Pápai Hírlap – VIII. évfolyam – 1911.

1911-11-25 / 47. szám

polgári iskolák fölé állított 3 osztályú érettségi, tehát önkéntességi joggal felruházott kereskedelmi iskolával, de a földmivelő és iparos osztály részére nincs gondoskodva olyan iskoláfajtárói, mely az általános műveltség nyújtása mellett, megkedveltetné az apák mesterségét a fiakkal, hogy az érettségi után visszamenne a műhelybe, vagy a gazdaságba, hogy csiszoltabb ésszel, okszerűbb munkával, több készséggel aknázza ki az elrejtett kincseket. Különösen a 20—30 holdas kisebb gazdaságok tulajdonosainak gyermekeiről nincsen gondoskodva ez országban. A gimnázium és reáliskola tudományos pályára nevel és a gazda gyereke, ha ide egyszer betette a lábát, többé nem kapható gazdasági foglalkozásra, mert megveti a gazdaságot, lenézi az ipart és a matúra után inkább üres dzsentri-gőggel veri el az apáktól öröklött birtokot, vagy — no persze — állami szolgálatba lép és élete végéig nyomorog. A kereskedelmi iskola, mint tisztára szakiskola, szintén nem felel meg az iparos és földmives szülő nevelési szándékának és ha mégis idejáratják néhányan fiaikat, csak azért teszik, hogy legalább az érettségivel az egyéves önkéntességet biztosíthassák gyermekeiknek. Érdekes látni a statisztikát is, hány tudományos pályára nem való ifjút kényszerítenek a szülők, megfelelőbb iskola hiányában, a gimnázium és reáliskolába. A gimnázium I. osztályába beírtak 1903-ban 13.494 növendéket, ezek közül az V. osztályba eljutott 5875 (43%), a VIII. osztályban érettségit tett 4480 (32%). Ebből kitűnik, hogy a gimnáziumba 9014 (68%) ne

m oda való tanúló iratkozott be és időközben otthagyta az iskolát. Ha még tekintetbe vesszük, hogy a gimnázium és reálban érettségit tett tanulók 15%-a közigazgatási és hivatalnoki pályára törekszik és ha leszámítunk még egy jókora százalék gyenge tehetségű, tudományos pályára nem való tanulót, kik a gimnázium és reálban a tanítás nívójának és eredményének leszállítását okozzák és állandóan túlterheltetésről panaszkodnak, akkor elmondhatjuk, hogy a gimnáziumban, a most odakényszerített tanulók közül, csak alig 22°/ o az igazában odavaló. Ha tehát igazán segíteni akarunk középosztályunk iskoláztatásának bajain, olyan iskolatípust kell kitalálnunk, ahol a produktív pályákra sokat hallhatott az 8 eleven temperamentumáról, mert a „Sakuntala" nyitányban oly hangorgiákat vitt végbe, nevezetesen a irombákkal oly bődületet fúvatott, amihez képest a faldöntő jeriehoi harsonák riadása szelid pásztorsipábránd lehetett. („Ó tromba, hangod mily otromba" keseregtem.) Viszont Weingartner máskor oly jóleső nyugodt klasszicizmusát száraz, rideg pedanteriává hűtötte le, a mű, melyet dirigált (egy saját szerzeményű „Lear" szimfónia, örök életű, amennyiben nem akart soha véget érni), szinte vem volt valami gyújtó hatású. Itt baj lestz, éreztük, ha csak Győr városa nem segít. És segített is. Az a jóleső szerény, de biztos fellépés, mellyel a művész az idegen zenekar és idegen közönség előtt elhelyezkedett, rögtön elárulta, milyen hatalmas eszközzel indul a küzdelembe — mindkettő ellen. Holott ez a küzdelem nem volt valami könnyű ; az orchester ellen már Nedbal prepotenciái miatt sem, annál kevésbbé a mű sajátszerűségénél fogva, mely poétikus szépségei mellett nagyon hálátlan, roppant munkát igénylő kényes kompozíció volt, melynek, mint igazi impresszionista műnek hatása tisztán az interpretáló meggyőzőképesaégétől függött. És Delius jól tudta, hogy miért ajánlotta éppen Szántó Tivadarnak ezt a gyönyörű darabot; mert a zongorásnak a legapróbb részletekig átdolgozott, finom elmélyedő és mégis nagystílű munkája valóban a kompánistáéval egyrangu kongeniális alkotásnak bizonyult. Oly abszolút nyugodt, harmonikus és egységes konoepció volt ez, hogy lehetetlennek látszott való nevelés dominál, ahol nem rémítik a tanulókat azzal: tanulj fiam, mert különben suszterinasnak adlak, hanem ellenkezőleg, ahol a tanítás a gyakorlati pályák nagy értékét hirdeti, ahol a földmivelés, okszerű gazdálkodás és ipari munka mívelését dicsőitik, hogy minél többen megkedveljék ezen foglalkozást és kiragadják ezen csupán lateinerekből álló országot szegénységéből és egy gazdag, önálló, alapos gazdaságot és fejlődött ipart mivelő országgá tegyék. Magyarország szomorú osztályharcának egyik oka a művelt, produktív munkát nem folytató embereinek napról-napra való szaporodása. Az iparos napibére állandóan emelkedik, a művelt osztály keresete pedig az emelkedéssel nem áll arányban. Előáll a szellemi proletariátus növekedésének veszedelme, melynek megakadályozására idejében hozzá kell látni. Csak egy mód van erre. Ha a középosztályt elvonjuk a tudományos pályáktól és felnyitjuk szemeit, megmutatjuk neki a tejjelmézzel folyó dús Kánaánt, a produktív pályákat, melyeket eddig a szülők beteges nagyravágyása, a társadalom oktalan nembánomsága és a tanulóifjúság tapasztalatlan volta miatt elfoglalni nem akartak. Az utóbbi időben rengetegül megszaporodott polgári iskolai tanulók száma mutatja, hogy az ország polgársága észretér, már kezdi keresn i a módot, hogy fiait egy bizonyos fokú általános műveltség elsajátítása után hogyan neveltethetné, taníttathatná gyakorlati pályára, mely nem üres gőgre, hanem biztos megélhetésre ad képesítést. A polgári iskola mintegy önként kínálkozik a fejlesztésre. Ha a polgári iskolákat kifejlesztik a kereskedelmi iskolák mintájára 7 osztályúvá és összekapcsolják a jelenlegi szervezetükben meg nem felelő földmives iskolákkal, vagy ipariskolákkal, készen áll az Arbeitschule, melyet a mintául szolgáló németek megvalósítani törekesznek, amely nem szakembereket, nem tisztviselőket, okleveles gazdákat, mesterlegényeket termelne fölös számban, hanem megadná az ország középosztályának a módot, hogy megfelelő irányú taníttatás és az önkéntességre jogosító érettségi vizsga letevése után, a képzett ifjakat az apák mesterségének folytatására és fejlesztésére otthon foghassák. Ezzel az ország gazdagodását, vagyonosodását biztosítrészekre bontani, egyes tulajdonságait elemezni ; csak ki kell emelnem finom, szindús billentését, (azóta hány dicsőítő ódát hallottam róla), remek kolorisztikus hatásait és hatalmas dinamikai skáláját, mellyel úrrá maradt — ha kellett — a jerichói kürtök fölött is. Teohnikájáról nem szólok, azt egyáltalán nem lehetett észrevenni, oly magától értetődő. természetességgel vette a legképtelenebb nehézségeket. Az est becsülete meg volt mentve : nemcsak az ellenséges zenekart, de a nem sokkal barátságosabb közönséget is tökéletesen meghódította Szántó. És azóta minden évben szivesen látott alakja ő a budapesti zenevilágnak, mert ha az otthon prófétáskodás nem mindig jó üzlet, vannak kivételek és Szántó ebben is szerencsés kivétel. Nagy képességű, komoly és intelligens művész, kitől távol áll épugy Saner cirkuszlovarpóza, mint Busoni affektált előkelősége ; nyugodt, meleg és közvetlen művészete leginkább Schnabel Arthur és Cortot Alfréd múzsájával rokon. A szerep, melyet pápai hangversenyén mint Manén társa visz, Budapesten a gőgös, páratlan, az óriási Lamond Fréderic kezeiben van. Biztosan tudom, ő sem lessz, mert ne*n lehet jobb Szántó Tivadarnál. Fogadjuk hát szeretettel itt a Dunán túl, Győr szomszédságában, tehát szűkebb hazájában ós bizonyítsuk be, hogy mégsem a legháládatlanabb dolog a hazában prófétának lenni. hatnánk és a szellemi proletariátus szaporodásától is megszabadulnánk. Ez országos ügy és nem Pápa városé csupán, habár kétségtelen, hogy ily irányú iskola felállítása Pápán igen könnyen megvalósítható. A helybeli gazdaközönség és iparosság kötelessége a városi képviselőtestület utján megkeresni a minisztériumot, a képviselőházat, a város képviselőjét, aki a közoktatási tanácsnak is tagja, hogy a 7 osztályú és gyakorlati irányú, próduktiv pályára nevelő, érettségi joggal felruházott iskolát az ország középosztályának érdekében az ország több helyén, s mivel nálunk a viszonyok kedvezők, Pápán is minél előbb felállítsák. Tilau Henrik. Az ipartestület.* A Pápai Hirlap legutolsó számában olvastam, hogy az Ipartestület vezetősége a keresk. miniszter azon határozata ellen, amelyben a szegődtetési és szabadítási díjak leszállítását rendeli — fellebbezéssel, illetve előterjesztéssel élt, sőt mint értesültem, küldöttséget is szándékozik meneszteni a miniszterhez avégből, hogy határozatát helyezze hitályon kivül s engedje meg az eddigi állapot fenntartását. A magam részéről ezekhez a dolgokhoz tovább nem is volna közöm, intézze az ipartestület a saját ügyeit úgy, ahogy tudja, vagy ahogy jobbnak látja, de mivel a tanoncdíjak leszállításával kapcsolatban csekély személyemmel az ipartestületben — kortesfogásból — rosszindulatulag foglalkoztak, úgy tüntetvén fel, mintha az iparosságnak ellensége volnék, kénytelenítve érzem magamat, hogy itt a nyilvánosság orgánumában foglalkozzak a dologgal s kellő világításba helyezzem ezt a nagy port felvert kérdést. Azzal kell kezdenem, hogy a kereskedelemügyi miniszternek harmadfokú, jogerős határozatai ellen jogorvoslatnak helye nincsen. Az elien sem újrafelvételi kérelemmel élni, sem pedig ellene a közigazgatási biróság elé panaszszal, vagy előterjesztéssel járulni nem lehet. Eüzt tudni kellene azoknak is, akik hiúságból tisztségeket viselnek, s ilyenek elérésére törtetnek, de az érvényben levő törvényeket még arra sem érdemesítik, hogy elolvassák egyszer is. Azt pedig képtelenség föltételezni is, hogy a kereskedelemügyi miniszter három-négy héttel előbb a törvényekre való hivatkozással meghozott határozatát bárki kedvéért megváltoztassa. A deputációzás tehát csak arra lesz jó, hogy annak tagjai meggyőződhessenek saját szemeikkel Budapest rohamos fejlődéséről. Men tségükre egyáltalán nem szolgál, hogy hasonló fölösleges kiadásokkal (mint pl. céltalan kongresszusok, előráncigált jubileumi parádés ünnepélyek stb.) már többször is megterhelték a testület pénztárát. A fellebezésükben felhozott indokokkal azonban az ügy érdekében röviden foglalkozom anélkül, hogy abba betekinthettem volna, csak e lapból értesültem annak tartalmáról. Hivatkoznak arra, hogy e díjak már 1886 óta vannak ervényben. Elég rosszul van, hogy így van. De ez csak úgy történhetett, hogy a kereskedelemügyi miniszternek a pápai ipartestülethez intézett 36405/1886. számú és a 6363/1886. számú rendeleteit semmibe se vették, mert a kereskedelemügyi miniszter már ezen leirataiban tudomására adta az ipartestületnek, hogy a tanoncok szegődtetése és szabadításáért díjakat szedni nem szabad, mert ez törvénybe ütközik és ily intézkedést az alapszabályoknak tartalmazniok nem is lehet. A díjszedés tekintetében a záradék csak annyit enged meg, hogy a tényleges kiadásoknak megfelelő csekély összeget szedhet ügyrendje alapján a testület. ^ A hiba tehát nem azok részén van, akik a törvénytelenséget észre vették s arra a figyelmet felhívták, hanem azok részén, akik megkerülve a törvényt, évtizedeken keresztül jogosulatlan illetékeket szedtek a tanoncok legtöbbnyire szegény szüleitől. * A szabad véleménynyilvánítás elve alapján közöljük e cikket. Természetesen, készséggel tért nyitunk az esetleges ellenvéleménynek is.