Pápai Hírlap – VII. évfolyam – 1910.

1910-08-06 / 32. szám

közlekedési viszonyok javítása; a városok egészséges ipari vállalkozásai. Ezek a fóbb programmpontok. Ajánljuk a városok kongresszusának figyelmébe. Szívleljék meg ezeket a pontokat a szeptemberi gyűlésükön. Sovinizmus. Sokat és oly sokszor hangoztatják ezt a kifejezést, hogy szinte el sem tudjuk már képzelni a magyar hazafiasságot anélkül, hogy ezzel a váddal meg ne gyanúsítsák. Ha a magyar állam közoktatását magyarul kívánja berendezni, azonnal végigszáguid az egész világ sajtóján a hir, hogy a magyar állam a Magyarország területén lakó nemzetiségeket meg akarja folytani, ki akarja irtani, hogy még irmagnak se maradjanak fenn s hogy a magyar sovinizmus már ismételten és fékeveszetten dühöng, kényurasága határt nem ismer. Mi hát az a sovinizmus, ami a magyar kebleket olyannyira túlfűti, mi az a bűn, amelylyel a világsajtó minket, országunkban élő idegen ajkú hondfitársaink vádjai alapján meggyanúsít? Mi az a sovinizmus, ami olyan gyűlölt a román, tót, szerb, németajkú magyar honpolgárok szemében s ki fejleszti ki bennünk ezt az ártalmas (?) érzelmet az ő rovásukra ? A sovinizmus, szószerinti értelemben, túlzott hazafiság. Ha tehát a hazafiasság bűn, akkor természetesen a túlzott hazafiasság még nagyobb bűn s így azok szemében, kik előtt a hazaszeretet üres fanton, nevetséges képzelődés, természetesen a soviniszta magyarság bűnöző alany, melyet a világnak feltétlenül pellengére kell állítania s megbüntetnie. De mielőttünk, magyarok előtt a hazafias érzelem, még túlzott modorában sem képez bűnt, mi azokat is szeretjük, még talán jobban is, akik hangosan mernek kifejezést adni, ama érzelmeiknek, mely ez országból, melyet vérrel, karddal szereztünk s ugyanazzal ezer esztendőn keresztül magunknak s a benne lakóknak megőriztünk, — a magyarok országát kívánják kialakítani s nem tűrik, hogy azok is olyan nyelvet s szokásokat fejlesszenek tovább, akiknek ez országhoz semmi jussok nincsen, akik vagy kegyelemből telepedhettek le a mi tejjelmézzel folyó Kanahánunkban, vagy pedig lassanlassan szállingóztak be hozzánk az idegenből, mert itt nálunk jobban látták biztosítottnak jövendőjüket s létéletüket, mint ott, ahonnan idejöttek. Hát igazságtalan az a földesúr, aki a saját földjén saját ura akar lenni s aki azt kívánja, hogy az ő nyelvén follyon az a tanítás, melynek anyagi részét amúgy is ő fedezi legnagyobb részben, ha azt kivánja, hogy az ő földjét, az ő pátriáját, az ő emberei kormányozzák azok alatt a törvények és szokások szerint, amelyekhez már több, mint ezer esztendeje hozzászokott s úgy, ahogy azt a szive, lelke kivánja menten minden idegen befolyástól, minden idegen beavatkozástól?! Hát jogtalan a magyarok ama kívánsága, hogy az országban a tanítás, a közigazgatás, a bíráskodás, szóval mindaz, ami az országot kormányozza, rendbe tartja, kulturáját előmozdítja, magyar legyen. Hiszen mi magyarok szereztük ezt az országot. A mi tulajdonunk, ezért küzdöttünk törökkel, tatárral, osztrákkal, muszkával, hogy a magunk részére tartsuk meg, a mi tulajdonunkat képezze. S sikerült oly hosszú évszázadokon keresztül a magyar hegemóniát oly nagy és káros ellenfelekkel szemben megőriznünk, s most, midőn a kultura magaslatára emelkedtünk, mikor országunkat sikerült felküzdeni a kulturállamok sorába, most rettenjünk vissza néhány külföldi lap megfizetett vagy félrevezetett hajszájától s téríttessük el magunkat attól a politikától, melyet ők, mivel a viszonyokkal egyáltalában nem ismerősök, túlzott sovinizmusnak tartanak ?! Nem! S ezerszer nem. Tartsanak bár a románok s a többi nemzetiségek még annyi ankétet, fújjanak mégannyi kénköves poklot reánk, intézményeinkre, hazafiasságunkra, egy lépéssel sem hátrálunk arról az útról, melyet őseink s a saját józan eszünk s belátásunk tűzött ki eleibénk, s nem fogunk alkudozni azokkal, akiknek semmi, de semmi joguk sincsen arra, hogy alku tárgyává tegyék azokat a dolgokat, melyeket az ankénteken tárgyalni kívánnak. Ök maguk is beláthatják, hogy az ő boldogulásuk egy hatalmas, egyöntetű nagy Magyarország sorsával szoros kapcsolatban áll, s csak akkor juthatnak előre a nemzetközi világversenyben, ha minket, magyarokat támogatásukkal, munkálkodásukkal, baráti segítségükkel támogatnak. Ha baráti kezet óhajtanak nyújtani s megakarják végre szüntetni azt az értelmetlen ellenségeskedést, melyet hol nyíltan, hol titokban ellenünk folytatnak, akkor mi szívesen fogadjuk azt s igyekszünk nemzetiségi érzékenységüknek, ahol csak módunkban áll, előzékenységet tanúsítani, de ha a harcot többre becsülik a békés együttműködésnél, akkor annak sem fogunk kitérni. A magyar kar még mindig elég erős arra, hogy megfékezze s megfenyítse ezokat, akik igaztalanul bántani merészelik itt bent a mi országunkban, avagy a külföldön, a megfizetett s félrevezetett sajtóban! Iskolai értesítők. VI. Ref. főiskola. Könyvtárba illő nagy kötet a kollégium ez idei értesítője is. A hivatalos részt két programmértekezés vezeti be. Az elsőben Thury Etele közli Kocsi Csergő Bálintnak, a kollégium régi, hires rektor-professzorának két latin és három magyar nyelvű rektori beszédeit, melyeknek legtöbb nevelési eszméje még ma sem avult el s bizonyságot tesz szerzőjének korát felülhaladó nagy tudásáról. A második értekezést „A nemzeti nyelv és szellem a térítésben" cimmel Acsay Ferenc irta. A mű tulajdonképen egy nagyobb műveltség-történelmi tanulmánynak első része, de ebből is látszik, hogy adatokban gazdag, derék munkáról van szó, mely szerzőjének jeles képzettségéről tesz tanúbizonyságot. Magát az értesítőt a főiskolai igazgató jelentése nyitja meg, mely szépen aposztrofálja az iskola s a tanulók nemes hivatását. Ezt nyomon követi a theol. akadémiáról szóló rész. Ennek történeti beszámolója megemlíti többek szobájukba tódulni; mit adhasson ennyi embernek, mikor mindössze egy fél kenyere van a. szekrényben ? — Ne aggódj, jó asszony — mondja az idegen, mintha a gondolatait kitalálta volna — elég lesz nekünk az a fél kenyér is. Üljetek le szépen s lássunk a vacsorához. Középre tették az asztalt s körül ülték a házbeliek és az idegenek s valalmennyiöknek kényelmes hely jutott a szűk szobácskában. Aztán az idegen kezébe vette a fél kenyeret, megáldotta, megtörte és szétosztotta. Valamennyien jóllaktak belőle s még meglehetősen sok meg is maradt. A kártyás és a felesége nem tudták, mire véljék a dolgot. Hihetetlennek látszott, hogy annyi ember egy fél kenyérből jóllakjék. — Te, ugyan ki lehet ez ? — kérdezte a kártyás a feleségétől súgva. — Én Jézus vagyok — mondá az ide gen, mintha megértette volna, hogy min tűnődnek. Azok térdre estek és imádni kezdték. — Most hogy meg tudtad, ki vagyok — szólt Jézus — meg akarlak jutalmazni azért a szives vendéglátásért, mellyel bennünket, engemet és tanítványaimat házadba fogadtál, mondd, mit kivánsz ? — Szeretnék mindig nyerni a kártyán — volt a felelet. — Jó, nyerni fogsz mindig — mondotta Jézus és tanítványaival együtt távozott. A kártyás ettől kezdve csakugyan mindig nyert. Sok vagyont gyűjtött, a leggazdagabb ember lett a faluban s mikor meghalt, sok házat és szántóföldet hagyott a gyermekeire. Igy fizetett Jézus a fél kenyérért, de ez még mind semmiség volt ahhoz képest, aminő jutalom a másvilágon várt reá, mert még ugyanabban az órában, amikor a kártyás a lelkét kilehelte, egy angyal, kit Krisztus urunk maga küldött a beteg ágyához, hogy ott várakozzék, felfogta 8 magával vitte a paradicsomba. Útközben találkoztak az ördöggel, aki épen egy bűnöst hajtott a pokolba. Hátra kötötte kezeit s ütötte-verte, püfölte irgalmatlanúl. A kártyás megsajnálta a szegény bűnöst s intett az ördögnek, hogy álljon meg. Az ördög megállt s a kártyás azt mondja neki: — Gyere kártyázni ! — Mibe ? — kérdezte az ördög. — Ha te nyersz, tied a lelkem, ha pedig én nyerek, enyém lesz az a szegény bűnös. Az ördögnek tetszett az indítvány : az kétséget se szenved, hogy ő fog nyerni s így gazdájának Lucifer úrnak egy lélek helyett mindjárt kettővel számolhat be. — Emeljük el — mondta. A kártyás elővette a kártyát, mert kívánsága szerint csakugyan a kártyával a kezében múlt ki a világból, s annyi idő se telt bele, míg valaki áment insnd, nyert s elvette az ördögtől a szegény bűnös lelket. Az ördög toporzékolt dühében s eltűnt. A kártyás az angyallal és a szegény bűnös lélekkel jelenj meg a paradicsom kapujában. Ott találta Krisztus urunkat. — Ki légyen ez? — kérdezte az tőle. — Egyik jó barátom — felelte a kártyás. — A paradicsomban nincs helye — mondá Krisztus urunk nyersen. — Én egyedül osak tégedet hittalak ide. — Uram, Megváltóm — mondá a kártyás — én is csak a te dicső személyedet hivtam meg egykor házamba s te is tizenkét tanítványodat hoztad magaddal. Krisztus urunk gondolkozott egy darabig, látta, hogy a kártyásnak igaza van, mosolygott és így szólt : — Nos, hát jöjjetek be mindaketten j A pénz. Irta: Nosticius Árpád. Dolgozószoba. Az Íróasztal előtt egy fiatal férfi ül. Papírokat hajtogat össze és ir. Lázas Lakásberendezéseket DRACH ADOLF u. m. háló-, ebédlő-, iroda-, előszoba- és konyhaberendezéseket megrendelésre rajz után készítek a legmodernebb kivitelben, ízléses, olcsó és modern BÚTOROK állandóan raktáron! — Javitáísokat is elfogadok:. — - • bútorasztalos, Pápán, Jókai-utca 14. szám alatt.