Pápai Hírlap – VI. évfolyam – 1909.

1909-10-16 / 42. szám

PÁPAI MEGJELENIK MINDEN SZOMBATON. Szerkesztőséi?: Jókai Mór utca 60. szám. Előfizetési árak: Egész évre 12, félévre 6, negyedévre 3 K. Egyes szám ára 24 fillér. Laptulajdonos és felelős szerkesztő: L)*- KŐRÖS ENDRE. Kiadóhivatal: Petőfi-utca 13. szám, főiskolai nyomda. Hirdetések felvétetnek a kiadóhivatalban és Kis Tivadar, Kolm Mór fiai, Wajclits Károly urak üzletében is. SZE3ILE. Ferrer. Szociálista, avagy esetleg anarchista volt-e az a Ferrer, akinek vértanú-halála a román népek körében lázadó részvétet, fájdalmas izgalmat gerjeszt, nem tudom és nem is kutatom. Annyit tudok, hogy olyan népnek volt gyermeke, melynek elnyomatásánál csak nyomora nagyobb, melynek keblére lidércként nehezedik a középkori elmaradottság sötét rémalakja. Ha ilyen nép körében akad egy férfi, aki fel meri gyújtani a felvilágosodottság fáklyáját, aki milliós vagyonát nem élv-hajhászatra, bikaviadalok rendezésére, királyfogadó parádékra, hanem a nép nevelésére fordítja, s ha ezt a férfiút Torquemada-szerü bíróság megöli nem bűnéért — szelleméért, akkor csak azt csodálom, hogy messzebb tájakon, nem-rokon népfajok közt is mért nem mozdult meg a népek lelkiismerete, elégtételt követelvén az emberi haladás ellen elkövetett merényletért. Elevenebben, mint bárhol egyebütt, élni, működni, hatni kellene e lelkiismeretnek, méltóságos módon kifejezésre kellene jutni a résztvevő irtózatnak éppen nálunk, a mi országunkban, melynek csak két emberöltő előtt is annyi Ferrerje pusztult el a boszú, az önkény sortüzétől. Rákhel akkor nálunk zengte sziveket indító siralmát, má mértföldekre tőlünk ül mélységes gyászban, de fülünkbe cseng onnan is jóshangia, mit a zsarnokhoz intéz: „Akitől rettegsz, nem féli fegyverid Ő, az Ige, az Eszme!" Az uniformis átka. A szegény Schmidt Sándor hadnagyot, ki a székesfehérvári honvédlaktanyában egy gyalogsági Mannlicher-fegyverrel oltotta ki életét, az uniformis átka nyomta. Megindító sorsa azonos annak a sok-sok szegény fiúnak sorsával, akik katonáékhoz kerülve, utánozzák vagyonosabb társaikat és többet költnek nyomorúságos fizetésüknél. Mig amazoknál az anyagi romlást feltartóztatja a gazdag szülők támogatása, addig ezeknél adósság adósságra halmozódik, mígnem aztán egy jól irányzott golyó megmenti a fiatal, eladósodott katonát az anyagi zavaroktól, a hitelezők zaklatásaitól. Mert csak nagyon kevésnek van annyi lelki ereje, hogy megváljék a sokszor aiig elviselhető nyomort takaró cifra uniformistól és új életet kezdjen a tisztes polgári pályán, amelyen dolgozni kell, de keresni is lehet és fényesen költekezni nem okvetlenül szükséges. Szegény Schmidt Sándorról az volt olvasható, hogy jó katona volt, szerette pályáját, nem tudott volna megválni tőle. Katonának nevelték, ami egyértelmű azzal, hogy lenézni tanulta a polgári társadalmat. Pedig ha fordítva történik, ha kioktatják, hogy a munkás polgári társadalom tartja fönn a katonaságot és hogy a katonai mesterségen kivül létezik más tisztes foglalkozás is, akkor ez a jobb sorsra érdemes fiatal tiszt nem irtózott volna levetni a nyomort takaró zsinóros atillát és egy pálya elveszítése felett való fájdalommal ugyan, de azért felemelt fővel lett volna tagjává annak a polgári társadalomnak, mely katonatársainak, a kenyeret adja. Mig ily értelemben fel nem világosítják a fiatal katonákat, addig mindig lesznek Schmidt Sándorok, kik az adósságok elől a munka helyett a Mannlicher-golyóhoz fordulnak és gyászba borítják szüleiket, kik tán az önmaguktól megvont filléreikkel segítették fiukat, hogy katonává legyen. r ' Ázsia Pápa melleit. Szeretünk dicsekedni kulíúr-állapotainkkal. Tetszelgünk azzal a gondolattal, hogy a közműveltség terén vármegyénk vezet. Hajlandók vagyunk magunkkal és másokkal elhitetni, hogy például városunk területén az elemi iskoláztatás a kivánt mértékben virágzik. És édes, nyugodt önérzet tölti el a kultúr-kebleket. De hogy is ne lenne ily érzelemre jogunk? Hisz míg más városokban az adózó polgárság a törvényszabta 5°/ o-OS pótadót fizeti az elemi iskolák fönntartására, addig mi majdnem 13°/o- ot adózunk nem tudom az oktatás-, vagy inkább csak is a felekezeti szempontok iránti lelkesedésböl-e ? Mert hogy baj, még pedig nagy baj van a uii 13%-os pótadóval dédelgetett legalsó fokú tanításunk körül, azt ne tagadjuk. A róla szóló adatok őszinte hangját elfojtani nem lehet. Hogy csak egy esetet említsünk föl, vájjon okos ésszel szabad-e olyan elemi oktatástól követelni, avagy . várni jó eredményt, ahol egy teremben 4 osztálynak 80—100 növendéke szorong egy tanító vezetése mellett? Pedig ilyen osztályok is vannak városunkban! Hát kultúr-állapot ez ? Hát Pápa városa azért szavazta meg oly általános tüntetéssel azt a magas pótadót, hogy e szégyenfoltot kapja érte viszonzásul? Hisz ily tanügyi állapotokat kisebb hozzájárulással is elérhetni. És mindezek láttára nekünk még sem kellene az állami népiskola. Pedig hát akkor 5%-os pótadósegítséggel rendezettebbek lennének népoktatási viszonyaink. Míg városunk belterületének elemi iskoláztatását e fajta foltok tarkítják, addig a külső részekben, a városi határban elterülő puszták egyikén-másikán a valóságos legsötétebb Ázsia terjeszti ki éj szárnyait. Sohasem gondoltuk, hogy itt, a város körébe tartozó pusztákon, minden iskolázás nélkül növekedjenek fel a gyermekek az emberszeretet kicsúfolására és a magyar kultúra gyalázatára. A „PAPAI HÍRLAP" TÁRCÁJA, Októberi fények. Októberi fények, — kacéran ragyogtok, Mintha ti volnátok a tavasz, a nyár, Pedig kék egetek peremén, nézzétek, Már az elmúlásnak szürkülete vár . . . Az öröm, mit adtok, nem egész, nem tiszta, Es a mosolygástok takar könnyeket. Forrón átöleltek. Azután eltűntök. Csak hidek lelketek száll arcunk felett. Hamis sugaratok nem lángol sokáig, Jő helyette sötét, téli éjszaka — Am annyi lelke sincs, amennyi volt néktek, Kegyetlen gyűlölet mindegyik szava. És vissza kell sírnunk a ti ragyogástok, A ti örömötök, mi csak félöröm — A ti bús könnyeket rejtő mosolygástok, Mely mégis csak áttör a bajon, ködön. Októberi fények — ti kacérkodhattok; Szánandók mi vagyunk, gyönge emberek, Kiknek összesebzett, siránkozó lelke Októberi fénytől kér enyhületet. Katona Iván. Ferlaky Géza 48-as honvéd naplójából. Közli: Borsos István. II. Február 2-án alkonyodni kezdett, midőn Iglóra értünk. Oly szives fogadtatásban még nem részesültünk, mint ebben a németajkú, de magyar érzelmű kis városban. Az ablakokból nemzeti lobogókat lengetett az esti szellő. A nép örvendve sereglett előnkbe s éljen-kiáltásokkal üdvözölt. Miután kiadták a parancsot, hogy levetkőzni senki ne merjen a az első trombitaszóra mindenki fegyverben álljon, szállásainkra távoztunk. Azonban mi a parancs ellenére is levetkőztünk s lefeküdtünk, mivel lábbelink egészen átázott, magunk pedig átfáztunk s nagyon el voltunk fáradva a hosszas vonulás terhe alatt. Első álmunkból éjfélkor dobpergés, ágyubömbölés és rakéta-süvöltés ébresztett föl. Pár perc alatt felöltöztünk s legényeink öpszeszedésére futottunk Szigethy Józsi őrmester társammal együtt. Miután századunkat gyorsan rendeztük, nekünk jutott a szerencse, hogy az ellenséggel, amely előőrseinket visszaverte s már a város végén állott, szembeszállhattunk egy szűk utcán, melynek egyik sora már lángokban állt. Az üszkök reánk pattogva ós világítva igen alkalmas célpontul szolgáltunk az ellenségnek, mig mi az alig 40 —50 lépésnyire sötét háttérben álló ellent is alig láthattuk. Midőn így szuronyszegezve rohantunk előre, egyszerre a sötétből egy csapat vértes vágtatott nekünk, akiknek nagy részét lenyársaltuk ugyan lovaikról, de egy részüknek rajtunk keresztül I.egszolidabb cég ! tényleg- csak ó Dez első pápai férfi-divattermében lehet kapni jutányos áron. = Pápa, Főtér 19. sz. Remek szabású férft-ruliákat rr 8 o Telefor? 18, sz.