Pápai Hírlap – VIII. évfolyam – 1911.

1911-08-05 / 31. szám

is azzal a katonai szigorúsággal bántak volna, melyben a földmives-iskolában részesültek, ha azokat továbbra is arra az egyszerűségre kényszerítették volna, mint amilyen egyszerű embereknek az iskolában nevelték, sohasem urasodtak volna el, mert az iskolában minden előforduló gazdasági, sőt egyéb munkákat is a tanulóknak kell végezni. De amikor — nem keresem az okokat, miért — egyes gazdák oly hatáskört és oly hangzatos címeket (írnoki, ellenőri, ispáni, stb.) adtak a végzett tanulóknak, amelyek azokat egyáltalán nem illettek meg, ne csodálkozzunk azon, ha ezek az egyszerű emberek elvakultak s nagyobb követelményekkel s igényekkel léptek föl. És ne mondjuk, hogy a földmives-iskolák csak urakat nevelnek. E bajokon segítendő Serényi Béla gróf, földmivelésügyi miniszter a kisgazdanevelést, a mezőgazdasági altiszt-képzéstől különválasztja, úgy hogy a földmivesiskolák egyrészét — a nagyobbakat — mezőgazdasági altiszt-képő iskolává szervezi át, a másik részüket — a kisebbeket — kisgazda-nevelő iskolává alakítja át. Minthogy pedig csakis a gyakorlat fogja igazolni, hogy a reformok megfelelőek lesznek-e, egyelőre csak a földmivesiskolánál próbálják ki az új rendszert. Ugyanis a kisebb birtokkal biró földmivesiskolák közül a kecskeméti, a jászberényi és nagykállai iskolák kisgazda nevelőiskolákká, a nagyobb birtokkal rendelkező pápai, lugosi és rimaszombati iskolák pedig mezőgazdasági alisztképző iskolákká alakíttatnak át. Az új tanterv szerint a kisgazda nevelő iskolákban a tananyag a legszükségesebbre redukáltatik s csak annyi taníttatik, amire a kisgazdának saját gazdasága keretén belül szüksége van s aminek azzal összefüggöleg hasznát is veszi. E leszállított tananyagnak megfelelőleg a tanítási idő is leszállittatott 6 hónapra s októbertől márciusig terjedő időben állapittatik meg, mivel a gazdagyerek otthonról úgyis hoz magával elegendő gyakorlati ismeretet s a nyarat szivesebben töli otthon. A régi fölvételi feltételek ezeknél nem változnak, továbbra is a 16 életév betöltését, a fedhetetlen előéletet, a magyarul irni, olvasni és az alapmüveletekkel való számolni tudást követelik meg. A mezőgazdasági altisztképzö iskolánál is a tananyag meg lesz változtatva, amennyiben az egyes elemi tantárgyak (földrajz, magyar) kisebb terjedelemben fognak előadatni s csak oly mértékben, amily mértékben arra egy gazdasági altisztnek szüksége van. Minthogy kisebb lesz a tananyag, a szorgalmi idő is 2 évről 1V

2 évre redukáltatik, két téli és egy nyári félévben állapittatik meg. A felvételi feltételek itt már lényegesen változnak, mert csak azok vétetnek fel, kik 22-ik életévüket betöltötték, vagy katonakötelezettségüknek eleget tettek, utóbbiak közül az altisztek előnyben részesülnek. A többi érvényben volt felvételi feltételek megmaradnak. Ezeken kivül a folyamodóknak, az igazgatóság által megállapított napon, az elemi tárgyakból felvételi vizsgát kell tenniök és csak azok fognak felvétetni, kik e vizsgát sikerrel letették. Mindkét intézetben, mint eddig is, a növendékek által a teljes ellátásért félévenként előre 150 K fizetendő. Hatóságilag igazolt szegénysorsu növendékek számára az eddigi állami s magán alapitványos helyek továbbra is fenntartatnak. Minthogy e reformokkal kapcsolatban a földmives-iskolák tanszemélyzete bizonyos mértékben felszabadul, az igy nyáron szabadon maradó időben a földmivesiskolákon fokozottabb mértékben fognak tanfolyamok rendeztetni néptanítók, felnőttek részére. Ezen kivül a gazdasági isrnétlöiskolák, melyek eddig szak szempontból nem állottak ellenőrzés alatt, a földmives-iskolák tanszemélyzete irányítása alá kerülnek. A pápai földmives-iskola is tehát a jövő 1911—12. tanévtől kezdve mint mezőgazdasági altisztképzö-iskola fog működni, miért is a felvétel ennek megfelelően történik. Tar Gyula. Az üzleti záróra.* A kereskedelmi alkalmazottak köréből már régebb idő óta nyilvánul meg az az óhaj, hogy korlátlan munkaidejüknek határ szabassék. Évtizedeken át igyekeztek szervezkedéssel, társadalmi mozgalmakkal, gyülekezés és rábeszélés utján az üzleti záróra kérdését reájuk nézve kedvező módon megoldani. A kereskedők eleinte nem szivesen látták e mozgalmat, mert üzleti forgalmuk megcsappanásától tartottak és általában féltették a kereskedelen éltető elemét: a korlátlan mozgási szabadságot. Később mindinkább belátták maguk a főnökök, sőt az alkalmazottak nélkül dolgozó kiskereskedők is, hogy a korábbi üzletzárást nemcsak az alkalmazottaknak, hanem önmaguknak az érdeke is parancsolóan szükségessé teszi. Az üzletvitel módja a gazdasági fejlődés során egyre nehezebb feladatokat és terhes fizikai s idegmunkát rótt a kereskedőkre és alkalmazottaikra. A bevásárlásnak régi patriarkális módját felváltotta a telefonos megrendelés, a könyvrevásárlás ; az áruk házhozszállítása megszokottá lett; az árucikkek rendkívüli módon speciálizálódtak; a beszerzési források megsokasodtak; a kirakatrendezés különleges mesterséggé nőtte ki magát, az árukínálat eszközei gyarapodtak; a vásárlásra rábeszélés művészetté fejlődött, a közönség igényei megnőttek úgy az áruk minősége, mint a kiszolgáló finomsága és messzemenő előzékenysége dolgában, stb. Mindmegannyi körülmény, amely a fogyasztó közönség kiszolgálásához magasabb követelményeket támaszt, mint régebben, és különösen odavezetett, hogy az üzletvitel modern rendszere intenzivebb munkát igényel, erőseb* Mult számunkban jelentettük, -hogy a helybeli kereskedők a nyáron át 8-kor zárnak. Ez alkalomból kaptuk szakember kezéből az itt közölt cikket. asztalra egy hatost, — hogy szivesen meginna egy fröoosöt. — No mondhatom, magának is szerencséje van! — mondta Veczkó, éppen tegnap kaptam apósomtól egy átalag vinkót. Odatette a bort, óvatosan elvette a hatost és közben folyton beszélt, hogy feltűnő ne legyen a dolog. Később úgy kileno óra felé a jövevény azt mondta: Messze lakom, édes Veczkó úr, nem megyek én ma már haza ! És ismét kitett óvatosan harminc krajcárt. És ott hált. Utóbb persze ezek a kis finomságok is elenyésztek. Valami állandó, biztos társaság kövült be a Veozkónál. Néha már az is megesett, hogy puffra aludhatott egyikünk vagy másikunk. Voltak rendes bentlakók és voltak bejárók. A bejárók közt volt valami vén tót asszony, aki csak úgy egy-egy snapszra Bzokott benézni. A karján mindig ott ült az unokája, az apró kis Hanka. Szőke kis kobakját odahajtva az öreg asszony vállára, többnyire aludt szegényke, mert a vénasszony néha beléöntött egy kis pálinkát. — Ettől elalszik szegényke és elfelejti, hogy éhes. Meg aztán, ha elalszik, nem sir. Mert ha megnyikkanik is, az apja vágja, mint a répát. December hetedikén eBte öten lapultunk Veczkó piszkos szobáiban. Valami bort is ittunk, de csak annyira telt, hogy förtelmes desperációig tudtuük eljutni a piszkossárga borhullámokon. Odakint szakadt az ólmos eső ós a gyász-ember ettől fél a legjobban, mert ez tolakodó módon benéz a rongyos cipő lyukán keresztül. A vén tót asszony csendesen, óvatosan besurrant, karján a kis Hankával. Rettentően szomorü, ráncos, rut arca még szomorúbb, förtelmesebb volt. Pálinkát ivott, de a kis leánynak most nem adott. — Úgyis alszik szegényke 1 — motyogta, de csak nem ment el. — Bezárják az ajtót, Kopka néni, — biztatta Veczkó. — Itt hálok. A Hanka apja holtrészeg ós ma bizonyosan agyonverné. Veczkó vonogatta a vállát, mintha terhére volna a dolog, de hirtelen elsülyesztette a három hatost. És a vén tót asszony csak ott maradt. Szalmazsákot tettek le neki a földre, azon aludt. De Hankát egyetlen pillanatra sem tette le a karjáról. Még amikor elaludt, akkor is ott szorongatta a kis szőke jószágot. Amikor már innét is onnét is felhangzott a horkolás, halkan odaszóltam a vónasszonynak : — Mondja Kopka néni, miért nem teszi le a kis Hankát ? Hiszen alszik 1 És magának letörik a karja ! — Az asszony felült fektéből, riadtan nézett rám és gyűlölködve odasúgta : — Akkor is az enyém törik le, nem az urő ! Törődjék csak a maga dolgával! Vállat vontam, befordultam ős elaludtam. Hajnalban vad üvöltés vert fel bennünket. Veczkót láttam állni a szoba közepén alsóruhában, fázva, remegve, tökéletlenül. Előtte állt egy óriási tót napszámos, holtrészegen. A Hanka apja. Üvöltött hebegve, részegen : — Itt vannak, ide jöttek ! Hol az a vén dög ? — De ha mondom, hogy nincsenek itt l — mondta gyáva nyöszörgéssel Veczkó, — talán azóta otthon is vannak már. — Nem igaz ! — üvöltötte a tót. — Tegnap délután megdöglött az a kis poronty ós az öreganyja ellopta ! Félrelökte Veczkót és berontott a szobába. A vén tót asszony felszökött fektéből és a kis halottal besurrant a szoba legutolsó sarkába. Vad üvöltözés, átkozódás támadt. A kis Hanka hideg, hamuszínű arca hátrahanyatlott, vókony kis karja tehetetlenül lóbálódzott a levegőben. A részeg tót óriás pedig feldöntötte az asztalt és már nyúlt a kis hulla után. Felugrottam és hátulról úgy ütöttem fejbe a részeg disznót, hogy hanyatt esett. Ettől fogva összezavarodtak előttem a dolgok. Sötét, nehéz, szürke felhő nyargalt a szemem előtt. Bevittek a főkapitányságra. De aztán eleresztettek. Milyen rémes nap volt ez ! Ez koromfekete nap volt. Ilyen osak egy akad az ember életében. Szinte osak másnap este tértem magamhoz az összekötő vasúti hid pillérjei alatt.