Pápai Hírlap – VIII. évfolyam – 1911.

1911-01-28 / 4. szám

VIII yam. 4. szám. Pápa, 1911 január 28. PAPAI HÍRLAP MEGJELENIK MINDEN SZOMBATON. Szerkesztőség : Jókai Mór utca 60. szám. Előfizetési árak: Egész évre 12, félévre 6, negyedévre 3 K. Egyes szám ára 24 fillér. Laptulajdonos és felelős szerkesztő: I >KŐRÖS ENDRE. Kiadóhivatal: Petőfi-utca 13. szám, főiskolai nyomda. Hirdetések felvétetnek a kiadóhivatalban és Kis Tivadar, Kohn Mór fiai, Wajdits Károly urak üzletében is. SZEMLE. Ugrón Gábor. Elolvastam mind a nekrologokat, amiket váratlan halála alkalmából róla irtak s ezek legtöbbjéről mély szomorúsággal állapítottam meg, hogy az a magyar ősi átok, amely a pártszenvedélyen nem tud felülemelkedni, rajtunk fekszik, elnyom bennünket még ma is egész teljességében. Párt ide és párt oda, Qlyan csodás orátor, amilyen Ugrón volt, Kossuth Lajos óta nem hallatta szavát ebben az országban. S ime ez mégis legfeljebb a Berzeviczy klasszikus elnöki búcsúztatójában s a Budapesti Hirlap ragyogó szépségű vezércikkében jutott kifejezésre. Busúlnánk is ezen

T ha nem fásultunk volna el már hasonló jelenségekkel szemben. Az a nemzet, mely legnagyobb regényirójának, Jókainak nem tud méltó emléket emelni, mért lenne igazságos nagy szónokával szemben ? Hisz itt még az sem fenyegeti, mint az irónál, hogy a nyomtatott betű lesz élő szemrehányás neki, a szónok kifejező eszköze, a hang, elnémul vele együtt örökre. De aki valaha hallotta ezt a hangot, aki valaha hallotta nagy nemzeti ügyben szónokolni Ugront, mint ahogy a pápaiak is hallották egyszer a Hungária kávéházban tartott banketten, akik akkor gyönyörködtek bámulatos tehetségében, csodás államjogi tudásában, magával ragadó hevében, előadásának felülmúlhatatlan páthoszában, azok mégis meghökkennek egy percre, hogy ily rideg tudott lenni a nemzet egy Ugronnal szemben. Úgy látszik már elavult a régi mondás: de mortuis nil nisi bene. Róla a jót, azt a ritka valamit, amit minden nagy nemzet elirigyelhetett volna tőlünk, bizony nem igen mondják el. Vagy ha mégis, akkor álszenteskedő mérlegre téve emberi gyarlóságai val szemben . . . Á népszámlálás kedvező eredménye. A Pápa városi népszámlálásnak lapunk múlt heti számában közölt — bár még nem végleges — eredménye a maga 21.000-es számadatával városunk népesedési mozgalmának, söt fejlődésének szem- : pontjából is határozottan kedvezőnek, örvendetesnek minősíthető. Pápa a maga 20°/

0-os szaporodásával mindenesetre az ország legjobb eredményt feltüntető városainak sorába fog kerülni. Ha csak Dunántúlt tekintjük, itt nagyobb °/

0-kal legfeljebb Győr és Kaposvár szerepel, Szombathely körülbelül hasonló szaporodási °l

0-ot mutat, mig Sopron, Komárom messze mögötte maradnak, nem szólva a kisebb városok legtöbbjéről, melyeknél határozott stagnáció észlelhető. Ha az okokat vizsgáljuk, melyek a kedvező eredményt létrehozták, akkor figyelembe kell vennünk azokat az intézményeket, melyek a legutóbbi évtizedek alatt városunkban létesültek. így élső sorban nagyot nyomott a latba a Perutztestvérek szövőgyárának éppen az utolsó 10 évben hatalmas méretekben történt fejlődése. A dohánygyári munkások létszámának emelkedése szintén számításba jöhet. Új hivatal kettő jött az utolsó évben városunkba: a felmérési felügyelőség és a máv. osztálymérnökség. Ezek révén mintegy 50 család költözőit városunkba. Iskoláink számának növekedése szintán az utolsó évtizedre esik, ez idő alatt létesült a kath. és ref. tanítónőképző, az izr. polgári fiúiskola, már meglevő tanintézeteink közül főkép a ref. főgimnázium növendékeinek száma emelkedett nagy mértékben : 450-ről—650-re. Ha így a beköltözés útján való képesedés előnyünkre szolgált, a természetes szaporodás sem mondható városunkban kedvezőtlennek. Az „egyke", melyről az országos népszámlálás során annyit hallottunk — városunk dicséretére legyen mondva — itt még nem harapódzott el s ha a születések száma azért túlságos nagynak még sem mondható, viszont örvendetes Csökkenés van a halálozások számánál. Ma, mikor 21 ezren vannak Pápán, átlag évente 100-al kevesebben halnak meg, mint 10 év előtt, amikor csak 17.000 lakosa volt városunknak. Mondanunk sem kell, hogy ebben fő érdeme van a vizvezetéknek, mely mintegy varázsütésre megváltoztatta városunk egészségügyének arculatját. Ha ugyancsak az utolsó 10 év alatt nagyszámú kiköltözés, söt kivándorlás nem lett volna városunkból, akkor persze nem is 20°/

0-os, de 33

ü/

0-os emelkedésről beszélhetnénk. Az emelkedés — mint mondottuk — így is örvendetes s ha tudjuk az okokat, melyek ezt létrehozták, tudjuk a jövő 10 év legfontosabb teendőit is. Mindenesetre rajta kell lennünk, hogy a most következő 10 év alatt is intézményekkel gyarapodjunk. Ilyen . intézmények lennének mindenek felett a törvényszék, melynek visszaállításán teljes erővel „PAPAI HÍRLAP" TARCÁJA. A szinész. Irta : Lengyel Menyhért. Beléje fojtották a munkakedvet és az életörömet, kegyetlenül keresztülgázoltak rajta, aztán félrelökték. Az első fellépései nem sikerültek, akkor még küzködött és birkózott magával s a nem neki való feladatokban elbotlott. Vak em berek voltak körülötte, akik a benne szunnyadó gazdag tehetség egy villanását észre sem vették, — divatos és féltékeny kollégák voltak körülötte, akik nyomták és örültek a bukásának. Egyideig lázadozott benne a féktelen ambíció, aztán még nagyon sokáig különbnek érezte magát a többinél, de később, nagy beneo sirások ós törődések után szép lassan ő is megcsinálta a rendes átmeneteket. Beletörődött mindenbe, elvesztette a magához való bizalmát, általában mindent elvesztett, amit ez a furcsa és gyötrelmes élet adhat az embernek, csak egy űj barátot szerzett: az italt. Azzal azonban szépen összemelegedett, végérvényes és szent frigyet kötött vele ós azontúl mindvégig hűek maradtak egymáshoz. Kopott, szánalmas fiú lett, egykedvűen csinálta a buta kis feladatait és kezdte magát nagyon kitűnően érezni. Akkor új igazgató jött a szinházhoz, egy mélyebb járású ember, aki komolyan vette a dolgát és új feladatokat tűzött maga elé. És észrevette, hogy az új feladatokhoz nincsen embere. A régi divatos színészek egy hangot el nem találtak abból, amit ő akart, idegenkedve fogadták az ój szerepeket ós egyáltalában nem értették, mit akar ez az ember a misztikum és homályos darabokkal, melyekben több az elhallgatás, mint a beszéd a ezekhez az ő vaskos alakításaik helyett stilizált és finoman rajzolt körvonalak, letompított szinek kellettek volna. Mindezt nem tudták honnan venni s ez okból nem lehetett velük boldogulni. Különösen egy új darabbal s annak főszerepével voltak nagy bajok. Ae új darab még homályosabb volt, mint a többi, a főalak pedig egyenesen beleveszett a rejtelembe. Azon a keskeny és titokzatos mesgyén látszott állani, mely az életet a haláltól elválasztja 8 innen akarta a szerző megmutatni és megmagyarázni azt a rengeteg csodát, aminek élet a neve s amit szinte egy percig rá nem eszmélve csinál végig az emberek milliója. Próbálgatták a szerepet a szinház majd minden tagjával, egyse birta, s az igazgató odaadta a kopott, rongyos, alkoholista színésznek. Azt nagyon kellemetlenül érintette a dolog, ő már kivül érezte magát minden nagyobb színészi feladaton, neki már minden mindegy volt és egyáltalán nem akart felfelé emelkedni. A csendes rezignáltság bölcselete töltötte el 8 szelíden, kitartóan utálta a világot. S íme, most megint beráncigálják a küzdelembe, melyből oly gyönyörűen sikerült kikapcsolódnia. Aznap este kegyetlenül leitta magát. És másnap, a kijózanodás szomorú óráiban, elolvasta a szerepet. Aztán még több izben és igen behatóan elolvasta. Először csak nagy csodálkozással, aztán forró érdeklődéssel, nála egész szokatlan lelkesedéssel ós szeretettel. Va laki egész egyszerűen szóról-szóra azokat irta le, amiket az életről, emberekről és a világról ő már magában elintézett, elgondolt. — Sőt nemcsak a gondolatai, hanem az értései és a sejtései is benne voltak a szerepben, az alakban. Az a nagy képzet- és érzelemtömeg, amely a szavak mögött lappang, az a millió finom ?zál, amely a leírt holt és közönségesnek látszó mondatokat hozzákapcsolja a pihegő, meleg érzésekhez. Valaki mindezt megcsinálta, leirta. Neki egy társa, aki Dániában, vagy Norvégiában élte át azt, amit ő itt végigélt, — bizonyosan egy szegény, fáradt, beteg ember. Itten mindjárt némely csodák estek, a legközelebbi próbákon a semmibe nem vett utolsó szinész úgy beállította az alakot s olyan hangokat talált hozzá, hogy az igazgató, aki egyúttal rendezte is a darabot, mindjárt megérezte, hogy a dologból nagy szenzáció lesz. Valami korszakos ós nagyszerű esemény, az a példátlan ritkaság, mikor a szinész hajszálnyira adja az a alakot. És kezdte a darabot erősen hirdetni. A szinész pedig közben, a próbák alatt színültig megtelt az alakkal. Mivel minden, eddig lekötve tartott ambíciója felszabadult s szesszel is bőven táplálta a mámort, melybe a szereptől esett, az alakítása hovatovább tálérett és túlnőtt azokon a határokon, melyek normálisnak mond-