Pápai Hírlap – IX. évfolyam – 1912.
1912-11-09 / 45. szám
PÁPAI HÍRLAP MEGJELENIK MINDEN SZOMBATON. Szerkesztőség: Liget-utca. Előfizetési árak: Egész évre 12, félévre 6, negyedévre 3 K. Egyes szám ára 24 fillér. Laptulajdonos és felelős szerkesztő: DR- KŐRÖS ENDRE. Kiadóhivatal: Petőfi-utca 13. szám, főiskolai nyomda. Hirdetések felvétetnek a kiadóhivatalban és Kis Tivadar, Kohn Mór fiai, Wajdits Károly urak üzletében is. SZEMLE. Polémia. Két fődoktor heves polémiában ront egymásra. A vita tárgya az, hogy mért küldött a magyar Vöröskereszt segélycsapatot a bolgároknak s mért feledkezett meg a szegény törökökről? Halljuk az érveket az egyik s a másik oldalon. A támadó úgy véli, hogy oda kellett volna segítséget küldeni, ahol nagyobb az ínség s ahova különben is a szivünk vonz. A védekező argumentumai: a Vöröskereszttel a hadügyminisztérium rendelkezik, oda megy, ahova ez utasítja; aztán meg a törökök nem is fordultak kérő szóval hozzánk. Jön a viszonválasz: a Vöröskereszttel igenis a hadügyminisztérium rendelkezik, de csak saját háborúnkban, idegen államokkal szemben az az egyesület autonom módon rendelkezhetik s ha a török nem kért, csak azért nem tette, mert büszkébb annál, semhogy könyörögjön. Azért egy nemzet rokonszenvével mégse kellett volna a vezetőségnek szembehelyezkedni. A viszonválasz erre is meglesz s az egész betüáradat csak hömpölyög, hömpölyög tovább, sárjával kerülgeti azt a szigetet, melynek várában ott ül fenn magasban az a hatalmas személy, aki közeli atyafija a minden bolgárok cárjának. Ezt a fennen írónolől nem említi senki, pedig minden logikai összefüggés az ő egyébként tiszteletreméltó személyére vezet vissza, mint a segélyakció indító okára. Amiből — mint annyiszor — megint csak az következik, hogy egy egész nemzet rokonszenvénél, de sőt egy nagy monarchia diplomáciai képviseletének állásfoglalásánál is többet ér egy főhercegi rokon. Hát csak gyógyítsa a magyar Vöröskereszt a bolgár sebesülteket; bizony rászorulnak azok is. A török katonákat meg bízzuk a svédekre, németekre, románokra. Azok ugyan nem tartoznak semmi hálával a törököknek, de viszont nem is irányítják holmi rokoni kapcsok. Bizony ez így van, elbúsult magyarok: a világot nálunk hatalmasabb tényezők dirigálják. Az erők szétforgácsolása. A közelmultak tapasztalatai szomorú képét mutatják városunk fejlődésének. Olyanok vagyunk, mint a vadtörzsek népei, örülünk a müveit világ csillogó üveggyöngyének, mellyel élesztgetjük magunkat s odaadjuk ellenében értékes elefántcsontjainkat ahelyett, hogy erőnket összegyűjtve, városfejlesztésünket gyökerében kezdenök meg. Csinálunk aszfalt kocsiutakat, drága hidakat, új utcákat, veszünk házakat, áldozunk iskolákra, ki tudná még mi mindenre ? Itt-ott mégis látszik ennek eredménye városunkon, azonban egy pillantás meggyőz bennünket arról, hogy még mindig nélkülözzük azokat az intézményeket, melyektől függ egy városnak városias jellege. Értem alatta a kaná'izáeiót, közkórházat s rendezett jó utakat. Minthogy apró csecse-becsére, egyes magánosok, vagy egyes utcák érdekében a város anyagi erejét kimerítjük, nem marad azokra, amelyektől az ember legfontosabb kincse, egészsége, munkabírása, vagyoni erejének emelése függ. Itt a tizenkettedik órája, hogy eltérjünk régi szokásainktól, a véletlen felszínre dobott kérdések megoldásától, ha csak azoknak elmulasztása helyre nem hozható károkat nem idéz elö. Egy erőteljes programmot kell a város zászlajára irni, melytől eltérésnek, míg azokat meg nem valósítottuk, helye ne legyen. Ha ezt követjük, a célt nemcsak hogy elérjük, de városunk jövő fejlődésének biztos alapköveit rakjuk le. Programmut kell tehát tüznünk a város csatornázását, ezzel kapcsolatban utaink, járdáink kiépítését, s egy közkórház létesítését. Együtt, kis helyen sokan lakó egyének egészsége parancsolóvá teszi minden szennynek eltávolítását, mert a piszok, szemét egyedüli melegágyai az egészségre káros bacillusoknak. Bármily nehezére essék is ez a városnak, ez elől kitérni nem szabad, nem opportunus, mert előbbutóbb úgyis meg kell csinálni, s nagyon megboszulhatja magát, ha akkor fogunk hozzá, mikor erre egy epidémia miatt rákényszeríttetünk. A csatornázás befejeztével utcáinkat, járdáinkat kell kiépíteni éppen azért, hogy az utcákról is minden piszkot, szennyet sarat eltávolíthassunk s jó forgalmi eszközöket létesíthessünk. Fontosnak tartom a jó, rendezett uttesteket, járdákat, mert ezeken bonyolíttatik le a város forgalma, s ezek kiépítésével a magánvagyon értékét tetemesen emeljük, a város építkezését, fejlődését előmozdítjuk. Bármily csinos, szép, Ízléses házak emelkedjenek A „PAPAI HÍRLAP" TARCAJA. Halottak napján. Nincs már virág ottkünn a mezőkön — November köddel rájuk suhant, Ködfátyol lebben : — kint a temetőkön Mégis virágos minden kicsi hant. Halottak napja . . . virág a siron — Elet-színek, hol hervadás van . . . Valami elfog. Nehéz : — nem birom, Benne vagyok a „nagy álmodásban.'' Virágos siron gyertyavilág ég . . . — Novemberi köd — bizonytalan. Bármerre nézek: lobog az emlék, Szól a szivem és — mégis hangtalan. Lobban egy érzés . . . mint gyertyavilág Halott mezőkön, ködös színen. Olyan fájó egy gondolat, mit ád Érzés lobbanás . . ., remegő szivem. ... Rágondolok egy fehér faluvégre, Fehér faluvégen kicsi sirdomb — Halottak napján nézek az égre : Novemberi pir . . . Valamit rámond . . . Valamikor a sir nekem is csak „ Virágos domb" volt — nem elmúlás Most egy világot érzek „bent a sirnak, Hiába rajta minden virulás. És élek benne .. . Meddig: — nem tudom, Nagy, vagy kis uton megyek-e tova . . . Melyik kis falu lesz majd otthonom, S ki tesz koszorút az én síromra ? . . . Tihanyi Kiss Sándor. AL föld alól. Irta: Szederkényi Anna. Minden esztendőben egy egy új réteggel nőtt az utca. Elemista gyerek karában úgy egy lábnyira tapadt a ház falához. Azután még vagy husz oentiméter, megint husz centiméter . . . Együtt növekedtek. Mikorra Pál a varrógépig nőtt, a poros aszfalt az ablakon leselkedett be. Megszokták egymást. Pál az utcát, az' utoa a Pált. Mikorra beesteledett, úgy belejött a Pál lába a géphajszolásba, hogy magától, egészen önkénytelenül is hajtott. Nem kellett rá figyelni. A lábfej magától is nyomta a talpat le-föl. A kerék forgott, a tfí cikázva öltögette a nagy öltéseket az olosó üzleti munkába. A vászon, a darócposztó engedelmesen simult a kopott politúron ós Pál megpihentette szemét a szürke aszfalton. Milyen nyugalmas, milyen csöndes. Terülnyulik messzire, talán vége sincsen. Egyforma mozdulatlan, hallgatag. Mindegy neki, hogy ki tapossa. Akár finom sevró, akár fényes lakk, akár nagy, otromba, idomtalan, elvásott, kivül| belül lyukas csizma. Mindegy neki, hogy rtigáI nyos, báraonyüléaü, gummikerekü, vagy hangosan lármázó, lelketlenül tolakodó , mindent legázoló pénzes automobil, nagy döcögős, teher alatt roskadozó stráf kocsi. Az utcának mindegy. Szürkén, hol porosan, hol sárosan csak néz kőszemével Pálra és ha jön az este, akkor A legmodernebb szabás szerint elegáns férfi-ruhákat készít • I F W ^^ WW technológiát végzett szabómester, Vago Dezső ^^ PáD a. Fő-tér 19. sz. Állandó nagy raktár elsőrendű gyapjukelmékben ! Megrendelések felvételére kívánatra vidéken is megjelenek. TI7T i r * ^^ kiváló minőség és csínos kiállít ásu kért lViUnKaim több orsz. kiállításon érmekkel kitüntetve.
