Pápai Hírlap – VIII. évfolyam – 1911.
1911-06-17 / 24. szám
PAPAI HÍRLAP MEGJELENIK MINDEN SZOMBATON. Szerkesztőség': Jókai Mór utca 60. szám. Előfizetési árak: Egész évre 12, félévre 6, negyedévre 3 K. Egyes szám ára 24 fillér. Laptulajdonos és felelős szerkesztő: DR- KŐRÖS ENDRE. Kiadóhivatal: Petőfi-utca 13. szám, főiskolai nyomda. Hirdetések felvétetnek a kiadóhivatalban és Kis Tivadar, Kohn Mór fiai, Wajdits Károly urak üzletében is. SZEMLE. A szomszédból. Ausztriában választott ak a héten s a jövő héten ismét választani fognak. Rengeteg a pótválasztás s a törvény értelmében egy hét leforgása alatt ezeket is le kell bonyolítani. S történik mindez a legnagyobb csendben és rendben. Annak a sok szenvedélynek, ami nálunk hasonló alkalommal lázongani szokott, ott szinte nyoma sem látszott. Azaz mégis egy-egy zajosabb gyűlés a választás előtt akadt azért. De maga a választás napja mindenütt nyugodtan telt el. Nem dolgozott a terror, nem a vesztegetés, nem a bor, sör és pálinka, kárba veszett volna úgyis — titkosan szavaztak. Hogy az emberi méltóság, a polgári tisztesség szempontjából mennyivel különb módszer ez, mint a mi dobra ütött szavazásaink, az íme a szomszédban ezúttal már másodszor bizonyítást nyert. Szinte lélekemelő volt ez a választási mód. Pedig hát kerületenként nem 1000—3000, hanem 5—15.000 ember élt a szavazati jogával. S mindez szépen, rendben, titkosan. Hogy a magyarfaló Lueger-párt, a gyűlöletes keresztényszociálisok hatalma megtört az első osztrák választási napon, az külön lapra tartozik. Mi itt csak az ellentétre akartunk rámutatni, ami a sokszor ok nélkül lekicsinyelt osztrákok választási módja s a mienk között van. Uj szervezeti szabályzat. A város új szervezeti szabályzatának tervezete elkészült, a mult héten nyomtatásban kiosztották a v. képviselők között s a hétfői közgyűlésre már tágysorra is ki van tűzve. Ez utóbbin valóban csodálkozunk. A szabályzat — Csoknyay főügyész munkája — majdnem egy félévi fáradság eredménye. Egy sereg törvényrendeletet kellett átnézni, tanulmányozni, a város meglevő szabályrendeletét más városokéval összehasonlítani, az egyes hivatalok munkavitelére alapos tájékozást szerezni, gondolkozni módokon, amiknek segítségével a közigazgatás gépezetét minél tökéletesebbé lehessen tenni, a pénzügyi szempontokat a közigazgatási érdekkel összegyeztetni stb., stb. És mindezt a nagy munkát, aminek elvégzésére ügybuzgó főügyészünknek majd félév kellett, végezzék el a bizottságok, melyeknek pedig a szabályrendelettel foglalkozniok okvetlenül kell, egy hét alatt. Ezt mi részünkről kivihetetlennek tartjuk s éppen ezért nem is hisszük, hogy a hétfői közgyűlés a szabályzattervezetet érdemlegesen tárgyalhassa. Minthogy pedig ez esetben még feltétlenül lesz alkalmunk a szervezeti szabályzat részletkérdéseivel foglalkozni, szorítkozunk ezúttal csupán a szabályzat általános ismertetésére s azoknak a változtatásoknak jelzésére, amikben új szervezeti szabályzatunk a régitől eltér. A szervezeti szabályzat első része a képviselőtestülettel, ennek hatáskörének megállapításával foglalkozik. A bizottságok közé fel vannak véve a nemrég alakított szegényügyi, vizügyi és mezőgazdasági munkássegélyzö bizottság. A legapróbb részletességgel állapítja meg a szabályzat a tanács munkakörét. A következő nagyobb önálló rész a tisztviselőkkel és jogkörükkel foglalkozik, a polgármester teendőit 14, a rendőrfőkapitányét 55 pontban sorolván fel. A városi tanácsost továbbra is meghagyja a polgármester helyettesének, viszont a főjegyzőt második helyettesnek deklarálja. A tiszti orvosok pontjába bele van foglalva az inkompatibilitásra vonatkozó legutóbbi határozat. Uj állás gyanánt az adóügyi jegyzői, illetve adóhivatal-főnöki állást szervezi, melyet államszámviteltani államvizsgái vagy jegyzői minősítéshez köt. A rendörfogalmazói állástól — ez is újítás — jogtudományi államvizsgát kiván s így a rendőrkapitány teljes jogú helyettesévé teszi. Legfontosabb része a szabályzatnak az, melyben az ügyészeket és orvosokat kivéve, a város minden tisztviselőjét és alkalmazottját — tehát a jegyzőket és mérnököt is — minden fizetéses magánmunkától eltiltja. Azon munkálatokért, amelyeket a nevezett tisztviselők eddig végeztek, ezentúl — ha azokat magánfelek mégis kivánnák — városi illeték fog szedetni. A szabályrendelet közli ez illetékek skáláját. Minden illetéket külön városi bélyegekkel kell leróni, melyek a hivatalos aktákra ráragasztandók. A mérnök gyakorolhat, söt bizonyos esetekben kell is gyakorolnia magánfelek építkezéseinél felügyeletet és ellenőrzést, az ezért járó díjat azonban a felek a városi pénztárba előre befizetni tartoznak. A „PÁPAI HÍRLAP" TÁRCÁJ A. Chopin. Bosszant ez a hangversenytermi lárma, Buja ledérség kivágott ruhája, Mely hivalkodón mintha arra várna, Mohó, vad vágy hadd férkőzzék alája. Az elefáncsont szomorú zenéje Ijedten hal a zengő zongorába, Alig akad csak egy is, ki megértse, Kiben felsir a hangfoszlányok gyásza. El innen, el . . . Egy meghitt, kis szobába, Hol a sötétben csak a hályha fénye Lángol a falra; mig künn hullva, szállva Halk hó lebeg a hangtalan, nagy éjbe. A földön ülök, fejemet lehajtva Ruhád türemlő, édes szőnyegére, Belé olvadva a szomorú dalba És illatod meleg lehelletébe. És mintha rólam minden bün lehullna S a végtelenbe testem szétenyészne, Ugy hallgattam egy gyönge kéznek ujja A billentyűket mint csalja beszédre. S hogy elhangzott a lélek zengő álma S még ott lebeg a léghullámokon, Szemem lehunyva selymed sátorába, Lelkem gyászát beléje csókolom. Pásztor Árpád, D o m t> o r i. Irta: Cholnoky László. Csodaszép, fényes, szines, aranyosengésü világ omlott össze az öregedő, elegáns Pista gavallér között. Már régen recsegett, ropogott ennek a fényes világnak a váza, de ő nem akarta meghallani, meglátni a veszedelmet. Csak akkor vett róla tudomást, amikor már nem tehetett egyebet, mert az utolsó arany is elgurult. Attólfogva egy kis józsefvárosi vendéglőbe kezdett járni. Csak úgy találomra választotta ki, de persze mindjárt az első este rábukkant néhány régi ismerősre. Három ember ült együtt az egyik sarokasztalnál. Az egyik ügyvédjelölt volt, a másik semmi, a harmadik pedig zongoratanár. De a három közül mindegyikre nézve végtelenül gyötrelmes lett volna, ha valaki nagyon részletesen utána nézett volna a dolgainak. Nem mintha embert öltek volna, de mindegyikről nagyon könnyen kiderülhetett, hogy nagyon sok verejtékbe és megalázkodásba került nekik az a néhány forint, amit így esténkint elköltöttek, vagy elkártyáztak egymás között. Mindhármuknak az a néhány éjjeli óra képezte a reményeknek óa megelégedéseknek idejét. Már nagyon barátságosan üdvözölték Pistát és belevonták a ramsliba. Pista, ahogy a pénzt előkészítette, egy puGyorsan kész a főzéssel az a háziasszony, aki MAGGI kockát 5 (kész húsleves) fillér, mert csupán forróvízzel leöntve minden kocka rögtön í tányér ( 1/ 4 liter) kiváló húslevest ad. MAGGI Ügyeljen pontosan a MAGGI névre és a keresztcsíllag védjegyre. Más kocka nem MAGGI-tól való!