Pápai Hírlap – IX. évfolyam – 1912.

1912-09-28 / 39. szám

leges birtokában maradjunk ezen kitünö teleknek. Ekkor néhai Matkovics Pál bizottsági tag ekkép szólalt fel: „Nincs nekünk pénzünk kórházra, szükség esetén itt van az irgalmasok kórháza, ezért indítványozom, mondja ki a bizottság, nem kell nekünk kórház". A szavazásnál minden tag igennel szavazott és nekem, mint a bizottság elnökének ki kellett hirdetnem : az építészeti bizottság javasolja, nem kell kórház. Volt még ilyen szatira a világon? A legközelebbi közgyűlésen én bizottságom javaslata ellen szólaltam föl, de senki más nem pártolt s így a város ezen kitünö fekvésű igen alkalmas telket elveszítette. Ahányszor szinház építéséről volt szó, én ez ellen felszólaltam, mondván, előbb kell a városnak egy kórház s még csak azután beszélhetünk színházról, mert ez éppen olyan, mintha valakinek inge nincsen és frakkot csináltat, de ez mind nem használt semmit. Csak 1911-ben a költségvetési előirányzatnak tárgyalásánál, hogy a város 10 éven át évenként 10.000 K-t szavazzon meg egy szinház építésére, azt mondtam, hogy mivel tudom, hogy ezen indítványt a közgyűlés el fogja fogadni, én megfellebbezem a minisztériumig, mert az én nézetem szerint nem szabad annyi pénzt megszavazni egy színházra, ha még egy fillérünk sincs kórházra. Ha pedig elfogadják azon indítványomat, hogy évenként 3000 K-t szavazunk meg egy kórház-alapra, akkor én is megszavazom a színházra az 5000 K-t. A közgyűlés indítványomat elfogadta és így valahára lesz folyton gyarapodó kórházi alapunk, talán fognak találkozni a jövőben emberbarátok, akik kisebbnagyobb összeggel fogják ezen alapot gyarapítani. Egy kórház hatalmasan képes javítani egy község egészségügyi viszonyait. Tudjuk azt. hogy Pápán minden esztendőben van járvány. Leggyakrabban uralkodik a kanyaró, influenza, hökhurut és vörheny; ezek miatt igen gyakran be kell zárni az iskolákat. Nem csoda, ha ez így van, mert nincs kórházunk. Ha meggondoljuk, mily nyomorúságosak a lakás-viszonyaink és ezek milyen zsúfoltak; ha most megbetegszik egy gyermek kanyaróban vagy vörhenyben vagy valamely más ragályos betegségben, ott kell hagynunk a megbetegedett gyermeket, ha van is még 4—5 kicsiny testvére, akik ezután megkapják ugyanazon betegségeket; de megbetegedésük előtt széjjelhurcolják a városban a ragályt. Ha volna kórházunk, akkor mindjárt az első beteget kórházba lehetne szállítani, miáltal sokszor megszabadulnánk a járványtól és a velejáró halálozásoktól. Van talán Pápán legalább 100 ember, aki nyomorban és betegségben sinylik, oly gyönge, hogy dolgozni nem tud, terhére van magának, családjának és környezetének, kórházi ápolás mellett felgyógyulhatna vagy annyira megjavulna, hogy egy kissé dolgozni tudna. De mivel nincs kórházunk, elcsenevész és előbbutóbb meghal. Igen sok esetben nem elég, hogy ha az orvos meglátogatja a beteget. Nem tud meggyógyulni, ha nem ápolja senki és hogyha az orvos által előirt ételeket nem tudja megkapni. Ilyen beteg sok van városunkban. Ha volna rendes kórházunk, ott mindent megkapna és ami nagyon fontos, megvolna a kellő tisztaság is, ami otthon teljesen hiányzik. Néhány év óta sokat beszélnek nálunk' csatornázásról, ép a legbuzgóbb városi képviselők sürgetik folyton a csatornázás mielőbbi létesítését, mert azt hiszik, hogy ez a város közegészségén nagyot fog lendíteni. Nagyon csalódnak. A csatornázás a város közegészségét csak igen csekéllyel képes javítani, még azon esetben is, ha teljesen sikerül; de egy kórház ezen nagyon segíthet. Én is kívánom a csatornázást, mert ezáltal a város sokkal tisztább lesz és az építés megkönnyíttetik; de ennél fontosabb és elöbbrevaló a kórház, mely nem is kerül oly rengeteg pénzbe, mint a csatornázás. Szégyenünkre válik, hogy most egy több mint 20.000 lakosságnyi városból a betegeket gyógyítás céljából hivatalosan és nem hivatalosan Győrbe kell küldeni. Még sokat lehetne irni a kórház hasznáról, de már úgyis hosszúra nyúlt a cikkem, azért még csak arról szólok, hogy milyen kórház kell nekünk. Az a célszerű, ha 1%-al állapítjuk meg a kórház nagyságát. Tehát kellene 21.000 lakos után 210 ágy. — A jövö fejlődésre való tekintetből, még célszerűbb lesz 250 ágyat felvenni. Az elosztás véleményem szerint a következő volna. Egy belgyógyászati osztály 40 férfi és 60 nöi ággyal. Ezen arány azért lesz helyes, mert az irgalmasoknál is felvehető férfi beteg. Egy sebészeti osztály 30 férfi és 20 nöi ággyal. Egy gyermek osztály 50 ággyal. A többi ágy volna fenntartandó megfigyelő osztály számára, ahol legalább 10—15 alkalmas cella volna nyugtalan betegek számára. Ami még ezen felül fennmaradna, az kellene nemi betegek gyógyítására. Úgy a sebészeti, mint a belgyógyászati osztályon kell gondoskodni 3—4 külön kisebb szobáról egy két ágygyal. A többi berendezésről most nem szólok, mert ez már túlesik ezen cikk keretén. Az evangélikus Gyámintézet közgyűlése, A magyarországi evangélikusok nagy szeretet-intézménye: a Gyámintézet 52. évi közgyűlését folyó hó 21- és 22-én tartotta — ezúttal elsőizben — Pápán. A Gyámintézet úgynevezett vándor-gyűléseket szokott tartani, t. i. gyűlését meghívás szerint minden évben más-más gyüleI kezet körében tartja, hogy magasztos céljai iránt az érdeklődést minél szélesebb körben felköltse, az áldozatkészséget életre hivja. Örömmel állapítjuk meg, hogy Pápán az érdeklődés és áldozatkészség a Gyámintézet iránt igen szépen nyilvánult meg. Külsőleg abban, hogy a gyűlés alkalmából a város lobOgódiszt öltött, belsőleg, hogy úgy a szombat esti templomi ünnepélyre, mint a vasárnap délelőtti közgyűlésre az ev. templomot zsúfolásig megtöltötte a közönség, melynek soraiban szép számmal voltak másvallásuak is. Az áldozatkészség a nagy szeretetadomány javára Összegyűlt tekintélyes olfertoriumban, valamint azokban az értékes ajándékokban nyert kifejezést, melyeket az üdvözlő leányhoz ée továbbhuzta őt onnét. Most már csak töredékesen hallatszott ki egy-egy szó, „Vegye vissza !

w „Nem vagyok részeg !

M „Mégis komiszság !

w Még nem is hallotta az urát ezen a hangon beszélni, mely érdes volt és rekedt a fojtott dühtől és felháborodástól. „Bolond dolog!" — gondolta megzavarodva és röstelkedve. Már megértette a dolgot és ideges türelmetlenséggel szerette volna kihúzni, kinógatni a férjét az egész ostoba históriából. Érthetetlen ! Nemhogy hagyná azt a rongy tallért! Hogy tud ennyit beszélni ezekkel . . . Átmenet nélkül eszébe jutottak a szép, drága virágok és bonboniérek, amiket vőlegénykorában küldözött s a cigány tányérjára dobott bankók, amikért öregei fejcsóválva korholták a leendő vőt a kaszinó kertbeli társas vacsorákon . . . Odabenn megint az ura szólt, valami fojtott nyugalommal; egyszerre mintha meglelte volna a maga régi, vidéki, úri hangját, noha amit mondott, eltérés volt kissé a tárgytól, majdnem visszavonulás. — Ilyen hangon nem szoktak úriemberrel beszélni, ezt jegyezze meg. Forgó Ákos, miniszteri tisztviselő vagyok ! — Mindegy nekem, ha a miniszter maga is, — felelt gúnyos fölülkerekedéssel a boltos, 8 ahogy rámosolygott egyetértőn a többiekre, az asszonyka kicsit megszoruló torokkal konstatálta odakinn, hogy a bemutatkozás csakugyan komikus volt. Ha az ember valahogy kiesik a maga természetes stílusából, egyik ideges botlást a másik után csinálja. — Legyen vége, kérem ! — szólt mo9t fölényes jóakarat hangján, kielégülten és komolyan a boltos. — Az úr itt engem nyilvánosan gyanúsított csalással, hogy kicseréltem a pénzét, — igaz-e, kérem, — bizonyítéka nincs, tehát feljelenthetném. Nem akarok botrányt; tessék eltenni a pénzt és mást adni a szivarkákért. — Tartsa meg a portékáját 1 — hangzott még egyszer keményen tagolva mintegy a tekintély végső menedékeül. — Nem gyanúsítottam önt, hanem állítom, hogy a fiú átvette és kicserélte a pénzem. Hallottam csendülni, ahogy a kasszába esett. Ezt pedig a pult mellől hozta. — Kérem, — felelt gőgös és mindent lekiválő bór- és litliiumos * gyógyforrás vese- és hólyagbajoknál, köszvénynél, czukorbetegségnél, vörhenynél, emésztési és lélegzési szervek hurutjainál kitűnő hatású. — Természetes vasmentes savanyuvi^. Kapható ásványvizkereskedésekben és j gyógyszertárakban. opui || TCP ÁPHQT S«njre-Lipóc*i Sal 'atorforrá»-TÍIl*l*' OUnULI L.O AÜUu I f Budapest, V., Pndolf-rakpwt 8. f győző tromffal a- kereskedő, — ez nem „a fiú", hanem az én fiam. Nem tanítom csalni ! . . . — Úgv! . . . Szóval majd folytatjuk a rendőrségen ! A házszámot s a céget feljegyzem ! — Csak rajta! Tessék! „Mennyi beszéd, mennyi beszéd !" gyötrődött odakiun az asszony és szinte húzta sietve odább az urát, mikor az kicsit halványan a dühtől kilépett és a karja alá fűzte az övét. Kínosan kellemetlen volt neki, ahogy megbámulták őket, némelyik hangos megjegyzést tett vagy nevetett. Igyekeztek nem hallani, lihegve futottak tovább, az asszonyka már elfulladt a sietségben, de csak a harmadik utcában engedte meglassítani a lépteiket. Az ura halkan káromkodott, nem túlságos illetlenül ugyan, de még forrongó epével és . . . cigaretták hiányában. — Az Isten verje meg! Ilyen piszok dolgot ! Az asszonyka megpróbált mosolyogni, aztán tanakodva kérdezte: — Fiacskám ! Nem lehetséges, hogy te tévedtél ? . . . — Eh ! Csudát! . . . Ismerhetsz, hogy nem csinálnék ilyet, ha biztos nem volnék az igazságomról. — De hisz az egész nem olyan . . . — Alaposan megnéztem azt az ötkoro nást ma, mert az utolsó pénzem. Egy krajoár sincs tobb ! . . . — Ő I ... Na hallod ! Megállt egy perore ós nagy szemekkel nézett rá.