Pápai Hírlap – IX. évfolyam – 1912.

1912-07-06 / 27. szám

kell hirt adnunk, hogy ez a bizottság a munka elodázását hozza javaslatba. Bármennyire sajnáljuk, hogy a munkásházak megépítésének ügye egy évi haladékot szenved, mégis azon elv alapján, hogy „inkább később jól, mint előbb rosszul", akceptálnunk kell azokat az érveket, melyek a bizottságot halasztó javaslatának megtételére indították. A bizottság elé Kristoffy főmérnök igen ügyes és tetszetős házterveket terjesztett, amelyek kivitele egyenként 2700 koronába kerülne. Ez összeg nem magas. Körülbelül ugyanennyiért (2660 K) építteti most meg Győr városa is a maga munkásházait. Az épület költségéhez azonban járulnak még a közmunka költségek s járul a telek beszerzési értéke. Az ügy ezen feneklett meg. Nem mintha a spekuláció túlságosan felverte volna a telkek árát, nem, e tekintetben a nemes cél elég jóindulattal találkozott, de mert az eredetileg tervbe vett 200 G-ölet a bizottság nem találta elegendő nagynak. Úgy fogta fel a bizottság, hogy a munkásház lakóját nemcsak egyszerű lakóépülethez kell juttatni, de kenyérkeresetét is meg kell könnyítenie az által, hogy megfelelő házi kerthez juttatják. Ezért tehát egy házra 300 D-ölnek megszerzését tartják szükségesnek. Ily területen nemcsak a maga háztartásához szükséges kerti növényeket termelhetik a munkások, de valamelyest eladásra is vihetnek, ami csak piacunknak lesz hasznára. 300 n-öl beszerzésére azonban a rendelkezésre álló á 3500, összesen 350.000 K nem elegendő. Ezért lép a bizottság azzal a javaslattal a közgyűlés elé, hogy a minisztertől még 50.000 K-t, illetve ennek 2%-ának biztosítását kérelmezze. Ha ezt megkapjuk, akkor olyan módon létesülnek a mi munkásházaink, hogy igazán például szolgálhatnak. Ez persze idén nem, csak jövő nyáron lehet meg. De hisz, a most anynyira elfoglalt építőiparnak is jobb talán, ha jövőre is marad tenni való. Reméljük, hogy tenni való lesz is. írói jellemről. Irta: R, E„ II. Azonban aki egyszer irni kezd, az rendesen eltévedt ember. Rendesen a társadalmi rendbe bele nem illeszthető szellemi koránérettség az, ami a normális szabványú polgáremberekkel egyazon útnak a taposását lehetetlenné teszi, és egy egész életre tapogatózóvá, tetteiben dadogóvá lesz az olyan ember, akit már kora ifjúságában olyan tervek zavarnak fel még álmából is, amik normálszabványu (előírásos) embernek csjik úgy negyvenéves kora felé mernek eszébe jutni és kínálkoznak megszerezhetésre, jnig a kis kielégíthetetlen zseniális princ nem érhetvén el a szépen kitervezett életet, a neuresisok valamelyik fajtájához menekül (lásd: dohos neuraszthénia) és ezáltal a normálemberekkel való együttműködés most már nemcsak a fejlődésbeli fráziselőresietés miatt, hanem pathologiai okokból is meg van nehezítve. Az egyedüli, ami megmaradt neki, az, hogy buja álomvilágába, most már immár múltbeli emlékeibe elmerülve és turkálva egymásután szedi elő azokat, mint a lány az egykori leveleket a secretaire fiókjából és mit csinálhat egyebet? feldolgozza. Irodalmilag. Persze egy ilyen sommásan recenzeáló munka alkalmával sok minden ellentét kerül felszínre, ami akkor, mikor ifjúi mohósággal ismeretszomjuságban behabzsolta, az újság hűsítő, mámorosító ingerével foglalta el helyét és hatott rá, ámde bezzeg másként hatott az ott belül a lélekben, amelyben éppúgy emésztődnek az eszmenemek, mint egy gyomorban az ételnemek. A szellemi megzabálás következményei előbb-utóbb nyilvánvalóvá lesznek, és amint a gyomorral való tréfálkozás csúfos, mindent befecskendő erupciók alakjában kér eget, úgy éppen a szellemi megzabálás következményeképpen hasonló, meg nem emésztett eszmék feccsennek szét a páciens tollából és bomocskolják a közelállóknak azon részeit, amelyeket érnek; bolond eszmék széjjel feccsentése tehát bomocskolja a lelkeket, amely testrészek ilyen vegyi anyagú becsufításra alkatuknál és finom szerkezetüknél fogva úgyszólván predesztinálva vannak. Igv van aztán, hogy nem eléggé alapos társadalomtudományi megfontolások keveredve a magyarság küzdelmeiről ezer éve elsírt eszmékkel és a folyton résen levő németségről alkotott fogalmakkal, egy nem kifogástalan emésztőnedvü lélekben hamarosan összevesznek és kilöttyennek ai következő formában: hát akkor mondjuk ki a kötelező német oktatást. Ilyesminek ellenszere az volna, hogy kipróbált hazafiságu kritikus emberek az irói pályán mozgolódó rakoncátlan gyermekeket a megzabálástól óvnák és a fejükben végbemenő gondolat erjedését időnkint ellenőriznék, hogy ne csúfolnák így meg magukat, és ne tennének kárt másokban. Hanem nincs itt ellenőrzés ! Más oldalról is analogizálhatjuk a dolgokat. Aki írásra vetemedik, az a föntebb mondottakból sejthetőleg egy olyan tudás és ismerethalmazzal van megrakodva, hogy kétséges, vájjon az általa tudott sokféle és sokszor ellentmondó tények és frázisok, valóságok és a valóság erejével ráható képzelődések közül tartja-e igaznak valamelyiket, vagy sem ? Ismeretes Goethének az a kétségbeesett mondása, hogy őneki az, hogy másforma mint más, örökös lelkifurdalás. Sokkal inkább áll ez a mai sokszerü, össze vissza variált életigazságok és aforisztikus rövidséggel elintézhető, vagy egy egész életre elnyújtható egyedi lelkialkatok korában és könnyen belátható, hogy egy olyan ember, aki nagy hirtelen fölhevülésében egy eszmével azonosítja magát, azt hiszi: képes volna érte halni is, de mikor más eszme jelentkezik, ugyanolyan fölhevüléssel adja magát a másik eszme favorizálására; a vége persze az, hogy egyikért sem hal meg, hanem ir egy dicsérő cikket „ötér" az egyikről, meg másik „ötér" a másikról. Pl. egyszer arra esküszik, hogy a nő a legszebb az első fogamzás első három hónapjában, másszor azt mondja: a negyvenéves nő elhajítani való csutka, harmadszor már legszebb az ötvenéves asszony, főleg, ha galambfehér a feje búbja. Mig tehát ő maga Mahomet koporsójaként lebeg az Összes eszmék neutrális pontjában, nem tudva magát elhatározni, melyikhez csatlakozzék igazán, melyik vonzóerejének engedelmeskedjék, addig mások, akik képesek tartós rajongásra is, egyéniségük szerint épülnek vagy romlanak, beszedvén azokat a tanításokat, amiket a Nagy Ingatag a saját állhatatlansága felett való kínjában itt-ott elhullatott. Természetesen ha a Nagy Ingatag mint ember jól akar élni, akkor huzamos kacérkodás után az általa világbadobott eszmécskékkel, végre elszánja magát, és ahhoz repül folyton növekvő és szembetűnő gyorsulással, melyik új életet nyújt. Az elvtársi nyomorult élet mélységeiben eszközölt próbafúrásokkal egyidejűleg megindult a zsebkendődobálás a díszes nőknek és mikor a nők megcsinálták az utat a férfiak lelkéhez, zsebéhez, automobiljához, rögtön megteremtődik a monpkli-bölcselete, a rokoko hazugságu testi és leíki toalett-előírás, hogy soha többé ne induljon forgásnak a próbafórum, amely elvégre is csak durva kezdetnek, afféle kinagyoló munkának számított, és hogy megmaradjon a keserümandula zamatu pornográfia és a munkakerülő férfikezek szépségeinek tömjénező dicshimnusz. — szólt hosszú tűnődés után — egy hires kollégám, úgy hívják, hogy zöldszakállú doktor. Ha valaki, hát ő segíthet a bajon. Mert nagytudományu és okos férfiú és az igazat megvallva, eddig azért nem ajánlottam, mert féltettem a pozíciómat. — Hamar, hamar 1 — toporzékolt Árgyirus királyfi. Hozzátok elő a hótmérföldes csizmáimat. Megyek a zöldszakállú doktorért. * Árgyirus királyfi készülődött az útra. Az udvari szakács megrakta tarisznyáját pompás, hamuban sült pogácsákkal és az udvari kamarás előhozta a kamrából a hires hétmérföldes csizmákat. Az egyik csizmával azonban némi baj volt. A kamarában, ahol a varázsos csizmák lógtak, fölöttébb sok volt az egér és az ármányos állatkák kereeztülrágták a ballábra szóló csizma talpát. Szép tallérnyi nagyságú lyuk éktelenkedett a talpon, de Árgyirus királyfi sietségében rá sem hederített. Gyorsan akart végezni, hát csak megindult a lyukas osizmában, illetőleg megindult volna, ha némi baj nem jön közbe. A bal csizmából ugyanis varázslatrontőn kifityegett Árgyirus királyfi lábának középső ujja ós ez tönkretette a csizmák bűvös hatását. Amikor ugyanis Árgyirus királyfi a jobb lábával megtette a szabályos hétmérföldet, a bal lábával mindössze egy polgári lépést tudott előre menni, összesen hetvenöt centimétert. Mit volt mit tenni. Árgyirus királyfi kénytelenkelletlen visszagyalogolt a bal lábáért, ami körülbelül egy fél napot vett igénybe. Megint másfél napig tartott, amig Trenku=z mester, az udvari ortopéd cipész kijavította a rossz talpat, mert Trenkusz mester igen megfontoltan dolgozott ós attól tartott, hogy ha gyorsan végez, nem szolgálja meg a beígért félfalut ós a szopta tós tehenet. Denique, mégis utrakelt Árgyirus királyfi ós most már csakugyan gyorsan haladt falvakon és országokon keresztül. Kalandja most nem volt egy sem, csak a vasorrú bába kiabált utána egyszer nagy mérgesen : — Köszönd, hogy öreganyádnak szólítottál ! . . . Pedig Árgyirus királyfi nem szólította sehogysem, hanem ez nem alterálta a jó aszkiváló bór- és ^ lithiumos , gyógyforrás vese- és hólyagbajoknál, köszvénynél, czukorbetegségnél, vörhenynél, emésztési és lélegzési szervek hurutjainál kitűnő hatású. — Természetes vasmentes savanyúvíz. szonyságot, annyira benne volt már az ő sablo nos szóláaformáiban. Árgyirus királyfi pedig ment sebesen ós estére kelve csakugyan megérkezett a hires Bergengóciába, amely ott terül el az Óperenciás tenger szélén. A zöldszakállú ember után sem kellett sokáig kereskednie. Az első járókelő útbaigazította, mondván, hogy csak menjen egyenesen előre és ha találkozik egy emberrel, akinek zöld szakálla van, az a zöldszakállú doktor. Árgyirus királyfi megköszönte szépen az útbaigazítást és csakhamar rátalálta zöldszakállú emberre, aki már messziről kiabált feléje: — Ugy e, te vágy az Árgyirus királyfi ? — Honnét tudod ? — kérdezte álmélkodva Árgyirus. — Tudom — mondta egyszerűen ós nemesen a zöldszakállú ember. — Én tudom, mert a mesebeli doktoroknak mindent illik tudni. Azt is tudom, mi járatban vagy. — Ha tudod — örvendezett Árgyirus, — akkor meg is fogod gyógyítani Csipkerózsika királynét. — Hogyne — bólongatott a zöldszakállú. — Az a kérdés mindössze, van-e az országodban tudományos akadémia ? — Az se volna ? — méltatlankodott Árgyirus. — Olyan tudományos akadémiánk van, hogy osak no. Még külön ikesige-osztályunk is van. — Szerencse, — bólongatott a zöldszakállú ember - nagy szerencse. Hát csak eredj haza szépen ós hivd meg a palotába a tudományos akadémiát. A tudományos akadémia tartson fölolvasást a palotában.