Pápai Hírlap – IX. évfolyam – 1912.

1912-02-17 / 7. szám

IX. eviolyam. 7. szám. Pápa, 1912 február 17. PÁPAI HÍRLAP MEGJELENIK MINDEN SZOMBATON. Szerkesztőség : Jókai Mór utca 60. szám. Előfizetési árak: Egész évre 12, félévre 6, negyedévre 3 K. Egyes szám ára 24 fillér. Laptulajdonos és felelős szerkesztő: D*- KÖKÖS ENDRE. Kiadóhivatal: Petőfi-utca 13. szám, főiskolai nyomda. Hirdetések felvétetnek a kiadóhivatalban és Kis Tivadar, Kohn Mór fiai, Wajdits Károly urak üzletében is. SZEMLE. Korona és forint. Szegény, jobb sorsra érdemes néptanítóink kultúrsztrájkra készülnek s én, a kegyetlen, új munkát raknék amúgy is megterhelt vállaikra. A munka röviden ebből áll: tanítsák meg a népet — a felnőtteket persze — a koronával való számításra. Mivelhogy tudvalevőleg törvény lett a koronaszámítás kötelező kimondásából, a törvény még csak. ki rályi szentesítésre vár s aztán az egész vona­lon azonnal életbe lép. A népnek pedig majd két évtizeddel azután, hogy az első koronás pénzdarabot kiverték Körmöczbányán, halovány sejtelme sincs koronáról s még álmába se tudja, hogy egy koronában 100 fillér vagyon. Járja járja, egyre járja a forint, a krajcár s a 20 fil­lérest máig úgy hivják, ahogy a boldog emlékű önkényuralom alatt azt a vékony ezüstkét, „batos'-nak. Ha pedig a korona kizárólagos uralomra jut, akkor a nép, amely az újfajta­számítást nem ismeri — lelkiismeretlen kufárok réven s ilyenek mindig voltak, akárhányan épen a nép közül valók, érzékenyen megkárosodha­tik. Kultúrsztrájk ide vagy oda, tanítóinkra vár a komoly hivatás, hogy a felnőtteket megtanít­sák a koronával való számításra. Kisiparosaink megmentése. Hazánkban a vállalkozási kedv és tőke hiánya a kisipart sorvadásra kény­szeríti. Nem képes a külföld gyári verse­nyében megállani, napról-napra hanyat­lik, az egykor virágzó iparágaknak még nyomát sem találjuk. Angliában, Németországban a kis­iparosok, amint látták, hogy a gyárválla­latok őket meg .fogják fojtani, azonnal talpraállottak, megalkották az egyes ipar­ágak terén a termelési és értékesítő szö­vetséget. Tömörültek, kis tökéjüket össze­hordták s versenytársaivá szegődtek a nagy iparnak, megalkották a maguk ipa­rosaiban a gyárat, hova mindazon iparo­sok beállottak gyári munkásnak, akik a a gyáron kivüf magukat fenntartani nem tudták. A többi kisiparos pedig betétje arányában részesült a nagy ipar jövödel­méböl, amitől mind elestek volna, a kon­kurrens nélkül álló gyárak tették volna zsebre £ hasznot. Azt mondják Pápán is pang az ipar, de ha nem mondanák, akkor is elképzel­hető, mert a mi pápai iparosainkban alig van vállalkozási szellem. Én ugyan elég intelligensnek tartom őket, hogy fel tudják fogni a gyárak aránytalanul nagyobb és olcsóbb termelési képességét. Itt az ideje, hogy a cipészek, a csizmadiák, asztalo­sok, lakatosok, bádogosok, fazekasok, sza­bók stb. egy-egy szövetségbe tömörülje­nek s gépi berendezésekkel biró gyárte­lepeket létesítsenek s vegyék fel a ver­senyt a külföldi gyárakkal. A termelés mellett gondoskodjanak az értékesítésről is. Dunántúl azokban a falvakban és városokban, hova vásárokra el szoktak i menni, állítsanak fel árucsarnokot s a vásárok napjain csak egy-két kiküldött értékesítsen azokban. Ha meggondoljuk azt, hogy ipa­rosaink a fuvarra és időveszteségben a vásározás alatt mintegy 120—130 ezer koronát áldoznak fel, úgy már magából ezen összegből is a szövetkezeti gyárak felállíthatók volnának. A féltékenység, a kicsinyeskedés, irigységnek nem szabad fellépni, mert az gyakran egész exisz­tenciákat tesz tönkre. Iparosainknak, ha a kor szinvonalára akarnak emelkedni, meg kell nyerniök az állam támogató kezét, s el kell fogadniok a gép berendezési segélyeket, s fel keli állítaniok minden oly iparnemben a gyári szövetkezetet, amelyben lü-nél több ipa­ros van Pápán. A gyári szövetkezeteknek Pápán oly jövőjük van, amit számokban egyelőre kifejezni nem lehet, mert a kisipar itt a legolcsóbb hajtóerőt nyerheti. Mindenki tudja, hogy Tapolczafötől a város végéig mintegy 22 malom van 8—10—12—16— 20 lóerővel. Azt is tudjuk, hogy a malom­ipar pang s a malmok csekély bérért van­nak bérbe adva. Ezt az állapotot kell ki­használni iparosainknak s értékesíteni a maguk javára. Minden egyes gyári szövetkezetnek ki kell bérelni egy megfelelő lóerővel biró A „PAPAI HÍRLAP" TÁRCAJA. Pogányhiten. (Részlet egy színdarabból.) Sötétben jött, miként az éj lovagja. Álmomban lopta szivembe magát, Csókkal kinált meg égö, lázas ajka, S szivem fölrázta, tépte és harapta, Mint irgalmatlan, vad vihar a fát. S én mentem, mint fény után az árnyék. Vágy ragadott, birni, elérni öt, Enyémnek tudni boldogan szeretve Azt, aki vonz, hiv, fényt lop a szivembe, Szeret, megért és megbocsájt, — a nőt. Pogány vagyok! Gyarló embert imádok. Bálványozom fanatikus módon, Amerre megy, mindig nyomába járok, Sok száz jajommal csak hozzá kiáltok, Hogyha hangos kinokkal vivődöm. Pogány vagyok! Engem csupán ez éltet. Elő, csontos pogányság a lelkem, Előtte hajtok csak fejet és térdet, Bár mindig; kinzott, de mégis megértett Valamikor, egy pillanatra engem. Megtépte lelkem fénylő köntösét, Fullánkja volt a méznek, mit adott, Szivemre jött, ha fény volt, vagy sötét, Fenékig itta csókom serlegét S mikor kifosztott, rongyként eldobott. Magához bűvölt; pogány istenem lett, De hogy elhagyjam, nem, mégsem kivánom. Mindegy nekem, ha átkoz, gyűlöl, megvet, Mit bánom én, akár halálba kerget, Pusztuljak el, mint féreg, — de imádom. S ha lesz perc mégis, melyben újra látom Pogány hitem pusztító istenét Szelidnek, szépnek, mint egy gyermekálom, Nem bánom, hogyha halvány mécsvilágom, Kialszik, s testem sir gödrébe lép. Nekem már úgy is mindenemnek vége. Vércsék tanyája lett kicsinyke fészkem, Mindegy már: mécsem ég-e, vagy nem ég-e? Nincsen szivemnek éltető reménye . . . A nap, fényes napom, kihűlt egészen. Nincs mért siratnom mát, vagy tegnapot. Lelkem virágzó fái rég kidőltek. Nekem mindegy: vagyok, vagy nemvagyok, Aranykalászt már úgy sem aratok, Mezőim régen kihalt sziklaföldek. Nem irtózom, hogy ronda föld borul rám. Sohsem kivánok belőle kilépni! Megnyugvást ad, hogy egyszer én is éltem És volt az éltem keserű vizében Egy csepp, amelyért érdemes volt élni. Volt egy rövidke pillanat, egy óra, Mikor mindenért kárpótolva lettem, Mikor — ha jött az édes pásztoróra — Nem volt szivemnek megmaró kigyója : Szeretet, s szerettem én is véghetetlen. Molnár Kálmán. Bárhol Csak a MAGGI névvel és a kereszt­csillag védjeggyel valódi I legyen szükségünk húslevesre (levesekhez, főzelékekhez, mártásokhoz), úgy azt a leggyorsabban, legolcsóbban és legkényelmesebben készítjük a ^ MAGGI húsleves- kockából

Next

/
Oldalképek
Tartalom