Pápai Hírlap – VI. évfolyam – 1909.

1909-01-30 / 5. szám

w sem büntetett meg és ezen kijelentést a Pápai Hirlap is közre adta. Ezzel az állításával szem­ben az igazság az, hogy Szokoly a Kiitéren levő Hoffmann-féle ház tulajdonosát már a közgyűlés előtt megbüntette 5 koronára azért, mert a ház­tetőt náddal javíttatni merte; ezt a hivatalos iratokból tudtuk meg a közgyűlés után. Kacs­mareknét is beidézte a Jókai utcából ugyancsak háztető csináltatás miatt. De mindezt a közgyűlé­sen letagadják, így akarjákaz érdeklődő közön­«éget félrevezetni, nem elég, hogy a külváros lakosságát indokolatlanul kényszerhelyzet elé állították, helyesebben mondva üldözőbe vették, hogy vagyonától a közegészségügy leple és ürügye alatt megfosszák, hanem még a közgyűlé­sen is letagadják, amit tettek." Bár részünkről az itt előadottakban sem tudjuk valami nagyszabású rendszeres üldözés nyomait felfedezni, mindazáltal nem hallgathatjuk el, hogy a most közöltek ellenlétben látszanak állani a közgyűlésen elhangzott állításokkal s azért érdeklődéssel várjuk az illetékes hatóság nyilatkozatát. EGYESÜLETI ELET. = A Jókai kör múlt heti háziestélye alkalmából szűknek bizonyult a kör helyisége annak a nagy közönségnek befogadására, mely jött, hogy a változatosan összeállított műsort élvezvén, az ajkaiak felsegítéséhez pár fillérrel hozzájárulhasson. A mű^or első száma gyanánt színes, szép élőképek vonultak fel a közönség előtt. Az ötletesen összeállított reklámképek, melyek közül az Iluska krémet Koritschoner Ilike, a Margit-krémet Haupt Irénke, a Szabad­ság-krémet Karlovitz lluska és Véssey Piroska, a Sirolint Karlovitz Béla és Horváth RózBika, a Gondűző likőrt Neuhauser E., a Törley Talizmánt Geiger Edit alakították, igen tetszettek és méltán. Egyik kedvesebb, szebb volt, mint a másik. Bájos volt különösen, hogy az élőképtársaság apró tagjai milyen áhítatos komolysággal töltötték be tisz­tüket. Persze minden egyes képet frenetikusán megtapsoltak és a függönynek űjra és újra félre kellett húzódnia, hogy a közönség mégegyszer gyönyörködhessék benne. Most zeneszám követ­kezett : Deli Margit zongora és Gaál Ferenc hegedű-együttese. Deli Margit művészies zongora­játékában már egy izben volt alkalma közönsé­günknek gyönyörködni. Az ekkor elért sikert csak fokozta ez este főkép technikájának fölényes biztosságával. Gaál Ferencben is tanult ós tehet­séges hegedüst ismert meg a közönség, mely produkciójukat melegen megtapsolta. Losonczi Jenő felolvasásában egyikét nyújtotta azoknak a liceumi előadásoknak, melyek értékét ismeret­terjesztő hatásukon kivül a stilus könnyedsége, a tárgy érdeket keltő feldolgozása adja meg. Ezúttal a grafikáról értekezett, előbb a sokszoro­sítás különböző fajairól, a fa- és rézmetszet és kőrajzról, majd magáról a rajz művészetéről. Sok olyan dolgot mondott el, amit a közönség nem igen ismer s elmondta úgy, hogy félig a belletrisztika határán mozogván, mindenki teljes figyelemmel és nagy élvezettel hallgatta. A sike­rült szép felolvasás után, melyet jövő tárcánk­ban közlünk, a szerzőnek zajos tetszésnyilvání­tásokban volt része. Resch Margit cimbalom­játékával tudása és technikája állandó fejlődésé­ről győzött meg bennünket. Népdalai hangulatot teremtettek, mely ismételést követő tapsokban jutott kifejezésre. A ráadások szintén nagyon tetszettek. Tompa „Három a daru t t-ját még alig hallottuk jobban szavalva, mint ezen este Ruzsás Lajostól. Átértette és kifejezően színező előadási módjával éreztetni is tudta a költemény csillogó humorát. A közönség kitűnően mulatott a szava­laton s melegen megtapsolta. Az estélyt Robitsek Endre énekszáma zárta be. Az estély jövödelme : Belépti dijakból 86*50 K, felülfízetésekből .* Sült Józsefné 5 K, Jákói Gézáné 4-50 K, Matus György, Németh István 2—2 K, Kovács Kálmánné 1-50 K, Piatsek Gyuláné, Puska Józsefné, Véssey Józsefné 50—50 Jfill., N. N. 30 fill; adományokból : Ihász Lajosné 10 K, Nagy Gabriella 5 K, összesen ÍJ8-30 K. = A Leányegyesület folyó hó 24-iki €8télyét a könyörület nemes, magasztos céljának biztosítására, az ajkai katasztrófa által sújtottak felsegítésére rendezte. Díszes közönség gyűlt egybe, hogy lelki szórakozást keresve és találva, egyúttal a jótékonyság szent művéhez is hozzá­járuljon. A műsor első pontja gyanánt Kohn Olga szavalta el Ada Negri: „Tűz a bányában" című nagyszabású köt Rf^ Antal fordí­tásában. A szomorúd aktu^*' 8 ver e minden szépségét érvényre juvSL^ a x szavaló kiválóan szép, drámai erejű előa*s/ja.. Most Pfeijfer Laura ült a zongorához és szokott művészetével játszott el egy gyönyörű Mendelssohn-darabot. — Ez­után Hidegh János, a műkedvelők pódiumának immár népszerű alakja szórakoztatta a közön­séget Gárdonyi : „Házassági ajánlat" oímű mo­nológjának pompás, életteljes bemutatásával. — A felolvasást Kemény Béla látta el, szellemdús és ötletes szójátékokkal tarkított előadást tartván „Az Úristennek az ő nagy állatkertjéről". Schle­singer Soma szerzett most nagy élvezetet zene­értőknek és dilettánsoknak egyaránt, egy muszka szerenád hegedűn való eljátszásával és azokkal a remek magyar nótákkal, melyeket a sűrű tap­sok felhangzása nyomán ráadásul adott elő ér­zéssel, lelkesen. Játékához Resch Margit szolgál­tatott ügyes cimbalomkíséretet. Az estély befe­jező száma dr. Kóródi Simonné sikeres monologi­zálása volt, mellyel dilettánsokat felülmúló biz­tonsággal és routiunal kacagtatta meg hálás közönségét, mely úgy őt, mint az est egyéb szereplőit is a tetszés eklatáns jeleivel jutal­mazta. A jól sikerült estély jövedelmét, 100 K-t, elküldték az ajkai bányaszerencsétlenség káro­sultjainak. = A kath. kör 1909 január hó 31 én a bencés gimnázium tornatermében jótékonycélu hangversenyt rendez, melynek tiszta jövedelmét az ajkai bányaszerencsétlenség következtében segélyre szorultak javára fordítja. Műsor : l. a) Farkas Ödön : Részlet a Tetemrehívás cimü operából. A tárogató szólót Balogh Dezaő III. éves tanítójelölt játsza. b) Delibes : Mazurka a Koppelia balietből. Előadja az áll. tanítóképző zenekara, Gyémánt Miklós zenetanár vezetése mellett. 2. Liszt: XII. rapszódia, Zongorán elő­adja Kis József. 3. Erdélyi Zoltán : A tanács. (Monológ.) Előadj a Neuhauser Erzsi. 4 Felolvasás zongorakísérettel. Tartja Szentgyörgyi Sándor. 5. Molnár Szentgyörgyi : Fehér galamb vagy .. . (A kath. kör dalárdája által gróf Esterházy Pálné­nak adott szerenád ) a) Szavaija Molnár Kálmán ; b) Énekli Fekete Magda, zongorán kiséri Szent­györgyi Sándor; c) Előadja a dalárda. Belépti dij: ülőhely 60 fillér, állóhely 30 fillér. Kezdete este 6 órakor. = A jótékony nőegylet vasárnap délután fél 4 órakor tartja évi rendes közgyűlését a városház tanácstermében. = A Wahrmann Mór egyesület f. hó 23-án tartotta évi rendes közgyűlését. Rapoch Vilmos elnök megnyitó beszédében a lefolyt óv eseményeit rajzolva kijelenti, hogy az egyesület feladatának magaslatán áll, amennyiben a tiszt­viselők és a választmány az egyesület érdekét szivükön viselik és minden tekintetben megfelel­nek magasztos hivatásuknak. Schor Ármin egye­sületi titkár évi jelentésében az egylet nyomasztó anyagi viszonyaira utalva, kéri az egyesület tag­jait, hogy egyenkint és együttesen törekedjenek, hogy az egyesület jövedelme gyarapíttassék. Az egyesület a lefolyt évben 1894 korona rendes bevétele mellett csak gyógyszerekre és pénzse­gélyezésekre 1771 koronát fordított, erejét tehát túlfeszítette, ami dicséretére válik ugyan, de óvatosságra int. A tisztújítás akkép ejtetett meg, hogy a volt tisztviselők és a választmányi tagok ujon megválasztottaknak nyilváníttattak. — A Leányegysület folyó hó 31-én, va­sárnap este 8 órakor estélyt rendez, a következő műsorral: 1. A gyermek. Irta Endródi Sándor, szavalja Goldstein Elza. 2. Kisértetek tánca. Saint-Sántől. Zongorán négykézre játszák Neu­hauser Erzsi és Gáty Lenke. 3. A nyoszolyó lány. Zöldi Mártontól. Előadja Bőhm Jozefa. 4. Felolvasás zenekisérettel. Tartja Szentgyörgyi Sándor. 5. Monológ. Előadja Ress Margit. 6. Magyar dalok. Énekli Fekete Magda, zongorán kiséri Trauner Margit. Nemtagoknak a belépő­díj 40 fillér. = Az izr. nőegylet holnap délután 3 óra kor tartja évi rendes közgyűlését az Otthon­kávéház kistermében. — Az izr. iparosok gyámolitó-egylete évi rendes közgyűlését folyó hó 31-én, vasárnap délután 4 órakor tartja az ipartestület tanács­termében. A közgyűlés főbb tárgyai: Elnöki megnyitó. A számvizsgáló-bizottság jelentése. Titkári jelentós. A tisztviselők megválasztása (2 alelnök, 2 kulcsár és 16 választmányi tag). Egy 4 tagból álló számvizsgáló bizottság meg­választása az 1909. évre. — A kereskedelmi ifjúsági önképzőkör f. évi január hó 24-én tartotta évi rendes köz­gyűlését Wittmann Ignác elnöklete alatt. Az elnök lendületes megnyitó beszéde után az 1909. évre a tisztikart következőkép választották meg: Elnök : Wittmann Ignáo, alelnök : Koréin Ernő, ügyvezető alelnök :Freund Pál, titkár: dr. Györké Sándor, jegyző : Szász Károly, pénztáros : Rot­hauser Jenő, ellenőrök : Franki Mór, Schlésinger Miksa, háznagyok : Brunner Jenő, Ferber Mór, Kálmán Sándor, könyvtárosok: Hermán Béla, Schönfeld Imre. A közgyűlés Wittmann Ignáo elnök indítványára egyhangúlag kimondta, hogy a segélyre szoruló kereskedelmi alkalmazottakat pénzbeli támogatásban részesíti. Freund Pál indítványára pedig elhatározták, hogy a kör kéthetenként műkedvelői előadást rendez saját könyvtára javára = A Perutzgyári önképzőkör január hó 31-én vasárnap d. u. ő órakor tartja előadó ülését a Jókai-kör helyiségében a következő mű­sorral : 1. Erdélyi magyar pásztorhangok. Ma­gyar ábránd Mihályi Ignáotól. Zongorán játsza Kiss Vilma. 2. Tatárjáras. Irta Vida József Sza­valja Németh János. 3. Az Öngyilkos. Monológ. Irta Gabányi Árpád. Előadja Tausz Rudolf. 4. Második asszony. Irta Győri Vilmos Szavalja Vasvári Lajosné. 5. A kelet-ázsiai világforgalom utvonalán cimü felolvasás az „Uráuia" magyar­tudományos egyesület kölcsönképeivel. Belépő­díj nemtagoknak 20 fill. Egyesületi tagok által bevezetett vendégeket szívesen látunk. HETI ÚJDONSÁGOK. — Tisztelgés a grófi párnál. Vasárnsp a déli órákban Esterházy Pál grófnál és nejénél mintegy harminc tagu küldöttség fog tisztelegni. Értesülésünk szerint megjelennek üdvözletük tolmácsolása végett az összes kegyurasági plébá­nosok, a ref., az ev., az izr. hitközségek, a kü­lönböző tanintézetek, a vöröskereszt-egyletjóté­kony nőegylet s még számos más testület és egyesület. — Képviselőnk Papán. Hoitsy Pál váro­sunk orsz. képviselője, múlt szombaton d. u. fél 6 órakor városunkba érkezett. Fogadtatására a pályaudvaron megjelentek a polgármester, a 48 as pártelnökség s az iparos bál rendező bizott­ságának vezető tagjai. Képviselőnk a Griffbe szállt, hol több látogatást fogadott. Estefelé fenn járt a Kaszinóban s este pedig részt vett az Iparos-bálon, hol a bálozó'í közé vegyülvén, majd egy órát töltött fesztelen beszélgetésben, később pedig a tiszteletére egybejött nagyszámú intelli­gencia körében az étteremben szórakozott. Más­nap délelőtt fél 11 órakor — kötelessége szólít­ván — a fővárosba visszautazott. — Főigazgatói látogatás, Várossy Tivadar győri tankerületi kir. főigazgató e héten f. hó 24—26 ig a bencés gimnáziumban, 26—28-ig pedig a ref. főgimnáziumban tartott hivatalos vizsgálatot; tapasztalatait mintkét intézet tanári karával a megtartott bizalmas értekezleten közölte. — Csenkey Géza nyugalomban. Csenkey Géza győri ítélőtáblai tanácselnök, a veszprémi királyi törvényszék volt nagyérdemű elnöke, nyugalomba vonult A király ez alkalomból a Lipót-rend lovagkeresztjét adományozta neki. — Iparos bál. A Griff nagyterme szom­baton este kedves mulatság zajától volt hangos. Az iparos-bál pár év óta előkelő helyet vivott ki magának a pápai báli krónikában. Története a magyar iparpártolás s a tulipán korába nyúlik vissza, de éppenséggel nem jutott a hamar elher­vadt tulipán sorsára. Im, az iparos-bál virít most is, oly teljes szépségben, mint először, mikor karton ruhácskában suhant be a Griff parkettjére. Nagyon sok szép asszony, sok bájos leány jött össze idén is az iparos bálra. A figyelmes, ügyes rendezőség gondoskodott róla, hogy kellemes szórakozásban ne legyen hiányuk. Á bál jóval 9 után vette kezdetét, akkor mikor Hoitsy Pál országgyűlési képviselőnk közrefogva Mészáros Károly polgármestertől és Hajnóczky Béla párt­elnöktől a terembe lépett. Ekkor megcsendült a muzsika, a párok felálltak s lassú magyarral kezdődött a tánc. Az első négyest 36 pár tán­colta, a másodikra tán még többen állottak fel. A mulatság pompás hangulatban a késő reggeli órákig tartott. A jelenvolt hölgyek névsorát itt közöljük: k.

Next

/
Oldalképek
Tartalom