Pápai Hírlap – VI. évfolyam – 1909.
1909-11-13 / 46. szám
PÁPAI HÍRLAP MEGJELENIK MINDEN SZOMBATON. Szerkesztőséé:: Jókai Mór utca 60. szám. Előfizetési árak: Egész évre 12, félévre 6, negyedévre 3 K. Egyes szám ára 24 fillér. Laptulajdonos és felelős szerkesztő: DR- KŐRÖS ENDRE. Kiadóhivatal: Petöfi-utca 13. szám, főiskolai nyomda. Hirdetések felvétetnek a kiadóhivatalban és Kis Tivadar, Kohn Mór fiai, Wajdits Károly urak üzletében is. SZEMLE. Gyulai. Ha rám biznák az epitáfiumát, azt irnám a gránitlapra, mit sirja fölé helyeznek : „Rendületlenül". Ezt irnám reája. Nem abban a vonatkozásban, hogy annak, ki e hatalmas szót először kimondta, ő emelt a Gizella-téri márvány-sokadalomnál maradandóbb emléket életrajza megírásával, hanem azért, mert ez a szó kevés magyarunk életében valósult meg oly tökéletesen, mint éppen az övében. Rendületlen küzdelem elvekért és igazságokért, nem olyanokért, amelyek mától holnapig élnek, hanem amelyek az emberi szellem örök fejlődésének útjait megszabják, rendületlen munka a magyar irodalomnak európaivá tételéért, harc a bálványok ellen, miket a tömeg istenít, szenvedve kitartás bukott nagyságok mellett, kiket a mób megtapos, rendületlen bátorság mindenkor mindenekben, ez volt ő, Gyulai, a kis ember, a kemény harcos, a bibliai Dávid ! Hogy mi volt még ezen kivül, azt csak azok tudnák megmondani, akik Gyulait, az embert is ismerték. És ilyenek is vannak százan meg ezren. Egy emberöltő tanári generációja tőle tanult magyar literatúrát és ennek a sok száz és ezer tanítványnak Gyulai jóakaró barátja, valódi atyja volt. Egy volt ő a kritikában, egy volt ő a jóságban is: rendületlen. Plakát-harc. Az emberek megállnak az utcasarkokon lepedő nagyságú zöld- és rózsaszínű plakátok előtt, összecsapják a kezüket és szörnyüködnek. Szörnyüködnek olyan vehemens módon, mintha akár tartalmában, akár kifejezéseiben valami olyas került volna szemük elé, aminek még soha hirét se hallották. Mintha sejtelmük se volna, hogy hasonló ormótlan ízléstelenséget, mint a zöld, nem egyszer elkövetett az az egyik párt, hasonló szemenszedett hazugságot, mint a piros, a legtágabb lelkiismerettel üzletszerüleg gyárt az a másik párt, amelyek most plakát-harcba kezdtek s álmélkodnak, mintha soha nem hallották, tapasztalták volna, hogy heti- és napilapjaiban, sőt akárhányszor hatósági segédkezéssel gyűléseiben százszorta erősebb izgatást visz végbe egyik is, másik is annál, mint az, amely most az utcasarki botránkozóknak szemük elé került. Azoknak, akik beletartoznak a szociálista-, illetve keresztény szociálista táborba, azoknak ez a szellemi táplálék olyan, mint más embernek a reggeli kávéja, el se tudnának lenni nélküle, pedig az unalomig megszokhatták. Okos, gondolkozó embernek, aki nem járja a szélsőségek útjait, meg nem kell felvilágosító kommentár, hogy értékére leszállítsa a plakátok tartalmát. Hiveket ugyan nem szerez magának ilyen plakátokkal egyik tábor sem, aki hive, azt már a plakát nélkül is azzá tette a Népszava vagy az Alkotmány, Bokányi Dezső vagy Szalánczi Andor. A bámulatos egyedül csak az, hogy mégis annyian vannak emberek, akik nem győznek szörnyűködni azokon a plakátokon. Ime, meg van oldva a csoda, hogy lehet évek hosszú során át nyitott szemmel aludva járni át a világot. Városunk extenzív fejlődése. Ha visszapillantunk 10—15 évre, azt látjuk, hogy városunkban abban az időben a már meglévő utcákon kivül új utca nem keletkezett, ha történt építkezés, ezek keretében épült 1—1 ház. Amint azonban Pápa városában a dohánygyár és szövőgyár felépült s megkezdte működését, nyomban észlelhető volt a bevándorlás, ami maga után vonta az építkezéseket, de maga után vonta ezt a vasút fejlesztése is. Ezek hatása alatt keletkezett az Erzsébet-város s terjeszkedik majd a Puchinger-nialomig a felsövárosban; az Alsó-városban hasonlóképpen több új utcára akadunk, melyek mind azt mutatják, hogy a város eddigi keretei szűkek lettek s nem voltak képesek befogadni a beözönlő lakosságot. Hogy a város extenzív fejlődik, annak okát abban lelem, hogy a város régi utcáiban a háztulajdonosok nem gondoskodtak a lakások szaporításáról modern építkezés utján, hanem hagyták a régi egészségtelen állapotban, de azért szintén megkívánták a nagy lakbéreket. Látva a munkáselem, hogy drága pénzért megfelelő lakáshoz nem jut, maga szánta rá magát az építkezésre. Ennek tulajdonítható, hogy rövid 10 év alatt több mint 300 ház épült a város periferiáin. Hogy a házépítők a város külterületeire vetették szemüket, annak két oka van, először az, hogy a belterületen a telkek olyan drágák, hogy annak árán majdnem fel lehet építeni a külső részeken a házat, a másik oka pedig az, hogy a város belső területe annyira beépült, hogy levegőhöz, világossághoz, fényhez alig lehet jutni. Már pedig egészséges lakás a fenti feltételek nélkül el sem képzelhető. Amidőn tehát a város periferiáin a lakóházak sorozatát egészségi szempontból üdvözölhetjük, nem hagyhatjuk szó nélkül azt, hogy az építészeti és szépészeti bizottA „PAPAI HÍRLAP" TARCÁJA, Séta. Csendesen hinti halk színét a völgybe A nyájas, hűvös őszi délután. Az árnyék már a mély utat befödte, Napfényes még a hegytető csupán. A selymes, üde réten átsietve, — Hol a vadménta lila fürtje nyit, Bejárjilk majd, amig leszáll az estve, Az erdő régi, kedves utait. Ó kedves erdőm! Ó hát újra látom Sötét bükkfáit, zsongó hársait, Hány fényes, forró nyári délutánon Fölém hajolt az ismerős csalit, A vadszeder meg az iszalag-inda Felém bólongott, ismert mindenik, S a mohos törzs alól reám kacsinta Okos szemével a kis fürge gyik. Köszöntött hangos, ujjongó madárdal, — Minden rigónak füttyös kedve lett. Üdén, az erdők édes illatával A nyári szellő hozzám repkedett. Megtelt az erdő napsugáros kedvvel, Zizzent a fű, bókolt a vadvirág, Es a nyomomban, frissen mint a reggel Egy rózsás tündér járt; az ifjúság. S r most itt vagyok az erdőszélben újra, Es elnémulva nézek szerteszét! A zöld erdőre, vadvirágos útra Reá tevé az ősz nedves kezét. Madár nem füttyent, a nyár messze szállván, Elmentek mind a vig rigók vele. A lomb megbarnult az iszalag ágán, Hullong a hársak sápadt levele. Hajlós füzére ott a vadszedernek, De rajt' piros a hervatag levél, Lankadt virágok nedvesen remegnek, S lassan suhogva kél az őszi szél. A fák, az őszi szélnek sóhajára Csendben, komolyan meg meghajlanak, A kora este nesztelen homálya Lebeg a néma, sárga fák alatt. Szalay Frimna. Banális eset. Irta: Zöldi Márton. Ez az ócska kopott tragédia, mely mindig új marad. Csak az okozati különbségben mutatkozik némi érdekesség. Akik itt szerepelnek, azok ép oly közönségesek, mint maga a történet s mégis van egy hajszál, mely elválasztja, melyben a történet eltér a mindennapitól ... Én legalább úgy érzem . . . Linné Júlia volt a varróleány neve. Szépeégét főleg fiatalsága, finom, szinte márványsimaságu arobore emelte értékké. Arra az értékre gondolok, melyet a gazdag urak sohasem sajnálnak magukhoz váltani. Ez történt Linné Júliával is, ki úri házakhoz járt varrni s akinek ügyességéről nagyon elismerően nyilatkoztak a gazdag úrinők. Juha kétségtelenül talentum volt a maga szakmájában. Nemosak biözokat, szoknyákat, de kényes természetű kosztümöket is rá lehetett bizni. A vidékről került Budapestre s itt pikkauf kezdte. Egészen egyedül állt, rokon, ösmerős, barát nélkül. Szeretője sem volt mindaddig, I.eg S ZQiidabb cég; Kémek szabású férő-ruhákat tényleg- csak Vágó Dezső első pápai férfi-divattermében lehet kapni jutányos áron. == Pápa, Főtér 19. sz. Teiefon 18. sz.
