Pápai Hírlap – X. évfolyam – 1913.

1913-03-08 / 10. szám

PAPAI HÍRLAP MEGJELENIK MINDEN SZOMBATON. Szerkesztőség : Liget-utca 6. Előfizetési árak: Egész évre 12, félévre 6, negyedévre 3 K. Egyes szám ára 24 fillér. Laptulajdonos és felelős szerkesztő: E>«- KŐRÖS ENDRE. Kiadóhivatal: Petőfi-utca 13. szám, főiskolai nyomda. Hirdetések felvétetnek a kiadóhivatalban és Kis Tivadar, Kohn Mór fiai, Wajdits Károly urak üzletében is. SZEMLE. Vége, hej bizony „vége felé immár köze­lít az ének", a szomorú ének egy nagy biroda­lom összeomlásáról. A harctérről két hét óta szórványosan jöttek a hirek, ami jött is jelen­téktelen volt, inkább a közel békekötés elő­futárjai. És most két hét után jön a gyászos hir, hogy a három vár közül, melyek még állottak a régi török dicsőség őrtornyai gyanánt, egyik, az elesett. Janinát bevették a görögök. A görögök, a régen lenézettek, az őseiktől oly nagyon elfajtázottak, az annyiszor elnáspán­goltak, igen: a görögök. Ez szomorú hir adás, szomorúbb, mintha Drinápolyról tudtuk volna meg, hogy bolgár kézre került, vagy akár mint ha a csernagorcok jutottak volna bár szerb segítséggel Skutari birtokába, amit már vagy 8 hónap előtt biztosra Ígértek. Igen, Drinápoly­nál is Skutarinál is szomorúbb a Janina veszte, mert ezt olyan ellenség okozta, akit leg­kevesebbre becsültek, s akinél még azt se lehet szépítőül elmond ini, hogy a frissen feltörekvő fiatal szláv erő buzog benne. Janina elveszett, közeleg a vég. A vég, aminek feltartóztatására gyöngék voltak ó törökök, gyöngék az új törö­kök, de leggyöngébb — a hármas szövetség. És ezt a gyöngeséget — hej! — még súlyosan kell megfizetnie. Ha nem is most éppen,, amikor a Romanov-jubileumot fegyvercsörgéssel nem, legfeljebb egy kis házi bombával akarják meg­rontani, hanem majd egyszer, valamikor, ami­kor minden emberi képzeletet felülhaladó bor­zalmakkal szakad erre az ó földrészre, ennek tán minden népére az ős átok: a háború. Decentralizáljuk piacunkat! Néhány év óta városunk fejlődése örven­detes haladást mutat. Nemcsak a belvárosban épültek szép, monumentális paloták, de főképen a külvárosok építkezése haladt rohamos lépé­sekkel előre, s rövid pár év alatt távol a vá­ros központjától valóságos amerikai gyorsaság­gal egész új városrészek keletkeztek. Nem is szólva a már egy évtizedes múltra visszatekintő Erzsébetvárosról, — a felsővárosban a Meggyes­kertekben, a Vágóhid körül, az alsóvárosban a Rohonczy-kertekben, a temető mellett épültek hamarjában új ház-sorok, sőt már a külső Somlói-úton is megtelepedett több család, úgy hogy a város határai mind távolabb és távolabb tolódnak. A kültelki terjeszkedésnél nagy nyoma­tékkal esik latba a tavasszal épülő Hungária­műtrágyagyár, mellyel kapcsolatban, mint ahogy a szövőgyárnál történik, bizonyára sok tiszt­viselő- ós munkás család lesz utalva arra, hogy a gyár környékén, a városon kivül lakjék. S legutóbb hirt vettünk arról is, hogy a tervezett gazdasági munkásházakat a Bánóczy-majorral szemben, a Helier-féle telken építenék fel. Ha ei megtörténik, többen fogr^k lakni*odakünn*, mint egy kisebb faluban. ­A fejlődésnek, a terjeszkedésnek ezen, kétségkívül örvendetes jelei többféle kötelezett­ségeket rónak a városra, s örömmel állapítjuk meg, hogy képviselőtestületünk ezen kötelezett­ségek teljesítése elől szükkeblüen sohasem zár­kózott el. Anyagi erejéhez mérten — sokszor azon felül is — igyekezett megadni a módot, hogy az építkezési kedv kielégítést találjon, s iparkodott, hogy az új városrészek lakóinak ne legyen alkalmuk szemrehányást tenni amiatt, hogy a város gondoskodásából ők ki vannak zárva. Az új városrészekre a lehetőség szerint kiterjesztette a vízvezetéket, a villamos világí­tást ; utakat, járdákat készíttetett számukra. Egyről azonban mégis megfeledkezett ér­demes képviselőtestületünk. Eddig még nem gondolt arra, hogy az új városrészek köz­élelmezése érdekében is tenni kellene valamit, nem gondolt arra, hogy tarthatatlan állapot az, hogy az új városrészek lakói 2—3 kilométeres gyalogolással érhessék el a piacot s szerezhes­sék be az élelmicikkeket, melyek a családban naponként használatosak. Tessék csak elkép­zelni, micsoda utat kell megtenni a külső Somlói-utról, vagy a Meggyes-kertekből, mig va­laki eljuthat a bencések mellett levő piacunkra. Hozzá még ezekben a külvárosokban a leg­nagyobbrészt olyan családok laknak, amelyek­nek anyagi helyzete nem engedi meg, hogy cselédet tartsanak, s a szegény anyáknak, akikre egyébként is a teljes háztartás gondja neheze­dik, maja líét órát kell lótva futva eltölteniök, míg ő piacról megfordulhatnak. A város terjeszkedése, határainak kiljebb és kiljebbtolódása tehát okvetlenül megköveteli, hogy piacunkat decentralizáljuk, vagyis az új városrészek központjaiban létesítsünk napi- és heti piacokat. Bizton állíthatjuk, alig van Magyarországban olyan nagy kiterjedésű város, mint Pápa, ahol a városban szétosztva több piac ne volna. A A „PAPAI HÍRLAP" TÁRCAJA. LEVÉL. Irta: Rexa Dezső. Rózsika nagy örömmel futott a szobába. — Kezében nagy pecsétes levelet tartott, azt lengette a levegőben. — Staféta jött, — Staféta jött! Szegény Erzsike ott ült az ablak mellett. — Párnahajat himzett: vörösselyem tulipánokat, zöld levelekkel. Olyan szomorú volt a szegény, mióta el­ment az ura, szavát sem lehetett hallani. Rá­könyökölt az ablakpárkányra, nézte az utat, merre ment az ura. — Az út pedig csendes volt, néma másnak, neki pedig beszédes, örökké csevegő, csacsogó fájó búcsúzásról, édes ölelésről. Mikor Rózsika bejött a szobába azzal a levéllel, megint istrázsálta az utat. Nem nézett fel a hír hallatára, hagyta a leányt, hadd mókázzék kedvére. — Mindig úgy szokta, bejön, mond valamit: hire jött az urá­nak: levél jött az apámuramtól, üzenet jött . . . aztán mikor sokat beszélt, könnyekben tör ki és úgy kér bocsánatot, hogy bolondos fejével ilyen tréfát csinál. — Nem akar fájdalmat okozni Erzsikének, ellenkezőleg, oly régen nem mosolygott, azt akarta, hogy örüljön egy percre. — Oly jól esnék neki, ha egyszer látná olyan­nak, mint egyszer . . . akkor . . . akkor . . . Most igaz volt a levél. Erzsike nem nézett a bohóskodó leány felé. Azt hitte, megint játszik vele, mint eddig. Akkor aztán Rózsika ment Erzsikéhez : — Erzsikém, angyalkám, ki szeret engem ? — Én Rózsika, én nagyon szeretlek — mondá egykedvűen az asszonyka — csak hagyj magamra. — Pedig hoztam neked valamit, drága pecsétes, gyönge hajtásos levelet . . . — Ugyan hagyj. — Hát én olvassam el ? — Te! — Jó, kezdem! — S a leány olvasta a levél cimét! „Ezen levél adassék az nagyságos lvanóczy Erzsike asszonynak, az nagyságos Kelen Simon uram árva leányának, az én szerelmetes háza.s társamnak, igaz hitvesi hűséggel." — Nem kell a levél? Erzsike titokban oda pillantott. — Meglátta a levelet, felszökött ülőhelyéből, megragadta a leány kezét. — Add, add a levelet! Rózsika hátracsapta kezét, amelyben a levél volt. — Ára van ennek! — Mi az ára ? — Amit kérek! — Minden a tied ! Az asszony elkapta a felé nyújtott levelet, Rózsika már készentartotta az ollót, felvágták a pecsétet. A törökölő magyar mintha szomorúbb lett volna azon a cimeren. Rózsika a sógorasszonya válla felett nézett a levélbe. Azok az ismerős betűk voltak, kacs­karingós, szarkaláb betűk, kinek a farka, k inek a taraja kunkorodott. Ez a Pál irása. Rózsikának ideje sem volt olvasni a levél­ből. Erzsike összecsapta a levelet s ijedten, A legmodernebb szabás szerint elegáns férfi-ruhákat készít akadémiát végzett szabómester, Pápa, Fő-tér 19. sz. Vágó Dezső Állandó nagy raktár elsőrendű gyapjukelmékben I Megrendelések felvételére kívánatra vidéken is megjelenek. T17T í ' > _ _ kiváló minőség és csínos kiállításukért iVIUnKaim több otsz, kiállításon érmekkel kitüntetve.

Next

/
Oldalképek
Tartalom