Pápai Hírlap – IX. évfolyam – 1912.

1912-04-13 / 15. szám

évvel meghaladta a 10 évi tagságot, úgy hogy 40 évi tagság után évi 240 koronát kap. Aki a 65-ik eletévét betöltötte, 10 évi tagság után, tekintet nélkül keresetképességére oly nyugdijat kap, mintha keresetképtelen lenne. Ha 10 évi tagság után meghal, családtagja végkielégítéskép az elhaltat megillető 1 évi járadékot kap. Ha 10 év előtt halna meg, családtagja a befizetett tagsági dij felét kapja meg, de ha 2 évi tagság után hal meg és 14 éven aluli gyermeket hagy maga után, a segély 100 koronánál kevesebb nem lehet. Ha pedig hozzátartozó nélkül hal meg, ügy a temetkezési költség 50 koronát meg nem haladhat. De ha baleset éri, úgy igénye van gyógykezelésre (ingyen orvos ós gyógyszer), 10 hétig napi 1 korona segélyre. Baleset következtében ha elhal, hozzátar tozói 400 korona segélyben részesülnek, amely segély 2 gyermeken felül minden egyes gyermek után 100 koronával emelkedik, — egész 800 koronáig bezárólag. A mezőgazdasági munkásokat saját jól fel fogott érdekükben felhívjuk, hogy magukat különösen nyugdíjra biztosítsák ós a városi főjegyzőnél jelentkezzenek, ki a szükséges felvilágosítá sokat meg fogja adni. # Nem mulaszthatjuk el felhívni a mezőgazdasági géptulajdonosokat, hogy gópeik mellett alkalmazott munkásaikat biztosítsák, mert baleset esetén a munkások részére a járandóságot sajátjukból kell megfizetni, amellett még 100 koro náig terjedő pénzbirsággal is sujthatók. A biztosítási dij a munkások keresetéből le nem vonható. Rejtélyes bűntény. — Saját tudósítónktól. — Marczalmelléki tudósítónk irja : Egy titokzatos, szinte érthetetlen bűntény tartja izgalomban az összes marczalmelléki falvakat. Az egész történetnek főleg az ad szenzációs színezetet, hogy benne csupa jómódú, tekintélyes gazda, a község legelső emberei szerepelnek s állanak a gyilkosság sanda gyanúja alatt. A feltűnést keltő eset a következő : Magyargencs község néhány gazdája elhatározta, hogy a böjti napokra, nagypéntekre: halat fognak, böjti eleségnek, a megáradt vizű Marczalban. Ezért közösen heten-nyolcan összeállva, hálót hozattak Győrből s eljártak halászni. Nagycsütörtökön is felkerekedett a társaság, hogy másnapra kellő mennyiségű halat tudjanak előteremteni. A halásztársaság Berecz I., Berecz V., Vida S., v. Rajki I., f. Rajki S. stb. nyolc magyargencsi jómódú gazdából állott. Ezúttal magukhoz vették még Csuka Györgyöt, a község csordását is, aki szegény még kitüntetésnek vette, hogy a falu legtekintélyesebb embereivel együtt húzhatja a nagy hálót. A társaság egész nap oda volt; már induláskor úgy készültek, hogy csak napalkonyatkor térnek vissza. Vittek magukkal kenyeret, szalonnát, pálinkát eleget. Hozzátartozóik nem is várták őket haza estalkonyatnál előbb. Ámde már sötét este lett, de a társaság még sem jött. Elmúlt 8, 9, el 10 óra. Különösen a szegény csordásné lett nyughatatlan. Végre 10 óra után, szurok sötét éjjel hazaért a társaság, de a csordás nélkül. Csuka György nem volt közlük. Szegény felesége balsejtelmektől űzetve, sorra járta a halásztársaság tagjait, könyörögve: mondják meg, hol hagyták az ö férjét. De ezek kitérve, elutasító választ adtak : „Mit tudjuk mi hova lett ? Nem is volt velünk". Majd a másik: „No ne pityeregj, majd haza kerül az urad. Egy kicsit többet húzott a pálinkás fiaskóból, aztán délben elmaradt tőlünk!" De bizony a csordás nem került elő. Másnap is hiába várta, kereste Csuka Györgyöt az ő felesége és siránkozó gyermekei. A szegény asszony végül is kétségbeesésében a csendőrséghez fordult. S a csendőrség aztán elő is kerítette a szegény Csuka Györgyöt a megáradt Marczal piszkos hullámai alól — széthasított koponyával, összetörött karral, holtan. Maguk a halászpajtások, a tekintélyes gazdák húzták ki tulajdon hálójukkal a piszkos hullámokból — naphosszat csendőri szurony között húzván a hálót. A csendőrőrmester u. i. a szegény nő panaszára kihallgatta a gazdákat. Először külön. Mikor aztán látta az ellenmondó vallomásokat, szembesítette őket. Ekkor lett aztán nagy a zavar, amikor az egyik így, a másik amúgy beszélt. Erre a csendőrőrmester egyenesen rájuk támadt: „ Adják elő kendtek a szegény Csuka Györgyöt. Mondják meg, hol ölték bele a Marczalba". És hiába volt a pattogás, méltatlankodás. A gazdáknak maguknak kellett csendőrszurony között kivinni a hálót s vele meghúzni a Marczalt. És a szegény Csuka Györgyöt meg is találták Magyargencs alatt a marczaltői határ mentén, a piszkos vizű Marczal fenekén. Bezúzott koponyával, összetörött karokkal. Most a további vizsgálat feladata lesz kideríteni, hogyan került oda a szegény csordás és ki törte be a fejét? A falu népe pedig titokzatosan suttog és várja a vizsgálat eredményét. szellem nélkül, nagyon is ósdi módon. Már a muzsikája ennek az export-cikknek szánt operettnek sokkal különb. Van benne több fülbemászó dallam s van főleg egy édes keringő, mely nagy népszerűségre tarthat számot. Az a balladaszerű dalszám, amelyben a csavargó a múltját felfedi, szintén megkap dallamosságával s lüktető erejével, pláne, ha olyan mesteri interpretátorra talál, mint Érczkövi Károly, aki egyébként is a Miggles Tom szerepében egyikét aratta legszebb sikereinek. A Fedák Zsazsa szerepét Pataki Vilma játszotta sok dévaj kedvvel, igen kedvesen. Hogy énekszámaival szintén excellált, azt tavalyi szereplése után mondanunk sem kell. Úgy játékban, mint énekben nagy haladást tett tavaly óta a koloratúr-énekesnő, Juhos Margit, ha így fejlődik, még jelentős sikerei lesznek. Van a darabban egy ifjú gróf, akit Káldor Dezső kitűnően játszott, de emberivé , az ilyen hülye figurát még operettben is bajos tenni. Káldornak Patakival együtt még táncolnia is kellett és nem is keveset, táncoltak is ügyesen, fáradhatlanul s a publikum egy részének ez tetszett legjobban az egész darabból. Az apagrófot Szántó Jenő játszotta szintén egészen jól, de igazi derűt bajos kelteni oly szereppel, melynek egyetlen vicce a stereotip: „hogy is hivják". Mindezen itt elmondottak ellenére, vagy éppen ezért a közönség melegen fogadta a melegen reklamírozott darabot s a Martos—Bródy —Jacobi export cég három egymás után következő telt háznak örvendhetett. A referáda befejezésül még csak annyit, hogy a nézőket kellemesen lepték meg az új, igen csinos és ízléses díszletek. Mem is hármat — amire a szinügyi bizottság kötelezte — de ötöt-hatot is hozott a direktor, amiért feltétlen elismerés illeti meg. —- IIT* — Mezőgazdasági munkások nyugdíja. Az országos gazdasági munkás és cselédsegélypénztárról szóló, 1900: XVI. ós 1902:XI V. t.-e. az 1912: VIII. t. cikkel olyképpen egészíttetett ki, hogy az I, II, III. osztálybeli tagok mellé egy kiilön csoport iktattatott, nevezetesen a nyudij-csoport. Ennek tagja lehet minden 14 óvet betöl tölt gazdasági munkával foglalkozó egyén. A nyug dij-csoportbeli tag felvételi dijban 1 koronát, évi tagsági dijban pedig 10 koronát köteles fizetni. A nyugdij-csoportbeli tagnak joga van 10 évi tagság után, — ha munkaképességét oly mórtékben vesztette el, hogy egyharmadát sem képes a helybeli munkás keresményének megszerezni, — élete fogytáig évi 60 korona nyugdíjra. Ez a nyugdij annyiszor emelkedik 6 koronával, ahány .. . arra nem kevély, hogy gazdag, De büszke rá, hogy úr . .. Nagy cimre nem vágy, mert az drága maszlag, S gúnyolja is, de szive rejtekén Örül, ha Pesten pénzét szórva-szórja, Hogy érte a pincér nagyságosolja. Felolvastam neki 874-ben e sorokat. Mosolygott rajta, felesége meg hangosan felkacagott: „Kálmán! ez te vagy

w. — Igaza volt. Bámulatos, hogy ez az ember, akit egy második Damjanicsnak lehetett volna tartani, gyáván kibujt a honvédelem alól. Szolgabírói hivatalt vállalt s mig a magyarok ügye jól állt : addig otthon tartózkodott Nagy Keséin. Ha jött a német: ment s elbujt a Bakonyba, lókuti birtokán. Amikor Guyon bejutott Komáromba, parancsot kapott tőle, hogy Waldsteint, a osicsói grófot fogja el s küldje Komáromba haladéktalanul. Zámory titkon, azonnal értesítette Waldsteint, hogy rögtön meneküljön, mert elfogatási paranos van ellene kiadva. A levelet juhászának — Kovács Józsefnek a mellénye bélése alá varrták be, úgy küldték őt éjjel a 8-10 kilométernyire fekvő Csics'ira, hogy a grófnak négyszemközt adja át. Senki más a szobában jelen ne legyen, mikor ruháját leveti, mellényét felbontja s a levelet átadja. A juhász maga beszélte ezt el 1852 ben, amikor disznóölésen volt nálunk, ö volt a rendes disznóölőnk. Waldstein rögtön fogatott 8 szaladt Bécsbe. Másnap Zámory a hült helyét találta. Ez a kulcsa annak, hogy ámbár a Kossuthgyerekeket rejtegette s az ő birtokán, Lókuton fogták el az ő kastélyában; neki semmi baja nem lett. A legszigorúb vizsgálat nem talált semmit, hogy Zámory Kálmán a magyarok ügyét valami részben előmozdította volna. így semmi baja nem lett. Kisembereken, szegényeken hatalmaskodni, oroszláni hangjával megremegtetni őket: azt tudta. Hamburgban — az 50-es években egyszerre kétszázezer forintot kártyázott el; valamint az 1861-iki országgyűlés alatt Pesten százezer forintnál többet vesztett kártyán (a feleségétől hallottam): de a szegénynek egy fillért el nem engedett. > Élt a falunkban egy szegény özvegy zsöllórasszony, 7 — 8 éves leánykájával. Ha jól emlékezem, Egrinének hivták. Vagy ha nem így hívták, akkor bizonyosan másnak hivták — mondaná Eötvös Károly. Egy lud hét kis libájával volt összes vagyona. Ezeket a nyolc éves leánykája őrizte ós legeltette a faluszéli közös legelőn. Míg a leányka pajtásaival játszott, a libák átmentek a sekélyes árkon Zámory legelőjére s a csősz behajtotta. Sírva szaladt a kis gondatlan libapásztor az anyjának b ejelenteni a nagy szerencsétlenséget. A szegény asszony tisztes ruhát öltött, tiszta kendőt kötött a fejére ós sietett az urasági udvarba, hogy libáit kikönyörögje. Épen az udvaron találta Z-t. Előadta panaszát ós kérelmét. — Hun vannak azok a libák ? szólt kemény hangon, — hajtsátok elő. Előhajtották a ludat és hét kis zöld libáját. — Vagdaljátok el a nyakát, — adta ki a parancsot. És elvagdalták baltával. Lefejezték a luJat s a hét kis libát. — Szedd fel. Most már elviheted . . . Ilyen despota volt Zámory Kálmán. Hogy Haynauhoz sámpányis üveget vágó tt volna, mint Eötvös irja: arról rokonai sem tudnak semmit sem. Mások se tudnak. Képtelenség ilyet gondolni is, hogy aki a háborúból oly gyáván kivonta magát: egy Haynauval azt merte volna tenni. És hogy Haynau azt megtorlatlanul hagyta volna. De meg, — ezzel a hiénával egy asztalhoz 1850-ben magyar ember le se ült volna. Bölcsen el tudta ő kerülni ai olyan helyeket, ahol őt valami veszély érhette volna. A császárt sem hordozta a hintaján soha. 1856-ban adták át a Kis-Keszinél elkészült zsilipet a használatnak, melyen át a Csallóköz belvizei a Dunába ömlenek. Lejött a császár gőzhajón megnézni e művet. Gróf Waldstein magyarázta a zsilip és a kanális történetét, ott állt tőlük vagy 10 lépésnyire a töltésen Zámory is díszmagyar ruhásán s kalpagját levóve s meghajtva magát, némán üdvözölte Ferenc Józsefet. Őfelsége úgy fogadta a köszöntést, mint a lajdinánd a baka szalutálását. Ott voltam, láttam. Szót se szólt hozzá. Kis Kesziről Waldstein négy-lovas hintaján mentek Keszegfalvára, a másik jzsilip megtekintésére. Nem Zámory vitte. „Az igazság a hazánál is elébbvaló" ; irja Szemere Bertalan. Fiat justitia, aut pereat mundus.