Pápai Hírlap – VI. évfolyam – 1909.

1909-12-25 / 52. szám

A hatalmon lévő a még magasabb állásúak kegyét lesi és ha máskép nem, hát törvénytiprással tesz nekik, nem olcsó bérért ugyan, rabszolgamunkálatot, amely miatt egy sértett ország népe jajdul föl. És nagykarácsonynapján ö is elmegyen az Űr házába imádni Istenét. De nem szivböl teszi, hanem azért, mert az most a nagyok között divat. Divat és emberszeretet! Oly messze áll e két fogalom erkölcsi jelentősége egymástól és mégis humanisztikus tetteink legnagyobb részének indítója a divat. Divatból foglalkozunk a szegényügygyel s azért is oly szánandó az az egész vonalon. Divatból, nehogy a müveit világ előtt szégyenleni kelljen magunkat, törődünk a szellemi szegénységünk megszüntetésével, a népoktatással, és innen eredhet, hogy még Pápa város közvetlen közelében is horribilis számra emelkedik föl a mindenfajta iskolázástól elzárt tanulók létszáma. Hát az ország határainak vidékein és a nagy magyar Alföld egyes síkjain mily mostoha szeretet melengetheti árván maradt népoktatásügyünket! A szegény- és népügy siralmas állapotánál még vigasztalanabb képet nyújt társadalmunk. Itt minden felfordulni kész. Legkivált a felekezeti béke hagyta el köztünk való otthonát sokára. Addig hajkurázták, addig hessegették egyesek a vallásosság nevében ezt az áldást hozó galambotj míg végre elszállt. És most Isten nevében és Isten nevével hányják tovább az üszköt a magyar társadalom és a haza végromlására. S vájjon az, aki tevékeny részt vesz e végzetes munkában, ülheti-e igaz szívvel a karácsony szent ünnepét, a napot, amelyen az emberszeretet törvénye először jelent meg dicsőséges glóriával az emberiség kulturtörténelmében ? S vájjon szabad-e, a lelkiismerettel megfér-e, hogy ajkunkon Krisztus tanításaival lábbal tapossuk a messiási elveket, amelyekben élünk, mozgunk és vagyunk? A nagy karácsony fényességének el kell mielébb űznie a farizeusi korszak álnok homályosságát. Az igazi emberszeretetnek le kell győznie minél előbb a vallásosság álorcája alá rejtőzött embertelen szándékokat. Ez a mi erős hitünk és szilárd reménységünk. S e hit és e remény boldogító tudatában, mint védő ostromfedél alatt hozzuk hódoló áldozatunkat a nagy nap ünneplő oltárára, amelyen az igaz emberszeretet emléke ragyog. Győri Gyula. A r. t. városok sérelme. A városok által sürgetett két millió koronának szétosztása végre megtörtént, megkapta minden város a maga jutalékát, így megkaptak mi is, a hozzá csatolt törvényjavaslat és rendelet kapcsán. Amily üdvös intézkedés foglaltatik a tisztviselőkre nézve benne, hogy első sorban ezek fizetésének kiegészítésére fordítandó a kiutalt segély, ép oly sértő és megbélyegző a r. tanácsú városokra megállapított II. táblázat. A rendezett tanácsú városok két teljes osztállyal vannak lejebb sorozva, mint a törvényhatóságu vXrosok. Hol van itt az igazság ? De ne keressünk igazságot, mert azt a központ részéről, mely távol él a r. t. és törvényhatóságu városoktól, meg nem találhatjuk. Annyit azonban elvárhattunk volna, amidőn a kvalifikációt megállapítja, hogy egyforma minősítést megkövetelő állásokban lévő egyének fizetése közé válaszfalat nem emel, mert ezt minősíteni nem lehet. A törvényhatóságu város tisztviselőit VI—XI. o.,ar. t. városok tisztviselőit VIII—XI. osztályba sorozza. Úgy a törvényh., mint a r. t. városok legmagasabb osztályaiban a jogvégzettséget, állam- vagy jogtudományi tudorságot, vagy ügyvédi vizsgát irja elő. Tudjuk azt, hogy a r. t. városokban is a megélhetés ép oly drága, mint a törvényhatóságu városokban, sőt néhol drágább, azt is tudjuk, hogy a r. t. város magasabb állásban lévő tisztviselőnek ép oly társadalmi helyzetük van, mint a törvényh. városoknál, tudjuk végül azt is, hogy ugyanazon funkciókat teljesítik egy város életében, mint a törvényhatóságu tisztviselők, s mégis ezek ismerete mellett a r. t. város polgármesterének 3600 K, a főjegyzőnek, tanácsosoknak 2600, segédhivatalnokoknak 1400 K kezdöfizetést állapít meg, a törvényhatóságu városoknál oedig ugyanezen fokon 6400, 4800, ill. 3600 és 2000 K a kezdöfizetés. A r. tanácsú városoknak ily értelmű megkülönböztetése a törvényhatóságu városoktól a, kormány részéről dehonesztáló, különösen akkor amikor nem épít hidat, melyen át az arra hiva^ tottakat be lehessen vezetni a magasabb fizetési osztályokba. A rend. tan. városok polgármesterei szövetségének azonnal sikra kell szállani ezen megkülönböztetés eltörlésére, ha csak homlokukra süttetni nem akarják azt a bélyeget, hogy náluknál kiválóbb egyéneknek tekintessenek azok a törvényh. tisztviselők, akikre egy város szellemi és anyagi vezetésének terhei nem hárulnak. A kormány, amidőn direktívát ád a képviselőtestületeknek a fizetésrendezésre, a tisztviselőket a kétségbeesésbe kergette, mert megfosztotta még attól a reménytől is, hogy a képviselőtestületek jobb belátásra jutva, tán tisztességes megélhetéshez fogják juttatni solcat sanyargatott, de jobb sorsra érdemes tisztviselőiket. Ha meggondoljuk, hogy mindenütt mily ellenszenvet kelt a fizetésemelésre való törekvés, alig van remény arra, hogy a képviselőtestületek a kormány szükkeblüségét szanálják. Már pedig családos embernek állásához mérten anyagi gondoktól menten a kormány által direktívául megállapított fizetésükből megélni nem lehet. Úgy látszik a miniszteri szobában, ahol ezt a nagyfokú sérelmet a r. tanácsú városokon elkövették, nincsenek tisztában a munkakörökkel s azok súlyával. Mert ha tudnák azt, hogy egy város vezetése mily energiát követel, akkor a fizetési fokozatokat emberségesebben állapították volna meg, nevezetesen ki kellett volna mondani ha már minden áron különbséget akartak tenni törvényh. és rend. tanácsú város között, hogy a r. t. vái^>5 polgármes'erének legmagasabb fizetése a V$*ik fizetési osztály III. fokozatánál több nem lehet s ehhez kellett volna viszonyítani mindazoknak a tisztviselőknek fizetését, kik a városok szellemi és anyagi vezetésében a polgármesterekkel osztályosak. De a mily lealázó az egyforma állást betöltő s egyforma képesítésű tisztviselőkre a fizetési osztályoknak ily módon megállapítása, ép oly jogtalan is, mert több helyütt ennél méltányosabban is rendezték a tisztviselők fizetését, ez esetben nevezettek a reájuk megállapított fizetési táblázati, osztályába sorozandók s többlet illetményeik személyi pótlékként jár részükre. Tekintettel azonban arra, hogy csak a fizetés után állapíttatik meg a nyugdíj, ezen személyi pótlékra eső nyugdíjtól el fognak esni, tehát a belügyi kormány szerzett jogaikban is megsérti a tisztviselőket. A r. t. városok polgármesterei szövetségének nyomban meg kell tenni a legerélyesebb lépéseket a belügyminiszter úr rendeletének megváltoztatására, még mielőtt a képviselő ttm elviharzott időből egy szomorú képet, egy bánatos emléket Erőt ragad rajtam a bánat. Lelki szemeimmel látok a szülői házban, melyben most te élsz, ziháló mellel, beesett szemekkel és arccal pihenni egy őszülő aggastyánt. A mi édes apánkat. Mi, testvérek, némán álljuk körül a haldokid ágyát, nehogy zavarjuk boldogító, csendes kimúlásában. Édes anyánk ott üldögél az asztal előtt, ráborulva, arcát aszott tenyerébe rejtve, zokog. De ki írhatná le ezt a szomorú estét ? Érezni kell ezt, nem kifecsegni, hogy profán fül meg ne hallja, vigyorgó szem meg ne lássa. Kiosi gyermek voltam még akkor. Az élet keserves küzdelmeit hirből sem ismertem, csak akkor hallottam róla, ha jó édes apánk panaszkodott. — Fiaim, mire ti nagyok lesztek : vagy jobb világ lesz, vagy elpusztul a szegény ember a föld színéről. Igy nem marad, nem maradhat, ahogy most van, mert most gyalázatosan áll ! Ezeket mondta, emlékszem rá, és én esak ennyit tudtam az életről. Én gondnélküli, bohó gyermek, pajzán kedvteléssel tördeltem a reményt, nem értettem apánk szavait. De azt el tudtam gondolni, ha magamra maradok árván, mindenkitől elhagyatva ; ha ilyen korán meg kell ismernem az élet keserves küz delmeit, s ha már tizedik esztendős koromban válla^mra veszem a megélhetésért való küzdelem nehéz gondjait; ha a széltől is óvó szülői kéz alól más keze lába alá kerülök és a sors irgalmatlan keze letép a szülői kebelről — oh akkor nagyon göröngyös út vezet a jövőbe . . . Jóslatom bevált. Azóta multak az évek egymísután. Egyik szomorúbb emléket hagyott hátra a számomra, mint a másik. Én elszakadtam az édes otthontól, ti otthon maradtatok özvegy édes anyáuknál. Ti mindig otthon éltek, én a távolban. Csak évenként mehetek haza egy-két napra, de karácsonykor soíia. Nem is vágyódom. Bánatos emléket idegenben is találok, miért újítsam fel otthon a régit, a szomorút? Most is itt vagyok, távolban, idegenben. Pajtásam vigan szólnak hozzám, nem veszik észre, hogy valami pántja lelkemet. Mi gondjuk is volni én rám? Ők boldogok, jó vacsora volt ma és ez boldoggá tette őket. Egyik haza készül, indulófélben van, másik látogatót vár, a harmadik levelet ir, fütyöl, dalol, s így vidám kedvük van. Csak én nem készülök haza, hozzátok, én nem várok látogatást, csak én nem vagyok vidám s csak én nem örülök semminek. Isten tudja mitől, elborul a lelkem, elrejtőzöm csendes magányomba ós olvasgatom azt a levelet, amit ma kaptam egy Öreg asszonytól, a kinek vállait hatvan év terhe nyomja, s akit mi édes anyáuknak nevezünk. Azt irja : öreg vagyok, fiam, édes gyermekem, nem lehetnek messzi a végnapjaim. Gyere haza, áldjon meg a jó Isten. Szeretnélek még egyszer látni, mielőtt itthagylak benneteket. Szegény édes anyánk ! Eszembe jutnak óhajai, miket imába foglalt, kérte a jó Istent, hogy csak addig tartsa meg erőben, egészségben, míg belőlem ember válik. Mert engemet féltett nagyon. Talán érezte, hogy kiválasztottja vagyok a sorsnak, szükségem van az anyai gondviselésre. Talán tudta, hogy szabadságra vágyó szilaj természetem összetöri lelkemet az élet utjain i lő előtt. Talán biztos volt abban, hogyha egyszer kienged védő szárnyai alól, soha többé nem ölelhet szerető keblére. De azért hiába vigyázott reám. Elragadott az ár, CSERBAK GUSZTÁV mű-ruliafestő, vegyi ruhatisztító, fehérnemüek és függönyök gőzmosó-intézete Pápán, Fő-utca, Kis Tivadar úr könyvkereskedése mellett. Elfogadok uri és női ruhákat rnűfestésre minta után is, bármilyen színben.