Pápai Hírlap – VII. évfolyam – 1910.

1910-08-20 / 34. szám

VII. évfolyam. 34. szám Pápa, 1910 augusztus 20. PAPAI HIRLAP MEGJELENIK MINDEN SZOMBATON. Szerkesztőség : Jókai Mór utca 60. szám. Előfizetési árak: Egész évre 12, félévre 6, negyedévre 3 K. Egyes szám ára 24 fillér. Laptulajdonos és felelős szerkesztő: DK- KŐRÖS ENDRE. Kiadóhivatal: Petőfi-utca 13. szám, főiskolai nyomda. Hirdetések felvétetnek a kiadóhivatalban és Kis Tivadar, Kohn Mór fiai, Wajdits Károly urak üzletében is. SZEMLE. Szent-István napján. A bölcs, a nagy első magyar királynak emlékünnepén fájdalmas rezignácíóval kell megállapítanunk, hogy bár napja nemzeti ünnepnap a kalendáriumban, a valóságban mintha fogyóban volna a lelkesedés, mellyel azelőtt István király napját megünnepelték. Nem dicsőségének fénye fogyatkozott, de dicsőségének vonzóereje bizonyára. Mi tette ezt, ki tudná megmondani. Kozmopolitábbak lettünk, vagy kegyeletlenebbek ? Ridegebbek, vagy takarékosabbak ? Avagy a rakoncátlan Kupa szellem lázong bennünk, hogy mivel hivatalos az ünnep, hát azért se ünneplünk. Nem dolgozunk, mert nem-dolgozni kellemes, de nein is ünneplünk, mert anélkül is jól van. Akármi az ok, a tény megmarad s a tény nagyon sajnálatos. A nemzeti öntudat megerősítését célzó ünnepet olyanná kellene tenni, hogy e célt valóban szolgálja is. Gondoljunk csak a franciák juliusi ünnepére s vegyünk példát róla. Az Istvánnapi fényes egyházi szertartáson kívül más, egyetemes nemzeti érdeklődést felkeltő ünneplési módokat is ki kellene eszelni, amelyek révén a nagy államalkotó és törhetlen erélyű térítő emléke nemhogy elhalóványodnék, de mind elevenebben élne minden magyarnak szívében, lelkében. Tüzérek nálunk. Pár év óta nyaranta a katonai gyakorlatok idején állandóan tüzérek vannak Pápán beszállásolva. De nemcsak Pápán. Az egész környéket szinte ellepi a tüzérség. Itt tartják gyakorlataikat — egy ugrásra tőlünk — a Bakony elöhegyei között s maradnak mindaddig, amíg a zárógyakorlat esetleg másfelé nem szólítja őket. Laikus is könnyen láthatja, hogy a dologban rendszer van. Mert biz idegen katona nyáron át máskor is megfordult nálunk. Gyalogos, huszár, tüzér vegyesen jött, amint a hadi terv s az ahhoz fűződő beosztás kívánta. De hogy egy csapatnem állandóan minden nyáron át egy helyre gravitáljon, annak föltétlenül fontosabb okának kell lenni. És van is. Tüzérség számára alkalmasabb, mondhatni ideálisabb lövöteret, mint a Bakonynak a Kis magyar Alföldig elhúzódó nyúlványai, az egész országban alig lehetne találni. Hozzáértők állítása szerint a Tevelen tűi elterülő lövötér jobb, alkalmasabb, mint a hajmáskéri, mely körül pedig az utolsó pár év leforgása alatt egész tüzérkolónia keletkezett. Ilyen körülmények között egész biztosra vehető, hogy városunk nyári katona^i^égei állandóan vissza fognak térni hozzánk. Csak jöjjenek, szívesen fogjuk látni őket. A nyáron át szinte kihalt „iskola"-városba elevenséget, forgalmat hoznak. Sőt tovább megyünk. Mi nemcsak vendégekül látnánk szivesen tüzéreket, de szeretnők, ha városunk törzsökös lakóivá tehetnénk őket. A dolog sokkal komolyabb, sem mint első pillanatra bárki is hinné. Mert arról ugyan szó nincs, hogy a tüzércsapatok mai beosztását megváltoztassák s nem is gondol senki arra, hogy egy komáromi vagy pozsonyi tüzérezredet a nyári gyakorlóhelyhez való közelségünk miatt ide helyezzenek, mégis lehet — sőt kell is — a dologról beszélni. A honvéd csapatoknak tüzérséggel való ellátása immár nem késik sokáig. Valószínűnek látszik, hogy ha nem is éppen nemzeti, de tisztán katonai szempontok rövidesen dülöre viszik az ügyei. Ha pedig a honvédség tüzérséggel való ellátása ténnyé válik, akkor városunknak alkalma és módja volna rá, hogy egy tüzérezredet megnyerjen a maga számára. Jogcímeinket felsorolni szinte felesleges. Csak a fontosabbak közül említsük meg jó vasúti összeköttetésünket, városunk kitünö egészségi viszonyait, nagy piacunkat, iskoláinkat és azt, hogy egy honvédhuszárezred törzse s egyik osztálya itt van elhelyezve. Minden megvan városunkban, amire katonai szempontból szükség van. A leglényegesebb szempont pedig az, amiről bevezetöleg szóltunk, városunk fekvése, a remek tüzérségi lövötérhez való közvetlen közelsége. Talán korainak látszik még az eszme felvetése, de aki tudja, hogy az ilyen „PAPÁI HIRLAP" TÁRCÁJA. Ringató. Ringasd, tenger, ringasd a báricám lágyan, Mormolva halkan altató dalod; De jól vigyázz, mert én a ringatások ^ Elkényeztetett gyermeke vagyok. — Egykor nekem • a bölcső volt a bárkám, Szobám a tenger; s hószin pelyhes párnám Puhább volt akkor, mint most a habod. Dal zümmögött halkan a kis szobában. .. Ringass, tenger, ha nem is olyan lágyan : Enyém hajdan az anyám ringatott.. . Hószin párnák ti, oh hová levétek! S hová ment az, ki akkor ringatott: De én bölcsömből valamit elhoztam, S aki elment, valamit itthagyott. Mert hogy árván maradtam e világon, Dal lett a bölcsöm, anyám ábrándos álom : A ringatásuk gyógyító, csodás, Úgy tetszik néha: rózsaágy az ágyam ... Ringass, tenger, ha nem is olyan lágyan, Mint a dalok, s miként az álmodás. S tán nem hazugság mind, de mind az álom Csak megsejtése a távol jövőnek, Es azt a lányt eggszer tán megtalálom, Kit álmaim most glóriába szőnek. Elringat majd keblének hullámzása, Bölcsödalom lesz szeme pillantása, Mig ajakán egy mosolyát lesem, Kezem bárka lesz hullámzó hajában. . . — Ringass, tenger, ha nem is olyan lágyan, Mint ahogy ringat majd a kedvesem. S ha így foly le, mint eddig, életem, ' S viráqtalan lep hava meg a kornak: Jövel úgy, Mámor, szétzilált haju, Izzószemü leánya te a bornak. Szemed tüzén az éjben is fény tá?nad. A puszta földön te vetsz pelyhes ágyat, Adsz fényt, szint, álmot, vágyat, hogy ha kell, S ha látni fáj, szemünk befogod lágyan. Ringass, tenger; engem az utca-sárban Egykor talán a mámor ringat el. — Oyászfátyolt huz az est a láthatárra . . . Halotti dalt kinek zengtek, habok ? . Úgy fekszem itt elnyúlva bárkám mélyén, Mint koporsóban fekszik a halott. Halál, minden bajunknak irt adója, Te ringatók legnagyobb ringatója, Kinél álmot minden ember talál, Fátylad lebben a kékes esthomályban. . . — Ringass, tenger, ringasd a bárkám lággan, Mig majd végkép elringat a halál. . . Nagy Zoltán. Az utolsó óra. Irta: Szombatos Elemér. Pál doktor sietve ment át a kórház udvarán. Fölfutott a lépcsőn. Kinyitotta szobája ajtaját és belépett. De úgy látszik, mást gondolt, mert ismét kijött. Fehér orvosi kabátjában megdidergett. Hanem azért csak ment. Amikor az elmeosztály mellett elhaladt, valaki ott beun valamelyik cellában megdöngette az ajtót. Pál doktor jobban sietett. Elment a női belgyógyászat, a férfi belgyógyászat s a szemosztály mellett. Úgy tetszett neki, hogy végtelen hosszú, szomorú sóhajok verődnek ki a falakon. Jaj, de rossz . . . Futva ért az udvar hátulsó részébe. Ott van a fűtőház és virágház közt a ragályos osztály. Itt csöngetett. Kihúzta az óráját. Féltizenkettő. Az ápolónő kicsit megváratta. Ál mos volt és sokáig motoszkált az ajtón, melyen Pál doktor végre belépett. Megérkeztek a legújabb tavaszi és nyári M-divatkelmék í í Rendkívüli dús választék bel- és külföldi gyapjukelmékben, valamint aDgol különlegességekben. ízléses, jól álló papi, polgári, valamint egyenruhákat készítek mérték szerint a legelegánsabb kivitelben. A szabásnál a test formáira, á kényelem koveielménveire nagy gondot fordítok. VÁGÓ DEZSŐ gzabászati akadémiát végzett szabómester, oki. szaktanító, Pápán, ITő-ter* lO-ik szám alatt