Pápai Hírlap – VIII. évfolyam – 1911.
1911-08-12 / 32. szám
— Letört bimbó. Parányi kis bimbó, alighogy kidugta fejecskéjét, kegyetlen kézzel letörte ágáról a csúf halál. És változtatott örömöt siralomra, megsebezte durván a szülők szivét . . . Faragó János, a főgimnázium köztiszteletben álló igazgatója és felesége s leányuk Irénke, bánatos szivvel tudatták a héten, hogy szeretett kis Rózsikájuk nyolc hetes korában meghalt. A kis ártatlanságot péntek d. u. temették el a család iránt megnyilatkozó őszinte részvét mellett. A gyászolók nagy sokaságában jelen voltak a szerető nagyszülék: dr. Antal Gábor püspök és nejre is. — Huszárezredünk gyakorlaton. Honvédhuszárezredünk résztvesz azokon a nagy lovassági gyakorlatokon, melyeket f. hó 13-tól szept. 3-ikáig a Balaton és Dráva közötti vidéken fognak tartani. Ezredünk a gyakorlat kezdő stádiumában Somogymegye déli részén fog táborozni. — Előléptetés. A kereskedelemügyi m. kir. minisztérium vezetésével megbízott pénzügyminiszter Stéklovits Antal pápai m. kir. postatisztet, ki már évek óta itt teljesit szolgálatot, posta- és távirda-főtisztté névezte ki. — Lövésztanfolyam. Hunkár Dénes főispán, mint a vármegyei lövészbizottság elnöke leiratot intézett a polgármesterhez, melyben helyi lövészbizotság alakítására hivja fel a polgármestert. A bizottság feladata lesz : az ifjúsági lövész-tanfolyam eszméjének népszerűsítése, a tanfolyam szervezése, az előadók díjazására, ünnepek, versenyek jutalmaira gyűjtés rendezése, az ifjúság s a nagyközönség érdeklődésének ébrentartása stb. Az alakulást a főispán szeptember hó második felére tervezi. Ezen meg fog jelenni a veszprémi honvéd állomás parancsnoksága s az összes szükséges felvilágosításokat megadja. — Iskolaszéki gyűlés. A helybeli kath. hitközség iskolaszéke folyó hó 6-án ülést tartott, melynek tárgyát a folyó 1911. évi költségvetési előirányzat és az 1910. évi hitközségi számadás tárgyalása képezte. Az előirányzat minden pontja kisebb módosítással elfogadtatott. A polgári leányiskolában a tandijat az iskolaszék 20 koronára emelte. A hitközségi adó 18°/ 0-ban állapíttatott meg. Mivel az idő már nagyon előre haladott volt, az 1910. hitközségi számadás tárgyalása a folyó hó 13-án délután 1[ %£ órakor tartandó ülésre halasztatott. — A városi telefon kibővítése. A városunkbeli telefonhálózat kibővítése és célszerű átalakítása tárgyában e hó 17-én a soproni postaigazgatóság küldötteinek közbenjöttével közigazgatási bejárás lesz a városházán. — Szabadságon. Bélák Lajos járási főszolgabíró 6 heti szabadságát f. hó 19-én kezdi meg, melyről szeptember hó 30-án tér vissza. Távollétében a hivatalt dr. Jerffy József szolgabíró vezeti, akinek szabadsága f. hó 13-án telik le. — A magyar iparért. A helybeli Magyar Védő Egyesület ügyében mult vasárnap d. u. fél háromkor gyűlés volt a városháza tanácstermében, amelyen részt vett Csongor György központi kiküldött is. A helyi vezetőség a kiküldöttel megbeszélte a módozatokat, amelyekkel az egyesületet újabb tevékenységre hívhatják Pápán. Az új működést ez év szept. havában kezdi meg. — Pápai footballisták sérelme. Helybeli sportkörökből vettük a következő sorokat : „A múltkor győztes pápai football csapat múlt vasárnap revanche-mérkőzésre ment Gzelldömölkre, akova szép számú közönség kisérte el. A pápaiak úgy mentek, hogy a czeldömölkiekkel fognak mérkőzni, bár a múltkor is tapasztalták, hogy jíz nem egészen így van. Most egész bizonyosságot szereztek arról, hogy a czelli csapat fele győri játékosokból áll. Mikor Székely, a pápai határbiró ezt egyiknek a szemébe vágta, az zavart mosolygással vallotta be, hogy ő bizony az „Egyetértés" dunántúli bajnokcsapatában játszik. Különben a győri játékosok a mieinkkel utaztak vissza Győrbe. De azért a pápai csapat nem hátrált meg. Felállott a versenyhez és ekkor következett az igazi furcsaság. A versenybíró, mikor látta a pápaiak előnyét, a legerőszakosabb módon .hátráltatta őket, míg a másik csapat minden szabálytalanságát elnézte. Ez annyira ment, hogy a pápai közönség, a legnagyobb megbotránkozással otthagyta a versenypályát, amit később a pápai versenyzők is megtettek. A czelldömölki intelligencia, látva a nyilvánvaló csalást, a pápaiak pártjára állott. Az esetnek folytatása lesz, amely a „bérbevett" versenyzőkre könnyen végzetessé válhat, amennyiben a labdarugó szövetség az ilyet nem hagyja megtorlatlanul. 8 — Építési engedélyt nyertek a héten : Hermán József az Árpád-utcán földszintes lakóházra, Szekeres Gyula a Ligeti-utcán földszintes lakóházra, Porpáczi Lajos az Árpád-utcán földszintes lakóházra, Kauker Ferenc az Anna-téren földszintes lakóházra, a Honvédhuszárezred új istállóra. — Búcsúszó. Üzletemtől való visszavonulásom s más városrészbe költözésem alkalmából kedves kötelességet vélek teljesíteni, amidőn tisztelt vevőközönségemnek, jó szomszédaimnak ez úton szívélye's Isten hozzádot mondok, s évek hosszú során át tanúsított becses pártfogásukért hálás köszönetemet fejezem ki. — Pápa, 1911 aug. 10. Fleischner Janka. — Bacillusmentes pénz. Az amerikai nemzeti bank érdekes újítással lepte meg a világ pénzgyártó hatalmasságait. Oly bankókat bocsájtott ki legújabban, melyek semmiféle ragály terjesztői nem lehetnek, miután már saját anyagukban tartalmazzák a dezinficiálás szerét. Az uj amerikai papírpénzek ugyanis olyan festékkel vannak nyomva, amelynek tőalkatrésze szagtalanított karbolsav. A karbolsav tudvalevőleg a legjobb dezinfíciáló szerek egyike, amely a legtöbb ragály kórokozóit megöli. Az így készített bankjegyek tehát önmagukat sterilizálják. Az amerikai nemzeti bank uj eljárását a világ többi állama is át fogja venni, mert kétségtelen, hogy ezáltal a nemzetközi érintkezésben történő fertőzés terjesztésének utiát egyszerre el lehet vágni. Az osztrák-magyar bank által ezután kiadandó valamennyi papírpénz az amerikai módra szintén karbolsavval lesz átitatva. — Szülők figyelmébe ajánljuk Röser tan- és nevelő-intézetét Budapesten (alapíttatott 1853-ban). E kitűnő hírnévnek örvendő intézet magában foglal 3 osztályú felső kereskedelmi iskolát, mely teljesen egyenrangú az állami, községi és testületi felső kereskedelmi iskolákkal — és 4 osztályú polgári iskolát. Bizonyítványai államérvényesek és az egyéves önkéntességre jogosítanak. Vidéki tanulók az iskolákkal kapcsolatos nevelő internátusba felvétetnek. — Értesítést küld Rőser János igazgató, Budapest, VI., Aradi-utca 10. — Tüzoltótiszti vizsga. Wohlmuth Lajos, helybeli tűzoltó segédtiszt, aki városi segítséggel részt vett a fővárosban rendezett tüzoltótiszti tanfolyamon, a tanfolyamot bevégezte s az előirt vizsgát sikerrel letette. Csak örülni lehet, hogy derék tüzoltótestületünkben ezután képesített tüzoltótiszt is helyet foglal. — Építőmunkások táncvigalma. A Magyarországi Építőmunkások Országos Szövetségének Pápai Csoportja 1911 augusztus hó 20-án (Istvánkirály napján) a Kaszinó kerthelyiségében a pápai „Munkás-otthon" javára zártkörű rókuszi táncmulatságot rendez. Belépti dij : személyjegy 1 kor., családjegy (három személyre) 2 korona 40 fillér. Kezdete esti 8 órakor. Jegyek előre válthatók a Munkás-Otthonban (Batthyány-utcza 4-ik szám). Kedvezőtlen idő esetén a mulatság rákövetkező vasárnap lesz megtartva. — A Ferencz József-keserüviz kiváló előnye más hashajtószerek felett, hogy kellemes izü és semmiféle kellemetlen mellék- vagy utóhatása nincsen, Breiszky doktor bécsi egyetemi tanár véleménye szerint a valódi Ferencz Józsefkeserüviz „hatásának megbízhatósága által, még kisebb adagokban és huzamosabb használat esetén is kiváló helyet foglal el a gyógyvizek sorában". Az összes gyógytárakban és a jobb füszerüzletekben árusítják eredeti egy literes palackokban. — Borbélyok ünnepnapja. A magyarországi borbélyok és fodrászok ez év augusztus 21., 22., 23. napjain országos fodrász kongreszszusra gyűlnek össze Aradra. Ezen eseményszámba menő napokat ünneppé óhajtják avatni azzal, hogy a kongresszus első napján, augusztus 21-én (hétfőn) az egész országban a borbély és fodrász üzletüket egész napra zárva tartják. Egyben értesülünk a Maros Vásárhelyen megjelenő országos Fodrászok Lapjából, hogy ezen alkalommal megalakítják a vidéki fodrászok országos egyesületét is, melynek az a célja, hogy szakmájukat a művelt külföldi nivóra emeljék. — Uj bélyegfüzetek. A postaigazgatóság a jövő héten huszonnégy tizfilléres bélyegből álló füzeteket bocsát forgalomba, amelyeknek a lapjai perforált bélyegekből fognak állani, a a bűzét egyes lapjait pedig vékony hártya választja el egymástól, hogy az egymás fölé helyezett bélyegek össze ne ragadjanak. A bélyegfüzetek zsebben, erszényben, tárcában könynyen elhelyezhetők, áruk pedig a bélyegek áránál két fillérrel drágább lesz, hogy a postaigazgatóság a füzet összeállításának és a fedőlapoknak költségeit megszerezze. A postaigazgatóság, ha újítását a közönség szívesen fogadja, idővel különböző áru bélyegeket fog összeállítani egy-egy füzetbe. — Visszaterelt kivándorlók. Győrífy István felsőgörzsönyi, Söptei István és Söptei Gyula pápateszéri lakosok útlevél nélkül akartak Amerikába szökni. A m. kir. határrendőrség azonban elcsípte őket, az elsőt 8 napi elzárásra és 40 korona pénzbirságra, a másodikat 6 napi elzárásra és 40 korona pénzbirságra, a harmadikat 8 napi elzárásra Ítélte el. Büntetéseik kitöltése után faluikba toloncolták őket. Tekain Mária pápateszéri hajadont is elcsípték még a mult hóban, mikor is 10 napi elzárásra s 50 korona pénzbirságra Ítélték. GYŐR, Hosszu-utca 21/a. Egyedüli gyártói a szabadalm. „UNIKUM" takaréktüzhelyeknek. Gyártanak továbbá : minden elképzelhető méretti, alakú, lemez- vagy fayence-csempeburkolatu esetleg beküldendő rajz szerinti takaréktüzhelyeket, minden árban, a legszolidabb kivitelben; Épület- és diszlakatosmunkákat; Rács- és szegezési munkákat ; Tartályokat (reservoírokat) vasból. Elvállalják mindennemű gazdasági gépek javítását (lokomobilok és cséplőgamiturákat stb.) Kérünk mindenkit cégünkre pontosan ügyelni és levelezéseknél teljes cégszövegünket kiirni.