Pápai Hírlap – IX. évfolyam – 1912.

1912-10-05 / 40. szám

PÁPAI HÍRLAP MEGJELENIK MINDEN SZOMBATON. Szerkesztőség : Jókai Mór utca 60. szám. Előfizetési árak: Egész évre 12, félévre 6, negyedévre 3 K. Egyes szám ára 24 fillér. Laptulajdonos és felelős szerkesztő: I)h- KŐRÖS ENDRE. Kiadóhivatal: Petőfi-utca 13. szám, főiskolai nyomda. Hirdetések felvétetnek a kiadóhivatalban és Kis Tivadar, Kohn Mór fiai, Wajdits Károly urak üzletében is. SZEMLE. Háborúi „Jam proximus ardet Ukalegon", már a szomszédban gyulladt ki a háború vérvörös fáklyája s mi — hiába közlik a lapok hasábszárara az egymásnak ugyan eléggé ellentmondó, de végeredményében mégis csak izgató háborús hireket — mi a legfölségesebb nyugalommal várjuk a történendőket. Azt már aztán nem tudjuk, hogy ez a nyugalom minek a jele? Az apátiáé-e, az Ázsiából velünk hozott közönyé, avagy az önérzeté, a jól felfegyverkezettség önérzetéé-e? Ha az elsőé, akkor sajnálni valók vagyunk, mert az, hogy szerbek, bolgárok, montenegróiak, görögök együtt fenekednek a másik háborújától amúgy is vérző törökre, közönyös végűi is nem lehet ránk nézve. Mert ha ma e kis balkánnépek aspirációját egy-egy töröklakta földnek elkaparintása kielégíti is, ki tudja, hogy vérszemet kapva nem mennek-e a megkezdett úton tovább, s a délszláv únióval nem veszélyeztetik-e a mi integritásunkat? Szerbia egyszer már elárulta magát, akkor azonban hamarosan kidugtuk az oroszlánkörmöket s a harcias szomszéd menten meglapult. Ha ma mégis közönyössé váltunk volna, az annak lenne csalhatatlan jele, hogy nincs érzékünk a jövő esetleges nagy alakulásai iránt. Viszont, ha nyugalmunk erőnk önérzetéből fakad, akkor önkéntelenül is hálával kell gondolnunk arra a tényre, hogy fegyveres erőnk ép csak a legutóbbi időben is jelentékeny, módon meggyarapodott. Igaz, ez nagy áldozat volt részünkről, de inkább álljon be ifjúságunknak még egy töredéke a zászló alá, semhogy ennek az ezer éve lakott földnek egy talpalatnyi területe valaha is idegent valljon urának. És aztán ha áldozatot hoztunk és hozunk is, vájjon nem így van-e ez ma még szerte a világban ? Nem kényszerítő nyomás alatt vagyunk-e, mikor a német, a francia, az angol mind így tesz és milliókat milliók után dob az újkori molochnak, a hadseregnek torkába ? Az a tudat, hogy a mi hadseregünk erős, valóban önbizalmat adhat, s az önbizalom ám teremtse meg azt a fölényes nyugalmat, mely félő tiszteletre keltse délen fenekedő kis ellenfeleinket. Ne féltékenykedjünk! A belső és a külső városrészek egymás elleni féltékenykedésére vonatkozik jelen cikkünk cime. Egy idö óta, amióta Veszprém városával szemben a versenykedvünk elpihent, önmagunk irányában keresünk oly pontokat, ahol összekülömbözni szeretnénk. Erre a nem óhajtandó helyzetre nem került ugyan még sor — ne is kerüljön soha —, de városi közgyűléseink hangzavarába mind több és több ponton csendül bele kellemetlen élességével a széttagoló érdekhang. Az alsó-, felső- és belváros ügyeit nem kiséri oly egyöntetű biráló és jóakaró közszellem, mint azelőtt. Ennek okát elsc^ porban isj abban keressük, hogy felhalmozódott minden városrészünknek a jogos kívánsága, amelyeket teljesíteni kellene, de mivel egységes tervszerűség nem vezeti városunkat, a sok feltörö kivánságból hol ezt, hol azt ragadják meg megvalósítás végett és a maga rendszertelenségében tovább kavarogni és gerjedni hagyjuk a többit. Ennek a terméketlen és káros vajúdásnak egyik tünetét a helyi közvélemény is kezdi magáévá tenni. * Ugyanis mindinkább megerösbödik az a felfogás közvéleményünkben, amely szerint nem a külső részeket kell fejlesztenünk most, hanem első sorban a belvárost. Ennélfogva az építkezési kedvet, amennyire csak lehet, csupán a belváros területére szorítsuk és a külső, eddig még be nem épült részeken a letelepedést, illetve az építést akadályozzuk meg. És pedig: elöször is azért, mert a belső városrészek el vannak látva közegészségi és közigazgatási intézményekkel, tehát a népesedés emelkedése egy fillér több kiadással sem járna e cimeken, másodszor, mert a belvárosi házak értékét külön telepítésekkel csökkenteni nem szabad, és ha a lakosság növekedését a mai belvárosi házak nem birják el, oda kell hatnunk, hogy minél több emeletes ház legyen benne. Ha Pápa városa nagyobb fajta iparŰző vagy kereskedő város lenne ; vagv ha belső városrészei legnagyobb részt kifogástalan helyeken épültek volna fel tágas udvarokkal, kertekkel és széles utcákkal, akkor még érthető lenne ez a városi politika, de ez esetben hangoztatására nem is lenne szükség, mivel az iparost és kereskedőt erőszakkal nem birhatni rá, hogy az elevenen lüktető, A „PAPAI HÍRLAP" TÁRCÁJA. Zongoraszó. Már meghal lassan a nyár És a hűvös szél ide-oda vet Künn az aszfalton hullott levelet. Vassal védett kis földjükben a fák Mind kopárabbak ... Pár rozsdaszin ág Késő esőre még epedve vár, Már meghal lassan a nyár. Közéig az ősz, a bánatos idö, Örökös felhő csügg az ég alatt, Be a szobába zárom magamat És tunya csendben várok valakit, Ki a magányból majd megszabadít, Ki tiszta szivvel, ösmeretlen jő. Közeleg az ősz, a bánatos idő. Várok, várok .. . És nem jő... Merre van ? Körülöttem minden oly elhagyott.. . Pedig mily kedves volna itt, vagy ott Egy kis, fehér kéz virágos nyoma, Megadó hűség csöndes mosolya, Egy-egy tekintet... Forró, hangtalan ... Várok... Várok ... És nem jő ... Merre van ? A falakon át tompa-csendesen Zongoraszó hangzik fel álmodón. Hunyt szemmel fekve hosszan hallgatom ... És szivem fáj, mintha most válnék tőle Ifjúságom örökös időre S gyászindulója zengne szüntelen A falakon át tompa-csendesen. Egy perc volt-e ? Avagy több hosszú óra ? Hogy feltekintek körültem sötét, Eső veri az ablak üvegét. Leszállt az este .. . Künn már ég a lámpa ... Öltözködjünk ... Menjünk az éjszakába . .. Hova ? Kihez ? ... Oh bár mindegy ne volna, Hogy egy perc volt, avagy több hosszú óra . .. Pásztor Árpád. A múzeum. Irta: Erdősi Dezső. Járt az iskolába egy fiu, akit Balázs Bandinak hivtak. Okos gyerek volt és j<5 volt a szive. Minthogy a szülei messze laktak a falutól, az erdő alján a gőzfavágóban, hol az apja éjjeli bakter volt, Bandi mindig magával hozta az ebédjét, kenyeret szalonnával, néha azonban kenyeret szalonna nélkül. A kenyeret, és ha volt a szalonnát is, mindig hűségesen meg osztotta azokkal a pajtásaival, akik még nálánál is szegényebbek voltak. Ilyen volt az ágról szakadt Caobák Pali, akinek már az apja nem élt. Déli tizenkét óra után, mikor a tanító meg a többi gyerekek is hazamentek ebédelni, Bandi és Pali ott maradtak az iskolában, megették, ami volt és azután kibámultak az iskolaterem ablakán. Nem láttak semmit, osak a nagy teret, ahol egy évben egyszer, Simon Juda napján, vásárt szoktak tartani, meg az átelleni csizmadia oégtábláját, amin ilyen volt a fölirás : NAGY JÁnog CSlzmadia MEs. Ez az utolsó szó mestert jelentett volna, de már a „ter" -re nem volt hely. Ezen sokat nevettek Bandi és Pali. A legmodernebb szabás szerint elegáns férfi-ruhákat készít • • W W ff technológiát vég-zett szabómester, vago UCZSO^^^ Pápa, Fő-tér 19, sz. Állandó nagy raktár elsőrendű gyapjukelmékben ! Megrendelések felvételére kívánatra vidéken is megjelenek. jl 3f ír 0 ^^ kiváló minőség és csínos kiállításukért IV11Í IlKd/lIXl több orsz. kiállításon érmekkel kitüntetve.