Pápai Hírlap – IX. évfolyam – 1912.
1912-01-13 / 2. szám
— Előadás a Munkás-Otthonban. Fejes Zsigmond főgimnáziumi fizika-tanár, holnap, vasárnap d. u. 5 órakor előadást tart a MunkásOtthonban. Belépti dij nincs. Az előadásra felhívjuk az érdeklődők figyelmét. — Segédjegyzö-választás. Csdton folyó hó 10 én d. u. Holczinger Antal pápa-kovácsi • egédjegyrőt egyhangúlag osóti rendszeresített eegédjegyzővé választották. Ellene csak Tétényi János pályázott. Az ekként megürült pápakovácsi segédjegyzői állásra a pályázatot nemsokára kihirdetik. — Jurista-bál lesz e hó 20-án Veszprémben, a nemzeti színházban. A bál védnökei Hunkár Dénes, dr. Návai Szabó Elek, Koller Sándor, Faust Elek, dr. Óvári Ferenc; az elnökség 43, a rendezöbizottság 58 tagból áll. — Tűz a Kertsor-utcán. E héten hétfőn reggel 7 órakor Mészáros Sándor Kert?or-utca 9. számú házában a kémény kigyulladt s a szikrától a zsuppos tető is tüzet fogott. A gyorsan megjelent tűzoltóknak ügyes védekezésükkel sikerült a házat a nagy szél ellenére megmenteni úgy, hogy lényeges kár nem esett. — Az alsóvárosi olvasókör szokásos farsangi táncmulatságát a volt Jókai kör helyiségében mult szombaton este tartotta. A népszerű mulatságon, mint mindig, ezúttal is sokan voltak jelen ; különösen nagyszámban voltak képviselve az Alsóváros szép leányai. A mulatság jó magyaros hangulatban, fesztelen jó kedvben másnap reggel ért véget. A kör ház-alapjának növelésére felülfizettek : Besenbach Károly 20 K ; Besenbach Jenő 5'20 K; dr. Antal Géza 5 K ; Brunner János 3 K; dr. Molnár Imre 2'20 K ; Wohlrab Gyula, Perepatits Zoltán, özv. Kern Józsefné, Schvarcz Ignác, dr. Répásy Gyula, Győri Gyula és Pápai Lajos 2—2 K; Bolla János 1"40 K; Csoknyay Károly v. fj., Pados Ferenc, dr. Lakos Béla. Molnár Kálmán és Losonczi Jenő 1*20—T 20 K ; Torma Lajos, Molnár Péter és Kreutz János 1— 1 K; Gyenge József és özv. Forgács Sándorné 80—80 fill.; Halász Mihály, Nemes Pál és Lamperth Lajos 40—40 fill. ; Szalay János, Schnobel Ferenc és Giczy Gábor 20—20 fillér és több névtelen 8 korona. A szives adományokért hálás köszönetét nyilvánítja a rendezőség. x Alumínium dísztárgyak. Kruppa Károly szövőgyári füzőmester átvette egy hírneves németországi alumínium-gyár főképviseletét s megrendelhetők nála mindenféle alumínium dísztárgyak, u. m. képkeretek, cigaretta- és szivartárcák, pénzes erszények, gyújtó tartók, ajtó-feliratok, továbbá evőeszközök stb. A tárgyakat alkalmunk volt betekinteni, s elmondhatjuk róluk, hogy valóban elegáns munkák. Kruppa Károly lakása Pápa Kisfaludy utca 24, de a képkeretek megtekinthetők Meinhardt és Sörensen fényképészeknél is. Viszontelárusítók kerestetnek. — Visszaterelt kivándorlók. Németh Mária, Németh József ugodi, Czum Anna vízvári lakosok, utlevélnélküli kivándorlókat a határrendőrség útközben elcsipte, megbüntette és falvaikba visszautasította. 4 x „A tea történetéhez." Az az érdeklődés, amivel az ismert import-cégnek Ed. Messmernek (központ Frankfurt a/M.) a múlt évi, e tárgyról szóló értekezése találkozott, késztette a céget, hogy ennek képekkel ellátott folytatását adja ki. A figyelemreméltó iratocskát minden érdeklődőnek kívánatra ingyen megküldik. — Dinamittolvaj. Peidl József bakonyjákói lakos Mátyás Aurél döbröntei lakos bányamérnök s geologus kárára 5 drb. Titanit elnevezésű dinamittöltényt és robbantó hüvelyt ellopott. A veszedelmes tárgyak megkerültek, mielőtt bajt okoztak volna. x A küküllőmenti első szőlőoltvány-telep Medgyesen (Erdély), melynek tulajdonosa Gaspari Frigyes, Nagyküküllő vármegye volt szőlészeti biztosa és szőlőbirtokos, amerikai alanyon készült legkiválóbb csemege- és borfajokból teljesen fajtiszta, dus gyökérzetü példányokat szállít szokvány minőségben, úgyszintén lugosszőlő oltványokat mérsékelt árban. Ezen szőlőoltvány telep, mely szakszerűen van kezelve és az ország egyik legnagyobbika, minden tekintetben megérdemli t. olvasóink bizalmát és figyelmükbe ajánljuk annak hirdetését jelen számunkban. — Nagy képes árjegyzéket kivá-. natra a vállalat ingyen és bérmentve küld. x A gyönyörű illusztrációk nagy sokaságát találjuk a Váradi Antal és Falk Zsigmond dr. szerkesztette Ország-Világ legújabb számában. Az angol királyi pár keletindiai megkoronázása lévén most a világesemények legaktuálisabbika, az Ország-Világ ennek epizódjait mutatja be több képben, nem mulasztva el olvasóit néhány egyéb ilyen keleti tárgyú ábrázolattal is gyönyörködtetni. Keleties tárgyú képeket közöl e lap Csillag dr. érdekes útleírásával kapcsolatban is, úgy hogy összesen vagy tizenöt szép ábrázolás tárja elibénk a Napkelet színpompás érdekességeit. Arcképek, meg zsánerképek is akadnak e számban. Az előbbiek között ott találjuk Újházi Edéét, a házasodni vágyó öreg mesterét, s Bűrgerné-Kaciány Violáét, ki most a magas színvonalú sachsen-altenburgi színháznak a drámai hősnője. A lap szövegrészébe regényeket,elbeszéléseket, kritikai cikkeket avagy költeményeket irtak : Bányász László dr., Csillag Gyula dr., Csite Károly, Falk Zsigmond dr., Kanizsa István, Kornai István, Szentmiklóssyné B. Júlia, Telegdy Lajos, Torkos Béla dr., Törökné Kovács Hermin, Váradi Antal. Tartalmas, kitűnően szerkesztett rovatok ezenfelül: Színház, Művészet, Irodalom, Hírek, Zene, Sport stb. — Mutatványszámot ingyen küld a kiadóhivatal (Budapest V., Hold utca 7), ahová az előfizetési pénz is beküldendő. A lap ára félévre 8 korona. — Kiadó lakások. A most épülő Kohn Adolf-féle kétemeletes új házban (a színházzal szemben) négy szobás lakások az összes mellékhelyiségekkel, a legmodernebbül, legnagyobb konforttal berendezve, május l-re kiadók. (Esetleg istálló is.) — Értekezni lehet Kohn Adolf ideiglenes üzletében Kossuth Lajos utca (postapalotával szemben). !W. kir. anyakönyvi kivonat. Születtek : Jan. 5. Imre Ferenc cipész és neje Dömötör Rozália leánya: Mária, rk:. i Jan. 6. Tóth István kőmives és neje Herber Juliánná fia : Ferenc, rk. — Terelmes Ferenc napszámos és neje Koppányi Lidia leánya: Rozália, ág. hitv. ev. — Oláh Dániel napszámos és neje Jánk Ottilia fia: Dániel, ref. — Szakács József cserepes és neje Kaiger Rozália fia : Károly József, rk. Jan. 7. Horváth József cipész és neje Rozs Juliánná leánya : Juliánná, rk. Jan. 9. Gottlieb Jenő kereskedelmi utazó és neje Kluger Józsa leánya: Klára, izr. — Érsek János napszámos és neje Kovács Anna fia: Pál, ág. hitv. ev. — Szabó Károly máv. hivatalnok és neje Csizmadia Jolán fia : Károly, ág. hitv. ev. Jan. 10. Sipos Mihály kőmives ós neje Boldizs Terézia leánya: Juliánná, rk. — Bereczky Ferenc kalapos és neje Császár Erzsébet leánya: Erzsébet, ref. Meghaltak: Jan. 6. Cziffer Benő, izr., 13 napo3, általános izzag. Jan. 8. Knoll Imre, rk , 2 hónapos, görcsök. — Pados János ápoldai szegény, rk., 77 éves, végelgyengülés. — Özv. Vér Antalné szül. Somogyi Rozália, rk., 60 éves, hasihagymáz. Házasságot kötöttek: Jan. 8. Gyenese Gyula, rk., m. kir. honv. husrár őrmester és Vados Erzsébet, rk. Jan. 10. Friedman Ferenc, izr., kereskedő és Buxbaum Etelka, izr. Akiadóhivatal vezetője: Nánik Pál. Pápa, 1912. — Fői?k. nyomda betűivel. Gabona-árjegyzék 1912 jan. 12-én. Buza . . . Kor. 22-40 Kor. 21-30 Kor. 20-20 Rozs . . . s G . 19-20 „ 18-00 , 16-90 Árpa . . . c cS • „ 1880 . 17-50 , 16-40 Zab ... tH „ 1900 , 17-80 . 1650 Kukorica. . • o „ 20-00 . 18-20 , 16-90 Burgonya 12 „ 7-60 6-20 510 Széna . . . o o 7-50 6-40 490 Zsupp. . . T-t a-80 3'40 310 A CzellMtt lí. számú ház kerttel együtt szabadkézből eladó. Hercz Béla. Tanács és segítség! azoknak, akik bármily okból támadt emésztési zavarokban, gyomorégésben, savtúltengésben, székrekedésben és gyomorfájásban és ezekkel kapcsolatos bajokban szenvednek gyógyulást hoznak a már több mint 30 év óta bevált BRÁDY-féle ezelőtt Máriacelli cseppek. Kapható minden gyógyszertárban. Egy nagy üveg K 1-60, kis üveg --90 fillér, 6 üveget K 5-80, 3 nagy üveget K 5*30 beküldése után küldfranco BRÁDY K. gyógyszertára a „Magyar Király"hoz Bécs, 1., Fleischmarkt 2., Depot 5. Ügyeljünk a védjegyre, amely a máriacelli Szűz Márht ábrázolja, a vörösszinü csomagolásra, s az aláírásra, amely az oldalt levő kép másolata és utasítsunk vissza minden utánzatot Óh jaj 1 Megfojt ez az átkozott köhögés ! ^IWs | Köhögés, rekedtség és elnyálkásodás ellen gyors és biztos hatásúak EGGER mellpasztilláí Az étvágyat nem rontják és kitfinó izilek. Doboza 1 korona és 3 korona. Próbadoboz 50 fillér. Fő • és szétküldési raktár: , Éli Ljen „NÁDOR" GYÓGYSZERTÁR Budapest, TI., Táczi-börút 17. szám. EGGER mellpasztillája csakhamar meggyógyított! Kapható Pápán: Irgalmasok, Karlovitz Adolf, Németh Dezső és Piatsek Gyula gyógyszertárában ós Oszwald János füszerkereskedésében.