Pápai Hírlap – X. évfolyam – 1913.

1913-03-08 / 10. szám

A YAROSHAZAROL. § A központi választmány folyó hó 4-én a városházán ülést tartott, melyen a jövő évre érvényes országgyűlési képviselőválasztók név­jegyzékének összeállítását elrendelte, egyúttal az összeíró bizottság elnökéül dr. Kluge Endre, rendes tagokul dr. Hirsch Vilmos és dr. Kapossy Lucián, póttagokul pedig dr. Körös Endre és dr. Kende Ádám választatott meg. § Városi közgyűlés. Mint értesülünk, húsvét után, vagyis e hó második felében képviselőtestületi közgyűlés lesz, melynek tárgy­sorozatát most állítja össze a város polgár­mestere. A tárgysorozaton, mint fontosabb ügyek, a városi takarékpénztár felállítása, a Hungária műtrágyagyár részére és a villamos telep ki­bővítése céljaira telekvétel és a rendőrök családi pótlék iránti kérelme szerepel. § A jogügyi bizottság folyó hó 5-én ülést tartott, mely 'alkalommal a legközelebbi közgyűlés elé kerülő kéményseprési szabály­rendeletet tárgyalta le. TARKA ROYAT. Egyről-másról. Bocsánat, nyájas olvasó, hogy úgy isme­retlenül és hozzá még olyformán rontok be az ajtón, hogy a kilincs a kezemben marad, de hát képzeljék csak el, mi lenne énvelem, ha most melegében el nem mondanám, amit az imént láttam, hallottam és olvastam. Talán tetszettek már hallani róla a korzón (ahol már megint átkozottul nagy a por), vagy egymás között a szalónban, hogy . . . (no, no csak ne tessék mindjárt olyan fontoskodó arcot vágni, hiszen nem valami üstökös pusztításáról van szó) ... no, igen, hogy egy humánus egyesület ingyenes Folyamatot rendez a tan­nak, s a jelentkezőket vallás, rang, nem és korra való tekintet nélkül bevezetik a beteg­ápolás irgalmas tudományába. A mult héten egy napon ott fönt jártam a városháza első emeletén levő jegyzőségben és elnéztem, megbámultam, megcsodáltam azt a hihetetlenül hangzó csodát, hogy erre a tan­folyamra már akkor több, mint százan jelent­keztek ! Te, nyájas olvasó, velem együtt nagyon jól tudod, hogy itt minálunk ilyesmi iránt nem igen szoktak érdeklődni az emberek. Törtem is rajt a fejemet, hogy miképen jöhetett ez létre? Az egyik szernemet a balkezemmel be­fogva, a másikat végigszalasztottam a névsoron s megakadt, a szó legsúlyosabb értelmében megakadt a szemem egy rubrikán, amely aszongya: „A hallgató" neve". És itt követ­kezik egy olyan névsor, de olyan ám, hogy ha most kellene pályát választanom, hát a kurzus tartamára a beteg pályát választanám, mert nincs olyan betegség, melyet ennyi ra­gyogó szempár meg ne tudna gyógyítani. No, fiatalurak, nőcsábászok, diákszerelmesek kipályá­zik betegemberségre ? ! Senki ? Pedig lássák én már is beteg vagyok, mert csak nem gondolják, hogy aki igy ír, az egészséges ember? Hanem azért mégis kíváncsi vagyok rá, hogy a sok bájos tanfolyamhallgató közül hány lesz, aki tényleg hallgat ? * Kérem szeretetreméltó hölgyeim, nagy csoda történt a héten. Brutalitás történt. Én ugyan nem vagyok sem nő, sem heccmejszter, de azért még sem tűrném: kézzel, lábbal, szem­mel, szájjal tiltakoznám ellene. Képzeljék csak. Elmondom, úgy ahogy történt. Ugy-e bár (no, ne tessék mindjárt elpi­rulni) Önök mindnyájan kaptak számtalan olyan kis levélkét, amelyek mindegyikében voltak ilyen és ehhez hasonló szavak: istennőm, üdvöm, galambom, életem, gyönyörűségem, csibi­kém, mindenem, csillagom, menyem, drágám, édesem, angyalom, szivem, virágom, lelkem, király­nőm, stb. Ügy-e kaptak ilyen iil atos levélkéket ? No, ne tagadják, hiszen Önök közül én is irtam néhánynak hasonló virágos nyelven (tetszik tudni, gyakoroltam akkor magamat) és még sem pirulok, még sem tagadok. Mert hiszen, az is ember, aki irja, meg az is, aki kapja, a különbség csak az, hogy a végén mindig az jön ki rosszul, annak fáj örökké a feje,' aki — irta. De abban, hogy valaki így irt Önöknek, még nincsen brutalitás. Ezek becéző, kedves­kedő szavak, ilyent Önöknek számtalanszor mondtak és irtak, de arra esküdni merek, hogy nem akadt egyetlen gazfickó sem, aki azt mondta volna bájos ideáljának : te tehén. Ugy-e, kérem, ez már brutálisan hangzik, ez ellen Önök is épp oly erélyesen tiltakozná­nak és talán sirva is fakadnának, mint ahogy tette egy francia nő. Az erdélyi oiáh ugyan a szépség legfelső fokának a tehénhez való hasonlatosságot tartja, s csillogó szemmel beszél arról a fátáról, aki — szép, mint egy tehén. De nem így a francia nő. Történt ugyanis, hogy egy ismeretlen férfi beállított az informátorhoz ós felvilágosítást kért egy szépséges nőről. Az informátor őszin­tén felelt: áll, hajt annyi hasznot, amely fölér a távol­eső telep összes hibáival és később előálló közigazgatási költségeivel? Ha nem 300, hanem 200 négyszög-öl jut egy-egy fundusnak, de ezek a fundusok mind a vasúthoz közel lesznek, akkor minden tekintetben nyert ügyünk van. Mert a telek nem kerül többe, mint a Heller­féle 300 öles terület és amellett jóval drágább és inkább fejlődésre képes és közigazgatásilag is könnyebben és olcsóbban ellenőrizhető tele­pünk lesz. Egyébként közös óhajtásunk már, hogy ne nyujtsuk — hosszú hurkaszál módjára — a messzeségbe városunkat. Hiszen már eddig is tervszerűtlen terjeszkedésünk miatt nagyon kinyúlt a város. Ennek határt kellene szabni, nem pedig e drága és szerencsétlen fejlődési elvet tovább folytatni. A mátyusházai szóban forgó telkek egyelőre maradjanak még szántóföldek. Épülendő föld ­munkásházaink pedig legyenek közel a város­hoz és mind az alsó- és mind a felső városrész gazdaközönsége jogos érdekeinek feleljenek meg. Gy. Gy. Steckenpferd liliomtejszappan utolérhetetlen hatású szeplők eltávolítására és nélkülözhetetlen szer arc- és bőrápolásra, mit számtalan elismerőlevéllel bizonyíthatunk Gyógy­tárakban, drogériákban, illatszer- és fodrász­üzletekben 80 fillérért kapható. Szintúgy páratlan hatású női kézápolásra a Bergmann „Manera" liliomkrémje, mely tubusokban 70 fillérért min­denütt kapható. j\fem kell többé félni a mosástól! A mellékelt képen bemutatott saját találmá­nyú mosógépem lehetővé teszi, hogy a mo­sást fele erővel, fele idő alatt végezzük el. Mosógépem előnye: rendkivü! egyszeri! ke­zelés, tiszta mosás, a ruha kímélése! A leg­kényesebb csipke-füg­gönyökben sem tesz kárt! Beszerzése úgy magánosoknak, mint intézeteknek nagy elő­nyökkel jár. Ára 40'-^­korona. A gépet pró­bára is adom, s ha meg nem felel, visszaveszem ! A gép nálam megtekinthető. Ott György fa­szobrász és asztalosmester, Pápa, Batthyány-u. 8. megnyugasztalja az asszonyt; — nem lehet azt már visszahozni, ami őt megvigasztalná. — Mondd el, mit irt az urad, de ne úgy pityeregve, mert nem értem meg. Ugy-e, az irja : szerelmes kicsi párom, csak nálad lehetnék, csak nálad lehetnék, csak veled ülhetnék kinn a kis lugasban, csak együtt mehetnénk kék nefelejtsért. az érre. Hát ez bizony szomorú, megsiratni való dolog, de ha nem lehet? Ugy-e, ezt irta, úgy-e? — Ezt, meg mást! — Mást is? Hogy gondolsz-e reám? én gondolok, sokszor, mindig csak rád! Még ez sem olyan nagy baj. Aztán meg ő nincs is egyedül ott, ott van vele apánk, az sem hagyja, hogy csak pillantson is egy muszka frajla után. (Az asszony félre fordult, hogy elfojtsa zokogását, — a leány hevesen folytatá:) — Mert a férfiak rosszak, nagyon gono­szak, tudod úgy néznek a lányok után. Én tu­dom ; mikor Budán voltam, egy magas, nagy­orrú szőke úr úgy nézett rám, hogy lesütöttem a szemeimet, nem mertem ránézni. így mentem el mellette. Felugrott és aprózott lépésekkel elment Erzsike előtt, szemeit lesütötte, kezeivel köténye csipkéjét húzogatta! — Pedig ez a legény úgy nézett rám! Akkor meg azt mutatta, csipőre tett ke­zekkel, hogy nézte az a legény; fejével egyre bólingatott, mintha mondaná: Ez a kis lány tetszik nekem, aranyos kis angyalka ! Rózsika észre vette, hogy Erzsike nem is néz felé, odament hozzá, két kezébe vette az asszony fejét, maga felé fordította, mélyen a szemébe nézett: — Erzsike, te titkolsz valamit! — Ne — nem . . . — De titkolsz, kiolvasom a szemedből: mért nem mersz a szemembe nézni ? Ne titkolj előttem semmit, akarom tudni, akarom, akarom, akarom ! — erőszakosan megkapta Erzsike vállát. — Beszélj, mi történt ? Az asszony hallgatott, Rózsika pedig ol­vasott abból a két könnyben égő szemből, amely hazudni nem tud. Kiolvasta belőle a borzasztó hírt. — Hát az apám! — sikolta. — Azzal történt valami. Megsebesült, meghalt ? Felelj ! Felelj! — Nem, nem, ülj ide mellém, ide! — Magához vonta a remegő leányt, átölelte s úgy súgta a fülébe: — Édes apánk megsebesült! A leány Összerezzent, érezte, hogy nem igazat súgott neki az asszony. — Mondd meg az igazat! — kérte elfájult, rideg hangon. — Mondd, úgy-e meghalt, többé nem láthatom soha, még a sirját sem, soha, úgy-e soha ! Az asszony nem tudja, mit feleljen, ez az érctelen, hideg hang elárulta, hogy a leány betege annak a hirnek, amit nem tud még, de érez. — Nem, nem, ne képzelődj, apámuram megsebesült, — igen — de már jobban is van. — Jobban, tán már egészen jól van, job­ban nem is lehet, úgy-e ? Merően nézett az asszonyra. Erzsike nem birt ellentállni annak a tekintetnek. Zokogás fojtotta el szavait, s ráhanyatlott a leány kebelére. — Én tudom — mondá rózsika — meghalt! Érzem, érzem azt is, hogy mikor meghalt, téged áldott meg elébb, én csak úgy jöttem utánad. — Hogy mondhatsz ilyet? — Hogy mondhatok? Hát nem jobban szeretett téged, mint engem ? Amióta te a házhoz jöttél, én megsemmisültem, mintha itt sem lettem volna. Meghidegült irántam, te vol­tál a lánya, az én nevem csak Rózsi volt, a tied volt az „édes kis leányom" ! Az asszony nem ismert Rózsikára ebben a szenvedélyes leányban. Hogy megváltozott egyszerre. Különben oly jóságos arca most boszutól égett, harag tüze ömlött el szemein s csak úgy lövelte a villámokat. Kezei pedig görcsösen szorították Erzsike vállát. — Rózsika! — kiáltott rá Erzsike heve­sen s felállott. — Soká hallgattam, soká tűrtem, már vége a türelemnek most, mikor ő meghalt, mert tudom, hogy meghalt, számon kérem tőled, mit tettél ő vele, mit tettél én velem? — Ne légy igaztalan, — mondá leverten Erzsike. — Ne legyek . . . — Lánya lettem apánknak, mert uram lett Pál, szerettem őt, imádom Pált, imádattal csüggök mindazon, ami hozzátok fűződik, csak ezt tettem, ezért szeretett meg. Magam érezem, méltatlan voltam arra a nagy szeretetre, mert én nem tudtam úgy viszonozni, ahogy lelkem

Next

/
Oldalképek
Tartalom