Pápai Hírlap – IX. évfolyam – 1912.

1912-07-27 / 30. szám

— A mozik és a városok. A „Városok Lapja" irja : „Több városban adtak ki a városok mozi-engedélyeket s ezzel szemben nem kötöt­ték ki maguknak azokat a nagy anyagi előnyöket, melyek a mozi-engedélyből a városra háromol­hatnak. Némely város már szabályrendelettel rendszabályozta meg a mozikat és bruttó be­vételük 15—30%-át a város pénztára javára kötötte ki az engedélyezésnél. Van város, hol a város maga állított fel mozit és a város szedi a jövedelmet. Hogy a mozi igen jó üzlet, mi sem bizonyítja jobban, minthogy Arad városá­nak egy mozi engedélyéért évi 10.000 koronát ajánlott fel egy vállalkozó. Erre más vállalkozó évi 15.000 koronát ajánlott fel a városnak. A város pénzügyi bizottsága és tanácsa tárgyalva az ajánlatokat, határozatilag kimondta, hogy a mozikra először szabályrendelet készítendő, a város pedig a saját számára öt mozira az engedélyt azonnal kiveszi, mellyel a város szabadon fog rendelkezni. Ez a határozat annyi­val is inkább helyes, mert a belügyminisztérium­ban készül egy szabályrendelet a mozikról, mely azokat alaposan megrendszabályozza és korlátozni fogja a számukat is. Hir szerint minden 20.000 lélekre jövőben csak egy mozi lesz engedélyezhető. A városok jól teszik, ha rögtön engedélyeket vesznek ki a városok szá­mára mozikra, mert a belügyminiszter kör­rendelete bármely nap megjelenhet s a rendelet csak a már megszerzett jogokat fogja respek­tálni. így az a város, mely a rendőrkapitányi hivataltól mozira engedélyt nem szerez, anélkül marad, mert a belügyminiszteri rendelet meg fogja kötni a kiadható engedélyek számát". — A balatoni vashid. Megírtuk már, hogy a Balatoni Szövetség milyen nagyszerű terv­vel foglalkozik a balatoni közlekedés gyorsabbá­tétele érdekében. Vashidat akar építtetni a Balatonra. A „Balatoni Szövetség" memorandu­mot terjesztett fel a kereskedelmi miniszterhez. E mű, mely hivatva van természetes kapcsolatot teremteni a Balaton által elválasztott három megye között, alkalmas lesz arra is, hogy az állatokban gazdag Somogymegye, Zala-, Vesz­prém- és Vasvármegyéknek, ebbeli szükségletét is elássa. E fontos nemzetgazdasági, közlekedés­ügyi és ipari szempontokat helyesen felismerve, a miniszter elrendelte, hogy a terveket a minisz­tériumi műszaki osztály készítse el, egyben a földmivelésügyi minisztert is felkérte, hogy a tervezéshez szükséges viz, talaj és mélységi adatokat bocsássa rendelkezésre. A Balatoni Szövetséghez pedig leiratot intézett, amelyben a tervet tudomásul vette és a most jelzett intéz­kedéseket megtette. A leiratból látható, hogy ez a fontos kérdés a minisztériumban kellő méltánylásra talált és belátható időn belül szőnyegre kerül ennek érdemleges elintézése is. — Új cigaretták. Ez év végén három új török cigarettafajt hoz be a dohányjövedék. Szakértők állítása szerint felvehetik a versenyt az importált cigarettákkal. A három faj egyike parafavégü, a másika aranyvégű, mig a harma­dik szopókás. Az új cigarettafajok gyártása ja­vában folyik már. x Breuer Lázár rőfös, női és uri divat­kereskedőnek lapunk mai számában közzétett hirdetésére e helyütt is felhívjuk t. olvasóink szives figyelmét, — Elvesztett pénz. Kovács Imre helybeli huszárpostást nagy baj érte. A szegény huszár szerdán délelőtt 10 óra tájban a laktanyából a postára menet a Bástyán elvesztett egy 471 koronát tartalmazó borítókot. Az esetet csak­hamar észrevette, de hiába tett tűvé mindent, a pénzes boríték csak nem került elő. A rendőr­ség a pénz elveszését kidobolta, de eddig ered­mény nélkül. A kétségbeesett huszár most 50 korona jutalmat igér annak, aki a pénzt meg­találta s hozzá visszajuttatja. Ügy tudjuk, a pénzt elvesztő huszár szegény földmives szülők gyermeke, akik a veszteséget pótolni nem tud­ják, teljesen a megtaláló lelkiismeretétől függ tehát, hogy a huszár a katonai reglama által előirt esetleges kemény büntetéstől megszaba­duljon. x Vágó Dezső, Dunántúl előnyösen ismert elsőrangú uri szabó üzletének mai számunkban megjelent hirdetését ajánljuk olvasóink figyel­mébe, ahol kitűnő anyagból készült férfiruhák szerezhetők be jutányos áron. N ESTIÉ GYERMEKUSZTJE csecsemők, lábbadozók, gyomorbajosok részére A legjobb alpesi fejet tartalmazza íyermekápolásrol mm Mmpi mi NESTLÉ BécsLBiberslrasse 11. — Ha a borbély iszik. Bodzái Lajos takácsi korcsmáros kedden délben bement borotválkozni Matulay Józsefné fő-utcai borbély­üzletébe, ahol Róbert Ádám segéd kezdte borot ­válni. A segéd azonban pityókos volt s a ven­déget néhányszor alaposan megvágta, hogy csakúgy ömlött a vére. Mikor ez ellen a korcs­máros erélyesen tiltakozott, a segéd és a köz­ben megérkező szintén pityókos Matulay József üzletvezető neki estek, s ütlegelni kezdték, miből aztán csinos verekedés származott, melyet az utcán is folytattak. Az ügy a rendőrség elé került, az esetből azonban a tanulságot már most levonhatjuk, hogy t. i. veszedelmes dolog az, ha a borbély — iszik. — Állami ipari ösztöndíj. A kereske­delemügyi m. kir. miniszter ur által évenként adni szokott 600 koronás ipari utazási ösztön­dijat ez idén több pályázó iparos közül váro­sunk egyik derék, ifjú iparosa, Vágó Dezső szabó-iparos nyerte el. Vágó Dezső az utazási ösztöndíj nyertese így augusztus 1-én Berlinbe utazik, hogy ott Németország legelső „Szabá­szati akadémiá"-jának előadásait hallgassa. A tanfolyam némi megszakításokkal mintegy há­rom hónapig tart. Vágó Dezső az akadémiai tanfolyam mellett meg fogja látogatni Berlin, Páris, München, Köln, Leipzig, Drezda, Wien ipariskoláit, hogy tudását e téren is gyarapítva hazájának s városunknak még hasznosabb s képzettebb iparosa legyen. Vágó Dezső ez úton értesíti a nagyérdemű közönséget s vevőit, hogy az üzem zavartalanul folyik tovább, mert egy kitűnő szakember mint üzletvezető helyet­tesíti. A magunk részéről örülünk Vágó Dezső sikerének s reméljük, hogy e külföldi utja által is fokozni fogja szaktudását, mert hisz ez nyere ­sége lesz városunk iparos-ifjuságának is, miután Vágó Dezső a városi ipariskolában a szabászati szakrajz tanítója. x Üdvös intézkedés 1 A magy. kir. állam­vasutak zágrábi üzletvezetője dr. Baczinszky Wladimir üdvös intézkedést tett a Lipikfürdőre utazó betegek érdekében. — Elrendelte ugyanis, hogy a lónyavölgyi vonalon, amelyen Lipik állomás fekszik, az eddigi régi kocsik helyett, átjárós és alaposan gondozott kocsik járjanak. — Az üzletvezető ezen intézkedésével tanú­jelét adta, hogy a hazai fürdők érdekét hozzá­értő kézzel intézi, s Lipikfürdő előkelő nemzet­közi fürdőközönsége bizonyára még jobban fel fogja karolni ezen a világ egyetlen természetes forróságu alkalikus jódos hőforrásait, amelyek már annyi belső bajban szenvedő embernek adták vissza egészségét. — Ácsok mulatsága. A pápai szervezett ácsmunkások 1912 julius 28-án (kedvezőtlen idő esetén augusztus 4-én) Hindler József kert­helyiségében tekeversennyel, világpostával, kon­fetti és szerpentincsatával egybekötött nyári táncmulatságot rendeznek. Belépődíj: személy­jegy 1 K, családjegy (3 sz.) 2 K 40 f. A teke­verseny délután 1 órától esti 7 óráig tart. I ső dij 10 K, II-ik dij 5 K, Ill-ik dij 3 K. 3 dobás 20 f. Pénztárnyitás esti 7, a táncvigalom esti 8 órakor kezdődik. A tiszta jövedelmet a Mun­kás-Otthon és könyvtáruk javára fordítják. x Struccok szaporodása az állatkertben. Lendl Adolf dr.-nak régi terve, hogy különböző forróvidéki állatokat nálunk szaporítással te­nyésztessen és esetleg kereskedésbe bocsásson, úgylátszik meg fog valósulni; mert a struccok­kal folytatott kísérletek sikerrel kecsegtetnek, amennyiben egy pár afrikai strucc számos tojást adott s ezeket most keltetik. Most délamerikai nandu-struccal kísérleteznek hasonlóképen. Ezek a kisebbek és vadászati célokra alkalmasak. — Az ev. énekkar és zenepártoló egye­sület — mint múlt számban jeleztük — 1912. augusztus 4-én a kaszinó kerti helyiségében az egyesület javára zártkörű nyári táncmulatságot rendez. Belépti dij személyenként 80 fillér, családjegy (3 személyre) 2 korona. Kezdete esti 8 órakor. Konfetti- és szerpentin-csata! Jegyek előre válthatók Kis Tivadar könyv­kereskedésében. Kedvezőtlen idő esetén a mu­latságot augusztus hó 11-én tartják meg. — Eltűnt IOOO koronás. Kis Böröczky Gábor adászteveli lakos lakásáról f. hó 14-én a szekrényben volt pénzes zacskóból egy drb. 1000 koronás bankjegy eltűnt. A tettes B. J.-né személyében megkerült, aki a többi pénzt vissza hagyva, csak egy drb. 1000 koronást emelt el s azt elrejtette. Az ugodi csendőrőrmester erélyes és kitartó nyomozása után a szántó­földön egy tökinda alul azonban mégis előadta. Az esetet feljelentették. — A levegő hősei. Vasárnap és hétfőn Pápán jártak a levegő hősei. No, ne Bleriotra, még csak Takács Sándorra se tessék gondolni. Kötéltáncosok jártak itt s a nagytemplom háta mögött kifeszített póznán — mely alatt okosan szolid biztonsági háló csüngött—jártak-keltek, előre-hátra, sütöttek-főztek és vicceltek az alant álló beláthatlan embertömeg (itt igazán voltak 3-ezren) nem kis mulatságára. Közben vitték körül a perselyt, a tányért és hullott a sok bronzpénz, helyenként nikkelke is akadt. A kötéltáncos megelégedetten hagyhatta el váro­sunkat s mi sem panaszkodhatunk, hogy a nyári szezónban szellemi élvezet nélkül marad­tunk volna. x Szebbnél szebb illusztrációk nagy sokasága diszíti a Váradi Antal és Falk Zsigmond dr. szerkesztette s már harmincnegyedik év­folyamát járó Ország-Világ most megjelent számát. Tizenkét kép Bayreuth mostani művé­szeti életét hozza elénk, az ünnepi színjáté­kokra a világ minden tájékáról odasereglett legkiválóbb művészek és művésznők érdekes csoportjaival. Harmincegy kép a novibazári szandzsák nevezetességeit s a régmúlt katonai megszállás gyönörüségeit mutatja be. Tudva­levő, hogy katonáink közül sokan voltak ott helyőrségen 1908-ig, amikor Bosznia és Herce­govina anneksziójával egyidejűleg csapataink odahagyták a szandzsákot. Nos, e régi katonák sok ismerős dologra akadnak az Ország-Világ mostani számában. Egy képen török-arab katonai szemlét látunk, két arckép pedig az új fő­rendeket : Singer Zsigmondot s Roszner Ervin bárót mutatják be. A lap irodalmi részébe regényeket, elbeszéléseket, kritikai cikkeket avagy költeményeket írtak: Bányász László, Becsky Buday Erzsébet, Csillag Gyula dr., Falk Zsigmond dr., Hunyadyné Mérey Gizi, Lucsits Vazulné, Selymesi Rezső, Torkos Béla, Váradi Antal stb. Tartalmas, kitűnően szerkesztett rovatok ezen­felül : Színház, Művészet, Irodalom, Hirek, Zene, Sport stb. Mutatványszámot ingyen küld a kiadó­hivatal (Budapest, V. ker., Hold-utca 7), ahová az előfizetési pénz is beküldhető. A lap ára félévre 8 kor. — Öngyilkosság. Özv. Böröczky Gáborné szül. Győri Eszter adászteveli lakos folyó hó 24—25-ike közötti éjjelen az udvarában levő kútba ugrott, amelybe bele is halt. Tettének oka valószínűleg súlyos gyomorbaja volt. Felülfizetés. A pápai szervezett cipész­munkások julius hó 14-én tartott táncmulatsá­gán felülfizetni szívesek voltak : Gyurátz Ferenc 4 K; Csehi József 3 K; Zámolyi Dénes, Térin­ger József, Kutrovátz Jenő, Swartz Ignác, Balog, Nagy és Társai, özv. Meilinger Károlyné 2—2 K; Baranyai Teréz, Willmann Liza, dr. Sugár Jenő, Füstös István, Szilos Lajos, Stiegler Ernő, Szelinger Nándor, Molnár Péter, Muli József, Swartz Márton, Zsilavecz Sándor, Barcza Dániel, Varga Rezső, Willmann József, Bokodi Imre, özv. Kégli Józsefné, Kovács Gyula, Nóvák István, Knapp Imre, Bedő János 1—1 kor.; Kerbolt Alajos 80 f; N. N., Czákás Károly, Muck N. 60—60 f; Schvach Miksa, Rózsa József, Maradics Gyula 50—50 f; Schwach Mór 40 f. A szives felülfizetőknek, valamint Nagy Klára k. a.-nak a rendezőszalagok elkészí­téséért és Besenbach Jenő építési vállalkozó úrnak a dobogóhoz szükséges anyagok kölcsön­zéséért ez úton is hálás köszönetet mond a rendezőség.

Next

/
Oldalképek
Tartalom