Pápai Hírlap – VIII. évfolyam – 1911.
1911-03-18 / 11. szám
— Tanári szakvizsga. Szilágyi Sándor, városunk szülötte, ki tanulmányait a kollégiumban is jeles sikerrel végezte, a napokban Budapesten jeles sikerrel állotta ki a középiskolai tanári szakvizsgálatot. — Diákjaink márciusi mulatsága az évek folyamán egyre nyer vonzóerejében. Az újuló nemzedékek mindig új, friss eröt kölcsönöznek neki. Az idei márciusi mulatság élénkségre, szinre, hangulatra talán minden előzőjét felülhaladta. Hogy mennyien voltak az ifjúság bálján, bajos volna elmondani. Hány bájos lányka lejtette a négyest s főleg a bosztont, ki győzte volna összeszámlálni ? Mondanunk sem kell, hogy a pompás vigalomnak csak reggel 6 óra felé lett vége. — Reklám-estély. Az izr. nőegylet lázas érdeklődéssel várt estélye holnap vasárnap lesz a Griffben. A mulatságról kiszivárgott hirek szerint a bemutatandó reklám-toilettek minden várakozást felül fognak múlni. A délutáni gyermek mulatságnak a katonazenekar pompás müsoru hangversenye ad szintén nem mindennapi érdekességet. A reklám-bálnak reklámot csinálni fölösleges, ezzel a pár sorral is csupán a közönség várakozását akartuk regisztrálni. — Színház, Szalkay Lajos társulata ma este kezdi meg előadásait Molnár nagy sikert aratott vigjátékával „A testőr"-rel. Holnap ezt a darabot ismétlik, d. u. pedig ugyancsak Molnár darabját „Az ördög"-öt adják. A társulat operettszemélyzete hétfőn érkezik Pápára. — A rokkant és nyugdíj-egylet közgyűlése. A Magyarországi Munkások Rokkant és Nyugdíj-egylete 245-ik, pápai fiókja f. hó 19-én (vasárnap) d. u. 4 órakor a városháza nagy termében tartja évi rendes közgyűlését, melyre a tagokat ez úton hivja meg az elnökség. — Gyász. Vettük a gyászjelentést, hogy özv. Freiszberger Józsefné szül. Pongrácz Paula f. hó 15-én 75 éves korában Szombathelyen elhunyt. A megboldogultban a pápai származású Freiszberger Gyula, tatai postafőnök, édes anyját gyászolja. — Egészség, remény és boldogság három elválhatatlan jó barát, de csak nagyon kevés ember dicsekedhetik azok bírásával. A mértéktelenség az a zsarnok, aki mind a hármat gy csapásra megsemmisíti. A mértéktelenség meggyöngíti az emésztőszerveket és ezzel megzavarja a vérkeringést. Mivel pedig a vér az, ami a táplálék szétosztásáról a test minden egyes részében gondoskodik, a vérkeringés legcsekélyebb rendellenességét az egész szervezet megszenvedi. Ha önnek nem egészséges a vérkeringése, akkor a természetes Ferencz Józsefkeserüvizben megbizható segítőre talál. Egy adag a reggeli előtt használva, rendbe hozza a gyomrot, a beleket megtisztítja és bőséges friss vért fog alkotni, hogy egészséget, reményt és boldogságot teremtsen. A „valódi Ferencz József"vizet a jobb füszerüzletekben és az összes gyógytárakban árusítják. — Ösztöndíj kereskedőknek. A kereskedelemügyi miniszter hét 2500 és 2000 koronás kereskedelmi ösztöndíjra pályázatot hirdet. Pályázhatnak oly fiatal kereskedők, kik keleti kereskedelmi akadémiát végeztek, s legalább három évig gyakorlati kereskedelmi téren működtek, katonai kötelezettségüknek eleget tettek. A kérvények f. évi április hó 15-ig a győri keresk. és iparkamaránál nyújtandók be. A pályázati feltételek a helybeli kereskedelmi egyesülés elnökségénél is betekinthetők. xA Kriegner-féle tokaji china vasbor nem támadja meg a fogakat, nem terheli meg a gyomrot és ezért az összes vaskészítmények között az első helyet foglalja el. Világszerte évtizedek óta használják a vérszegénységből eredő összes bajoknál, étvágytalanság, gyomorbaj, mindennemű testi gyöngeségnél és gyengén fejlődő gyermekeknél. Valódi 5 puttonos tokaji borból készül, nagyon kellemes izü és hatása biztos. Nagy üveg 6 korona, kis üveg 3 korona 20 fillér. Postán küldi utánvéttel vagy a pénz előzetes beküldése után Kriegner gyógyszertár, Budapest, Kálvin-tér. — Állatforgalmi korlátozás. A Zirczen f. hó 20-án tartandó országos vásárra hasított körmű állatok fel nem hajthatók. — Egy stilétes bot találtatott, melyet igazolt tulajdonosa a rendőrkapitányságnál átvehet. — Purímjáték. Az izr. polgári fiúiskola hétfőn este s közkívánatra kedden az iskola nagytermében tréfás purimjátékot rendezett, mely alkalommal előadták Az ellopott bakter c. víg operettet. Az estélyen rendkívül nagyszámú közönség volt jelen, amely kitűnően mulatott az ifjak ügyes játékán és szép énekén. A szereplőkről általában csak dicsérettel emlékezhetünk meg, de külön is ki kell emelnünk a két „betörő" pompás humorral előadott helyi kupiéit, amelyek szinte könnyekig megkacagtatták a közönséget. A darabot Blau Henrik tanár tanította be és rendezte, a sikerből tehát az oroszlánrész őt illeti meg. — Tánckoszorúcskák. A múlt hét a tánckoszorúcskák hete volt. Szombaton 11-én Mayersberg József táncmester a Griffben, ugyanaz nap Rákos Lipót táncmester pedig a régi Jókai-körben tartott növendékeivel táncpróbát. Március 15-én pedig a leánynevelőintézetben volt táncpróba, hol Rákos a kezdők, Mayersberg pedig a haladók csoportját oktatta. Mindketten úgy saját, mint intézeti kurzusukon megfelelő szép eredményt értek el, amit a tánckoszorucskákon jelen volt szülők örömmel konstatáltak. — Eladó földeli. A kis Bárocz-hegyen 2 V 2 hold, a nagyhantai öreghegyben 1 hold szántóföld, a Verböczyutcában pedig házhelyeknek alkalmas terület szabadkézből eladó. Venni szándékozók bővebb felvilágosítást nyerhetnek a tulajdonosnál: Kiss Istvánnál Pápa, Kisfaludy-utca 18. — Népgyűlés. A helybeli szociáldemokrata párt márc. 19-én d. u. 5 órakor népgyűlést tart a Fő-téren. Előadó: Barsi József. — Köszönetnyilvánítás Az iparos ifjak önképző-egylete f. hó 5 én tartott szinielőadásán közreműködő hölgyeknek és uraknak, a betanítás és rendezés fáradságos munkáját végző' Gergely Ferenc ref. tanító úrnak és Sándor.Pál főgimnáziumi tanár úrnak, a próbákra a ref. iskola helyiségét átengedő Kis József esperes úrnak e helyen is hálás köszönetét nyilvánítja az elnökség — A színielőadás alkalmából az egyesület javára félülfizetni szívesek voltak: Takács Ferenc 2 K-t, Nagy József 1-20 K-t, N. N. 1 K-t és Pelek Viktor 60 f-t. — Fogadják az elnökség köszönetét. x Tévedés azt hinni, hogy a poloskák petéikkel együtt ki nem irthatók. Ha a Löeherer „Cimexin poloskairtót" használjuk, úgy nemcsak az élő poloskák pusztulnak el rögtön, de a „Cimexin" hatása folytán a peték nyomban kiszáradnak s többé ki nem kelnek. A Löeherer Cimexin mindenütt használható. Szövetet, bútort falat vagy festést nem piszkít: nyomot, vagy foltot nem hagy. Kapható: Karlovitz A. gyógyszertárában Pápán és a készítőnél: Löeherer Gyula gyógyszerésznél, Bártfán. — Felftlfizetések. A ref. leánynevelő intézet farsangi előadásán felülfizettek : Gróf Tisza István (Geszt) 20 K; Bárdossy Jenőné (Buda pest) 16 K; dr. Antal Gábor (Komárom), Czike Lajos (Oszöny), Szabó György (Komárom) 10 -10 K ; Sörös István (Őrsi ujfalu), dr. Kóródi Simon 6 — 6 K; László Zsigmond (Nagysáp), dr. Körös Endre, Gyurátz Ferenc, Nagy Gabriella, Gaál Eszter (Tiszaroíf), Borbély Jolánka (Tiezaroff), Erdélyi István (Aranyos), Jákói Gézáné, Molnár Margit (Kossuthfalva), Németh István 5-5 K ; Szüos Jolán, Kutassy Gyuláné (Ozegléd), N. N., Stobitzer Józsefné (Dáka), alsó-káldi Káldy Gyuláné (Káld), Fa Mihály, L. né, Cseresnyés Jánosné (Sárkeszi) 4-4 K; Pentz Gyula (Csoór), Pongrácz János (Héreg), Pongrácz József, Ador ján Karolin, Adorján Gyula, Balla Endre 3 —3 K ; Németh Sándorné, Kutassy Erzsike, Kelemen Salamon, Jakab Áron (Nagypirit), Prusios Ká rolyné (Tapolczafő), Tóth Kálmán (Tapolozafő), Kenessey Anna (Budapest), Hlatky Ida (Buda pest), Molnár Kálmán, Kis József lelkész, Bírt halos István, Langraf Z-iigáné, Dóczy Zsigmondné (Kaposmérő), Varga Teréz (Ácí), dr. Kollár Lajos (Iga!) 2—2 K; Tavassy Lajosné (Bahonynána), Trauner Margit, Hermann N , Kovács Kálmánné, Tóth Juliska, Mészáros Péterué, Sohneller Karolin, Lux Lajos, Geőbel Ernő (Császár), dr. Geőbel Károly (Komárom), Rutkayné 1 —l K; Böszörményi 60 f; Vincze, K. Ö. ?0-20 f. - E felül fizetésekért hálás köszönetét fejezi ki a leány nevelő-intézet igazgatósága. x A „Vasárnapi Újság" március 19-iki száma a szép aktuális képek egész sorát közli: a kissármási gázkútról, Apponyi amerikai útjáról, a repülőgép legújabb diadaláról, RipplRónai József kiállításáról, az Operaház és a Vígszínház újdonságairól stb. Szépirodalmi olvasmányok : Rákosi Viktor regénye, Móricz Zsigmond novellája, Lampérth Géza és Peterdi Andor versei, Marcelle Tinayre franciából fordított regénye. Egyéb közlemények: cikk és kép az 1849-iki aradi csatáról, cikk a legrégibb esőmérőről, tárcacikk a hétről s a rendes heti rovatok : Irodalom és művészet, sakkjáték stb. — A „Vasárnapi Újság" előfizetési ára negyedévre négy korona, a „Világkrónikáival együtt négy korona 80 fillér. Megrendelhető a „Vasárnapi Újság" kiadóhivatalában (Budapest, IV. ker., Egyetem-utca 4. szám.) Ugyanitt megrendelhető a „Képes Néplap", a legolcsóbb újság a magyar nép számára, félévre két korona 40 fillér. Vannak fájdalmai? 7 —Lyí W^ ** • / } \ ) 9 o <Ls ^ Használjon Feller-féle Elsafluidot és Fellerféle Elsapilulákat, melyek egyedüli készítője Feller V. Jenő udvari gyógyszerész, Stubica. Centrale 126. sz. (Zágrábmegye). I. A Feller-tele Elsafluid saját tapasztalatunk szerint fájdalomcsillapító, gyógyító, gyengeséget megszüntető hatással bir, gyorsan ós biztosan gyógyít csúzt, köszvényt, ideggyengeséget, oldalszú rást, szaggatást, influenzát, fej-, fogós derékfájást, zsábát, bénulást, szemfájást, migránt, sok itt meg nem említett betegségtől megszabadítja az embert. A. Feller-féle Elsafluidot rekedtség, nátha, mell- és torokfájás és légvooat vagy hüléstől eredő bajok ellen is páratlan gyógysikerrel használják. Valódi csak úgy, ha minden üveg a .Feller" nevet viseli. 12 kis vagy 6 dupla vagy 2 speciális üveg bérmentve 5 korona. II. Továbbá tudomására óhajtjuk hozni, hogy az emberek ezrei gyomorbajok, görcs, étvágytalanság, veseégés, hányási inger, rosszullét, felböfögés, puffadtság, dugulás, aranyeres bántalmak és különböző emésztési zavarok ellen kitűnő és biztos sikerrel használják a Feller-féle hashajtó Rebarbara-Elsapilu Iákat. 6 doboz bérmentve 4 korona. Óvakodjunk azonban utánzatoktól és cimezzünk minden rendelést gondosan Feller V. Jenő gyógyszerésznek, Stubica, Centrale 126. sz. (Zágrábmegye.) A magyar újságírás szenzációja! A NAP Remek hírszolgálat! Fényes lap! Órfási népszerűség j A 48-as eszmény és a magyar nemzeti törekvések egyetlen hű és kérlelhetetlen szószólója. Főszerkesztő : Felelős szerkesztő : BRAUN SÁNDOR. HACSAK GÉZA. Naponkint 155.000 példány! ======== Egy szám : 2 krajcár. — A Nap előfizetés' ára : egész évre 16 K, félévre 8 K, negyedévie 4 K, egy hónapra 1 K 40 f. A NAP apróhirdetési levelezőlapja 10 szóig ... 30 fillér, 20 szóig ... 50 fillér, 40 szóig . . . 1 korona. Kapható minden hirlap* lárusító helyen.