Pápai Hírlap – VIII. évfolyam – 1911.

1911-08-26 / 34. szám

.idei emelkedését előidézték, a következő fontosabb tételekre bukkanunk: 21.649 K 57 fillérrel emelkednek az általános közigazgatási, 7756 K 87 fillérrel az adóhivatali, 10.324 K-val a rendőrségi kiadások. E három tételnek természetesen meg van az ellentétele is a 11.500 K államsegélyben; de a különbözet, ami így előáll, még mindig 28.230 K 44 fillér, vagyis majdnem annyi, mint amennyi az egész pótadóval fedezendő összegnek ez évi emelkedése. A tisztviselők fizetésrendezése azonban a képviselőtestület majdnem egyhangú határozatán alapul. Ugyancsak majdnem egyhangú határozat létesítette azokat az új állásokat, amelyek (adóhivatali főnök, másodjegyzö, 4 új rendőr) a szükségleti rész ezen tételének emelkedését szintén lényegesen befolyásolják. Ámbár hiszen képviselőtestületi határozatra minden tételnél hivatkozni lehet s ez sovány vigasz az adófizető publikumra, felsoroljuk mégis az emelkedő tételeket. A tanügyi részben az új községi elemi iskola 1400 K, a szinház tételénél 5000 K az új szinház alapjára, a kölcsöntörlesztés tételéhez iktatva a bencés főgimnázium és az izr. polg. fiúiskola 80.000 K-s segélyének amortizációja, mindezek összevéve s hozzá még a már említett személyi kiadások 51.947 K 33 fillérrel emelték a szükségletet, ha néhány tételnek csökkenése viszont 10.762 K 38 fillérrel nem leszállítaná. A fedezeti részben — csupán a nagyobb tételeket véve számba — emelkedik a városi üzemekből való részesedés az által, hogy a jövőben a villamosmü 7000 K-át beszolgáltat a v. közpénztárba, viszont csökken a jövedelem az által, hogy a vágóhid jövedelmének feleslegét, 1400 K-át a jéggyári kiadások emésztik fel. A pénzügyi bizottság, mely régi szokás szerint, alaposan foglalkozott idén is a költségvetéssel, a város pénzügyi helykel] megoldania. Megállt és karjait összefonva, ajkát jobb öklével föltámasztva, gondolkozott sokáig. Majd beléereszkedett a hivatalos karosszékbe, arcát két tenyerébe temetve, képzeletben, mint gyermekkorában, bekalandozta azokat az időket, amelyekben a török becsapások napirenden voltak s nagy Hunyadi János annyi dicsőséget szerzett a török harcokban. Hallotta, amint bömbölnek az ágyuk a szentimrei csatában, szinről szinre látta a nagyszebeni vulkáni és vaskapui győzelmeket, s úgy érezte, mintha maga is résztvenne azokban. Megelevenedtek körülte a törökverő ősök medvebőrkaoagányos alakjai, széles pallosaikkal, súlyos buzogányaikkal, hatalmas csatabárdjaikkal. Már tekintetük is lesújtja az ellenséget. Hah, hogy futnak a kontyosok ! Ezer, meg ezer török holtteste födi a csatateret .. . Hát a kenyérmezei diadal, melyen Kinizsi azt a hires táncot járta ! Az volt csak az igazi! . . . És ezek a dicsőséges csaták mind itt folytak le ezen a szent emlékű, fényes múltú vidéken . . . Nem lehet az, hogy annyi dicsőség után most éppen itt érje szégyen a magyart. Nem, persze hogy nem lehet ! Az a szégyen is az ő nevére tapadna, hiszen ő a megtámadott vármegyének feje, vezetője. Intézkedni kell tehát minél gyorsabban. De mikép intézkedjék ? Mikép ? Hát úgy, mint az ősök intézkedtek. Föl kell ültetni, még pedig haladék nélkül a vármegye fegyverfogható népét, a csendőröket, a nemességet fejenkint és az egész parasztságot. Vezesse őket a járás főbirája és ezolgabirája. Ő maga pedig majd vezeti a vármegyei tisztviselőket, a vármegye területén levő egyházi és állami hivatalnokokat, mint hajdan a nádor a tiszti bandériumokat . . . Nincs itt helye sok okoskodásnak, fontolgatásnak, itt oselekedni kell, még pedig minél gyorzetének javítása szempontjából ezúttal csak a fedezeti részre nézve tesz két javaslatot. Egyik az, hogy a helypénz díjtételei emeltessenek, a másik pedig, hogy a müjég használata tétessék kötelezővé s ez által a jéggyár is jövedelmező vállalattá legyen. Ha e két javaslatot el is fogadnók, s ennek eredményekép apótadó némileg csökkenne, az bizonyos, hogy a pótadó ez esetben csak formát cserélne és a még drágább baromfinál, még drágább tojásnál, tejfölnél, a még drágább húsnál, sörnél, fagylaltnál fizetnök meg a különbözetet. A város pénzügyi helyzetének gyökeres javulása kettőtől várható csupán. A szükségleti részből ki kell küszöbölni a valóban oda nem tartozókat: 1. rá kell szorítani a felekezeteket az iskolai segély elvonásával (ez 26.374 K-s tétel) az elemi iskolák államosítására, 2. minden módon oda kell hatni, hogy a rendőrség államosíttassék s terheitől (59.768 K 51 fül. !) legalább részben megszabaduljon. Ez mind a kettő radikális gyógymód volna, de ezek elsejéhez erős akarat és öntudatos erély kell, aminek a mi képviselőtestületünk nem mindig adta tanújelét, a másodikának megvalósítása pedig rajtunk kivül álló magasabb faktoroktól függ. Gyökeres javulást hozhatna létre még, ha a fedezeti részbe jövedelmező vállalatok kedvező üzleteredménye volna beilleszthető. De ilyenekről mindeddig csak szó, szó, sok szó esett, hiába vártuk azonban akár a tanácstól, akár a bizottságoktól, hogy életre való, reális javaslattal álltak volna elő. Pedig más városok példája e téren útmutató lehet. Egyik gyárat alapít, másik takarékpénztárt létesít, a harmadik zálogházat nyit és mindegyiknek sikerül, amibe belekap. Csak nekünk nem sikerül semmi, mert mi semmibe se kapunk bele. Költségvetésünk fedezeti része azért mutat olyan siralmas képet. — ör — eabban Mindenekelőtt értesíteni kell az esetről az összes főszolgabirákat táviratilag. Fogta a pennát és megfogalmazta a telegrammot : „E pillanatban értesülök, hogy Mezid bég húszezer janicsárral beütött az országba s egye nesen a vármegye belsejébe készül. Meghagyom a főbiró úrnak, hogy a járása területén levő öszszes csendőröket tüstént rendelje a levendulái szorosokhoz, ahonnan az ellenség minden pillanatban várható. Maga pedig rendelje el haladék nélkül, hogy a járás nemesei fejenkint fölkelvén, parasztjaikkal a kenyérmezőn gyülekezzenek folyó hó 15-ig, ahova nevezett napon magam is táborba ezállandó leszek a tiszti bandériummal." Most pedig, mint aki dolgát kitűnően végezte, elégülten és önérzetesen kiáltott be a szomszéd szobába a harmadik aljegyzőnek : — Te, Firi öcsém! Gyere be tüstént, mert sürgős közleni valóm van. Dénesházy Firi bejött. — Tudod-e, mi az újság, öosém ? Mezid bég, hogy az ördögök szántsanak a becstelen ábrázatján, beütött az országba. — Lehetetlen, Mózsi bátyám. — Mit ? Lehetetlen ? Beütött, húszezer janicsárral ütött be, ha mondom. Itt van a telegramm, olvasd ! Gyalári Gáspár öcsém küldte, szegény majd ott hagyta fogát a Szurkos szorosban. Dénesházy Firi olvassa a telegrammot s erősen csóválta a fejét. — De, Mózsi bátyám, ezt a Mezid béget levágta Hunyadi János Szeben alatt. — A fia, vagy az unokája lesz ez a mostani gazember, öcsém. — De a fiait is levágta. — Csakugyan levágta ? . . . De, hát, te boldogtalan, azt gondolod, csak egyetlen Mezid bég lehet a világon ? A drágaság és a köztisztviselők. Az általános drágaság, mely különösen az élelem és egyéb életszükségleti cikkek árának emelkedésében nyilvánul, a haladó korral, vagyis a népek szaporodása mellett a modern élet fejlődéséhez viszonyított életigények természetszerű növekedésével jár. Tehát abba bele kell nyugodnunk, hogy a drágaság nem muló jelenség; mégis kétségbeesni miatta nincs okunk, mert a drágaság Emelkedése magával vonja az emberi cselekvés, a munka, a tudás értékének növekedését is. Ilyenképen kiegyenlítést találnak az életigények-követelte pénzáldozat s az arra fedezetül szolgáló munka értékének mértéke között, a drágaság által előidézett differenciák. A független munka emberének joga, sőt módja van munkája értékét az életszükségleti cikkek érték-konjunktúrája arányában megszabni és ezzel életigényeit kielégíteni, miután ebben őt semmi hatalom, sem törvény nem korlátozza. Sajnos, hogy ezen kategóriába esnek hazánk intelligens társadalmát alkotó állami és közigazgatási tisztviselők. Az állami és közigazgatási tisztviselők létkérdése évszázad óta vajúdik, megoldva mai napig sincs, mert a fizetésrendezés a mai stádiumban, tekintettel a sokkal terhesebbé vált életviszonyokra, anyagi bajainkon nem segített, mivel azt a drágaság még kórosabbá tette, sőt sokkal válságosabb állapotot teremtett. Jóvá nem tehető hiba volt a fizetésrendezésnél az, hogy az 1881. évi törvényben 500 forintban (1000 K) megállapított létminimum dacára a 24 év multán bekövetkezett fizetésrendezés csak 1400 koronát állapít meg kezdő fizetésül, akkor tehát, amidőn az élelem és egyéb életszükségleti cikkek értékének 60—100 százalékkal való emelkedése a kezdő fizetésnek 2000 koronában való megállapítását méltányossá, sőt indokolttá tette. Ugyanezen kategóriába tartoznak természetesen a néptanítók is, kiknek eddigi fizetése még a tisztviselőkénél is nyomorúságosabb. Most már bekövetkezett az a fonák helyzet, hogy a magánérdekét a közérdeknek alája rendelni tudó tisztviselő a drágasággal szemben tehetetlenül állván, jólétben mélyen alája sülyed a 6—8 koronát megkereső jobbfajta ipari vagy gyári munkásnak, kinek joga és módja van munkájának értékét megszabni. Mig tehát a mun kásnépet józan és szorgalmas tevékenysége vaDénesházy Firi ismét nagyon csóválta a fejét. — Mégis furcsa dolog ez, Mózsi bátyám, a mai korban . . . — Ne prézs isítálj itt öcsém, mert arra most, ilyen veszedelmes időben nem érkezünk, hanem küldd be Radánfalvy Lulut, mert értelmes emberre van szükségem. Majd az elküldi ezt a telegrammot a tizenkét főbírónak és polgármesternek. Olyan haddal állunk ki öosém, hogy Hunyadi János is megirigyel bennünket az Égben ! Lesz még egyszer vaskapui diadal . . . lesz öosém, azt mondom, akár hiszed, akár nem ! Radánfalvy Lulu, régi nemesi család sarja és vármegyei írnok, bejött. — Parancsol valamit, Mózsi bátyám ? — Vidd el ezeket a telegrammokat, mert csak ügyes emberre bizhatom. Add fel az összes járási főbiráknak és polgármestereknek sürgősen! A telegrammok elmentek annak rendje szerint. Legelőször kapta meg a központi főbiró, illyefalvi Illyefalvy Ákos, aki humoros oldaláról fogván fel a dolgot, nyomban értesítette is az alispáni hivatalt, hogy a rendeletet végrehajtotta, a csendőrök útnak indultak Levendula felé, a nemesség is nagy készületben van. Hasonló válaszokat még más járásokból is kapott az alispáni hivatal. Dobrányi Mózes bá' nagy megelégedéssel vette az értesítéseket. Egész napokat irodájában töltött s készítette a rendeleteket. Fényes tiszti bandérium élén akart táborba szállani. Meghagyta azért szigorúan az összes vármegyei központi tisztviselőknek, a közigazgatási bizottság tagjainak, nemkülönben az Írnokoknak, dijnokoknak, sőt , még a szolgáknak is, hogy mint tiszti banderialisták, nem kímélvén költséget és fáradságot, kellőképen fölfegyverkezve gyülekezzenek a kitűzött napon a város rétjén. Igy kívánja ezt a haza becsülete.