Pápai Hírlap – VII. évfolyam – 1910.
1910-02-19 / 8. szám
Gerstl Leóné, a zeneciklus rendezője volt az első szereplő. Pompásan játszotta zongorán a „Karnevál 1 1 alakjait jellemző részeket, kifejezésre juttatva a farsangi hangulat változatait, amelyekkel Schumann az általa irodalmilag is megörökített képzelt, vagy talán valóban élő alakokat, mint Eusebius, Florestán stb. akarta megzenésíteni. Gerstlné technikai készsége mellett, acélos erejével is imponált, ami zongorázó nőnél is nélkülözhetetlen kellék. Az „Éjjel" cimü ábránd előadásánál is el kellett ismernünk önálló felfogását, színező képességét, amely tulajdonságok az előadott zenemű alapos tanulmányozásának bizonyítékai. Az estély második szereplője Kiss Vilma volt, akit ott találhatunk mindenütt, hol a zene műveléséről, terjesztéséről van szó. Dicsérendő buzgósággal iparkodott nehéz feladatának megfelelni. A „Visszaemlékezések" c. apróbb jeleneteket magyarázó zenerészek alkalmat adtak neki a legkülönbözőbb érzelmek festésére és sikerült is neki a „Furcsa történet. Fogócska, Elég az örömből, Fontos esemény, Ijesztegetés, Szunnyadó félben, Beszél a költő* részekben megfelelő hangulatot kelteni. Az „Álmodozás" cimű középső résznél, mint kisérő is kitűnően bevált. Kifogástalanúl alkalmazkodott Rácz Dezső főgimn. tanár finomságot követelő, hangfogóval tompított kitűnő hegedüjátékához és a jól átgondolt, betanult és átérzett játékkal, az amúgy is melankóliás dallam, majdnem megríkatta a gyengébb szívű hallgatóságot. Schumann rengeteg müdalaiból is kaptunk ízelítőt. A fáradhatatlan Gerstl Leóné nem sajnálta bemutatni a „Waldesgesprách, Ich kanns nicht fassen, nicht glauben és Widmung" cimü dalokat, csakhogy minél teljesebb képet nyerjünk a zeneköltő munkásságáról. Öt perces jóleső szünet után Schumann D-moll szimfóniáját adták elő négy kézre Gersli Leóné és Kis József zenetanár, akinek igazi kiválósága a művészi kíséretben rejlik. Sohasem tolakodik előre társa rovására, nem tüntet képességeivel, szerényen diskrét és csak akkor tör elő, ha a vezető szólamot ő veszi át. Az estély utolsó zeneszámát a „Zongoraquintett"-et Gáty Zoltán (I. hegedű), Rácz Dezső (II. hegedű), Fazekas Mihály (viola), Szentgyörgyi Sándor (cello) és Kis József (zongora; adták elő. Túlmennék a kiszabott téren, ha a városszerte elismert hivatásos muzsikusokat egyenként jellemezni akarnám. Beszél ehelyett az a tény, hogy a félórás, négy tételből álló zeneművet, a már tűrhetetlenné vált melegben, osztatlan érdeklődéssel hallgatta végig a közönség, mely minden tétel után tapssal adott kifejezést őszinte tetszésének. Mégis tagadhatatlan, hogy az ilyen remekmű szépségeit egyszeri előadással, még az ilyen a kiváló bemutatással sem lehet felderíteni és hallgatósággal megértetni; helyesen tenné ezért a jeles társaság, ha az ilyen kiváló zenei alkotásokat többször előadná a zenélő közönség hasznára és okulására. Talán felesleges mondanom, hogy a felolvasói tisztet ez alkalommal is Weltner Sándor dr. töltötte be. Valóban jó kezekre bízták a zeneciklusban ismertetett zeneköltők életrajzainak lefordítását, összeállítását. A páratlan szépségű quintett után csakhamar véget ért az előadás, melynél érdemesebbet régóta nem produkáltak derék muzsikusaink. Az előadás után Rosenthal Franciska urnő, a Leányegylet úttörő, lelkes elnöke hálásan megköszönte a közreműködőknek, hogy megvalósították a Leányegyesület eszméjét és a klasszikus zenét népszerűsíteni és a laikusokkal is megkedveltetni segítették. Mert — úgymond — minél jobban osztogatja valaki szellemi kincseit, annál jobban gyarapszik ő maga is. Buzdította még a tagokat a zene intensiv művelésére, hogy annál jobban élvezni és megérteni tudják. A zeneciklus rendezéséért bizony hálás is lehet a közönség. Nagy munkát végeztek buzgó zeneművelőink, és a jövőre nézve bizonyára ők is megbecsülendő tapasztalatokat szereztek. Első sorban azt, hogy melyik zeneköltő melyik munkáját fogják bemutatni, mert hiszen az elért nagy siker után csak nem fogják abbahagyni a megkezdett és jól induló munkát. Ha valóban meg akarják hódítani a közönséget, akkor merjük hinni, hogy mintaszerű előadásaikban minél előbb és minél gyakrabban fogunk gyönyör ködni. A módját megtalálták, az érdeklődést felkeltették, rajtuk áll, hogy állandóan ébren tartsák. Blau Henrik. Tüzoltó-egyesületi közgyűlés. — 1910 febr. 17. — A pápai tűzoltóság rendes évi közgyűlését folyó hó 13-án délután 3 órakor tartotta a városháza nagytermében a tagok élénk részvétele mellett. Elnöklő alelnök Hajnóczky Béla megnyitó beszéde után sajnálattal emlékezik meg arról, hogy a testület agilis elnöke Jákói Géza az elnökségről lemondván, azt semmi körülmények között megtartani nem óhajtót:a, miért is az elnöki szék megüresedett. Az elnöki jelentés felolvasása után Berkes Ágoston parancsnok felolvassa a parancsnokság jelentését, melyből a következőket emeljük ki: A jelentés első részében panaszkodik a parancsnokság, hogy a tűzoltóság az elmúlt évben több indokolatlan kritikának és támadásnak volt kitéve, tovább pedig szószerint folytatja: „A legtöbb szemrehányás azért ért bennünket. hogy minden tűzesethez későn érkezünk. Igaz, hogy ezen szemrehányás igen sokszor alapos is, de a késedelmezés nem mindig a mi hibánk. Már egy izben parancsnokságunk egy — a városi tanácshoz intézett előterjesztésében rámutatott arra, hogy a mai figyelő őrszolgálat a tüzoltótoronyban elavult és a célnak nem megfelelő. Az őrtoronyból ugyanis már nincs nyílt kilátás az egész város területére, a legutóbbi években emelt nagy épületek a város tekintélyes részét elfödik, s így, különösen ködös vagy esős időben, a keletkező tüzet nem is lehet észrevenni. Nem is szólva a belső tüzekröl, mikről a tüzőr — különösen ha ez a város távolabbi részén keletkezik — nem is vehet tudomást. De tökéletlen azért is, mert a figyelő őrséget csak egy ember teljesíti, aki akár hanyagság vagy más körülmény folytán az éj folyamán elalhatik ép akkor, mikor a tüz kiüt. Annak ellenőrizhetése végett, hogy az őr miként teljesíti kötelességét — újabban egy ellenőrző órát szereztünk be, s minden mulasztást szigorúan és kérlelhetetlenül büntetünk, akár rögtöni elbocsátással is fogunk sújtani. Azonban végkép ezáltal sem segíthetünk a bajon, mert a legszigorúbb eljárás mellett is megtörténhetik, hogy az őr betegség, vagy más ok miatt épen akkor alszik el, mikor valami tűz kitör, s akkor ott vagyunk, ahol voltunk. Ez okból legközelebb előterjesztést teszünk a városhoz, hogy rendeztessen a város távolabbi pontjain villanyos telefon tűzjelző állomásokat, valamint az összes önkéntes tűzoltók lakására villanyos riasztó-csengőket, s akkor tartsa majd a közönség is kötelességének, hogy a tűzoltóságot minden tűzesetről azonnal értesítse. Ennek megtörténte után nem kell majd a tűzoltó kürtösöknek előbb az egész város területét összefutni, hogy az önkéntes tűzoltókat kürtszóval felriasszák, hanem mehet a fizetett őrség az értesítéstől számítva azonnal. Természetesen akkor sem jelenhetik meg tűzoltóságunk egy-két perc alatt, különösen távolabbi tüzek színhelyén, mert hiszen állandóan készenlétben levő lovaink nincsenek. Ha hozzávesszük, hogy a város nehéz igás lovai a súlyos szereket a távolabbi helyekre nem a megkívántató gyorsasággal tudják vontatni, úgy a legjobb esetben is például a Pordányba, vagy a veszprémi-uti vámhoz egy negyed óra is el fog telni, míg a tűzoltóság a tűz színhelyéhez érkezhetik". A jelentés további részének fontosabb adatai: Nagyobbszabásu tüzeset az elmúlt évben nem volt. 24 esetben jeleztek tüzet, ebből 4 vidéki tüzeset volt. Legnagyobb tüzeset az Alasz-féle korcsma istálló tetőzetének, továbbá a Jókai Mór utcai Ackermann-féle pajta elégése volt. Vidéki tűznél volt a helybeli tűzoltóság : Mezőlakon, Dákán és Nagygyimóton. Mentőszolgálat az elmúlt évben is kevés volt, mindössze 15 alkalommal volt beteg és hullaszállítás. Egy nyári zápor alkalmával az Árok-utcán elöntött lakások kiszivattyuzásánál is közreműködtünk. A színházban tartottunk összesen 95 őrséget; 1 felügyelő iiszt, 5 önkéntes és 3 fizetett tűzoltóval minden alkalommal. Minden sziniévadban parancsnokunk alaposan megvizsgálta s kipróbálta a színházi tűzcsapokat. Az önkéntes tagok úgy elméleti, mint gyakorlati kiképzése céljából az elmúlt évben tartottunk 15 rendes és 1 zárógyakorlatot, valamint junius, julius és augusztus hónapokban hetenként 2-szer még szakaszgyakorlatokat is. Téli iskolai előadás volt összesen 14, melyből a három utolsót dr. Nyikora József foglalta le, a balesetek alkalmával nyújtandó első segélyről tartván tanulságos előadásokat. A gyakorlatok alkalmával a tagok dicséretes számban jelentek meg, mit kevésbbé lettek meg az elméleti előadások látogatásánál. Működő tagjaink létszáma az elmúlt évben a következő volt: 1909. év elején volt a létszám: 48; 1909. év folyamán felvétetett: 13, leszerelt évközben ti ; a tagok látszáma az év végén: 55. A fegyelmet az önkéntes tűzoltók közt mintaszerűnek lehet mondani. Szereinket ez évben — sajnálatos pénzügyi helyzetünk folytán — nem gyarapithattuk s csak azok állandó jókarbantartására kellett szorítkoznunk. Tömlőink már nagyrészt avultak lévén, ezek megújítása fogja legközelebbi gondunkat képezni, valamint be keh szereznünk 2 kisebb létrát is, minek hiányát már rég érezzük. Nem térhetünk ki továbbá nagyobb szereink, különösen fecskendőink nagyobb mérvű alapos javítása elől sem. A hiányzó, vagy már elavult egyéni felszerelések beszerzését is a közel jövőben, még a gyakorlatok megkezdése előtt fogjuk megtenni. A fizetett tűzoltók közt ez évben ismét 5 változás volt, mi ez intézménynek éppen nincsen hasznára. A legrégebben szolgáló fizetett tűzoltók közül kettő 4 éve, egy 3, egy 2 és fél, egy 1 éve szolgál, s a többi csak a mult évben állt be. Fegyelmi tekintetben többször kellett dorgálást alkalmazni. Ezzel illusztrálni óhajtottuk a gyakori változásokat, mi azt eredményezi, hogy tökéletesen kiképzett, jól begyakorolt legénységünk tulajdonképen soha sincsen. Végül megemlékezett még az elmúlt év folyamán Pápán tartott Vármegyei Tűzoltó-Szövetség közgyűléséről, az azon alkalommal tartott zárógyakorlat és nyári ünnepségről, valamint a Hoyer őrparancsnok tiszteletére rendezett bajtársias ünnepről. A parancsnoksági jelentést a közgyülés egész terjedelmében tudomásul vette s úgy a parancsnokságnak, mint a működő tűzoltóknak elismerést és köszönetet szavazott. A parancsnokság által megállapított új szolgálati szabályzat tudomásul vétele után Berkes parancsnok indítványozta, hogy az arra igényt tartó tűzoltóknak, a nekik járó szolgálati érem ez évben ismét kiosztassék és hogy a testület alakulásának jövő évben leendő 40 éves évfordulóját a testület ünnepelje meg. Mindkét indítvány elfogadása után a közgyülés az ünnepély előkészítésére egy bizottságot küldött ki és dr. Hoffner Sándor lelkes és szép szavakkal megindokolt indítványára kimondotta, hogy ezen jubiláris ünnepséget a tűzoltói keretből kiemelkedőleg, városi ünnepséggé óhajtja megtenni, mely célból a kiküldött bizottság magát a város minden rendű és rangú tényezőinek bevonásával egy nagy bizottsággá átalakítja és ez irányban a városnál is lépést tesz. Lakásberendezéseket DRACH ADOLF u. m. háló-, ebédlő-, iroda-, előszoba- és konyhaberendezéseket megrendelésre rajz után készítek a legmodernebb kivitelben. Csakis elsőrendű száraz anyagból dolgozom. ~ Javításokat is elfogadok. bútorasztalos, Pápán, Jókai-utca 14. szám alatt.