Pápai Hírlap – VIII. évfolyam – 1911.

1911-11-04 / 44. szám

kellemesen csalódtunk. A Rott Kristóf családi tragédiája nálunk azt az érzést keltette, amit keltenie kell. Megújította a maga valóságában az akkori kor képét és általános emberi motí­vumaival közel férkőzött szívünkhöz. A főszerep — ha lehet főszerepről beszélni, mert mind­egyik nehéz szerep — Déri kezében volt, s ő, maszkját nem számítva, mely éppúgy, mint a Vigszinházban Hegedűsé is, inkább egy felvidéki tót földmivesé, mint egy stájer paraszté volt, igen jó alakítást nyújtott. Az a jelenete, mikor „lelkiismerete kinzó nyugtalanságából" meg­vallja hitét, ihletet lehellő volt s megdöbbentett realizmusával az utolsó jelenetben, midőn a vad lovast meztelen kézzel legyűri, baltával megölni akarja s aztán — Krisztus parancs­szavára gondolva — kegyelmet ad neki. Hangja, arcjátéka, minden mozdulata művészi volt. Déri megmutatta itt, hogy még mindig a régi. Méltóan asszisztált neki úgy itt, mint általában az egész darabon át Harmos Ilonka, aki megváltoztatta utolsó pár felléptével eddigi róla való vélemé­nyünket. Egyszerűen, természetesen s végtelen rokonszenvesen játszotta a protestáns urához is hű maradó katholikus asszonyt. A végjelenet­ben kissé fátyolozott hangja kitűnően illett a fiavesztett anya dühének kitöréseihez; sirása valóságos sirás, elcsukló, vonagló zokogás volt. Hogy a családnál maradjunk, dicsérőleg emlé­kezünk meg a fiúról, a kis Verébről is, akiből Fekete Irén igen helyes, kedves alakot formált, valamint az öreg Rottról, akit Alapi sok szi­nészi tudással, élethűen ábrázolt s végül Káldor­ról, aki az elnyomorodott, csavargó fiatalabb Rott-fiú szerepét igaz ambícióval, szépen ját­szotta meg. Zilahi császári lovasa szintén na­gyon jó színészi munka volt, minden félelmetes ­sége mellett nem vált borzalmassá s meg­érttette, hogy ő a maga meggyőződésének épp­oly rajongója, mint amazok, kik hazájukat el­hagyni kénytelenek. Kiemeljük még az ensemble­ből Érczkövi-1, ki a szerencsétlen Sandberger kitűnő alakításával szánalomra indította a néző­ket. Kisebb szerepeikben kifogástalanul meg­állták helyüket Benes Ilona, Nyárai, Miklósi, Békefi, akiket mind annak bizonyságáúl soro­lunk fel, hogy rámutassunk, milyen sikerült lehetett volna az idei szezón, ha — a rendezés, kiállítás megfelelő lett volna, s ha az egész szezonon át helyesen elosztva hétről - hétre jól betanult újdonságokat láttunk volna. A Hit és Haza előadásain színészeink aránylag kis kö­zönséget győzhettek meg erről. Mindkét este kevesen voltak a színházban. Pénteken este a Lili bájos melódiáit alig 30 ember hallgatta. De beköszöntött színházunk kellemetlen vendége: a hideg, fázott a kis számú közönség, fáztak a színészek, s Pataky a Lili szép énekszámait kendőt magára terítve zengte el. Egyéb mondanivalónk az előadásról nincs is ; a tátongó üresség a legkötelességtudóbb színész ambíciójának is szárnyát szegi. HETI ÚJDONSÁGOK. » » — Deputáció a főapátnál. Vasárnap, október hó 29-én Pápa város képviselőtestüle­tének megbízásából deputáció tisztelgett Pannon­halmán dr. Hajdú Tibor főapát előtt, hogy a helybeli bencés gimnáziumnak főgimnáziummá történt fejlesztését a főapátnak megköszönje. A deputáció tagjai voltak Mészáros Károly polgármester vezetésével: dr. Antal Géza orsz. képviselő, dr. Csoknyay János v. főügyész, Téli Anasztáz főgimnázinmi igazgató, Bottka Jenő, Hajnóczky Béla, Karlovitz Adolf, dr. Kende Ádám, Varga Rezső v. képviselők. A küldött­séget, melynek nevében a város érzelmeit a polgármester tolmácsolta, a főapát igen kegye­sen fogadta. Tiszteletükre a rend ebédet adott, melyen a polgármester a bencés rendet, dr. Antal Géza a főapátot, Varga Rezső pedig a polgármestert és orsz. képviselőnket köszöntötte fel. A küldöttség tagjai megtekintették az ősi monostor minden nevezetességét és estére visszaérkeztek haza. — Himen. Fényes esküvő volt múlt szombaton városunkban, amikor is Galamb József, helybeli tehetséges ügyvéd, a Pápai Taka­rékpénztár vezérigazgatójának.leányát, Galamb Laura úrhölgyet feleségül vette dr. Göbel Károly, komáromi törvényszéki jegyző. A diszes nász­nép virágos kocsikon hajtatott a városházára, honnan a polgári házasságkötés után a ref. templomba mentek át, melyben a város intelli­genciája nagy számban gyűlt egybe, hogy tanuja legyen a köztisztelt család örömünnepének. Az egyház áldását ifj. Czike Lajos, bőnyi lelkész, a vőlegény nagybátyja adta az ifjú párra. — Iskolalátogatás. Győri Vilmos, mi­niszteri iskolalátogató, a hét folyamán váro­sunkban időzött és hivatalos iskolalátogatást teljesített a ref. polg. leány- és az izr. polg. fiu-iskolában. — A munkásházak ügyében a föld­mivelésügyi miniszter megbízásából Adler-Ricz József miniszteri o sztálytanácsos és Ipolyi­Keller Gyula gazd. akadémiai igazgató voltak a héten városu nkban s az illetékes tényezőkkel tárgyalást folytatt ak az építendő mezőgazdasági munkásházak ügyében. A tárgyalás eredménye­kép kijelentették, hogy legközelebb min. leirat fog érkezni városunkhoz, melyben a munkás­házak részére 2% amortizációt biztosít a minisztérium. E segélyt 100 építendő háznak adják meg. (Tudtunkkal 126 ház építése van előjegyezve.) — Katonák eskütétele. A helybeli hon­védhuszárezred újoncai mindenszentek napján tették le hüségesküjöket. A tábori misét ez alkalommal Cigány Gyula káplán szolgáltatta s ugyanő buzdító beszédet is intézett az újoncokhoz. A kivonult csapatot Nényey László százados vezényelte, az eskümintát Tókos Gyula főhadnagy, ezredsegédtiszt olvasta elő. — Az evangéliumi nőegyletek f. hó 1-én és 2-án városunkban tartott konferenciájára a nőegyletek szövetségének tagjai közül 20-an érkeztek városunkba. A vendégek tiszteletére f. hó 31-én a helybeli ref. leányegylet szeretet­vendégséget rendezett, melynek programmján Kis József esperes imádkozott, Csizmadia Lajos bibliamagyarázatot tartott, dr. Molnár Imre a nők társadalmi helyzetéről tartott felolvasást. A művészi részben Kiss Vilma zongorajátékkal, Nagy Gabriella szavalattal, Kurucz Gyula ének­kel működtek közre, mindhárman zajos sikert aratva. — A szerdán d. e. tartott konferenciára igen szép számú közönség gyűlt egybe. A kon­ferencián Kis Józsefné, a helybeli ref. nőegylet elnöke elnökölt. A felolvasások közül kiemel­kedőbbek voltak a Beck Irén és lic. Rácz Kálmán előadásai. A délutáni konferencián Misley Sándorné és Pongrácz József a kül­missióról tartottak érdekes előadásokat. — Más­nap, 2-án tartotta meg a szövetség közgyűlését, melynek végeztével a tagok, kik ittlétük alatt városunk több úri családjának szives vendég­szeretetét élvezték, elutaztak városunkból. — Hirlapirók gyűlése. A V. H. 0. Sz. felső dunántúli választmánya folyó hó 5-én Győrött ülést lart, melyen a győri, komáromi, pozsonyi, magyaróvári, szombathelyi, kapuvári és pápai hirlapirók gyűlnek össze folyó ügyeik megbeszélése céljából. — Az építőipari szakiskola ügyében Vigh Albert főigazgató járt a héten városunkban s a polgármesteri hivatalban a polgármesterrel és Sarudy György főisk. tanárral, mint az iskola létesítése eszméjének felvetőjével értekezett. A főigazgató tudatta, hogy a minisztérium tárgyalásba fog bocsátkozni a várossal, de az iskola felállítására nézve kötelező ígéretet nem tett. — A reformáció emlékünnepét a helybeli protestánsok kegyelettel ülték meg. Okt. 30-án az evang. egyház tanácstermében volt ünnepély, melynek keretében Mohácsy Lajos gergelyi lelkész tartott előadást Enyingi Török Bálintról, Pápa város reformátoráról. Szavaltak Szutter Mária és Mayer Zoltán. A tanítóképző-intézeti növen­dékek énekszámokat adtak elő. — 31-én d. e. 10 órakor a ref. főiskola tartott ünnepélyt, melyen Csizmadia Lajos társelnök megnyitója után László Dávid olvasott fel; Győri Elemér, Szabó Imre szavaltak, Varga Sándor imádko­zott, s az énekkar több számmal működött közre. — A ref. leánynevelő-intézet d. e. 11 órakor tartott ünnepélyén Máchik Ida tanárnő olvasott fel, Farkas Lenke és Vincze Irén sza­valtak s a növendékek több ének- és zene­számmal szerepeltek. — Analfabéták oktatása. Az Országos közművelődési tanács a felnőtt írás-olvasás­tudatlanok számára nov. 1-től március végéig tartó oktató tanfolyamot rendez. Az oktatást Grátzer János tanító végzi a főtéri r. kath. iskolában. A tanítás persze díjmentes és heten­ként négy napon át d. u. 5-től 7-ig tart. — Csak egy virágszálat I Mindenszentek napján az alsóvárosi és kálváriái temetők kapui­nál hat helyen volt persely felállítva a József kir. herceg szanatórium-egyesület tüdőbetegei javára. A gyűjtés, melyet lelkes úrhölgyek vé­geztek, szép eredménnyel járt. Befolyt összesen 103 korona 20 fillér. A perselyeknél fölváltva a következő hölgyek teljesítettek szolgálatot: Özv. Adarnovics Lázárné, Bottka Jenőné, dr. Cseh-Szombathy Lászlóné, Hanauer Mici, Haj­nóczky Margit, Illés Lajosné, Karcsay Istvánné, Karlovitz Adolfné, Kiss Vilma, Kodolányi Árpádné, Kolbe Nándorné, Lóskay Kornélia, Mayer Annus­ka, Pentz Eliz, Prauer Károlyné, Prauer Ilonka, Resch nővérek, Sült Józsefné, Strausz Kornélné, Tompa Bözsi, Valkó Vilma. — Ügy a szives adakozóknak, mint a gyűjtésnél közreműködő hölgyeknek e helyen is hálás köszönetét fejezi ki Tar Gyuláné, a József kir. herceg szanatórium­egyesület pápai ügyeinek vezetője. — Az ugodi jegyzőválasztás. A Segesdy Sándor elhunytává) üresedésbe jött ugodi jegyzői állást okt. hó 30-án töltötték be Bélák Lajos főszolgabiró elnöklete mellett megejtett választás utján. A választás iránt igen nagy érdeklődés nyilatkozott meg, s a küzdelem előre is hevesnek Ígérkezett. A szavazásban az összes képviselő­testületi tagok — a vidékiek is mind egy szálig — résztvettek. Jelöltek voltak: I. helyen Kurdy' Rezső eddigi helyettes jegyző, II. helyen Koz­lovszky Iván jákói segédjegyző, III. helyen Holzinger Antal pápakovácsi segédjegyző. Szava­zatot csupán az I. és III. helyen jelöltek kaptak és pedig mindegyik 14—14 szavazatot, így a választás eredményét sorshúzással kellett Kurdy és Holzinger között eldönteni. A sorshúzás megtörténvén, a küzdelemből Kurdy Rezső került ki győztesen. Ezzel azonban az izgalmas ugodi jegyzőválasztás históriája még nincs lezárva, mert a Holzinger-párt a választást nyomban megfellebbezte. — Házasság. Örömmel vettük a hirt, hogy Rechnitz Henrik, helybeli gyapjukereskedő f. évi november 2-án Szombathelyen a neolog izr. templomban házasságot kötött Hacker Elza, özv. Hacker Lipótné úrnő leányával. — Meghívás. A helybeli állami tanító­képző-intézet egy igen derék és jeles, tavaly végzett növendéke Seelenfreund Albert megtisz­telő meghívást nyert a szegedi zsidó hitköz­ségtől az egyik tanítói állásra. A meghívás következtében a fiatal ember abbahagyta a polg. isk. tanítói kurzust, mel yre az ősszel felvétetett, s állását már el is foglalta. A hygieniKus Csak a • ww minőség révén lett világhírű a valódi PALMA kaucsuk-cipősarok pQlma kaucsuk ágybetét minősége ••• elsőrangú i

Next

/
Oldalképek
Tartalom