Pápai Hírlap – XI. évfolyam – 1914.

1914-04-18 / 16. szám

— Szini szezon májusban ? Szalkay lársulatáról pár hét előtt azt a hirt irtuk, hogy április közepe táján fognak hozzánk bevonulni. Ez a terminus elérkezett és Szalkay mind máig nem jelentkezett. Ugy beszélik, hogy májusban akarna csak jönni. Hogy azonban a nyári szini szezón kockázatának helyes lesz-e kilenni váro­sunk szini hirnevét, az illetékes bizottság bizo­nyára alaposan meg fogja gondolni. — Az iparos-ifjak önképző egyletének közgyűlése május 3-án, vasárnap tartatik meg. — Az utakról. (Beküldetett.) „Nálunk szokássá vált, hogy ha utakról van szó, akkor kizárólag a megyét szidják, amint azt tették csak legutóbb 1—2 hó előtt is. Akkor depu­táció is járt az alispánnál, aki meg is igérte a segítést, persze tavaszra. Tavasz már itt van, reméljük, hogy a segítés is hamarjában itt lesz. De ugyanakkor még a vármegyénél is inkább kell segíteni az utak rossz állapotán hires neves Pápa városának. Mert ha a törvényhatósági utak rosszak, legrosszabb az a részük, melyet a városnak kötelessége fenntartani a vámjövedelmelc­böl, vagyis a vámig terjedő szakaszok. Nem bent a város közepén, ahol részben aszfalt út is van, de az aszfaltot elhagyva ki a vámokig. Ha hát a megye tavasszal munkába lép, ne késsék azzal a város maga se!" — Talált tárgyak. Április 4 én találtatott egy ernyő, április 14-én pedig egy kés és kész­pénz. Igazolt tulajdonosaik a rendőrségnél át­vehetik. — Főzőtanfolyam. A m. kir. földmivelés­ügyi miniszter, mint értesülünk, a folyó évi május havában két hónapra terjedő főző- és sütőtanfolyamot rendez, amelyről annak idején még bővebben fogjuk a közönséget tájékoztatni. — Szabályrendelet az üzleti zárórákról. Mint tudvalevő, az 1913. évi 36. t.-c. a ható­ságokat az üzleti zárórákról szabályrendelet alkotására kötelezi s a törvénynek ezen rendel­kezése alapján a hatóság felhívására a pápai Lloyd-társulat a zárórákra vonatkozó szabály­rendelet tervezetet már el is készítette, melyet a tanács legközelebb már a közgyűlés elé is fog terjeszteni. Az üzleteket a zárvatartási idő szempontjából a szabályrendelet tervezet négy csoportba osztja. Az első csoportban levő üzle­tek este 8-tól reggel 6-ig, a második csoportba tarlozók este fél 9-től reggel 5-ig, a harmadik csoportba tartozók este, illetve éjfélután 1 órától reggeli 5 óráig lennének zárva, egyuttai meg­állapítandónak tartja azt a 30 napot is, amely idő alatt az üzletek este 9 óra után is nyitva tarthatók. A szabályrendeletet egyébként, melyet a tanács jelenleg a jogügyi bizottsághoz utal, még a közgyűlésen való tárgyalása előtt rész­letesen fogjuk ismertetni. — Szénkénegraktár aváros kezelésében. Annak idején, mintegy 15 évvel ezelőtt a föld­mivelésügyi kormány Pápán szénkénegraktárt állított fel, melynek kezelését a város a saját közegeivel láttatta el. Mivel azonban a város­nak a kezelésből kifolyólag állandó kellemetlen­ségei voltak, a szénkénegraktárt a várostól ezelőtt 12 évvel a Kertészeti Egyesületnek adta át. A Kertészeti Egyesület most már, úgy lát­szik, megelégelte a szénkéneg raktár kezelésével járó teendőket, mert beadványt intézett a tanács­hoz, melyben a szénkénegraktárnak városi keze­lésbe való visszavételét kéri. A városi tanács helyt is adott a kérelemnek s a szénkéneg­raktárt újból városi kezelésbe veszi, s felhívta a kertészeti egyesület elnökségét, hogy a szén­kénegraktárt számadás mellett a városi fogyasz­tási adókezelőségnek adja át. — ötkoronás papírpénz ? A pénzügyi körök régen sürgetik, követelik, hogy már csak a könnyebb kezelhetőség okából is — új papír­pénzt hozzanak forgalomba. Az ezüst ötkoronás súlyos. Esetlen. Afféle miniatűr talyigakerék. Nyomja a zsebet. Helyette ötkoronás bankjegyet bocsássanak ki. Erre külföldön is van példa. Eddig minden óhaj, érvelés hiábavaló volt. Most azonban, úgy halljuk, mégis lesz valami a dologból. x Modern Fényképezés cimü könyv úgy a kezdő, mint haladó amatőröknek kitűnő tanács­adó, receptkönyv stb., melyben a legújabb eljá­rások a művészi amatőrképek előállításához bennfoglaltatnak lakónikus rövidséggel. A könyv végén perforált vignetták vannak az összes oldatok felírásaival. (Előhívó, fixirozó stb.) Ára T80 K. Megrendelhető csak a szerzőnél, Leo­pold Kornélnál Budapest, VII., Erzsébetkörut41. ki azt utánvéttel, illetve a pénz előzetes be­küldése mellett küldi. FOWIS SÁNÍÍÍ1IÍ temetkezés i vállalata, runu OAnif UlY páp3j F ő_ utc a ( m egy eház mellett). M. kir. anyakönyvi kivonat Születtek : Ápr. 12. PreÍ7Íriger Kálmán kőfaragó és neje Csiszár Erzsébet, leányn : Margit, rk. — Fülöp Sándor cipész és neje Orbán Ida, leánya: Ida. ev. Ápr. 13. Mo Irovich Károly földbirtokos és neje Hanauer Erzsébet, -fia: György, rk. Ápr. 14 Antal Sándor napszámos és neje Trombi­tás Zsófia, leánya: Lídia, ref. Apr. 16. Kauí'mann Ferenc csizmadia és neje Németh Rozália, leinya : Ilona, rk. Meghaltak : Ápr. 11. Pereznyák Ferenc, rk., 16 hónapos, vörheny. — Nagy István, rk., 14 napos, éretlenség. — Pereznyák Karolina, ik., 5 éves, vörheny. Ápr. 12. Prauer Mibályné szül. Nagy Ágnes, rk., 42 éves, hasi hagymáz. — Özv. Böhm Salamonné szül. Bech Terézia, izr., 67 éves, orbánc. Ápr. 13. Szekeres Róza gyári munkásnő, rk, 16 éves, tüdővész. Ápr. 14. Eckstein Hermanné szül. Breiner Amália , izr., 57 éves, veselob. — Pap János cipész, rk., 66 éves, rák. Ápr. 15. Szalai János napszunos, rk., 67 éves, ela ggulás. Ápr. 16. Szíjártó Terézia elvált, magánzónő, rk., 42 éves, öngyilkosság Házasságot kötöttek: Ápr. 13. Ágoston Lajos ny. rendőr, ref. és Böröcz Terézia, rk. Felelős szerkesztő : Molnár Kálmán. A Kiadóhivatal vezetője: Nánik Pál Pápa, 1914. Főisk. nyomda betűivel. Gabona-árjegyzék 1914 ápr. 17-én. Buza . . . JÓ Közép Alsó Buza . . . Kor. 24-30 Kor. 23-00 Kor. 21*60 Rozs . . . d 18-20 17-00 „ 1550 Árpa . , . 03 16-10 14-70 „ 1320 Zab. . . . CuO 1630 15 00 „ 13-50 Kukorica . . 3 16 00 14-80 „ 1360 Burgonya. . 3 5-60 440 „ 360 Széna . . . o o 10-10 860 „ 7-40 Zsupp . . . J n 7-50 n 6-00 4-50 ajánlja kitűnő .. ZONGORÁIT. Kívánatra jutányos áron kölcsönöz, javít és hangol zongorát, pianinót. Pápa, Főtér. igyelje meg UARTÓ55AGAT SZÖVET­MARADÉKOKAT melyek nálam felhalmozódtak, áron alul, óriási árengedménnyel adok el. Ezen szövet-maradékok elegen­dők teljes férfi-öltönyökre, nadrá­gokra, paletókra, női kosztümökre, aljakra stb. • Kérjünk maradék mintákat | • férfi- és női szövetekből IMMU MMI M— MM UT melyeket ingyen és bérmentve küld: KARL KASPER posztógyára, INNSBRUCK 469. V Kummer János szita- és sodronyfonat-készítí $ Pápa, Baromfi-piac $ Ajánlom saját készítményü legjobb és legolcsóbl drót-kerítései nie : parkok baromfi-udvaro : kertek gyümölcsöst) : szőlők nyaralók st : bekerítésére Raktáron tartok sodrony szöveteket vas réz és cinezett sodronyból, tovább Dufour-féle selyemszöveteket malmo gyárak és gazdasági célokra : -: A drótkerítéshez tervezettel és költség­it vetéssel díjmentesen szolgálok SAVOY- SZÁLLÓD A BUDAPEST, VIII., József-körút 16. Modem szálloda újonnan berendezve, légfűtés, hideg és meleg viz minden szobában, lift éjjel-nappal. RENDES SZIDOR tulajdonos személyes vezetése alatt. EGYÁGYAS szobák 3 koronától, KÉTÁGYAS szobák 5 koronától Hosszabb tartózkodásnál engedmény. Újonnan t>eveze 1 e11 PEIVSIO-rendszer, napi ellát/is 4 koronáért. NAPI HÁROMSZORI ÉTKEZÉS. = HAVI SZOBÁK 80 KORONÁÉRT.

Next

/
Oldalképek
Tartalom