Pápai Hírlap – IX. évfolyam – 1912.

1912-11-30 / 48. szám

dálása iránt, de ezt nem a vállalkozó, hanem az általa képviselt takarékpénztár és a pápai érdekelt iparosság javára tette. Dr. Lakos Béla szintén a közgyűlés engedélyével válaszol s kijelenti, hogy ő csupán ezt a kifejezést használta: „a dr. Kende által nagyon pártolt cég", ami szerinte sértő nem lehet, Viszont azt is megemlítette, hogy a városhoz egy beadvány érkezett Geiringer részéről dr. Kende ügyvédi cégjegyzésével. (Egy hang: „De mikor?" — Dr. Lakos: „Nem engedem magam vallatni !") Interpelláció. Kerbolt Alajos amiatt interpellál, hogy egy Nüinbergben lakó pápai ember, kinek gyermekét Pápán állami gyermekként tartották, mikor gyerekéért eljött, nem kapott útiköltséget a visszautazásra, holott ezt a tanács neki megígérte. Mészáros polgármester, bár nem lenne kötelessége, válaszol az interpellációra. Útiköltséget azért nem utalt a tanács, mert abból a gyerekből, most hogy az apja kivitte, biztosan német lesz, ehhez pedig nem szolgál segédeszközül. Inkább tartotta volna még 2 évig a város költségén a gyereket. A választ interpelláló nem, de a közgyűlés zajos helyesléssel tudomásul vette. Két szabályrendelet. Ez a két szabályrendelet (a piaci meg az állatvásári) már volt egyszer közgyűlés előtt, de akkor egy pont alatt. Most visszaküldte a vármegye, hogy két pont alatt tárgyalják! Nem tették, hanem visszaküldik két pont alatt. Pont. A vágóhídi építkezés. Az ügy referense Csoknyay Károly főjegyző felolvasta e tárgyban a tanács igazoló jelentését, a kiküldött szakbizottság véleményét s Geiringer Károly vállalkozó cég beadványát, melyben az építkezés elkésését okolja meg. Az ügyhöz hozzászólt dr. Lakos Béla, aki a tanács jelentését mentegetőzésnek nevezte. Az általa hangoztatott vádak közül csak az nyert cáfolatot, amit az alapbetonozásról mon dott. Az alapbetonozás jó, de igaz, hogy a cég a telken homokot bányászott, hogy a tanácsjegyzőkönyv nivókülönbségről emlékezik meg s legfőképen igaz, hogy a vállalkozó nagyon el van késve. Arról ő nem hallott jelentést, hogy a vasbeton készítését ellenőrizték volna, a repedéseket nem lehet látni, mert leaszfaltozták a betont, úgy tudja, hogy rozsdásvasakat használtak fel, másrészt nemrég azt is hallotta, hogy az istállónál szúette gerendákat használtak fel. Még mindig aggályai vannak, hogy az építkezés jó-e csakugyan s mivel nem akar úgy járni, mint a város több más épületével, bizottság kiküldését javasolja, melynek tagjai legyenek az építkezési rész felülvizsgálatára: Beke József műszaki főtanácsos, Molterer János, az államépítészeti hivatal főnöke, Kristóffy Gyula máv. főmérnök, Deli Béla kataszteri felügyelő; a gépészeti részre Barcza Arnold győri vaggongyári főmérnök és a pozsonyi iparfelügyelö. Ahhoz, hogy a munkálat a vállalkozó cégtől elvétessék, többé nem ragaszkodik. Révész Arnold v. mérnök nem bánja a bizottság kiküldését, bár ez maradhatott volna a kollaudálás idejére is. A részletekre megjegyzi, hogy a nivelláláshoz nemszakértő csak akkor szólhat hozzá, ha a munka már készen van. A vasbetont felül le kellett aszfaltoztatni, a felső repedések nem számítanak, csak qlul ne legyen. Hogy rozsdás vasakat használtak fel az igaz, de maga tiltakozott volna ellene, ha a rozsdát levakarják, mert a munka jóságához ez így kell. Az istállóra a szerződés kimondta, hogy a régi istálló anyagából készüljön, de a szúette gerendákat kidobatta. Geiringer védekezését a késedelemre nézve nem fogadhatja el, de a munka elvételét nem ajánlja, mert a késedelem ez esetben még nagyobb lehetne. Keresztes Gyula saját maga által észlelt némely hiányokról szól, s aggályát fejezi ki, hogy pótmunka lesz. Az utóbbira nézve a v. mérnök tudatja, hogy legutóbb a főszám vevővel összeszámították a kiadásokat s kiderült, hogy nemhogy pótmunka nem lesz, de némi megtakarítás lesz elérhető. Ezután a polgármester feltette a kérdést, elfogadják-e a v. tanács igazoló jelentését. Óriási többség a jelentést elfogadta. Dr. Lakos indítványát pedig újabb szakbizottság kiküldése iránt, egyhangúlag akceptálták. A gabonapiac áthelyezése. Derűs lefolyása volt a következő pontnak. A rendőrkapitány feláll, hogy az ügyet referálja. Tomboló „Eláll! Nem kell! Elvetjük!" kiáltások fogadják. A kapitány leül s a polgármester az alaposan megnyilvánult közhangulat hatásakép kimondja, hogy a gabonapiac áthelyezésének ügyét leveszik a napirendről. (S mért tették fel reá?) Gyűlés vége 8/

45-kor. x A karácsonyfa további díszítése teljesen felesleges, ha vesz 8 darab feltűnő szép díszgolyót (egy dobozban), vagy 8 méter aranyezüst boát 50 fillérért a Versenybazárban (Főutca 28.). x A legszebb házimulatságra szert tehet, ha karácsonyi ajándéknak vesz egy legújabb tölcsérnélküli beszélő- és éneklőgépet, 6 darab duplalemezzel és 200 tűvel együtt 25 K-ért a Versenybazárban. (Fő-utca 28.) RÍMELJE fehérneműit egy feltétlen tiszta szappan használata által. Sunlight Szappan teljes biztosítékot nyújt. Állandó használata a mosásnál nagy megtakarítást jelent a háztartásban. Darabja 16 és 30 fillér. Lever & Co., G.m.b.H., Wien III. L 73 TARKA ROYAT. A pápai borról. Talán nem vétünk a helyi patriotizmus ellen, ha lenyomatjuk, amit már előttünk oly sokan elmondottak, hogy a pápai boroknak nem a legjobb hirük van. Az ecet válfajaként szokták emlegetni, s poharazás közben, jókedvű társaságok sok-sok anekdotát faragtak rájuk. Most elmondunk mi is egyet, előre is bocsánatot kérve, ha valamelyik öreghegyi vagy kishegyi szőlősgazda találva érezné magát. Hát kezdjük a mesét! N. N. szőlősgazdának az Alföldön van egy Pápáról elszármazott kedves jó rokona, akivel a rokoni összeköttetést azáltal is fenn szokta tartani, hogy minden esztendőben küld neki úgy karácsony táján, amikor már az újbort lefejtik, egy akó borocskát. Egyik esztendőben, amikor maga a természet is elősegítette, hogy „hegyeinkében a szokottnál is savanyúbb borok teremjenek, az alföldi sógor, aki nemcsak a bort, de a tréfát is szereti, a Pápáról érkezett borókára meghívta barátait, a falusias vár oska intelligenciáját, a papot, jegyzőt, tanítókat. A szives házigazda szorgalmasan töltögette a poharakat, biztatgatta a vendégeket, de biz' azok, szokva lévén az alföldi édeses borokhoz, nem igen nyúltak a poharak után, vagy ha nyúltak is, kelletlen képpel. Azért elborozgattak éjfélig, sőt, hogy a házigazdának kedvében járjanak, hébe-hóba erőltetett udvariassággal meg is dicsérték a borát. — Jó kis bor — mondogatták —, csak egy kicsit savanyú. — Most lesz osak érdekes ! K is idő multán mind a hárman előjöttek és valami csodálatos nagy dolgot hoztak ki ; kályhaellenzőhöz hasonlított. Az ajtónál azután megfordították ós neki támasztották a falnak ; éa ekkor meglátta, hogy cserépkályha, de csak festett, még pedig rosszul festett. Azután meglátott még egy ajtót; vaiami falusi házhoz, vagy talán vadászkunyhóhoz valót. Majd jött egy erdő, egy ablak és egy könyvtár. Díszletek voltak. Nemsokára fölismerte a rózsabokrot is „Faust

u-ból. Tehát az Opera díszletraktára volt ott, és 8 maga is énekelte egyszer ennél a rózsabokornál : „Te kis virág . . Rosszul esett szegény szivének, mert megtudta, hogy Faust szinre kerül, d« yolt mégis egy vigasztalása, hogy 8 sohasemgénekelte a főszerepet. — Hadd menjen Faust, de ha Carment vagy Aidát kihozzák, akkor meghalok I Ott üldögélt és nézte, hogyan változik a műsor : és 8 tizennégy nappal mindig hamarább tudta, mint az újságok, hogy mit adnak az Operában. Ez olyan mulatságos volt! Látta, hogy hozzák elS a Bűvös Vadászt a farkasveremmel ; látta a Bolygó Hollandi-t a hajóval és a tengerrel; Tannhausert, Lohengrint (és a többieket. És egy napon megtörtént a kikerülhetetlen. Az emberek munkához láttak (az egyiket Lindquistnek hivták és diszletmeater volt); nemsokára előjött egy spanyol piao. A kulisszák megfordítva álltak és így nem lehetett tisztán meglátni, hogy mit íb ábrázolnak ; de az egyik ember meglógatta a keretet ós el8tünt a mindig csúnya hátsóoldal is. És ott állott nagy fekete betűkkel megirva, melyek egymás után tűntek el8, hogy őt annál jobban megkínozzák, ott állott megirva visszavonhatatlanul, világosan : CARMEN. Tehát Carmen volt! — Most meghalok, mondta az Ónekesn8. De nem halt meg a szegény akkor sem, midőn Aidát előhozták. Most már teljesen ki volt a neve törülve az emberek emlékezetéből, eltűnt a könyvkereskedések ablakaiból, a levelezőlapokról ; és végül a foyerból még az arcképe is eltűnt csodálatos módon. Sebogysem tudta megérteni, hogy az emberek oly gyorsan felejtenek; mindez olyan érthetetlen volt. ő azonban megsiratta önmagát, mint ahogy egy halottat szoktak megsiratni; az ünnepelt énekesnő osakugyan halott volt. Valamelyik napon elindult egyedül és bolyongott egy elhagyott utoában. Ott egy szemétdombra akadt. Megállt és nem gondolt semmire, midőn egyszerre osak meglátta világosan a mulandóságot, mert a szemétdomb tetején egy levelező lap hevert, melyen megismerte a saját képmását, Carmen szerepében. Gyorsan elsietett éa zokogott szivében. Betért egy keresztutcába és megállt egy könyvkereskedés ablaka előtt ; már szokása volt, hogy megálljon ilyen ablakok előtt és utána nézzen, hogy nincsen-e kitéve. De már nem volt kint. E helyett ott függött egy tábla, melyen akarata ellenére e szavakat olvasta : „Az Űr szemmel kiséri azt, aki rosszat cselekedett, éB eltörli az ő emlékét e földről." Aki rosszat cselekedett 1 Ezért törülte el az 8 emlékét. Most már megértette az emberek feledékenységét. — De lehet-e a rosszat ismét jóvá tenni ? Nen bűnhődtem e meg eléggé ? — panaszolta. Kiment az erdőbe, ahol nincsenek emberek. Amint így kétségbeesve, összetörve és megalázva mendegélt, meglátott egy magános férfiút, aki megállt előtte. A karmester volt. Az ő szeméből nem szólt harag, sem megalázó részvét, hanem csodálat ós ragaszkodás ragyogott. — Mily karcsú és deli lettél, Hanna, volt az első szava. ő pedig végig nézett magán Ós úgy látta, hogy annak igaza van. A bánat kiégette a fölösleges, fölfuvalkodott hust ós szebb lett, mint azelőtt. — És milyen fiatal vagy ! Fiatalabb ! Ez volt az els8 szép szó, amit oly hosszű idő óta hallott; ós ezt ia az mondta, akivel rosszat cselekedett. Most azonban megértette, hogy milyen derók férfiú, ós megmondta neki. — Meg van még a hangod, Hanna ? kérdezte a karmester, mert nem szívesen hallgatta az udvariaskodást. — Nem tudom 1 — zokogta. — Gyere fel holnap az ónekterembe . . . Hozzám az Operába; szeretnélek meghallgatni. Engem ugyanis ismét szerződtettek . . . Az énekesnő fölment; ós aztán még többször is ott járt. A közönség megbocsátott és elfelejtett, elfelejtett minden rosszat; és az énekesnő ismót hires lett, talán még híresebb, mint azelőtt. Ez aztán épületes történet volt !