Pápai Hírlap – IX. évfolyam – 1912.

1912-09-28 / 39. szám

Jk. fővároshoz szokott ké nyesebb igényű urak ízlésének: is megfelel ő I* 1111 <1 %51101 Pápán Fő-utea 19. sz. alatt Kraus^ Arthur és Társa Amerikából mostanában ide letelepedett papi-, uri- és egyenruha-szabóknál lehet megrendelni. Utolérhetetlen szabásforma és kidolgozás! Nagy választék valódi angol- és sko'tországi kelmékbea! A színházi hét. E hét a felújítások hete volt, újdonságok csak éppen az utolsó két napra jutottak. Ám közönségünk szívesen néz régi darabokat is jó előadásban s így pártoláshiány miatt most se panaszkodhatott az igazgató, bár e hét hatá­rozottan gyöngébb volt az előbbieknél. Nagy várakozással mentünk szombaton a Bocaccio előadásra. Suppeé hires operettjét már sokszor láttuk szinpadunkon s mindig szívesen. A szinte klasszikussá vált vidám muzsika páro­sulva a kedves — bár verses részeiben kissé elavult — szöveggel, méltán kecsegteti az embert művészi élvezettel. Ez élvezetet meg is nyertük, amit első sorban a címszerepet alakító Albert Böskének köszönhetjük. A Jánosvitézben aratott sikerét még felülmulta ezúttal. Könnyed, fölé­nyesen szellemes, megjelenésben gyönyörű volt s hangja szebben csengett, mint valaha. Szár­nyalt könnyedén felfelé s az édes melódiákat vitte, vitte magával igazi gyönyörűségünkre. Hát még ha partnerje olyan lett volna, aminőt megérdemel. De Irányi Ella, akit rendező gya­nánt ö dirigálgatott a színpadon, még igen messze áll attól, hogy jó Fiametta legyen. Hangja feltétlenül fejlődésképes, de mennyit kell még fejlődni játékbeli biztosságának. Kel­lemes megjelenéséért, szép hangjáért mindaz­által sokat el lehetne neki nézni, azt már azon­ban nem, hogy a románc utolsó két sorát a vers iránti ily abszolút érzéketlenség gel zengte : Hogy hű, nem kérdem azt, Hogy az lesz, van rá remény. (Azt és remény, ez már a csősz és bak­ternál is jobb rim!) A két másik szubrett énekesnő a régi: Sellő, az új: Csenyery a komikával egyetemben szintén egész jelenték­telenek voltak. De annál pompásabbak voltak a komikusok. Fáludy (kádármester) vezetett közöt­tük, akinek groteszk komikuma falrengető kacajokat keltett, e mellett a buffo szerepben is érvényesült kellemes tenorja. A másik két komikus Tábori, Sebestyén szintén igen jók voltak, mint mindig megállta helyét Tihanyi, de Sorr Jenő kirít az ensembleből. A rendezés kitűnő volt: illúziót keltő díszletek, jól össze­tanult kar. Külön dicséretképen feljegyezzük, hogy ezúttal a teljes Bocacciót láttuk az összes gatja, aztáD kitör belőle az önkény telen hódolat. — Hát fizesse akkor nálam is egyhuezával, — na ! Én se legyek rosszabb. Megrösteli, amit mondott, mintha elárulta volna magát. Kint már esteledik, meleg, nagy városi alkonyat, villanylámpák gyúlnak, az utca­lárma nyújtottabb zenésebb. Egy közel kávéház­ban oigánybanda oinoogása kezdődik. Lám ! Hogy egy perc alatt mi minden járhat az ember eszé­ben ! S a vásárló Újra szóbafog, lábszik, készakarva. — Friss-ó? Eláll holnapig? De el is álljon, mert elátkozom! Igen, azt már ón is hallottam, hogy olajjal kenik be a sütés előtt. Köszönöm! Mindig tanul a* ember. Persze maga ért ehhez, — mestere! Igen, hát vendéglőkben is úgy csinálják ? Ezt nem tudtam. Sürgeti, folytatja, fenntartja a szóváltást, mig a férfi módosan, kimerítően felelgetve pzép lassan becsomagolja a hust, nagy, barna papirba, átköti szorosan, csinosan, odaadja. Á pénzt e közben nyújtja felé, a szeme közé néz, ám az ujjait gyorsan visszarántja. De mosolyog. A pénzdarab esengve gurul a fiókba, — kinn alkonyodik ; a boltos bajjal tudja össze­olvasni, ami visszajár. Vagy osak húzza, hal lasztja ? Pedig a szép vendég egyszerre elnémult s már kifelé néz a boltatajtón a szürkülő utcai világosságba. Óh, mindjárt elmegy . . . — Először van szerencsém ! Merre méltóz­tatik lakni? — kookáztatja meg kicsit remegő hangon, de nem kap feleletet. Az asszony a kinyitott kis bőrtároáját nyújtja felé az apró pénznek, ám akkor már nem érti el a férfi. A énekszámokkal s kihagyásnélküli szöveggel. A darab nagy tetszést aratott szombaton, vasárnap és csütörtökön egyaránt. A szerelem gyermeke hétfői előadásán Zöldi Elza végre minden indiszpoziciótól menten ját­szott, s teljes mértékben ragyogtatta kiváló képességeit. Hangja, mimikája ezúttal már ki­fejező s az érzelmek minden fázisának inter­pretálására alkalmasnak mutatkozott. Fizikuma a legnehezebb jelenetekben sem hagyta cserben. Mindezen tulajdonságai mellett ez estén káprá­zatosan szép toalettjeivel is nem csekély hatást ért el. Kitűnő partnere volt Rantz államtitkár szerepében Turai Antal, aki előkelő méltóság­gal, finom rutinnal játszott. A címszerepben Fodor Oszkár dicséretleméltó ambíciót fejtett ki, anyjával való érzelmes jelenetei a szivekhez találtak. Baróthy Antal, Báthory Mária, T. Báródy Kató szépen illeszkedtek bele az ensemblebe. — A szereplők ez estén a dicséretet általában hatványozott mértékben érdemelték ki, mert igazán szinte önfeláldozás ennek a darabnak légkörébe magukat beleélni. Páris erkölcsi fertő­jének bűze ütötte meg orrunkat, mikor a szín­padon mozgó leányokról, fiukról sorjában kisül, hogy „a szerelem önfeledt pillanatának" köszön­hetik létüket, — mikor a fiúnak nem szabad a szobában tartózkodni, ha az anyjánál látogató­ban van az államtitkár, — mikor ez a házas­ságon kívüli anya a fiának bevalja, hogy ő inkább szerető, mint anya, mikor a férjhez menni készülő leányzó a neki tetsző fiatal­embernek mintegy önként oda kínálja magát s tőle kér tanácsot, hogy máshoz férjhez menjen-e. A darabnak kétségtelenül megvan a maga erős erkölcsi tendenciája, de azért az ember másod­szor már nem szívesen nézi végig. A másik operett-reprizről, a Bobherceg-érői már nem írhatunk olyan elismeréssel, mint a Bocaccióról. Albert Böske ugyan ez alkalommal is szépen énekelte a jól ismert kedves dalla­mokat, de azért az egész előadás elég hangulat­talan volt s épen nem emlékeztetett a régi dia­dalmas Bob-estékre. Annié szerepében Sellő René egész helyes volt, csak a hangocskája volna ici-picikével helyesebb. A borbély szerepét Faludy nagy csodálkozásunkra elejtette (ki em­lékszik rá, mit csinált e szerepből valaha Szigethy Andor ?), Fodor Andor Pomponiusa ha nem is egész gyönge, de elég színtelen volt, kezét, - hisz ép ezt akarta. — És hirtelen meréssel átszorítja gömbölyded, rövid ujjaival az asszony csuklóját. Bár nem is nagyon . . . Nem is nagyon, és az egész osak egy perc, — mint az álom. A boltba új vevő jön, — kettő is, az inas meggyújtja a lámpát; — mire széjjel néz, volt — nincs; kisurrant. — Furcsa ! mondja mély eltűnődéssel, mig egy oldalast húz elő a jégszekrényből ós ügyes , mértékes szeletekre metéli . . . — Soká voltál kicsit. Azt hittem, baj van — nevet az asszonya felé Forgó Ákos úr, amig összekerülnek. — No látod, mily ügyes vagy, kiosi ! Ütemes sietéssel iramodnak hazafelé; ­azaz előbb egy trafik boltig a oigarettáért. Az asszonyka nem mosolyog mindjárt, — kicsit kelletlenül ődöng az eazóben az a pillanat. Milyen izetlenség. Arra gondol, hogyha az ember kilép valamiért a szokott stílusából, igen, ha asz­szony, hát így kell járnia. Ördög vigye ! — Ördög vigye! Ez se lát többet a bolt­jában, de még a tájékán se. A férje azt hiszi, a hamispénz miatt érez lelkifurdalást és mosolyog. Már vett cigarettát is, mindjárt otthon lesznek, és mindketten nevet­nek már . . . Azután igen hamar elfelejti mindenki a szegény tallér kalandját egy nyári délután. Mert ilyen nagy városban, mint ez a Pest, minden is elvész szem elől, letűnik, elfelejtődik hálistennek. (itt meg Polgár Károlyra kellett gondolnunk). A tréfás elem terén csak Sebestyén (táncmester) és Turai (a kocsmáros) produkáltak élvezhetőt. A királyi anya félig drámai szerepét Barótiné igen jól megjátszotta s jól játszott, akit már emiitettünk, a primadonna is, de azért az egész előadásban nem volt igazi élet, a kar meg szinte megbénultnak látszott, pedig a zenekarban a repedt cintányért még keservesebben verték mint egyébkor. Tegnap este a Piktorok c. új francia vígjátékot adták zsúfolt ház előtt. A darab tréfásan tárgyalja annak a piktornak esetét, akit bejelentett öngyilkossága után még életében nagy dísszel eltemetnek s ő az ablakon át nézi a megukat mutogatni akaró gyászolókat s a szerető karján boldogan lépdelő drága nejét. Ez a felvonás igen mulatságos, de az eleje a darabnak kissé nehézkesen indul. A piktort Fodor Oszkár játszotta a maga könnyed társalgó modorával s ismert rutinjával. Egyetlen jó barátját, a zeneszerzőt, akinek a halott élő elő­ször mutatkozik, Turai ábrázolta pompásan, a bonvivant-szerepkörben is kiváló talentumának adva tanújelét. A többi szereplők közül kiemel­jük Barótinét, aki a bánatos özvegy szerepében kitűnő volt, Bátori Micit aki igen bájosan ját­szotta meg a zeneszerző megértő nejét. Zöldi Elza ez este ismét visszaesett bágyads ágába, neki, úgy látszik, még csakugyan pihenőre volna szüksége. A kisebb szerepekben Baráti, Tábori, Horváth stb. hozzájárultak az est sikeréhez. A VÁROSHÁZÁRÓL. § Városi közgyűlés. A képviselő tes­tület e hó 26-án Lamperth Lajos h. polgár­mester elnöklésével gyűlést tartott. A gyűlés elején politikai izü interpellációt mondott Becsey Ferenc azért, hogy a városban egy szakasz -csendőr volt a napokban Összpontosítva. Válasz­képen Barthalos István interpellált, elitélvén azokat, kik egy tisztán egyházi gyűlést, melynek elnöke évente kétszer hasonló célból meg­jelenik Pápán, politikai fanatizmusból meg­zavarni akartak. Kerbolt Alajos a rendőri zárka sötét ós piszkos voltát tette szóvá, dr. Fehér Dezső azt, hogy a rendőrök pápai közismert polgárokat sem eresztettek át a kordonon. Szokoly Ignác az interpellációkra válaszolva kijelentette, hogy a csendőrség a közrend meg­óvása céljából jelent meg, a zárkák rossz állapotát elismeri, de ő már tett erre nézve előterjesztést, amit nem fogadtak el; a rendőrök között van néhány új, akik a városi közönséget nem ismerik, hasonló alkalommal majd a régi rendőröket osztja be a csendőrök mellé. Válaszát a közgyűlés tudomásul vette azzal, hogy a zárkák jó karba helyezésére nézve újabb elő­terjesztést vár tőle. A napirendre térve, a Schlick-Nicholson gyárn ak abbeli kérelmét, hogy a vágóhídi mun­kák befejezésére kitűzött idő 3 hónappal meg­hosszabbíttassék, nem teljesítették. Nagy vita volt a liget-utcai lakosok abbeli kérelme körül, hogy utcájuk csatornázása elrendeltessék úgy, hogy a költségek amortizációját ők maguk fizetik. A vitában részt vettek dr. Fehér Dezső, Barthalos István, Keresztes Gyula, Hajnóczky Béla és dr. Hoffner Sándor, kinek abbeli ja­vaslatát, hogy a kérelmet teljesítsék, a csator­názást sürgősen rendeljék el, a 12.500 K költ­ség amortizációjának a háztulajdonosok részéről leendő megtérítését addig is kötelező nyilat­kozattal biztosítsák, amíg e tárgyban külön szabályrendelet nem készül, mely nemcsak a most meglevő, de a később épülő házak tulaj­donosainak hozzájárulási arányát s a dijaknak közadók módjára behajtását megállapítja s mely azt is kimondja, hogy az általános csatornázás létesülte esetén a liget-utcaiak e tehertől mentesíttetnek, viszont azonban az általános csatornázás költségeit a város egész lakosságával

Next

/
Oldalképek
Tartalom