Pápai Hírlap – VII. évfolyam – 1910.

1910-05-07 / 19. szám

ját, akik nem kutatják a szinte törvénnyé vált évezredes hagyományok eredetét, okát, hanem megdöbbentő felületességgel csupán az újítás, a moderneskedés beteges lázában telekiabálják úgyis beteg társadalmunkat oly igékkel, ame­lyeket csak mint a lázbeteg fantazmagóriáit türhetünk el. S ma, midőn társadalmunk beteg­ségei úgyis nem egyesek betegségei, hanem járványszerüen lépnek fel és terjednek tovább, amelyeknek még az erősebbek is csak nehezen vagy egyáltalán nem tudnak ellentállni, tüzes csóvának látom ezt a szerencsétlen gondolatot, amely csak gyújt és rombol, ott, ahol pedig építeni akar. S ami törekvésükben a legjobban megijesztette a gondolkodót, az, hogy modern igazságukat, e felvilágosítást az iskolákban akar­ták kezdeni. Beteg társadalom beteg lelkű apos­tolai ! Hát beleőrültetek az igazság keresésébe ? S egy megbomlott idegrendszer szemével nézi­tek az igazságot és nem látjátok, hogy ezzel a társadalom betegségeinek legszomorúbbját fog­játok elősegíteni! Hiszen mi a legnagyobb ba­junk? Hogy az ifjúság úgyis korábban tud és lát mindent, hogy korábban érik, mint kellene?! Nem látjátok, hogy ma már ott vagyunk, hogy szinte kiesik életükből az élet legbájosabb, leg­kedvesebb időszaka: a gyermekkor! Hogy nin­csenek ma már gyermekek!? Ismétlem, hogy nem a felvilágosítás gon­dolata ellen szólok, mert bizony van itt sok megbeszélni, keresni valója a családnak, neve­lőnek, társadalomnak egyaránt és tudom, hogy nehéz eltalálni a határokat, hogy hol kezdődjék és hol végződjék e felvilágosítás. Nem a fölve­tett gondolat, hanem a megoldás módja döbbent meg, mert hiányzik belőle a lelki épség. Szóval ez irányban az ige, mely ajkatokról hangzik, modern apostolok, az igazság lélektelen hirde­tése! Próbáljuk keresni benne a lelket, ameny­nvire hely és alkalom engedi, nem kell sok beszéd hozzá, hogy megtaláljuk. Nézzük egy kicsit e szempontból is az emberi lélek alaku­lását, megnyilatkozásait. Nézzük először a társadalom legalsó nép­osztályát, ahol foglalkozásmódjuk, szegénységük miatt nem fejlődhetnek ki a lélek finomságai, nem ékesíthették lelküket a gyöngédség, tapin­tat, stb. ékes öltözékeivel, ahol megmaradt a lelkök ősi durvaságában. Itt részint e durvaság­ból, részint szegénységből, mely sokszor több család egész élettörténetét egy szobára kény­szeríti ; ugyancsak nincs eltakarva semmi a legzsengébb gyermekkortól kezdve az élet reális igazságaiból. S mit tapasztalunk?! Megóvja-e a tudás testi, lelki épségüket, egészségüket? Jobbak-e erkölcsi életükben, felfogásukban ? ! Sajnos, erre már rég megkaptuk a felele­tet e néposztály alantas, sokszor szinte állati lyában. Utána akart rohanni, de képtelen volt egyetlen mozdulatra. A rémület, a valóságnak hirtelen támadt teljes tudata csaknem megosz­totta eszméletétől. Irtóztató tusája mintegy fél ­őráig tartott, mikor óvatosan visszatérni látta a grófot. Összeszedte minden lelkierejét s egyetlen ugrással a meglepett gróf előtt termett. — Gérard mester! — szólt zavartan ez. — Tudom, hogy ön virraszt . . . eljöttem meg­nézni ... a ... a harangöntést . . . — Tessék — szólt a mester nyugodtan. — Szivesen megmutatom. Azután gyertyát gyújtott s maga előtt be­bocsátotta a grófot a kohócsarnokba. Az ajtó bezárult a, két férfi mögött. Ami ezután töitént, azt sohasem tudta meg senki. Az olvasztott ércnek rettentő az emésztőereje, megsemmisít, megolvaszt, semmivé éget mindent — csak a gyémánt felséges kemény­sége tud neki ellentállani. A gróf eltűnt és soha többé nem került elő. Gérard mester befejezte négy utolsó remek­művét. Munkájánál szótalan és mogorva volt. Mikor a legnagyobb harangról lefejtették a köpö­nyeget, a harang felirata alatt egy nagy gyémánt ragyogott az ércben. A mester szavát többé nem hallotta senki. Mikor a felszentelés után a toronyban megkon­dult az első gyönyörű harangszó, a mester be­fogta füleit és őrülten keresztül-kasul szaladgált a mezőn. Mikor lefogták, kitört rajta a dühöngés. Beszállították az őrültek házába, ahol csak­hamar meghalt, a nélkül, hogy valaha egyetlen szót is szólt volna ama rettenetes éj titkáról. nivón álló, sokszor igen szomorú erkölcsi éle­tében. Nézzük most tovább a magasabb nép­osztály embereit. Vannak emberek, akik fiatalon, egyszerre, minden fokozatos átmenet nélkül, sőt gyermek­korban kénytelenek belevetni magukat az élet küzdelmeibe, vagy családi nevelésük folytán az élet örömeibe. Ezek korán tudnak, látnak min­dent, ismerik az életet a maga valóságában, reális igazságaiban és mit tapasztalunk ? Hogy még gyermek fejjel, 20—22 éves korukban kö­zönyösen, fásultan nézik az élet apró örömeit, lelkesedés, érdeklődés, ügyelem, tisztelet mások iránt, mások megbecsülése ismeretlen érzés előttük, fiatal fejjel, szivük önző, öreg, szóval: blazirtak. Miért? Mert idejekorán ismerik az élet reális igazságait. S mily torzképe az ilyen mindentudó fiatal leány vagy fiu az ifjúkornak. Egy koravén gyermek szinte fájdalmas látvány ! És most nézzük önmagunkat. Még nem vagyunk öregek, mégis lassan-lassan vesztünk valamit ebből is, abból is, a kedélyünkből is, a lelkesedésünkből is, az érdeklödésünből, az em­berekbe s az életbe vetett hitünkből, bizal­munkból, az ambíciónkból és így tovább. Miért? Mert megismertük az életet a maga kézzel­fogható, reális, földi igazságaiban. Az élet is­merete : a kedély és a lélek öregedése. Tanuld megismerni mielőbb az élet igazságait, annyi mint azt mondani: vénülj meg mielőbb. Miért siettessük tehát? Hogy kiraboljuk gyermekein­ket ! Akiket a világ minden kincsével szeretnénk fölékesíteni! . . . Hiszen igaz, hogy ide jutunk mindnyájan előbb-utóbb, de e veszteség sohase jön elég későn, mindig csak korán van az . . . Ha a lejtőn lefelé haladva, valaki egyszerre taszítana le bennünket, összetörve jutunk a cél felé, mig ha lassan, ki-ki a maga erejéhez mérten lépés­ben jár, még élvezetet is szerez és bár fájó szívvel, sóvárogva nézünk is vissza az elhagyott táj felé, a látottakon boldogan merengve, mégis nyugodtan hajtjuk fejünket pihenőre. Ha las­sanként szakgatódik az illúziók fátyola, ha las­san meglebbenve látjuk, hogy a szinfal mögött más világ tárul elénk, az még a maga új vará­zsával szinte érdekes. Mig ha erőszakosan egy­szerre leszakítanák előttünk a fátyolt, ijedten takarnánk el előle szemünk. Modern apostolai az igazságnak: Vetkőz­tessétek az igazmondás őrjöngésében az emberi lelket mezítelenre, ott marad a vadember, a maga őstermészetében, állati durvaságában. Fedjétek fel az igazmondás őrjöngésében gyermekeink ifjú szive előtt az élet minden igazságát, törjétek le illúzióit, mert hazugságok azok, akkor nem lesznek többé fiatalok, akkor bár fiatal fejjel, csupa öreg ember vándorol e földtekén. Nagy ára lesz ez igazságnak ! Bele­fojtjuk az eszmét, a lelkesedést, a hazaszerete­tet, a barátságot, a szerelmet, az önfeláldozást, az emberszeretetet és mindent, amit egyedül a lélek frissesége, üdesége, a lélek fiatalsága teremt és tart fenn mindörökké! Vannak ugyan kivételes esetek, amidőn úgy teszünk jól, ha idejekorán felfedjük a fiatal sziv előtt az élet reális igazságait, ha például a sors arra kényszeríti, hogy vezető nélkül korán vesse magát az élet küzdelmeibe, de itt csak a két rossz közül a kisebbik rosszat vá­lasztottuk. És minden esetre vannak dolgok és alkalmak, melyeknél sokkal helyesebben cselek­szünk, ha nem várjuk be, mig a maga tapasz­talásából jön rá a fiatal lélek, de ezen idő előtti felfedezésekre csak kivételes természetek, kivételes teperamenturnok és kivételes alkalmak szolgáljanak okul és nagyon óvatosan kell meg­választanunk és nagyon jól tudni, hogy mit mondjunk meg, hogyan és mikor mondjuk meg az ifju előtt. Ezenkívül én azt tartom és úgy tapasz­talom, hogy nincs az a kisértése a reális élet­nek, amelyben ezt a tudatlanságot, az élet ezen jótékony nem-ismerését nem pótolhatnánk más lelki, jellembeli erényekkel. Ápoljuk, neveljük csak leányaink lelkében a nemes női büszke­séget, az önérzetet és arra tanítsuk igenis, hogy te nem vagy a fiuknak kenyeres pajtása, aki előtt tartózkodás nélkül beszélhetsz, cseleked­hetsz, ami eszedbe jut, még ha az a fiú a saját édes testvéred is, hanem viseld magad, még jókedvben is úgy, hogy az a fiú téged megbecsülni, tisztelni tartozik és különösen tanítsuk fiainkat arra, hogy minden cseleke­dettel, minél nagyobb hatalmat ad kezedbe a sors, vagy alkalom, annál nagyobb felelősséggel tartozol a saját lelkiismeretednek és csak any­nyira vagy férfi, amennyire ura tudsz lenni ön­magadnak. Ezek a tulajdonságok dúsan és biz­tosan pótolni fogják azt a jótékony tudatlan­ságot. Tudom, hogy ezek az arany-szabályok, amelyeket most mondottam, nem új dolgok, sőt sokszor hangoztatott, évezredes, régi igaz­ságok, amelyeket modern ppostolaink ócskaság­nak tartanak s amelyeknek ellenében szintén meghirdették már az ő modern igazságaikat, — tudom, hogy sokan közhelynek mondják ezeket, de mert örök igazságok, most mégis el kellett itt mondanunk. Annak a személynek az ajtajára pedig, ahol a gyermek és az ifjú lelkét készítjük elő az életre, a boldogságra, jelszóul irjuk oda, hogy: modern igazságok! Ki veletek! A mi igazságaink örök igazságok, amelyek bár oly régiek, mint az első testből és lélekből való ember, mégis modernek maradnak mindaddig, mig az utolsó testből és lélekből való ember születik e földön. Mert e földön minden változ­hatik, csak egy örök: az emberi lélek veleszületett ösztönei, az emberszivnek Istentől nyert örök törvényei. A VÁROSHÁZÁRÓL. — § Városi közgyülés lesz ma (szombat) d. u. 3 órakor a következő tárgysorozattal: 1. Máday Izidorné szül. Nagy Szabó Linda a hely­beli szegények számára 1000 koronás alapítván yt tett. A városi tanács bemutatja az erre vonat­kozó alapító-oklevelet. 2. A vármegye törvény­hatósági bizottsága az ipar és kereskedelmi iskolára vonatkozó képviselőtestületi határozatot nem hagyta jóvá, mivel a tervbe vett és házilag készítendő vízvezetéki, csatornázási aszfaltozási és villany világítási tervek az iratokhoz mellék elve nem lettek; továbbá azért, mivel a tervbe vett felemelendő épületeknek mikénti elhelyezésére vonatkozó vázrajz nem csatoltatott. Á városi tanács javasolja, hogy a pótlólag beszerzett tervek alapján a vízvezetéki, csatornázási, aszfal­tozási és villanyvilágítási munkálatokat 6127 kor. 54 fillér költséggel a képviselőtestület ren­delje el a már megszavazott 54579 kor. 72 fillér ipar- és kereskedelmi iskola építési költség keretében. 3. Városi tanács javaslata a város­malom vizszerkezetének 3245 kor. 30 fillér költséggel leendő helyreállítása s ezen költség­nek a múlt évi pénztármaradványból való fedezése érdemében. 4. Városi tanács javasolja, hogy az önálló vadászterületek kivételével a város egész határa a nyilvános árverésen leg­többet igérő Csillag Dezső pápai lakos vadász­bérlőnek adassék haszonbérbe 1240 korona évi haszonbérért. 5. Illetőségi ügyek. § Az új városrész. Az építészeti bizottság dr. Lőwy László elnöklete alatt tartott folyta­tólagos ülésein letárgyalta az Esterházy út jobb­oldalán levő telekkomplexum felosztási tervét. A bizottság azzal a javaslattal járul a közgyűlés elé, hugy a város ne csak az utcatesteket, de — a már eladott villasori telkeken kivül — az összes többi telkeket is vegye meg és amennyi­vel a város drágábban adja el a telkeket, abból az úttest, járda, csatorna költségei fedeztessenek. Azt is javasolja a bizottság a városnak, hogy a megvett telkekből 1200 •-ölet tér gyanánt hasítson ki. § A szinügyi bizottság folyó hó 3-án a polgármester elnöklésével ülést tartott, melyen tárgyalták Pfeiffer Ignác pápai kereskedő be­adványát, ki a színházban tartandó mozgó­fénykép előadásokra kért engedélyt. A bizottság a színházat napi 45 K bérért hajlandó áten­gedni azzal a kikötéssel, hogy a bérlő a gép­szekrényt tűzmentes anyagból köteles készít­tetni és a helyárakat a polgármesteri hivatalnak bejelenteni. § Az iskolaügyi bizottság f. hó 3-án Kis Ernő elnöklésével ülést tartott, melyből Egresits János és Buxbaum Lipót iparisk. taní­tóknak a kolozsvári rajztanfolyamra 100 K se­gélyt hoznak javaslatba. A közoktatási miniszter egy idevágó leirata alapján javasolják a tanács­nak, hogy az iskolai tanítás d. u. 6—8-ig helyett 5—7-ig legyen. N

Next

/
Oldalképek
Tartalom