Pápai Hírlap – X. évfolyam – 1913.
1913-05-10 / 19. szám
De egyébként is magának a városnak is, mint egésznek érdeke, hogy a már meglevő és haladásra képes részei egymás mellett lehetőleg párhuzamosan fejlődjenek. Mit érhet az egy életrevaló városnak, ha majdnem minden gazdasági és közlekedési — hogy úgy mondjuk — vérkeringése csak egy pontot táplál, a másikat pedig elsorvadni engedi? Hisz varosunk éppen hosszú és görbe vonalú elhelyezkedése miatt is már mintegy arra van kényszerítve, hogy az arányos fejlődés és a szélesebbre terjeszkedés végett jól kiválasztott ponton új vasútállomással rendelkezzék. Ez a pont csakis az Alsóváros azon helye körül lehet, ahol a földmives-iskola és az országos marhavásártér terül el. E ponttól mind kelet felé egész a Grófi-utig, mind nyugatra a borsosgyőri vámtól le a tanítóképző környékéig ideális körzetben épülhet fel, illetve alakulhat ki az idők folyamán Pápa városa. Az a, legalább látszat szerint elárult szándék, amely egyedül a jelenlegi vasútállomás körül és ez állomáson túl tervezi a jövő Pápa terjeszkedési irányát, a mostani állapotból meg nem okulható, a jövőre nézve pedig felettébb bizonytalan sikerű. Éppen oly sorsra jut ez a terv is, mint az utcarendezési szabályzatunk. Végrehajtani nem birjuk, mert nincs rá milliónk, ennélfogva kipkedünkkapkodunk vele és folytonosan hol kiigazítjuk, hol elrontjuk, és végül minden teketória után új szabályozás elkészítésére bizottságokat küldünk ki. Ily rendkívüli feladatoknál, amilyen egy város jövő fejlődési és terjeszkedési irányainak a kiszabása, a legnagyobb körültekintéssel szabad eljárni és mindig a meglevő viszonyokból, illetve azok tekintetbe vételével lehet kiindulni és szabatos tervszerűséggel cselekedni. Ha a város másik déli végpontján is lesz vasúti állomás, itt is új élet indul meg, anélkül, hogy a régi állomás melletti fejlődés érdekeit sértené vagy csökkentené. Ez új állomás nemcsak a körülötte terjedő telkek benépesedését és a Kishegy újra felvirágzását eredményezné, hanem a főállomástól kezdve az új vasútvonal mentén hatalmas és könnyen hozzáférhető területeket biztosítana gyárak részére is. Hogy ily területnek már érezzük a szükségességét, az köztudomásu. Ez okok folytán az alsóvárosi vasútállomás eszméjét a legmelegebben üdvözölhetjük. Azonban a kérvényre vonatkozólag két módosításunk van. Az egyik az, hogy 40 ezer korona is elég áldozat volna rá tőlünk. A 10 ezer korona városunknak sokat jelent, a vasút érdekeltségnek pedig keveset, talán semmit. A második, még pedig nyomatékos módosítás az, hogy e hozzájárulási összeget is csak azzal a kikötéssel adhatja meg a város, ha ezen új állomás nem csupán rendes rakodó, hanem egyszersmind személyi forgalmi állomásnak is be lesz rendezve. Ez utóbbi nélkül az intézmény drága is lenne és — hogy is mondjuk? — suta is lenne. x Azt hisszük, hogy e két módosítás nem képez nagy akadályt e ránk nézve rendkívül fontos és hasznos alkotás megalkotásánál. Gy. Gy. Színházi hét. Az elmúlt színházi hét műsorán a színpadi műfajoknak majd mindegyike szerepelt, s majdnem minden második napra egy-egy újdonság esett. Sajnálattal kell azonban konstatálnunk, hogy közönségünk úgyszólván tüntetőleg marad távol a színházból, pedig ha semmi más, maga a társulat játéka is megérdemelné a közönség pártfogását. Az előadásokról egyébként alábbi tudósításunkban számolunk be. Vasárnap este kacagástól, tapstól rengett a •— páholyok kivételével — szépen telt ház. Gerő Károly annak idején sokáig műsoron volt régi jó fővárosi életképét a Próbaházasság-ot adták, amelynek érdekességét és aktualitását úgy Játszik nem tudta csökkenteni a felette átrohanó 25 esztendő. Most is olyan szivesen fogadta a közönség, mint tán a premier idején. A színészek maguk is csapongó jókedvvel, ambícióval játszottak, s összevágó, élvezetes előadást produkáltak. Sellő René (Birike) ínég kedvesebb, még temperamentumosabb volt, mint lenni szokott. Minden jelenetével zajos sikert aratott. A Baróti-pár jellemző eredetiséggel, magyaros zamattal személyesítette meg a jólelkű öreg szentesi civis-párt, Turaiék (a bohém Szikora s a féltékeny Szikoráné) játéka pedig csak úgy szikiázott az ötletességtől. Pompás volt Marton Miska Patonai Bódogja és Faludy Károly Bokor Berczije. Szalai Gyula a cselédszerző, T. Báródi Kató a Sági Julcsa szerepében szintén jól beleilleszkedtek az ensemblebe, de Sorr Jenő gyenge baka-őrmester volt;' azt meg tudnia kellene, hogy a gyalogsági őrmesterek nem „gyiklesőt", hanem kardot viselnek, s olyan kopott oldalszíjat nem kötnek fel, mint amilyen az ő derekán éktelenkedett. Az ember örül, mikor a sok zagyvalék operett után végre egy klasszikusnak nevezhető operett szinlapját pillantja meg. Ilyenkor azonban meg kell elégedni a szinlappal. Mert az előadás csalódást hozhat, s akkor vége az örömnek. így jártunk a Lili-ve 1 is. Jókedvvel mentünk a színházba s lehangoltan távoztunk. Ez nem az a Lili, ikit mi a múltból ismerünk ! Még maga a Lili személy szerint csak hagyján. Ámbár az Albert Böske egyénisége nem elég lenge ehhez a szerephez. Főkép nem az I. felvonásban. Már a II. felvonás asszonyának inkább megfelelt s itt a keringőben hangjának — tiszta, szép hangjának — csillogtatására is alkalma nyílott. Partnere Tihanyi jó Plinchard volt, félszeg trombitásnak, hódító hadnagynak, délceg öregnek szintúgy. Éneke is kellemes. Ám a többi főszereplő, így Faludi a szerep minden tradíciójával ellenkező lehetetlen SaintHipothesejével, még inkább Fodor képtelen maszkú, képtelen játékú grófjával valósággal agyoncsapták a darabot. Közönyös játékukkal talán büntetni akarták a közönséget, mely tényleg kicsi volt; de ez régi, rossz színészpolitika, mert azok, akik mégis megjelentek, nem büntetésre, de jutalomra méltók. A társulat hírnevét az ilyen reprízek nem mozdítják elő, hisszük, hogy többet nem is lesz hasonlóban részünk. Nem nagyszámú közönség nézte végig a keddi előadást, pedig Salten Félix vígjátéka, pláne a szinlapon kivül romantikusnak hirdetett vígjátéka elég vonzó címet kapott. Erős láncok! határozottan vonzó cím, de maga a darab, bár lény lebeg, aki határtalan hatalmának egy megsemmisítő érzésével tölti el, hogy fél ott maradni. — Ah, nem ilyen templomba szokott menni az ember misét hallgatni, vagy gyónni — gondolta magába signora Goncenza. — Ide csak olyankor jön, mikor egyedül csoda segíthet rajta, semmi egyéb. Habozva állt meg az ajtóban, beszíva ezt a különös, titokzatos és borzalommal teljes levegőt. — Nem is tudom, kinek van szentelve ez az ódon templom? — motyogta — de érzem, hogy lakik benne valaki, aki meghallgatja az imádságunkat. És leroskadt a térdepelők előtt, akik oly sokan voltak, hogy egészen ellepték a templomot az oltártól föl a bejáratig. Imádkozás közben hallotta a szomszéd asszonyok sóhajtását és zokogását. Mindez a bánat szivébe nyilallott és egyre mélyebb részvéttel töltötte el. — Én Istenem segíts rá valamire, hogy megmenthessem azt az öreg embert — esengett. — Hisz első sorban is segítenék vele a gyermekeimen, aztán sok máson is. E közben apró, sovány barát csúszott az imádkozókhoz, valamit súgva fülökbe. S akit megszólított, menten fölegyenesedett s követte a sekrestyébe. Signora Concenza legott megértette, miről van szó. Ezek fogadalmat tesznek a pápa fel' gyógyulásáért — gondolta. Amint a kis termetű barát visszajött s körül járt, fölemelkedett és követte. Még pedig egészen önkéntelenül. Ugy tetszett neki, az ódon templomban uralkodó hatalom kényszerítette rá. Hogy a sekrestyébe ért, mely még magánál a templomnál is ódonobbnak és titokzatosabbnak tetszett, erőt vett rajta az aggodalom. — Istenem mit is keresek én itt! — tűnődött magában. — Ugyan mit is áldozhatnék ? Hiszen egyebem sincs, csak egy-két kocsiderék zöldségem. Egy pár kosár articsókát pedig csak nem adhatok a szentséges Atyának! A sekrestye egyik oldalán hosszú asztal nyúlt végig. Egy pap állott mellette, elkönyvelve a pápa javára szóló adományokat. Goncenza hallotta, hogy némelyek pénzadományt ígértek az ódon templom részére, a másik az aranyj óráját, a harmadik pedig gyönggyel kirakott ! fülbevalóját ajánlotta fel. Concenza még mindig hallgatagon állott az ajtóban. Ami pénzecskéje volt, mind az utolsó fillérig kiadta, egy és más nyalánkságot véve rajta a fiának. Hallotta, hogy némelyik asszony, aki nem látszott nála tehetősebbnek, viaszgyertyakat s ezü^t szivet vett. Ott álltában ki - kifordította a zsebét, de bizony annyi sem volt benne, hogy csak ennyire is futotta volna. így álldogált ott jó darabig, addig várakozva, mig az idegenek* mind el nem távoztak a sekrestyéből. A körüljáró papok kissé csodálkozva néztek reá. Erre egy kicsit előre lépett, eleinte bizonytalanul és elfogódva, de az első lépés megtétele után fürgén odasiet az asztalhoz. — Főtisztelendő úr — szólította meg a papot, irja be, hogy Concenza Zamponí, aki tavaly Keresztelő János napján töltötte be a hatvanadik esztendejét, a pápának ajándékozza még hátralevő éveit, hogy hosszabbra nyúljon az élete fonala. A pap immár hozzáfogott az íráshoz. Biztosan ki volt merülve nagyon, hiszen egész éjszaka vezette a nyilvántartást és rá se gondolt, hogy mit is kell bejegyeznie. Am megállott a mondat derekán s kérdő tekintetet vetett Concenzára. Ez nagyon nyugodtan nézett reá. — Erős is vagyok, egészséges is, főtisztelendő úr — monda. — Megérhetnék akár hetven esztendőt is. Legalább is kitesz tiz esztendőt, amit ő szentségének ajándékozok. A pap látva lelkesedését és buzgóságát, nem tett ellenvetést. — Szegény asszony — gondolta — nem adhat egyebet. — Beírtam, néni — mondta. Mikor az öreg Goncenza megint kiért az utcára, már későre járt az idő. Odakünn elült az élet ideges zakatolása s teljesen kihalt az ÖR gyógy Ufórrás vese- és hólyagbajoknal, köszvénynél, czukorbetegségnél, vcrlienynél, emésztési és lélegzési szervek hurutjainál kitűnő hatású. Természetes vasmentes savanyúvíz. Kapható ásvdnyvizbereskedésekben QrHTII TF<\ ATfKT s2' n> el ipóczi Salvatorforrás-vállald és gyógyszertárakban. 3W1ULlLJ rtUU0 1 Budapest, V Rudolf-rakpart 8.
