Pápai Hírlap – VII. évfolyam – 1910.

1910-01-08 / 2. szám

VII. évfolyam. 2 szám. Pápa, 1910 január 8 PÁPAI HÍRLAP MEGJELENIK MINDEN SZOMBATON. Szerkesztőség: Jókai Mór utca 60. szám. Előfizetési árait: Egész évre 12, félévre 6, negyedévre 3 K. Egyes szám ára 24 fillér. Laptulajdonos és felelős szerkesztő: KŐRÖS ENDRE. Kiadóhivatal: Petöfi-ut Hirdetések felvétetnek a kiadó Mór fiai, Wajdits SZEMLE. Politika és költészet. A közéletet, a poli­tikai viszonyokat okolja Herczeg Ferenc azért, amért az irodalom, a költészet szemmel látható dekadenciában van. Nem vár semmit a költők­től, akik kiábrándultak szent jelszavakból, melye­ket hazug ajkak elkoptattak. A cinizmust, a dermesztő fájó gúnyt, amely az újabb irók Írá­saiból kivillan, egyedül a politikai viszonyok rovására irja. Változást kiván, változást vár. Hiszi, hogy ismét irók lesznek, kik egy új már­cius tizenötödikén irányt mutatnak a fásult nemzedéknek, akik jogaiba oktatják a tiszta hazaszeretetet. így a Petőfi-társaság illusztris elnöke, kinek szavai, ha nem is hatnak az újság ingerével, már a hely miatt is, ahonnan elhang­zottak, méltók a különösebb méltatására, de arra is, hogy hozzá némi glosszát ^fűzzünk. Hogy a végén kezdjük, mi is hisszük, hogy változásnak kell jönnie politikában és költészet­ben is. Változásnak, amelynek márciusát meg­előzi olyan igazi nagyok feltűnése, aminők a mi márciusunkat előkészítették. Változásnak, amelynek úgy fognak kedvezni a külföldi álla­potok, mint ahogyan kedveztek a 48-as időkben. Változásnak, amelynek majdani költői olyan nyelven tudnak beszélni, amit mindenki ért s nem olyanon, aminek homályába csak a leg­„nyugoti"-bb Ozram-lámpa képes bevilágítani, ha — tud. A dekadenciáért egyedül a politikát okolni ma hálás és népszerű lehet. De vájjon öt—hat év előtt, mikor még hittünk a szép jelszavakban, különb volt-e a költészetünk? A zagyvaság, a sikamlósság nem előbb kezdett-e felburjánozni, mint, a Herczeg jelzette kiáb­rándulás bekövetkezett ? Szó sincs róla : nagy idők szülik a nagy embereket, a nagy költőket is. De remélhetünk-e egyáltalán nagy időket, ha oda tévelygünk, hova a mai poéták nagy része ? Ki a mező helyett mindig posványokon jár, sáros lábával, szagos ruhájával, hogy lehessen majdan vezető ? Ha mindenütt romlott a levegő, leg­alább a poézis szent berkében lenne üde és tiszta. Suhints, suhints, érdemes elnök, üsd a politikát, megérdemli, de ne kiméld a fajtádat sem, rászolgált az is ! Tulipán és búzavirág. Volt egy idő — nem is oly rég volt — amikor lelkesedéssel hordtuk a tulipánt szimbólumaként annak, hogy az ipar terén csak azt pártoljuk, amit magyar kéz hozott létre és kiüzzük otthonunkból, ki az országból mindazt, ami eddig külföldről özönlött be. A tulipán elhervadt, ezt is tudjuk mind­ahányan, sőt tudjuk azt is, hogy elhervadt azért, mert mi vagyunk azok, akikről Petőfi mondta : „Megint beszélünk és csak beszélünk, a nyelv mozog, a kéz pihen". Hühózni, lelkesedni tudunk, kitartóan akarni nem s ma az osztrák áru, a külföldi cikkek csak olyan kelendők itt, mint öt esztendőnek előtte. Legújabban azonban a kül­földi behozatal olyan téren is erősödésnek indult, amiről eddig senki nem is álmodott. Valami kimutatást olvastunk s ha csak fele igaz annak, amit mond, akkor maholnap védelmi jelként a búzavirág kerül napirendre. Ámulva látjuk e kimutatásból, hogy Magyarországba, a mi hazánk­ba, a tejjel-mézzel folyó Kanaánba csak a mult év utolsó hetében 169.745 mázsa búzát hoztak volna be. Posztó, vászon, acél, no.rinbergiek után most, még — búzát is a külföld ad nekünk, ez olyan jelenség, ami meglephet mindenkit, de ami egyenes folyományának látszik annak a hallatlan honi gabona-árnak, ami alatt évek óta nyögünk. Ha a külföldi buzabehozatalnak az lesz az eredménye, hogy olcsóbb lesz — a kenyér, akkor az új védelmi jelet, a búzavirá­got vajmi kevesen tűzik majd ki. Bár hiszen kitüzhi tik még oly sokan ! Magyarok vagyunk. A búzavirág is a tulipán sorsára jut. Holt ponton. Városunk fejlesztése holt pontra jutott és kicsinyes aggságoskodó felfogásunk miatt jó ideig ott is akar vesztegelni. A vajgyár létesítése ellen felhangzott közhangulat egyes szavai késztetnek e meg­győződésre. Azt kell kiolvasni e hangulatból, hogy Pápa közönségének nem csupán a vaj­gyár, de egyáltalan semmiféle gyár nincs Ínyére. Félti tőlük a piaci helyzetet, mert a drágaság emelkedését látja bennök. E véleménnyel szembe nézni köte­lességünk, annál is inkább, mivel széles e hazában nincsen talán egyetlen oly vá­ros vagy község sem, amelyik a gyárak után ne kapkodna. Valamennyi közigaz­gatási testület a maga javát véli benne, hát csak mi lennénk oly bölcsek, hogy bennök kárunk forrását keresnők. Még csak nem is oly régen általános óhajként hangzott nálunk is, hogy jöve­delmi és közjóléti célból gyárakat telepít­sünk városunkba. Ezt a közös vágyódást a gyakorlati tapasztalat kényszere szülte. Láttuk, hogy a tőlünk nem messze eső nagyobb városok ezen az úton nyerik haladásuk legerősebb rugóját, ennélfogva mi is a jó példát követni akartuk. Azonban — úgy látszik — egyszerre csak megbántuk aspirációinkat, mintha a sok gyárunktól megcsömörlöttünk volna. Pedig még alig van egynéhány ilyen „PAPAI HÍRLAP" TÁRCÁJA. A királynő. Jöjj vissza, Narses, szégyenszemre! A fegyver nem való kezedbe, Hozd haza csonka seregem! A büszke zászlót bukni hagytad, Irigyeid kacagnak rajtad S lázong az ország, mert miattad Gyalázat érte nemzetem ! Azért én várlak szívdobogva! Babér helyett a homlokodra Koszorút csókomból fonok — S mint napsugár szokott a fára Tapadjon kedvesed nyakára Karod, mely a csatákon járva Babért aratni nem tudott! Ha tépve, verve, futva gyáván — Jöjj vissza már! Hadak csatáján Győzelmet többé ne keress — Ha nyert az ellen vasa rajtam, Ha kardon elvesztéd hatalmam, Ha összedől a birodalmam: Mit bánom én — csak te szeress! >iczey Sándor. Ördög az eklézsián. irta : Pakots József. I. Vereska Mihálynak a felsővidéki öreg tiszte­letesnek családja kivonult a vonathoz. A Vereska leányok, Tini, Biri és Johanka a legújabb ruhá­jukat vették fel; a Vereska fiuk, Timót, a legátus, Péter a gazdász, és János a kölyök 9zintén ünneplőben álltak. Az öregek, Vereska Mihály és a felesége régi zöldeef'ényü ruhájokban várták a vonatot. Ez a ruha, harminc év óta hirdette a. tisztes házaspár ünnepnapjait. A pesti vonat késett. Valahol útközben a hegyet vájták talján munkások s egy hatal maw szikladarab éppen a sinekre esett. Amig a sziklát az úttestről eltávolították, a vonatnak várnia kellett. Gribóoba tehát egy órával később érkezett a vendég. Ez az óra nagyon hosszú volt. Az öreg tiszteletes türelmetlenül rázogatta a nagy sötét­kék vászoneeernyőjét, a leányokat szorította a mider, a legátus, már a századik latin citátumnál tartott, melyet a legközelebbi hrsvéti legáción szándékozott elmondani. Csak a gazdász volt nyugodt, az a nagyfejű jámbor fiu, aki a kölyök fülét ráncigálta meg egyszer-kétszer az idősebb fivér tekintélyével. János, a legkisebb fiu ugyanis egyre a sinek közt szaladgált az öreg tiszteletesné nagy rémületére, aki váltig kérlelte : — Jánoskám, egyetlen Jánoskám fuss csak ide! Nem látod, hogy ott jön a vonat? — Hol? Én nem látom! — diadalmas­kodott Jánoska és szemtelenül meresztgeté szemét a sinek irányába. II. — Marianne! Marianne? Itt vagyunk! Szervusz ! Jaj de szép vagy ! te Marianne ! A Vereska család majd eldöntötte a pesti vonatot, amelynek másodikosztályú kocsijából egy kacagó, nagy kalapos asszony szállott ki, I.egszolidabb cég ! Remek szabású férü-ruhátat tényleg csali Vá ww ó Dezső első pápai férfi-divattermében lehet Kapni jutányos áron. ==: Pápa, Főtér 19. sz. i eíefon 18, sz.

Next

/
Oldalképek
Tartalom