Pápai Hírlap – XI. évfolyam – 1914.

1914-05-02 / 18. szám

teljesen ingyenes és a fentebb említett szabás és varráshoz szükséges papiranyag és az étlap leirásához szükséges jegyzeteken kivül egyéb kiadással nem jár. Az ebédért naponta 50 fillérnél semmi esetre sem nagyobb dij fizetendő. Azon növendékek, akiknek szülei még ennek a csekély dijnak a megfizetésére sem képesek, a beiratkozás alkalmával kérhetik az ebéddij alóli felmentésüket. Tanfolyam végeztével a növendékek a földmivelésügyi miniszter ur öexelenciája által kiküldendö vizsgabiztos előtt munkájok eredményéről nyilvános vizsgán számolnak be. A vizsga alkalmával kiállítást is rendeznek és mindenki a saját neve alatt állítja ki, amit a tanultak alapján önállóan, minden felügyelet nélkül készített. A vizsga befejeztével azok, akik a tanfolyamot szorgalmasan látogatták és jó előmenetelt tanúsítottak, bizonyítványt kapnak. E bizonyítvány keretbe foglalható emléklap, amelynek célja nemcsak tanúságtétel, hanem egyuttai állandó figyelmeztetés arra, hogy a háztartási ügy felette komoly kérdés, amelynek helyes vagy helytelen felfogásával családok emelkedése, vagy hanyatlása van szoros összefüggésben. A tanfolyamot Csúcs Margit okleveles gazdasági tanítónő vezeti, kinek a teendőkben Gombos Ilona gazdasági tanítónő segédkezik, a tanfolyam felügyeletével pedig a helybeli földmives-iskola igazgatója bizatott meg. Végül csakis a legnagyobb hálámat és köszönetemet kell kifejeznem Mészáros Károly polgármester urnák és Pápa város közönségének, amiért áldozatkészségükkel lehetővé tették, hogy ilyen közérdekű tanfolyam Pápán is rendeztetik, amennyiben a tanfolyam céljaira a városi népkonyha helyiségeit átengedték, a tanítónőknek lakást adtak és ezen helyiségek ingyenes fűtését és világítását dijtalanul elvállalni szivesek voltak. A tanfolyamot május hó 10-én d. e. 11 órakor a városháza nagytermében nyitom meg. Tar Gyula. .ae Uj erson 1 I H iieniEs, zaitaian. tartós. elEaóns. ( Történettudósok nyilatkozata, A Szekfü-féle Rákóczi-könyv ügyében — melyről véleményünket húsvéti számunk Szemlerovatában mi is elmondottuk — nyilatkozatot kaptunk, melyet, hogy részünkről is hozzájáruljunk a magyar közönség helyes tájékoztatásához, egész terjedelmében közzéadunk. A nyilatkozat, melyet. kizárólag szakemberek, szám szerint, eddig 75-en, közöttük a magyar történetés irodalomtörlénetirásnak olyan kiválóságai, mint Áldássy Antal egy. in. tanár, Angyal Dávid egy. r. tanár, Békefi Rémig zirczi apát, Fejérpataky László muzeumi igazgató, Oyöry Árpád levéltári aligazgató, Károlyi Árpád levéltári igazgató, Pintér Jenő az Irodalomtörténet szerkesztője, Riedl Frigyes egy. r. tanár, Szabó Ervin a Fővárosi Könyvtár igazgatója, Tarányi Károly orsz. levéltárnok, Váczy János irodalomtörténész, Varjú Elemér muzeumi igazgató, Vertheinier Ede jogakad. tanár irtak alá, ime itt következik: A müveit magyar olvasóközönséghez! A megbántott igazság nevében kérjük a művelt magyar olvasót, hogy méltassa figyelmére szavainkat. Néhány hét óta Szekfü Gyula könyvének megjelenése alkalmából izgató hangon és makacs következetességgel azt hirdetik, hogy felsőbb körök a Magyar Tudományos Akadémia által oly könyvet nyomattak ki, mely (politikai célból) meggyalázza Rákóczi emlékét. Pedig a magyar ellenzék egyik legkiválóbb vezére az Akadémia nyilvános ülésén elismerte, hogy az a mese, mintha a kormány, vagy közegei Íratták volna a könyvet, még csak szóra sem érdemes. És mégis e világos és kétségbe nem vo nható tény ellenére sokan úgy kárhoztatják Szekfü könyvét, mint egy bérbe fogadott iró silány célú és tartalmú munkáját. Aki elfogulatlan figyelemmel kisérte e támadásokat, észre kellett vennie, hogy nem annyira Rákócinak megsértett emlékéről van itt szó, hanem, hogy a mű pártellentétek és a személyes gyűlölködés martaléka. Ez a két elem, különösen az utóbbi, még a támadások közt beékelt bírálatokból is kirí s megadta a bírálatok módszerének minőségét. A bírálatok tárgyiasnak látszó tartalmára Szekfü már megfelelt válaszában. Kimutatta, hogy pszichológiai fejtegetésének motívumait kiszaggatták kapcsolatukból, hogy ráfogták a megbizhatallan források használatát. Mi csak egyet teszünk még e válaszhoz. Könnyű volna Szekfü bírálóinak módszerével bebizonyítanunk, hogy a szerző egyoldalúan csak dicsőítő himnuszt irt Rákócziról. Elég volna kiszakítanunk a könyvből a következőket: Szekfü az erdélyi fejedelemség keresését Rákóczi vallásos meggyőződésével hozta kapcsolatba. A mi avatatlan szem előtt közönséges nagyravágyásnak látszik, azl ő a legmélyebb emberi érzés dicsfényével vette körül. Szekfü továbbá Rákóczinak 1728 iki for dulatát, mikor a Habsburgoknak hódolni akar, apai érzésének mélységével teszi érthetővé^ Szekfü kiemeli, hogy Rákóczi nem akarta eltűrni a magyar terület pusztítását a tatárok által noha ez politikai céljait előmozdíthatta volna Magasabbra emeli Mikest becsülésünkben, min ahogy eddig állott és folyvást hangoztatja, hogi mennyire könnyű prédája volt Rákóczi nyilt lelkű, gyanútlan becsületessége az idegen szárma zásu kalandorok lelkiismeretlenségének. Mindez valóban benne is van Szekfi könyvében, de mi nem akarunk egyoldalual lenni. Mi kisebb vagy nagyobb mértékben hibáz tatjuk, hogy kifejezéseiben néha bizonyos fanyar ság mutatkozik: szeretnők, ha néhány hangú latunkat zavaró részlet kimaradt volna a könyv bői. De tekintetbe vesszük a szerző ifjuságá és tisztelni akarjuk az irói egyéniség jogá Nem tesszük magunkévá a könyv felfogásá minden részben, de azt határozottan állíthatjuk hogy Szekfü nem pamfletet irt, hanem komol tudományos munkát. Azt a tételt pedig, hog hadnagyért, ki tiz perc múlva meg is jelent a szép asszonynál és megcsörgetve sarkantyúját, tisztelettel mondotta: — Tessék parancsolni! Ez a Frank főhadnagy a régi kóbor lovagok minden szeretetreméltó erényét egyesítette magában. Tudott kegyetlen, vérengző lenni, máskor elolvadt az érzékenységtől. Szeretett udvarolni és nem kerülte el a verekedést. Szívesen fizetett pezsgőt, ha volt pénze, viszont nem vetette meg a potyát. Tudott inni és nem kérkedett vele, voltak diadalai nőknél, de diszkrét maradt, mint a sir. Csúnya volt, de nem visszatetsző. Ezzel a kedves, bohémlelkü katonatiszttel tanácskozott Sallayné jó másfél óráig. — Tehát jól megértett? — kérdezte a főhadnagytól. — Tökéletesen. — Ön holnap öttől hatig mindenáron visszatartja azt az urat. — Meglesz. — És a többi. — Amint parancsolni méltóztatott. Mikor a főhadnagy elment, Sallayné a következő tartalmú levelet intézete dr. Simándihoz: „Édesem, nincs semmi értelme, hogy önt tovább szenvedni engedjem. Tegnapi szavai még most is kedvesen csengenek fülemben. Ha holnap este öt órakor megtisztel látogatásával, azt hiszem, hogy nem fog olyan kegyetlennek találni mint eddig." Az ügyvéd majd kiugrott a bőréből örömében, mikor a levelet elolvasta. — No hát — mondotta magában, kezeit dörzsölve — ez egyszer sikeresen allegáltarn ... Milyen kedves levél ... És főleg milyen kedves, aki küldötte . . . Hasonlíthatatlanul kedvesebb, mint Véghné. Viszont ennek több a pénze és jobb gazdasszony. Ilyen az élet ... És az életet olyannak kell fogadni, amilyen . . . Nem látom át, hogy egy javakorbeli ember, ki hónapokig kénytelen várni az esküvőre, ezalatt az idő alatt mért ne fogadjon el gyöngéden felajánlott szeretetreméltóságot ... Az ember megeszi a trappista-sajtot, de nem gondol arra, hogy trappista életet éljen . . . Pont háromnegyed ötkor, miután végigsimította kenderszinü lelógó bajuszát, hirtelen, kopogtatás nélkül betoppant hozzá Frank főhadnagy. — Szervusz kamerád — kezdette a betoppanó —, csakhogy megcsíptelek ! Legokosabban tennéd, ha kidobnál . . . Nagyon ostoba ügyben járok. — De kérlek . . . Mindegy . . . — Nagyon ostoba, azaz jobban mondva lovagias ügy ... ez még több mint ostoba. Mindegy ... — De kérlek, mentegetődzött az ügyvéd — nekem most sietve távoznom kell . . . — Hová az ördögbe? — Egy ... izé .. . egy végrendeletet csinálni ... azt hiszem az illető haldoklik. — No hát csak nem fogsz egy haldoklót zavarni. Pfuj, az kíméletlenség! Különben is tiz perc alatt elvégezhetjük a dolgot. Mit beszélek, tiz perc ? Öt perc alatt . . . Tonkát li szel szives helyettesíteni. Nem az öreget, hanen a fiát, a főispáni titkárt, az Aladárt. Érted ? •— Értem. De micsoda ügy? — Éppen azt akartam elmondani. Ostob ügy . . . Weidel Bélának, a bérlőnek Singé Jenő azt mondotta, hogy az apja, már mir Weidel Béla apja, felemelt kamatlábakkal várt a vendégszerető házába érkező urakat. Ez a egész . . . És ezért Weidel Béla provokált Singer Jenőt . . . Legjobban szerettem voln mind a kettőt irgalmatlanul elpüfölni. Mer mondd csak, alapjában véve mi közöm neker Weidel Béla tiszteletreméltó uzsorás apjához Még kölcsönt sem adott sohasem. Nincs igazam Mi közöm hozzá? — De igazad van, viszont én . . . — Várj csak, mindjárt mehetsz. A: hiszed, az a haldokló olyan nagyon nyugtalan Ha ón haldokolnék, nekem már minden mindég lenne . . . Nem igaz ? Egyébként sem arról va szó . . . — Bocsáss meg, de én . . . — Tudom, tudom . . . ezen előbb át ke esnünk. Hát nem tudsz egy percig várni ? IS nézze meg az ember. Ebben a pillanatban belépett Srapp i Vedley százados. A két tiszt roppant szerta tásosan mutatkozott be, mint Singer ur s gédei. — Ezt az ügyet — mondotta Vedli százados — fegyveresen kell elintéznünk. — Nem látom át miért? — vágott közi Frank főhadnagy.