Pápai Hírlap – X. évfolyam – 1913.

1913-05-17 / 20. szám

nyilvánulnia, hanem az emberbaráti feladatok teljesítésében, a társadalom szivének megmutatásában is. Ez az igazi kultúra belső lényege. Nem célunk a jelen alkalommal rámutatni a humánus téren történt egyéb mulasztásainkra, egyről-másról volt szó már lapunkban, csak a legutóbbi borzalmas szerencsétlenség kapcsán fel akarjuk hivni a hatóság figyelmét arra, hogy milyen elodázhatatlan szükség volna egy mentőkocsi beszerzésére. Amikor végre-valahára ráhatározta magát a város egypár lónak a tűzoltóság céljaira állandó készenlétben tartására, akkor ezzel előre megoldotta a mentőkocsi vontatásának kérdését is. Mert a mentőkocsi mindenesetre a mentési szolgálatot teljesítő fizetéses tűzoltóság tanyáján volna elhelyezendő, s ha szerencsétlenség alkalmával szóval vagy telefonon a mentők szolgálatát óhajtanák igénybe venni, a mentőkocsi vontatására rögtön kéznél volna a tűzoltóság céljaira fenntartott lófogat. Igy kombinálva a dolgot, a mentőkocsi használata a városnak a beszerzési áron kivül alig okozna valami költséget. Hisszük tehát, hogy a város már legközelebbi költségvetésébe beilleszti egy mentőkocsi beszerzésének árát, s nem kell többé megemlékeznünk olyan botrányos esetekről, amelyeknek kapcsán a mentőkocsi kérdését felszínre vetettük. Dunántúl Athénje csak a saját jóhirneve érdekében cselekszik, ha e téren is megteszi kötelességét. Színházi hét. Tavaszi szini szezónunk harmadik hetében kissé nagyobb érdeklődés mutatkozott a közönség részéről társulatunk előadásai iránt, úgy, hogy az elmúlt hétre már 3—4 zsúfolt ház is esett. Kétségtelen, hogy ha valamely társulattól elsőrendű előadást és irodalmi nivóju darabokat kívánunk meg, akkor ellenértékképen nekünk is adnunk kell annyit, amennyit a társulat elvár tőLünk. Jólesik hát följegyeznünk, hogy közönségünk, noha későn is, de kezd egy kissé mégis belemelegedni a színház látogatásába. Az előadásokról alábbi tudósításunkban számolunk be. A vasárnap este bemutatóra került Cigányprímás, Kálmán Imrének ez a nagysikerű operettje, mely Harsányi Zsolt fordításában került magyar szinre, zsúfolt közönséget vonzott még a második, szerdai előadás alkalmával is, s szinte jól esik elismernünk, hogy a sok, mondhatnók gombamódra termett operettek közül magasan kiemelkedik. Meséjében van cselekmény, ötletesség, gördülékenység, muzsikájában eredetiség és bár internacionális, bizonyos mértékben magyaros zamat is jellemzi. Egyes énekszámai máris népszerűekké lettek. Hol van ehhez pl. az agyonreklamirozott Aranyeső, amelynek egész partitúrája nem képvisel akkora zenei értéket, mint a Cigányprímásnak egyetlen, bármelyik énekszáma, teszemazt a vidám, pattogó ritmusu, magyaros tüzzelteli: Ra-ca-ca! Grünbaum és Wilheim, a szöveg írói azonban igen rosszul ismerik a magyar cigányt, különösen az olyan cigányt, mint a darab fő dákját, akinek a szájába, annak dncára, hogy állandóan grófok, hercegek és királyok társaságában szerepeltetik, — olyan kiszólásokat adnak, amilyeneket ma már a kisvárosi fekete képii morék sem igen használnak. Indokoltak ezek a kiszólások a cigánytársaságban, de hogy egy világlátott, asszimilálódott, a beszédmodor tisztítótüzén keresztül ment, a felső tízezrek társaságában élő magyar cigány így beszéljen, hattározottan tagadnunk kell. Csodálkozunk, hogy ezt a jele3 fordító sem vette észre. Vagy talán eredetije ez a fordító nak? Akkor még jobban csodálkozunk! Hálás, nagysikerű szerepe volt a darabban P. Bihari Böskének (Sári), aki ragyogó jókedvvel, vidám temperamentummal, de főleg nagy művészettel kidolgozott játékával, bájos, finoman árnyalt, hatásosan előadott énekszámaival vált az est folyton megtapsolt első szereplőjévé. Tihinyi Béla (Rác Pali) szépen átgondolt, érzelemtelje s játékával és énekszámaival szintén sok tapsnak jutott a birtokába. Sokat tapsolt a közönség Szalay Gyulának (Gaston), aki pompás alakításával, táncaival és énekével (bár nem énekes) jelentős sikert jegyezhet fel magának. Faludy Károly (Laci) tenorjában is gyönyörködtünk, bár neki ezúttal nem nagy szerep jutott. Jók voltak még Irányi Ella (Juliska), Tábory Imre (Cadeau). A rendezésen meglátszott Patek dr. művészi keze. A zenekar ezúttal nem nyomta agyon az énekeseket, amiért Pados Rezső karnagyot illeti elismerés. Elvégre a közönség nemcsak a zenekart, de az énekest is hallani szeretné. Bármilyen nézőszempontból vizsgáljuk is a Szomory Dezső kedden bemutatott Bella cimü darabját, a legjobb indulattal sem vagyunk kéi pesek erről a darabról jót mondani. Több vidékváros szinügyi bizottsága eleve betiltotta a Bella előadását, a mi szinügyi bizottságunk azonban sokkal liberálisabb, semhogy az előadandó darabok fölött előleges cenzúrát gyakoroljon, ám helyette a kevésszámú közönség megmondta az ocsmányságoktól duzzadó darabról a maga helyes erkölcsi alapon álló Ítéletét, amikor megbotránkozva és a szereplők szájára adott disznóságoktól megundorodva hagyta el azt az épületet, ahová azért kívánkozik, hogy művészetet lásson, nem pedig azért, hogy ilyen szomorybellaféle- pornográfiát végigszenvedjen. Az a társalgási modor, amely szülő és leánya között folyik, hazug és csömörletes. Legundorítóbb azonban az egész darabban Bella posványokba síilyedt alakja, aki ott a nyilt szinen úgy változtatja a szeretőit, mint más, jóizlésü ember a ruháit szokta. Igazán kár volt a szereplőknek oly kifogástalan együttest és egyéni játékot produkálni, mint amilyent erre a szomorymalaeságra reápazaroltak. Molnár Ferenc varázsos irói neve csütörtökön nagy és díszes közönséget vonzott a színházba A farkas premiérjére. Valóságos ünnepi hangulatban várta a közönség a függöny felhördülését, hogy gyönyörködjék Az ördög diadalmas szerzőjének immár szintén világhírnévre szert tett ez újabb alkotásában. S a felcsigázott érdeklődés nem volt hiábavaló. Molnár Ferenc gondolatainak mélysége, hol élcelődő, hol szatirizáló szellemessége, szikrázó ötletessége, markáns lélektani megfigyelései, amelyeknek olyan gazdag tárházát nyújtja A farkasban is, hódító, lebilincselő, elméket és sziveket megragadó volt. A darab koncepciója költői. Az asszonyi ábrándozásnak, az emlékekből kitörölhetetlen ideális első szerelemnek álom gyanánt beállítása valóban hangulatos, illúziót keltő. Mindössze csak az indokolatlan egy kissé, hogy a szinte beteges féltékenységéből kigyógyult, feleségében már teljesen megbízó férjjel miért bánik az asszony olyan egykedvűen akkor, amikor leánykori ábrándjai szertefoszlottak s előtte áll a való élet. E kis hiányosság azonban mit sem von le A farkas irodalmi jelentőségéből, amelyet olyan elismerően méltatott a külföld sajtója is, amikor hírneves színházainak kapuit megnyitotta előtte. — Az előadás általában kitűnő volt és zajos sikert aratott. Tihanyi Béla a férj szerepében tökéletes alakítást nyújtott. Túlzott féltékenységébői származott idegességét, majd meg a megnyugvó — Nem tudom én, azóta se láttam . . . mert én mindjárt elaludtam ... De beszéljetek, mi van az urammal? Hol jár? Hrabirovics nagy csönd között meg-megbicsakló hangon válaszolt: — Marianka, jó lélek, nagy szomorúságot mondok mostan. Nincs már neked urad, meghalt szegény, el is temettük. Az asszony széttárta karját, levegő után kapkodott és egy nagy sóhajtással összeomlott. Ugy kellett fellocsolni és még egyszer elmondani, hogy mi történt. Aztán elvezették az alig néhány száz lépésre eső temetőbe, a frissen hantolt sirhoz, honnan keserves jajgatása még órák múlva is hallatszott. A horvát munkások ott hagyták ós mentek a bányába. Útközben sokszor megállottak és heves, vad gesztusok között tárgyaltak valamit. Egy rettenetes alávaló gyanú támadt valakiben és azt beleszuggerálta a többibe. A gyanú az volt, hogy Jocó szándékosan hallgatta el Miklós halálát. Csak azért, hogy azt az éjszakát egyedül tölthesse az asszonnyal. Hihetetlen, borzalmas és kegyetlen gyanú. Egyenként talán mindegyik felháborodással utasította volna vissza, de eggyütt, tömegben elfogadták. Mert a tömeg mindig kegyetlenebb az egyes embernél. Most is, az ingerültség első fellobbanásában meghozták az Ítéletet. — Agyon kell ütni! El kell pusztítani ! Az ilyen embernek nem szabad élni ! Maga az öreg Hrabirovics is leadta a vótumát. Ugy határozták, hogy még aznap megölik. A végrehajtás módjára is megegyeztek: lelökik a magas sziklafalról, mikor a dinamitnak lyukat fur, a negyven méteres mélységbe. Ketten-hárman is vállalkoztak arra, hogy mögéje kerülnek és lelökik. Szerencsére, akadt egy jobb érzésű horvát munkás, ki elmaradt a többitől és megleste Jocót, hogy közölje vele az ellene készülő merényletet. — Eredj — mondotta Jocónak — szedd össze a holmidat és utazzál el a déli hajóval, különben nem éred meg az estét. — Miért? — kérdezte Jocó inkább csodálkozva, mint megfélemlítve. A munkás elmondott mindent. — És most eredj Jocó, eredj! — Megyek — mondotta Jocó holtsápadtan, villogó szemekkel. És elindult a bánya felé. Sietve ment, mintha a föld égett volna a talpa alatt. Lihegve ért a bányába és ott felkapott egy heverő csákányt. A horvát munkások egy csoportban állottak, még nem kezdték meg a munkát. Jocó a dühtől rekedten ordított reájuk: — Ti kutyák, ti disznók! Az én vérem kell nektek ? Ehun van, vegyétek! Hát jöjjön ide, akinek jobb dolga nincs. Ne hátulról kerüljön hozzám, hanem elülről! Egyikőtök se mozdul, ti kutyák, disznók ! Habzott a szája a dühtől. A munkások mogorván, de mozdulatlanul nézték. Jocó folytatta : — Azt hittétek rólam, hogy . . . Összerázkódott és felemelte a csákányt. — Kimondani is restellem ... De ti nem szégyeltetek a szájatokra venni . . . verjen meg az Isten érte! ... És még hirbe keverni egy szegény asszonyt, kit az Isten úgy meglátogatott, ki most is ott jajgat az ura sírján . . . Még egyszer mondom, kutyák, disznók vagytok! Annál is alábbvalók ! Pfuj! Feléjük köpött és eldobta a csákányt. Aztán nagy igazságának érzetében önkénytelen méltósággal mellén keresztbe fonta a karjait. Elmegyek innen, el! Nem azért, mintha félnék tőletek, hanem azért, mert utállak benneteket. Utállak, ti disznók ! — Nono, Jocó — szólalt meg Hrabirovics engeszte lően. — Téged is, te vén kutya! Megfordult és elment. Sohse látták többet. FÖLDES és TSA okleveles mérnök mérnöki és építési irodája PÁPA Széchenyi=tér 5., Kohn Adolf féle házban. ELVALLAL: Földméréseket, parcellázásokat, bírtokés határrendezéseket, községi köz- és dülőút- kitűzéseket és mindennemű földmérési mérnöki munkálatokat.