Pápai Hírlap – IX. évfolyam – 1912.

1912-05-04 / 18. szám

Mégis lelkünk teljes melegével üdvözöljük e két mozgalmat és azok előharcosait és reméljük és elvárjuk Pápa városától, a hivatalos várostól épúgy, mint a nagyközönségtől, hogy teljes készséggel karolja fel ezt a két szép célú ügyet és áldozatkészségével mielőbb lehetővé teszi működésük megkezdését. Üdvözöljük különösen két okból. Az egyik annak a meggondolása, hogy ha a megalakulandó absztinensegyesület csak egyetlen embertársunkat menti meg az alkohol testet-lelket ölő rabságából és ha dispensaireünk csak egyetlen tüdőből fogja kiirtani a gyilkos bacillusokat — már ennyi eredmény is sokkal több, mintha karbatett kézzel és fásult lélekkel nézzük e két rettenetes ellenség rémes pusztításait soraink között. A másik és fontosabb ok pedig az, hogy e két intézmény igen alkalmas arra, hogy a közfigyelmet a szociálhigiénikus s általában a szociális gondolkodás felé terelje, amely gondolkodásnak át kell hatnia minden ember agyát, testünkké és vérünkké kell válnia, amely gondolkodásnak mélyen bele kell plántálódnia a köztudatba, mert ez az' egyetlen mód, amely biztató reménységet ébreszthet bennünk arra nézve, hogy a jövő nemzedéknek a mienkénél sokkal szebb, jobb, egészségesebb s ennélfogva harmonikusabb és boldogabb élet jut majdan osztályrészül. A színházi hét. Megvalljuk, bizonyos előítélettel és félelemmel mentünk szombat este a színházba. Pedig mentünk elegen, mert zsúfolt ház nézte végig Az ember tragédiáját. Azt hittük, hogy a színháznak szegényes díszletei, gyönge technikai készültsége, — amelyek egy ilyen darabnál ép oly lényeges szerepet játszanak, mint maguk a színészek, — teljesen meg fogják buktatni a hatalmas látványosságot. Kellemesen csalódtunk. Az egész publikumot valami ünnepies hangulat tartotta fogva; izgatottan várta a függöny első fölgördülését, aztán a másodikat, harmadikat, végül a tizenkettediket. De a csalódás (legalább is nagy csalódás) elmaradt, az izgalom és ünnepies hangulat pedig tartott mindvégig. A színészek kitettek magukért. Különösen nagyon jó volt Zilahi (Ádám). Játéka csupa nyugalom, méltóság, megértés, tudás volt. Méltó partnere volt Benes Ilona (Éva), ki különösen az egyiptomi, párisi és prágai jelenetben remekelt. Lucifert Déri adta sok iróniával a hangjában és mimikájában egyaránt. A többi — Te, hogy az istennyila csapjon a disznó tokba, egy disznó miatt ilyen dógot csináltatok ! Látom a szemedről, hogy szeretöd a feleségödet is, meg a disznót is sajnálod. Csakhogy nem lehet ám asszonynépséggel csakúgy foghegyről vagdalózni. Hát én amondó vónék, vödd vissza előbb a disznót, aztán mög a feleségedet. Csörgő Péter látván a jószándékot, maga is határozott. Az asszonyt vissza is vette volna, de a disznót nem lehetett, mert az árának egy részét már a hátán hordozta, cifra szűr alakjában. — Az asszonyt visszavühetöm, mer azér gyüttem. De mán a disznót nem lőhet, mer a hátamon hordozom. Azzal a szűrre mutatott. — Oszt mennyi vót ez a rongyos jószág ? — Kilenc. — Derága vót. — A' vót. De köllött. — Oszt még mit vöttél ? — Semmit se. — Hát azt a kilenc forintot leszurkolom neköd, de az asszonyok ne tudják. Majd mögadod, ha lösz. Azzal belenyúlt a pruszlék belső zsebjébe és kivette a dohányzaoskóját. Vejének markába olvasta a kileno forintot. — Hát most gyere, elmegyünk a disznóért. A disznót ösmerős ember vette, így hát tudták, hogy kinél keressék. Odamentek és ami baja csak lehet egy disznónak, azt mind elmondták az eladott jószágról. —• Hát akkor becsaptak kentek engöm ? — mondta a vevő. — Be a fenét 1 Láttad, mögvötted, most a tulajdonod. — Köll a kutyának. — Hát akkor minek vötted mög ? — Minek? szereplők közül Fekete Irén és Kovács Lajos váltak ki. Nagyon előmozdította a darab sikerét a zenekar is, mely úgy felvonásokon belül, mint azok között méltó kiegészítője volt az összjátéknak. Igaz, hogy a darabból sokat kihagytak színészeink, de ez a vétkük megbocsátható, inert így már fél tizenkettőkor kimondhatta az Úr a szót: „Ember küzdj, és bizva bízzál!" Ha a szombati előadásról elismeréssel szólottunk, annál inkább rá kell mutatnunk a vasárnapi előadás egynéhány fogyatékosságaira, amelyek sokat levontak az előadás komolyságából. Az angyalok az ég kárpitján olyan nevetést vittek véghez, hogy attól tartottunk, hogy nevettökben a földre zuhannak alá. A párisi forradalmi jelenetet a Marseilles botrányosan rossz éneklésével teljesen hatástalanná tették. Kovács (Szent Péter) is jobban magába szállhatott volna, mielőtt a színpadra lépett. Úgy látszik, nem volt jelen az antialkoholista népgyűlésen. A technikai zavarokról nem is szólunk, tökéletlen színpadunkon az ilyen hibák nem eshetnek súlyosabb elbírálás alá. Hétfőn jutalomjáték volt. A Cigányszerelem ment telt ház előtt. A darabról nincs mit mqndanunk. Jól ismeri mindenki. Az ünnepelt Pataki Vilma volt, akit tapssal, virággal, ezüst-vázákkal tüntettek ki lelkes tisztelői. Kedden ismét klasszikus darab került színre; a Makrancos hölgy ment. Sajnos, hogy Shakespere neve a pápai közönségre még nincs voly vonzó erővel, hogy csak fél házat is tudott volna vonzani. Igaz, hogy az előadás kissé vontatott volt, de mély szellemességével, kacagtató ötleteivel és jeleneteivel derült élvezetet nyújtott. Zilahi elemében volt; valósággal művészit produkált a Petruchió szerepében; nemkülönben Huzella is a címszerepben. Nagyszerűen tükröztette vissza a „makrancos hölgy" lelki élete változásait. A jobbak közül megemlítjük még Kovács, Fekete és Alapi nevét. Káldor ellenben a szerepkörön kivül esvén (ami gyakran megtörténik vele), csak rontotta az összjátékot. A szerdai újdonság azok közül való, amelyek előadásához két fontos kellék hiányzik nálunk: a stílszerű diszletezés s a nagy énekkar. A furulyás Jancsinak szövegét meg se lehetett érteni a díszletek hijján, nemhogy élvezni tudtuk volna. Egyébként az előadás se volt a legjobbak közül való. Patakinak volt egy-két tökéletesen előadott énekszáma, de játszani bizony nem játszott lélek szerint. Érczkövi még pláne indiszponáltan, unottan játszott és — Minek hát? -- Mer azt hittem, hogy egészséges jószág. De most mán tudom, hogy becsaptak vele. Vagy visszavöezik, vagy bepörölöm kentöket. Az ipamuram a vőmuramra nézett és paranceolólag mondta neki: — Ádd vissza neki azt a rongyos harminohárom forintot. Csörgő Péter beosületes ember maraggyon. Azzal kimentek az ólhoz és a disznót hazahajtották. Mikor hazaértek, az ipamuram elkövetkezett : — Én elmögyök haza, te mög maraggy itthon. A többit bizd rám. Azzal el is ment haza. Az asszonyok sirtak-rítak a megesett dolgon, már mint az asszony népség szokott. Mikor az ipamuram belépett az ajtón, neki estek. — Megtaníthatta vóna aptyuk azt az embört, ha kend is embör vóna. — De idős apám nem merte ám, mintha pénzbe került vóna a szava. — Ne óbégassatok, mert úgy elverlek benneteket, mint a kétfenekü dobot. Azt se tudjátok, hogy mit beszéltek, osak egyik ott haggya az urát, mikor az elgyün érte, akkor meg mind a ketten csak nyelveltek. Azzal lánya felé fordult. — Hát mért hagytad ott az urad ? — Mér ... ? — Miér hát? — Hiszen tuggya idős apám is. Mer eladta a disznónkat, oszt' mög se kérdözött engömet. — Elatta? — E' hát. — El a fenét 1 Hiszen ott vótam nála, ott rí az ólban. Ereggy haza, oszt

7 aggy neki enni. — Azzal leült./. Az asszonyok egymásra néztek, az öreg énekelt. Káldor megjárta, de tenoristának nehezen akceptálható. Kínosan érintette a közönséget, hogy Zilahit, aki hősszerelmeseket szokott játszani, egy kisebb énekes szerep éneklésére kényszerítették. E szerep lett volna Káldornak való, Káldorét pedig a tenoristának kellett volna adni, akit Szalkay az ensemble rovására meg akar spórolni. A komikus szerepeket Szántó, Nyárai, Békefi játszották, legjobb volt Békefi. Miklósi a polgármesterné szerepében ezúttal is méltó maradt régi híréhez. . Hebbel tragédiájának, a Judithnak megtekintésére csütörtökön este szép számú földszinti közönség gyűlt egybe, a páholyok azonban nagyrészt üresen tátongtak. Az a nagy siker, mit a német poéta darabja idén télen a Nemzetiben aratott, úgy látszik, nem jutott el a pápaiak fülébe. A sikert érthetővé teszi az a körülmény, hogy Hebbel a bibliából ismert történetet korát megelőző mai szemmel látja. Pathetikus stílusa alatt erős emberi indulatok forrnak és törnek ki. Holofernese vérengző zsarnok, de egyszersmind a vad emberi erő megtestesülése. Déri alakításában is ez volt. E jeles színészünket — ki a társulattól megvált Kovács szerepébe úgy ugrott be — csütörtöki alakítása után még jobban becsüljük. A címszerepben Benes Ilona megjelenésével illúziót keltett, játékával kielégített. Néha ugyan mintha a fájdalom és gyötrődés hangja helyett bizonyos fölényes tanító hangon szólalt volna meg, de máskor erővel teljes volt. így főkép abban a jelenetben, mikor a zsarnok meggyilkolására indúl. A többi szereplőről nincs sok mondani valónk, nem rontottak az előadáson, de nem is emelték értékét. Azt azonban feljegyzendőnek tartjuk, hogy az összes hebreusok (értsd: zsidók) meander szaíagos görög ruhában díszelegtek a korszerű kiállítás nagyobb dicsőségére. Pénteken Guthi Soma és Rákosi Viktor társ-szerzők kacagtató bohózatán, a Tartalékos férjen mulatott az a kis számú közönség, amely Szántó Jenő jutalmára összejött a színházban. Az előadás elég jó volt, a gyorsabb tempót azonban a szerepnemtudás gyakran megakadályozta. Pedig a sugó olyan teletüdővel dolgozott, hogy Déri kénytelen volt egypárszor nyílt színen lepisszegni. Szántó Jenő (Hólyag Tóni) kitűnő alakítást nyújtott, de Miklósi Margit, Kerényi Irén, Nyárai, Déri és Baróti is nagyban hozzájárultak a közönség mulattatásához. asszony nem értette a dolgot, mire aztán az ember megmagyarázta neki, hogy a vőmuram csakugyan el akarta adni, csakhogy eszébe jutott, hogy a feleségét nem kérdezte meg, így hát visszahajtotta. Azzal lányára mutatott: — Te meg azt se kérdözted : eb vagy kutya, osak hátat fordítottál a kapufélfának, A fiatal asszony erre aztán nem szólt semmit, osak fogta magát és vissza ment az urához. Csörgő Péter épen a kapuban állt, mikor felesége hazaérkezett. Egymásután mentek a szobába és leültek. Azt mondta az asszony : — Möggyüttem. — Látom. De azt nem mondod, hogy minek ? — Úgyis tuggya ke. — Tuggya a fene! Azt tudom, hogy elmöntél, de hogy miért gyüttél mög, azt csak te tudod. Az asszony pityeregni kezdett. — Nem bántottam én kendet. — Hát én bántottalak? — Kend se bántott. — Hát akkor mit pityeregsz ? — Csak. Mert jól esik. — Hát akkor ereggy, ötesd meg azt a disznót. Az asszony fölkelt, odament az emberhez, megfogta a kezét. — Hát nem haragszik ke ? — Ha haragudnék, be se eresztöttelek vóna. — Hát ne úgy mongya ke, aptyuk. — Hát hogyan ? — Hogyan ? Ugy mint máskor, szépen. — Eregy, eregy, nem hallod, hogy rí az a disznó ? Aggy neki őnni. Oszt' főzz valami ebédöt, mer én is éhes vagyok.