Pápai Hírlap – VI. évfolyam – 1909.

1909-02-27 / 9. szám

PAPAI HÍRLAP MEGJELENIK MINDEN SZOMBATON. Szerkesztőség: Jókai Mór utca 60. szám. Előfizetési árak: Egész évre 12, félévre 6, negyedévre 3 K. Egyes szám ára 24 fillér. Laptulajdonos és felelős szerkesztő: DR- KŐRÖS ENDRE. Kiadóhivatal: Petőfi-utca 13. szám, főiskolai nyomda. Hirdetések felvétetnek a kiadóhivatalban és Kis Tivadar, Kohn Mór fiai, Wajdits Károly urak üzletében is. SZEMLE. A nagy játékosok. Hiába olvassák az emberek nap-nap után a háborús híreket, hiába érkezett meg a hadsereg és — nem gúny-e ez a név a jelen esetben ? — a honvédség tarta­lékos tisztjeihez a parancsolat vérpiros pecsét alatt, a közvélemény csak nem tud, nem akar belenyugodni a gondolatba, hogy csakugyan háború lehet. Hogy a nyugalomnak, minek ér­tékét csak akkor tudjuk megbecsülni, mikor tűnőben van, nyugtalanság, izgalom lépjen helyébe, hogy a békét, minek áldását sohasem adatott meg e nemzetnek kellőképen élveznie, felváltsa a harc, minek átkát, egyedül csak átkát a magyar fogja teljes mértékben elszenvedni, ez a gondolat oly különös, ez a lehetőség oly szokatlan, hogy az emberek nem tudnak vele hamarjában és könnyen — könnyen talán soha­sem is — megbarátkozni. Mióta az a kiválóan népszerű annexió megtörtént, azóta hiszen foly­ton látjuk a falra festett ördögöt, De mint a gyerek, ha képben látja a kilógó nyelvű fekete bácsit, végre is megszokja és ijedség helyett mulat rajta, úgy szerte az egész hazában min­denki csak mosolygott azon, mikor a háború ördöge érdekes mozi gyanánt megjelent szeme előtt. De most, hogy elevenen kezd közeledni, villogó tüzes szeme ránk mered, mérges lehel­lete arcunkba csap, most kezdjük némileg komolyan venni az esetet, bár még ma se taitjuk egyébnek az egész ördögi komédiát — élethű színpadi rekvizitumnál. Majd talán ha tényleg dörögnek már az ágyú meiinykövei, ha patakokban ömlik a magyar vér, ha kigyul­lad a balkán tűzfészek s ha a galíciai, vagy az orosz-lengyelországi erődök körül portarturi tragédiák fognak borzalmas nagyszerűségben lejátszódni, akkor fogjuk csakugyan elhinni, hogy lesz, mert van már háborúnk. De hogy mért van, azt akkor ép oly kevéssé fogja sej­teni a beavatatlan tömeg — s ezúttal ez a j tömeg két állam egész lakossága — mint amennyire ma értetlen butaságban áll az egész eset előtt. S csak erősödni fog a megyőződés, hogy úgy van ma is, mint volt régen, mint volt ezer év előtt, alkotmány, népkormányzás mind csak forma és frázis, országok, államok csak báb és játékszer hatalmas és szívtelen nagy játékosok kezében. Az ifjúság erkölcse. Tanüggyel foglal­kozó emberek már régebben tudtak arról a ne­mes intenciójú miniszteri rendeletről, mely áz ifjúság erkölcsi nevelése érdekében adatott ki s mely a napokban került a nyilvánosság elé. Lényege e rendeletnek az, hogy a tanárnak nemcsak tanítania, de nevelni is kell és pedig nemcsak az iskolában, de az iskolán kívül is. Állandó ellenőrzés alatt kell tartani tehát a ta­nulók szállásait, otthoni életmódját és ki kell terjesztenie figyelmét a kétes hírű mulató he­lyekre is. Vidéken tudvalevőleg ez már eddig is számos helyen megtörtént és mutatkozott üdvös sikere. Sokkal nehezebb lesz az ilyen ellenőrzés-a fővárosban, bár ha a rendőrség ré­széről kellő támogatásban részesül a tanügyi vezetőség, kivihetetlennek ott sem lesz mond­ható. Az igazság meggyőző erejével hat mindaz, mit a rendelet a pornografikus métely terjedé­séről elmond. Csakhogy e métely elleni véde­kezésben túlbecsüli ám a tanárság hatalmát. A tanár ellenőrizheti, hogy pornografikus képek vagy iratok az. iskola íaíai közé, bői bizonyos fokig azt is, hogy a tanulók lakására ne jussa­nak, de ha arra vállalkoznék, hogy e szenny­iratok egyáltalán ne jussanak az ifjúság kezébe, akkor egy személyben kellene lenni kereskedő­nek, aki ilyennel nem üzérkedik, vasútnak, mely nem ilyennel segítné elő elűzni az utazás unal­mát és ügyésznek, amely rendszerré tenné azt az eljárást, amit egy pornografikus iróval szem­ben kivételképen, ötletszerűen alkalmazott. Amig a mételynek szabad a piaca, addig tehetetlen vele a legjobb szándékú igyekezet is. A rende­let kiegészítésekép a kultuszminiszternek nem­csak a belügyi, de igazságügyi és kereskedelmi miniszterekkel is értekeznie kell, mert csak ezek közreműködése teheti igazán áldásos eredmé­nyűvé az ifjúság erkölcse érdekében kiadott rendeletet. A magyarországi munkások rokkant­és nyugdíjegylete, A nehéz megélhetési viszonyok, amelyek úgyszólván lehetetlenné teszik azt, hogy a ma­gánvagyonnal nem rendelkezők magukról öreg­ségük idejére saját erejükből gondoskodjanak, a tq^sadalom egyes osztályait reá kényszerítették arra, hogy tagjaikról intézményesen gondoskod­janak arra az időre, amikor testi fogyatkozáso­vagy elöregedés miatt kénytelenek letenni kek zükből a kenyérkereső szerszámot. A katonatiszteknek, tanároknak, tanítók­nak, lelkészeknek, állami hivatalnokoknak stb. mindnek vannak testületi nyugdíjintézeteik, egyedül a munkások azok, akikről öreg nap­jaikra nem gondoskodott senki sem, — igaz, hogy maguk sem. Egyedül ő reájuk várakozik öreg napjaikra a kétségbeejtő nyomor, a nél­külözés, vagy pedig a keserű kegyelemkenyér. Pedig hát egy életen át végzett nehéz, testet­lelket ölő munka után ők is ép úgy reá szol­gaitaK a nyugalom csendes, anyagi gondoktól ment éveire, mint akiket élethivatásuk a szel­lemi pályákra vezérelt. Igaz ugyan, hogy az államnak volna egyik elsőrangú kötelessége, hogy a betegsegélyző- és balesetbiztosító pénztárak kiegészitéseképen lör­vényhozásilag léptesse mielőbb életbe a munkás rokkantbiztositást, mint ahogy már a kezde­ményző lépéseket Angolország megtette, de ha mi erre az állami biztosításra még jó ideig nem számíthatunk, addig is a munkásságnak magá­nak kell gondoskodnia magáról a saját és hozzá­tartozói érdekében. Itt is áll az az örökké igaz A „PAPAI HÍRLAP" TARCAJA. Őszi rózsák. Csak egy dologra lehetünk büszkék, ha érezzük, hogy büszkék lehetnénk, de nem leszünk. * Van úgy, hogy sok ember közölt egyedül, elha­gyatva érezzük magunkat; és van úgy, hogy magányunk­ban nem érezzük az egyedüllétet. * Micsoda külömbség az, mikor valaki azért fek­szik le este, hogy másnap pihenten és ujult erővel keljen fel — és mikor valaki azért kel föl reggel, hogy este ismét lefeküdjék. V * A jó Isten nagyon megbüntette az embereket a babiloni torony építésénél, mert most is érezzük őseink nvelv-megzavarodását. Hisz hány család van, hol nem értik meg egymást a családtag ok, pedig mindnyájuknak egy a céljuk: a kölcsönös szeretet és boldogítás fel­építése. — Vagy ez is babiloni torony ? Az ostoba sokszor a legokosabban rendezi be életét. Mindnyájan álmadozók vagyunk, mikor kilépünk az életbe; egyszer azonban fel kell ébrednünk ! — De hogy ezen rázkódást minden nagyobb lelkizavar nélkül tudjuk kiheverni, az csak attól függ: hogy kik — hogyan — és. miért — ébredtek fel. ' Mindenkire lehet hatni, csak ki kell választani a megfelelő pillanatot és hangulatot. * Vannak olyan érzelmek, melyeket beszélve hall­gatunk el és vannak olyanok, melyeket hallgatva beszé­lünk el. * Mennyi könny hull a szemekből és mennyi ke­serű sóhaj száll a szivekből egy színpadi dráma látá­sánál — és az élet tragédiái mellett hányan mennek el csak úgy hidegen, vállvonva. « Némely embernek csak az a sorsa az életben, mint a házépítésnél a kőmivesek malter-simitójának. Vele simítják el az élet durvaságának göröngyeit s ha a béke épülete készen van, — sutba kerül. Mikor már semmit sem várunk az élettől és el­vesztettünk mindent mi saját Énünk boldogsága volt: akkor tudjuk csak meg igazán, mennyi okunk van az aggodalomra szeretteink jó létéért és nyugalmáért. Aspirin. A Föld életjelenségei. Irta: Fejes Zsigmond. Ha csendes, néma éjjelen, mikor minden nyugszik, minden élő pihen ; amikor talán még a szellő sem susog, mintha a nagy, nehéz sötét­ség még a természet folyton működő erőit is álomba ringatta volna ; mikor e nagy nyugalom közepette egyszerre csak titkos hangok zajajön a Föld mélyéből, reszketni kezd a föld s pár pillanat múlva, mint tomboló orkán dübörgő zúgása, szólal meg a mélység; a föld megráz­kódik ; rettenetes erők szörnyű hatalmának nem áll ellen semmi; porba omlik minden, mit ember alkotott ! Hova meneküljön a megrémült ember? Hol talál oltalmat, ha az állandóság, biztosság jelképe, a föld is megindul ? E szörnyű rém előtt Legszolidabb cég-! Remek szabású férfi-ruhákat tényleg- csak "1H Vágó Dezső első pápai férfi-divattermében lehet Kapni jutányos aron. = Pápa, Főtér 19. szám. — Telefon 18. szám.

Next

/
Oldalképek
Tartalom