Pápai Hírlap – VIII. évfolyam – 1911.

1911-11-18 / 46. szám

a biróságnak, hogy előre megfontolt szándékkal elkövetett gyilkosság, gyilkossági kísérlet és rablás bűntettében találták bűnösnek a vád­lottat. E verdikt alapján a törvényszék a rabló­gyilkost kötél általi halálra Ítélte. Az ítéletet a vádlott minden izgalom nél­kül vette tudomásul. Védője a 92. §. nem alkalmazása miatt semmiségi panaszt jelen­tett be. Ezután a törvényszék — a szokásnak megfelelőleg — kegyelmi tanáccsá alakult; döntése, hogy vájjon ajánlják-e Makkost a királynak kegyelemre vagy sem, természetesen nem került nyilvánosságra. EGYESÜLETI ÉLET. === A Jókai-kör közgyűlését és első házi­estélyét november hó 25-én, szombaton, d. u. 5 órakor fogja megtartani. A közgyűlés tárgy­sora Gyurátz Ferenc püspök elnöki megnyitó­jából — megemlékezéssel Liszt Ferencről —, továbbá a titkári és pénztárnoki jelentésből fog állani. A háziestély műsora: 1. Liszt: XIII. rapszódia, zongorán előadja Gáty Lenke. 2. Vörösmarty: Liszt Ferenchez, szavalja dr. Körös Endre. 3. Eötvös—Szőllősy : Végrendelet, énekli a főiskolai énekkar Tóth Lajos zenetanár veze­tésével. 4. Liszt: Közzene az Erzsébetlegendá­ból, előadják: hegedűn: Gáty Zoltán, zongorán: Kis József, harmóniumon: Krausz Adrienne. = A vöröskereszt egylet pápai választ­mánya e hó 15-én tartott választmányi ülésén elhatározta, hogy ez idén, úgy mint az előző években is, szegényei között karácsonyra ismét fát oszt szét. Az elnöknő kéri a választmány tagjait, hogy szegényeink névsorát december 10-ig vele közölni szíveskedjenek. Elhatározta a választmány azt is, hogy jövő év február 3-án jótékonycélu estélyt rendez. Erről bőveb­ben később irunk. = A leányegyesület f. évi november hó 19-én, azaz vasárnap délután 5 órakor rendezi előadó ülését a következő műsorral: 1. Az első vers. Farkas Imrétől. Szavalja Rosenfeld Iboly. 2. Chopin : Polonaise. Zongorán előadja Beck Ilonka. 3. Felolvasás. Tartja dr. Somló Samu. 4. Polka. Gráftól. Zongorán előadja Klein Gizi. — A Kath. Kör első felolvasó-estélye. A pápai kath. kör vasárnap d. u. 6 órakor tartja a bencés gimnázium tornatermében első téli felolvasó-estélyét. Műsor: 1. Megnyitó beszéd. 2. Zongorajáték. Előadja: Széptóth Mariska, hegedűn kiséri: Gyémánt Miklós. 3. Szabad­előadás. Tartja: Varga Rezső. 4. Szavalat. Előadja: Gaál Ilonka. 5. Ének- és zongorajáték. Előadja : Tóth Anna. Belépti-dij nem tagoknak 40 fillér. = A Perutzgyári Önképzőkör f. hó 19-én, vasárnap d. u. 6V 2 órakor tartja első délutáni előadó-ülését, a volt „Jókai Kör* helyiségében, a következő műsorral: 1. Ágota kisasszony. Szavalja Cseti Lujza. 2. Egy ideges ember. Monológ. Előadja Frankó Sándor. 3. Bordal a Bánk-bán-ból. Énekli Marton Győző tanító vezetésével az önképzőkör női kara. 4. Nehéz feladatok. Dialóg. Előadják Tamás Emma és Enyedi Károly. 5. Északamerika története cimü felolvasás az „Uránia" kölcsön­képeivel. Helyárak I. hely nemtagoknak 40, II. hely 20 fillér. HETI ÚJDONSÁGOK. — A veszprémi k áptalanból A király a valláB- és közoktatásügyi magyar miniszter elő­terjesztésére a veszprémi székeskáptalanban a nagypréposti székre dr. Rédey Gyula éneklő­kanonok, vásárhelyi oi mzetes apát, hittudornak ; a kántori, illetve az éneklőkan oooki székre Néger Ágoston őrkanonok, kerczi eimzetes apát, a „Davidioum" káptalani árvaház főigazgató jának ; az őrkanonoki székre Kránitz Kálmáu fölszentelt püspök, Szent Mihály arkangyalról nevezett hartai oimzetes prépost püspöki hely­nök, egyházmegyei íőtanfelügyelő ós székes egy­házi főesperesnek ; a Szent Mihályról nevezett hantai prépostságra és székesegyházi főesperes­ségre dr. Rada István esöpöfői cimzeteB prépost és zalai főesperesnek; a zalai főesperességre Káuzli Dezső somogyi főesperes ós papneveidei kormányzónak ; a somogyi főesperességre Péller Pál oimzetes bélakuti apátkanonok és pápai főesperesnek; a pápai főesperességre dr. Molnár Dénes körtvólyesi oimzetes apát és segesdi fő­esperesnek ; a segesdi főesperességre ^dám Iván idősb mebterkanonok, heővizi oimzetes apát, veszprómvárosi ós székesegyházi plébánosnak fokozatos előlóptetósót jóváhagyta s az ekkóut megüresedő utolsó mesterkanonokságot Rosos István murakereszturi oimzetes apát és plébános­nak adományozta. — Liszt-estély. A klasszikus zenét művelő társaság akciója teljes sikerrel járt. Fényes, nagy publikum töltötte meg szombat este a Griff nagytermét, melyet ezúttal először látott új, Ízlésesen restaurált alakjában. A hangver­seny, melyet szombat este a nagy zeneköltő emlékének szenteltek, kizárólag Liszt zene­műveiből volt összeállítva. Bevezette az estélyt városunk érdemes zenekapacitásának, Gáty Zoltánnak nagy gonddal készített felolvasása, melyben — részben személyes visszaemlékezé­sek nyomán — Lisztnek főkép Magyarország­hoz való viszonyát ismertette, nagy nyomaték­kal hangsúlyozván Liszt tiszta nemzeti érzését. A hagverseny-műsor első számaként Liszt két koncertdarabját játszotta Gerstl Leóné a maga kitűnő, művészileg finoman kidolgozott előadá­sában. Az estély vendégében, Basilides Máriá­ban gyönyörű megjelenésű, gyönyörű hangú énekesnőt ismertünk meg, aki kétségtelenül fényes csillaga lesz az opera égboltjának. Ének­előadásának, drámai akcentusának módja mind nagy énekesnőre vallott s hogy mégsem ért el oly hatást, minőt megérdemelt, volna, azért a Liszt-dalok felelősek, melyek idegenül érintik a közönség fülét. Anélkül, hogy a köteles kegye­letet megsértenők, elmondhatjuk, hogy Basilides Mária egy Mignon-áriával, avagy Brahrns-dalok­kal tomboló lelkesedésre ragadott volna ben­nünket. Egész máskép voltunk azonban azzal, amiben Liszt örökéltüleg nagy. A XII. rapszódia, melyet Kis József bravúros technikával játszott, közelebb férkőzött a szivekhez s nagy hatást ért el. Élvezettel hallgatta a közönség Gáty Zoltán pompás hegedüjátékát is, melyhez az estély rendezője — lelke — szolgáltatott diszkrét zonzorakiséretet. Befejezésül Basilides Mária igen szépen énekelt, a felzúgó tapsokra ráadást is kellett adnia. — A Liszt-estély tiszta jövedelmét, valamint a tavalyi zeneciklusi esté­lyek jövedelmét is, a klasszikus zenét művelő társaság beküldte Budapestre, a Liszt-szobor javára. — Kamarai választások. Nem várt nagy érdeklődés között folyt le e hó 16-án váro­sunkban a kamari tagválasztás. Amire még soha nem volt eset, a választásban majd 400 kereskedő és iparos vett részt. Az érdeklődés főkép az iparos tagok választására irányult, 247 önálló iparos élt szavazati jogával. Itt az ipartestületi hivatalos liszta ellen az utolsó napokban szervezkedett ellenpárt egész külön lisztát adott ki, melynek egyik jelöltjét sikerült is a póttagok sorába bevinni. A választás a városháza nagytermében folyt le Mészáros Károly polgármester elnöklésével. Bizalmi fér­fiak voltak a kereskedők részéről Kis Tivadar és Koréin Vilmos; az iparosok részéről Gaál Gyula és Kluge Károly. A város részéről jelen volt Csoknyay Károly főjegyző, Thury Lajos, Wohlmuth Lajos jegyzőkönyvvezetők. A sza­vazás délután 4 óráig tartott. A kereskedők részéről leadtak 120 szavazatot és megválasz­tattak rendes tagoknak Billitz Ferenc 118, Kis Tivadar 96 és Krausz József N. 69, póttagok­nak Lázár Ádám 56, Kohn M. Mihály 54 és Fischer Gyula 32 szavazattal. Az iparosok leadtak 247 szavazatot és itt megválasztattak rendes tagokká Bodai István 164, Hajnóczky Béla 160, Bőhm Samu 144, póttagokká Nagy Károly 142, Gaál Gyula 135 és Wittmann Ignác 110 szavazattal. A megválasztott rendes tagok közül ujak: Kis Tivadar, Bódai István és Bőhm Samu. — Hol legyen a szinház ? A szinház elhelyezése ügyében a héten még egy cikket kaptunk. Ebben dr. Lövy László úr válaszol Barcsi József úrnak, lapunk mult számában megjelent cikkére. A válasz anyaghalmaz miatt — sajnálatunkra — jelen számunból kimaradt s így egy hét múlva fogjuk közölni. — Gelléri Szabó János-emlékünnepély. A dunamelléki, tiszántúli és dunántúli református egyházkerületek, a budapesti, debreceni és pápai ref. főiskolák nagy jóltevője Gelléri Szabó János emlékezetére 1911. évi november hó 26-án délelőtt 11 órakor Budapest székesfővá­rosban a volt országház gyüléstermében emlék­ünnepélyt rendeznek. Az emlékünnepély műsora. 1. Megnyitó beszéd. Tartja dr. Antal Gábor dunántúli ref. püspök, főrendiházi tag. 2. Dicsőség Istennek. Énekli a budapesti ref. főiskola vegyes kara Krausz Gusztáv énektanár vezetésével, 3. Emlékbeszéd. Tartja dr. Antal Géza pápai főiskolai tanár, orsz. képviselő. 4. Hála neked örökjóknak kútfeje. Énekli a debreceni ref. főiskola énekkara Mácsai Sándor énektanár vezetésével. 5. Alkalmi költemény. Irta és felolvassa dr. Lampérth Géza, a Petőfi-társaság tagja. 6. Megemlékezés a székesfőváros részéről. Mondja Bárczy István polgármester. 7. Vég­rendelet. Énekli a pápai ref. főiskola énekkara Tóth Lajos énektanár vezetésével. Az emlék­ünnepély után délután 1 órakor a kerepesi-uti temetőben Gelléri Szabó János síremlékénél imát mond dr. Balthazár Dezső tiszántúli re f. püspök. — Az ünnepre szóló meghívót a háro m egyházkerület püspökei és főgondnokai bocsátot­ták ki. — A népszámlálás végleges eredménye szerint Pápa városának 20.120 lakosa van. E szám jelentékenyen kevesebb, mint amiről mi eredetileg hirt adtunk. A mintegy 900—1000 lé­leknyi különbséget az idézi elő, hogy az orszá­gos statisztikai hivatal nem vette pápai lako­soknak azokat a pápai diákokat, kik pedig az év tíz hónapján át városunkban tartózkodnak. — Az ország területén 146 olyan város van, melynek 10.000-nél nagyobb lakossága van. Pápa ezek sorában épen a 60-ik s utolsó azok városok sorában, melyek lakossága 20.000­nél nagyobb. A dunántúli városok népesség j szerint így következnek egymás után : Pécs 49.822 (ebből katona 1978), Győr 44.300 (k. 1711), Székesfehérvár 36.625 (k. 1797), Sopron 33.932 (k. 2335), Szombathely 30.947 (k. 1447), Nagykanizsa 26.524 (k. 744), Kaposvár 24.124 (k. 596), Komárom 22.337 (k. 3474), Pápa 20.150 (k. 284), Esztergom 17.881 (k. 1018), Mohács 17.092 (k. 32), Szekszárd 14.947 (k. 34), Veszprém 14.792 (k. 277), Paks 12.561 (k. 12), Dunaföldvár 12.087 (k. 16), Zalaegerszeg 10.844 (k. 207), Mór 10.654 (k. 10). Az ország legnagyobb városai: Budapest 880.371, Szeged 118.328, Szabadka 94 610, Debreozen 92.729, Pozsony 78.223, Temesvár 72.555, Kecskemét 66 834, Nagyvárad 64.169, Arad 63.166, Hódmezővásárhely 62.445, Kolozsvár 60.808, Újpest 55.197, Miskolcz 51.459, Póos 49.822, Fiume 49 806, Győr 44.300, Kassa 44.211, Békéscsaba 42.599, Brassó 41.056, Nyíregyháza 38.198. — Új ügyvéd. Dr. Saáry Tibor, jogász­fiatalságunk tehetséges és kedvelt tagja, a héte n sikerrel állotta ki Budapesten az ügyvédi vizsgát. — Telefon a vasúti indóházban — nincs I Most, hogy szép indóházunk fölépül, végre talán a rendőrség is kap ott állandó őrszobát, de vajmi kevés haszna van az őrséget teljesítő rendőrnek, ha nincs összeköttetése a központtal. Fölhívjuk erre a körülményre az illetékes tényezők figyelmét. — (E feljajdulást lapunk egy barátja küldte be hozzánk s mi megtoldjuk azzal, hogy a vasútnak magának is, no meg a vasúton utazó közönségnek is érde­kében áll, hogy az állomáson telefon legyen!) — Eljegyzés. Láng Károly, bonyhádi izr. tanító eljegyezte Bátori Piroska lengyeltóti tanítónőt. (Minden külön értesítés helyett.) — A Pannónia Mozgókép Vállalat néhány nap múlva megkezdi a városi színházban mozgó­kép előadásait. Felhivjuk olvasó közönségünk figyelmét ezen előadásokra. A vezetőség szak­avatottsága, valamint a Pannónia Mozgókép r. t. által szállítandó elsőrangú műsorok garantálják az előadások kifogástalan voltát. — Kinevezések. A földmivelésügyi minisz­ter Sült Jenő oki. gazdát a szilágysomlyói gazdasági iskolához gyakornoknak nevezte ki. Dr. Glück Samu orvost, Glück Ignác hely­beli iparos fiát, a pécsi m. kir. bábaképző intézethez tanársegéddé nevezték ki.

Next

/
Oldalképek
Tartalom