Pápai Hírlap – IX. évfolyam – 1912.
1912-06-15 / 24. szám
A színházi hét. — Staggione. Új szinpad. — A héten kétféle színtársulat is játszott városunkban. Első felében Könyvesék, majd a hét utolsó napjain a fővárosi Új szinpad. Könyveséket a közönség részéről tapasztalt, meg nem érdemelt közöny arra kényszerítette, hogy hamarabb táv<3zzanak városunkból, semmint tervezték, az Új szinpad elég szép házak előtt játszott. Az előadásokról itt következik referádánk: Szombaton este repríz volt: a Trilby, mely annak idején hatalmas szenzációt keltett világszerte. Ma már, mikor az emberiség jobban kiábrándult a hipnotizmus rejtelmeiből, megközelítőleg sem birt oly szenzációs hatást kelteni, mint két évtizeddel ezelőtt. Azért az egyes jelenetek megrázó hatása most sem veszített erejéből. Könyves Jenő elsőrendű Svengáli volt. Finoman prointirozótt játéka, hangjának hol kérlelő, hol gúnyolódó, hol dörgő váltakozása igazán lebilincselő s amellett megrázó volt. Megjelenése, alakítása valóban méltó egy Svengálihoz. Elismerésre méltó partnere volt Barabás Ella (Trilby), ki határozott tudásnak és komoly törekvésnek adta ismét jeleit. Elég jó volt Herczeg J. és Kallós is, de Zoltán László, Jenőfy Jenő, László Gizella kellő rutin nélkül játszottak. Vasárnap délután a halhatatlan orosz emberbarát, Tolstoj Leó gróf énekes színműve, Az élő halott ment. Úgy a mély erkölcsi tanulságokat tartalmazó darab, mint az előadás a legnagyobb dicséretet érdemelte ki. Kritikát csak a közönséggel szemben gyakorolhatnánk, amiért Tolstoj neve sem birt reá olyan vonzerővel, hogy a színházat megtöltötte volna. Este a Nioben mulatott a közönség. A címszerepet Róna Rózsi játszotta, aki úgy is mint „szobor", pontosan betartott gépies mozgásával, s mint élő lény, temperamentumos játékával nyilt színen is többször kihívta a közönség elismerő tapsait. Kívüle nagy sikere volt még Lugosi Jenőnek, de Kallós József és Kovács Lulu is derekasan reászolgáltak az elismerésre. Hétfőn Moliere-est volt, A képzelt beteg. Sok élvezetet szalasztottak el azok, akik ezt az előadást nem látták. Pedig sokan nem látták. Kevés számú közönség volt, pedig a darab is, de különösen az előadás megérdemelte volna a zsúfolt házat. Mintaszerű előadás volt. A szereplők egytől egyig kedvvel és tudással játszottak. Külön nem adózunk dicsérettel a szereplőknek, mert — ismételjük — egytől egyig mindnyájan kifogástalanul jó alakítást nyújtottak ; azonban mégis ki kell emelnünk Lugosi Jenőnek a játékát, aki a címszerepben oly pompás „képzelt beteg" volt, hogy annál jobbat maga Mollere sem képzelhetett. A szinlapon Könyves volt jelezve a „képzelt beteg" szerepére, de azt hisszük Lugosinál ő sem lett volna egy fokkal sem jobb. Utolsó előadásul Roberto Bracco hírneves olasz iró egyik vígjátéka, a Tökéletes szerelem került színre szépszámú intelligens közönség előtt. A darab bizonyos fokig csalódást keltett, mert cselekvény alig van benne s a bár sokszor szellemes, de véget nem érő párbeszédek mégis csak próbára teszik a közönség türelmét. Aztán meg az est nem is volt olyan „fehér", mint ahogy a színlap nyomatékosan jelezte. A „tökéletes szerelem" igen furcsa logikának a következménye. Alig tudunk elképzelni asszonyt, aki imádója előtt szeretőtartásokkal vádolná meg magát csak azért, hogy aztán érintetlenségével oszlassa el férje kételkedését. Mintha valaki tolvajlással vádolná magát, hogy a bíróság előtt ártatlanságát bizonyíthassa! A darabban tulajdonképen két szerep van, egy fiatal özvegyé, akit Kovács Lulu személyesített rendkívül kedves bájjal s eleganciával, és a furfangos imádóé, akinek szerepét Herczeg Jenő játszotta a tőle megszokott rutinnal. Csütörtökön este az Új szinpad mutatkozott be nagy és zajos sikerrel. Strindbergnek Hattyúvér cimü mesejátékát adták. Egy nagytehetségű színésznőt ismertünk meg s egy másikat viszontláttunk a darabban. Az előbbi Simonyi Mária, aki ma a legszebben beszélő színésznők egyike magyar színpadon, egy csupa lélek, csupa érzésleány, akiért magáért érdemes volt a színházba elmenni. Az utóbbi Markovics Margit, ki vagy 10 év előtt drámai szendeként járt Pápán s most a mese gonosz mostoháját személyesítette bámulatos intuícióval. A férfi szereplők közül egyedül Harsányi Rezső (a kertész) volt — ahogy dr. Bárdos Artúr, ki a darabhoz tartalmas conferenct fűzött, mondaná — „strindbergi". A Hattyú vér után Karinthy Frigyesnek egy 10 perces tréfáját pörgették le igen ügyesen. Pénteken este darabváltozással megint Strindberg-darabot láttunk, egy kínos családi dráma végjelenetét, A halál küszöbént Ezúttal férfié a pálma. Pesti Kálmán — szintén régi ismerősünk — hajszálfinomságú részletekben kidolgozott s mégis egységessé alakuló realizmusa a rosszlelkü gyermekeiért magát feláldozó apát élő alakká tette. Utána Schnitzler Irodalom c. egyfelvonása ment kitűnő előadásban, melynek egyaránt értékes tényezői voltak Gellért Lajos, Antalffy Sándor és Harmos Ilona. A conferencet ismét dr. Bárdos Artúr és nem Móricz Zsigmond mondta, díszlet gyanánt mindkét darabnál a pápai szinpad ismert „vörös szobája" szerepelt. Cipő valódi gummisarokkal B orszék fürdő (Csikmegye. Vasútállomás: Maroshéviz.) i Klimatikus gyógyhely. 950 méter t. f. magasságban. Ozóndús fenyves közepette. Számtalan természetes szénsavdús és vasas gyógyforrás. Hidegvíz és meleg szénsavas pezsgő és mórfürdők. Idegesség, asztmatikus bajok, általános elgyengülések, gyermekeknél angolkór és vérszegénység ellen biztos hatású. — Penziórendszer a Remény-szállóban. — Prospektust küld az igazgatóság. Csaknem öreg este lett, mire megjöttek. Lassan, léptetve jöttek. Izidora szép szőke hajában fehér virágú folyondárból font koszorú . . . A velencei bement a sátorba és lefeküdt. Társnői nem aludtak még. Egy mécs világa mellett — amelyre ráterité a teli hold sápadt sugár hálóját — hevertek, a Benzeráde mesélte el, Isten tudja hányadszor a történetet, — hogy szöktette meg a szerájból Ugolin. Szebb volt ez és izgatóbb, mint a Kelet bármely dzsinmeséje . . . — Megjött a lovag — mondá Rachéle, a mikor az elbeszélésnek vége volt. — Izidóra is megjött. — Izidóra! Izidóra akkor lépett be. Jókedvű volt. Csapongó, vig dalt énekelt, azt, amelyre Rachéle tauítá egyszer, akkor, amikor még még jó pajtásságban éltek. A nők elhallgattak, amikor belépett a zsidó leány. Gyűlölködve nézték, mint vetkőzik le. Hajából kioldá a füzért, szeretettel simogatta s kedveskedő szavakat suttogott egy kis bimbónak, azt még Össze is csokolgatá és fejtül odatette nyugvó helye mellé. Mikor lefeküdt Izidóra, ajkán megnedvesített két ujjával eloltotta a mécset. A mécses kanóca még sercegett egy ideig, aztán, mikor végleg elaludt, sötét és csend lett a sátorban. Néha nyugtalanul hányta-vetette magát valamelyik alvó fekhelyén, mig végre a csendet nyugalmas, egyforma lélegzetvétel töri meg csupán. Rachéle leste a csendet. Ő nem aludt el, az ő szemeiről ellopta az álmot szivének nyugtalansága, no meg a pici szöghegy, amely keblét karoolta. Csak azt várta, mikor nyomja el valamennyit az álom, s akkor lopva kiosont a sátorból és — Ugolin sátra felé tartott. A két harcsabajszú fegyvernök ott horkolt a sátornyilás előtt, de ha nem alusznak, az sem lett volna baj, a deli csatlósoknak éjjel nappal sza bad bejárásuk van a lovag sátrába. Ugolin mélyen aludt és Rachéle kezében — biztos kézben volt a tőr. Hatalmasan bánt a tőrrel a leány, Ugolin osak egyet vonaglott a döfés után --v és vége volt. A velencei átfutott a csatlósok sátorába. Akkor már pirkadott. Az ég peremén egy sáv jelent meg, amely az ébredő napot jelzi. Egészen kék volt a tájék és olyan illatterhea, hogy kábított. Felrántotta a sátor függönyét s bekiáltott diadalittasan : — Ébredjetek, ébredjetek! Ez a hajnal a boszu hajnala. Nézzétek, mint pirul az ég az ő vérétől. . . Fölemelte a sátor függönyét. Az égen a napkeltének tüzpirja égett már. Izzottak a felhőfoszlányok. A nők egyszerre fölserkentek. Rachéle magasra emelé a véres tőrt: Meg vagyok boszulva — kiáltá, amint torkán kifért. — Ugolin már senkit sem szeret. A pillanatnyi némaságot éktelen jajgatás váltá fel. Tobzódtak a fájdalomban s eszeveszettül tépték, szakgatták könnyű lepleiket magukról, osak Benzeráde nem sirt. Végignyúlt fekhelyén, szemeiben villámok cikáztak, orrcimpái feszültek, vértelenné vált ajkai tágra nyiltak. Görcsösen feszültek ujjai s mint egy vérre szomjazó jaguár szökött Rachélere. Torkon ragadta. — Te ölted meg? — rikácsolá — meg. ölted azt, akit én szeretek, akit imádok, aki az én csodaszavu menyországom, boldogságom, hajnalcsillagom. Te azt most elküldted a másvilágra és én nem fogom a lába nyomát csókolhatni soha, soha, soha . . . Aztán egyet lökött a velencein s rávetette magát 8 éles, szép apró fogait belevágta Rachéle torkába, s mikor érezte, mint árasztja el arcát, keblét annak előszökő forró vére, felkelt, reszkető kezével rámutatott a vonagló, vergődő leányra. Szólni is akart, — de nem tudott, osak összerogyott és sirt, sirt keservesen. A legmodernebb szabás szerint elegáns férfi-ruhákat készít • I F W WW technológiát végzett szabómester, Vago Ijczso^^^ Pá p a, Fő-tér 19. sz. Állandó nagy raktár elsőrendű gyapjukelmékben ! Megrendelések felvitelére jkivánatra vidéken is megjelenek. TfTT 1 r *^^ kiváló minőség és csínos kiállításukért IVlUnKciliil több orsz. kiállításon érmekkel kitüntetve.
