az esetet a család titokban tartotta más­napig; a halottkém a halál okául végelgyengülést állapított meg. A hullát dr. Kövi járásorvos 27-én megvizsgálta, nyakán a kötél helyét, véraláfutást megtalálta, s mert rajta más külerőszak nyomait nem találta, a temetési engedélyt meg is adta.

Next

/
Oldalképek
Tartalom