Pápai Hírlap – VI. évfolyam – 1909.
1909-10-02 / 40. szám
De mielőtt idejött, 2—3 óra hosszat vagy kínt ázik-fázik, vagy bűzhödt, füstös levegőt szív, szeszei — egy-egy pálinkás butikban. Tarthatatlan helyzet. Ezen változtatni kell. De hát miért monclom el én mindezt itt e helyen ? Azért, hogy Pápa r. t. város vezetőségének s e város nemes társadalmátiak jő indulatú támogatását kérjem ki ama mozgalomhoz, melyet ír" marc^meUékiek indítottunk oly célból, hogy Czelldömölkröl reggeli 7 órai indulással egy külön vegyes vonat állíttassák be, amely Pápába fél 8 órakor érkeznék be. Mozgalmunkhoz csatlakozott Czelldömölk is. S eddig 21 község. A czelldömölkiek, s köztük éppen a vasutasok, főleg azért szeretnék e reggeli vonatot, mert akkor középiskolát végző gyermekeik e vonattal könnyen bejöhetnének s este hazatérhetnének. Mint ahogy ez például Györ, Szombathely mellett is van. Mert e városoknak meg van az ö reggeli vonatjuk. Csak nekünk s a mi városunknak nincsen. Már pedig, hogy egy ilyen vonatnak a menetrendbe való beállítása nem csupán nekünk, vidékieknek érdekünk, de érdeke Pápának is — közgazdasági, kulturális, közrendészeti s erkölcsi tekintetekből is — azt úgy hiszem felesleges bizonyítgatni. Nem is bizonyítgatni — de kérni akarunk. Kérjük a várost, álljon mellénk az ö erkölcsi súlyával s tegyen ö is lépéseket az iránt, hogy a máv. igazgatóság kedvező elintézésben részesítse azon kérelmünket, melyben Czelldömölkröl kiindulva reggel 7 óra 30 percnyi érker zéssel Pápára vagy külön vegyes vonatnak engedélyezését kérjük. Hisszük, hogy Pápa városa nem zárkózik el ridegen ezen kérelmünk elöl. Hisz neki magának is érdeke ez, mert így még szorosabban fűzi magához a vidéket, újabb gyökeret ver ama talajba, udvarra a régi primási palota tetőzete is. Ezt megvette a város saját céljaira vagy kétszázezer forintért. S az épületet vizsgálgatva, az egyik nagy teremben a vakolat alatt olyan nagyszerű gobelineket taláUak, hogy ezek értéke sokkal nagyobb, mint az egész épületé. De persze, nem adták el, mert Pozsonyban már sokkal nagyobb a kultúra, hogysem ilyen műkincseket eladjanak. Hanem jól bepakolva, várják a föltámadást, mig egy nagy városi múzeumban gyönyörködtethetik majd a nézők seregét. Azután megtekintettük az ősrégi husszita házat, mely még Mályás király kora előtt épült, melyet azonban a lebontás veszedelme fenyeget. Majd az ezzel szomszédos ősrégi csúcsíves templomot vettük szemügyre, mely még Kun László királyunk idejében épült. Erre már valóban ráférne az alapos renoválás. Korhad, bomlik az ősiségtől megfeketedett szép templom. Végtelen kár volna érte, ha szétbomlana. Szinte csodálkozva kérdezzük, hogy hol késik a műemlékeket gondozó országos bizottság segítő keze ? Bejártuk a belváros legódonabb utcáit, ahol a lakosok még céhek szerint csoportosulva laktak hajdanában. A régiség szinte ránk lehelt az utcákban, de mindenütt éreztük egyúttal, sőt láttuk az új kor szellemét, mert a legszűkebb és legkanyargósabb utcában is kifogástalan melyen Pápa már eddig is oly szépen fejlődött, de amelyen, ha így halad, nagygyá Dunántúl egyik legvirágzóbb városává kell fejlődnie. A néma város. Mi az erdő madárdal nélkül ? Néma erdő. Mi egy város dalegyesület nélkül? Néma város. Pápa városa, a melya Dunántúl kis Athénjének szereti magát nevezni, szintén a néma városaink közé tartozik. Nincs, nem tud benne megalakulni évtizedek óta dalegyesület. Emlegetjük és bizonyos nagyzási Öntetszelgéssel hasonlítgatjuk magunkat az ókor fénypontjához, Athénéhez, ahhoz a városhoz, amelyben a mindenfajta fölvilágosodottság, a tudomány és • művészetek mellett a dalművészet töltötte be fenséges hivatását. A művészi dal ihlete között nőtt fel a gyermek athéni ifjúvá; e művészet kisérte minden léptét köz- és magándolgokban, ünnepeken és profán napokon, a férfiúnak is öregsége őszi sugarait az Euterpe dallamából kiáradó melegség hevítette föl. Egész élete a bölcsőtől a sing a dpi üdítő áriáiban telt el Athén gyermekének •— és mi, pápaiak, akik egy kisebb szabású városi dalos egyesületet sem birunk összetoborozni, mégis e nagy városhoz való hasonlóságunkkal merünk hivalkodni. De mit szállunk oly messze a múltba, hogy lássuk elmaradottságunkat a kultura e legszebb ágában? Hisz nézzünk körül itt közelben a magunk vidékén. Szombathely, Sopron, Győr, Komárom stb. városok mily magasan túlszárnyaltak bennünket e téren! Sőt, hogy a megye határai között leljünk elpirító példát, Veszprém városának daloskörét ott lehet találni a hazai öszszes országos dalversenyeken és mindig szerez dicsőséget magának is, városának is. Ha itt Pápán a zenei művészet dolgában sivár állapotok lennének, szégyenérzettel bár, de belenyugodhatnánk a kegyetlen helyzetbe. Azonban városunk mind a férfiak, mind a nők között oly sok jeles zenei képzettségű egyénnel rendelkezik, hogy egy elsőrangú dalegyesületet megalkotni nálunk fáradságszámba sem menne. Hát mért tanítják magán- és nyilvános iskoláink a zene és a dal gyakorlati elméleti ismereteit oly szép sikerrel, ha nem azért, hogy tisztaság fogadja a látogatót. S még csak rá sem kell gondolni a zsebkendőre, hogy azzal befogjuk az orrunkat, ami sokkal szélesebb utcáju városokban is megtörténik, ahol nem tudott lábra kapni a nyugati kultúra s a vele járó tisztaság. Azután ódon épületek serege közt feljutottunk a hires, nevezetes pozsonyi várhoz. Óriási kőfalai már kívülről is bámulatot gerjesztenek. A kapujában álló katonai őrség nemcsak hogy beeresztett, hanem még a kapu szárnyait is kinyitotta előttünk. Ezt már bizonyosan érdemes kalauzunk előzetes közbenjárásának kell tulajdonítanunk. Fölkapaszkodtunk a vár legmagasabb síkjára. Mert még ott is széles térségek kínálkoznak. A többek közt egész nagy gyakorlótér a katonaság számába. Széttekintettünk a környező tájékon s mindnyájunkat megragadott a tájék fölséges szépsége. Igaz, hogy ragyogó szép napfény öntött el az egész vidék felett. De nemcsak ez tette oly széppé. Pozsony tájéka a nagy Dunával s a környező erdőborította szép hegyekkel vetekszik azzal, amit Budapesten láthatunk a Gellérthegyről, vagy a várból. Már máskor is láttam, de most úgy éreztem, hogy egyik legszebb hely, amit valaha láttam. A hegyről lejövet megnéztük a dómot. Ősrégi épület ez. Még talán az Árpád-királyok annak a lelket gyönyörködtető művészetnek ismerői tudásuknak és művészetüknek áldását éreztessék a társadalommal, amelyben élnek? Mert semmi sem frissíti fel a napi munkában elfáradt izmokat és semmi sem emeli fel ismét könnyedén a magasba a gondoktól elernyedt leíki szárnyakat úgy, mint a dal. Az ó-kor harcosai, Spárta dicső fiai, dallal az ajkakon, fegyverrel kezükben rohantak hadba-vészbe. És ha győztesen megtértek atyai házukhoz, az ünneplők sokasága, ismerőseik dallal ünnepelték őket. A középkori csaták hőseinek hirét-nsvét a dal szárnyai ragadták messze földre s fűztek homlokaik köré el nem hervadó babérkoszorút. A Rákóczi-nóták kuruc kesergői kétszáz év óta forrasztják egybe a honfiúi bútól öntözött magyar kebleket. S a jelen korban, amikor a legvégzetesebb napokban összefogni kellene nekünk, magyaroknak, micsoda varázslatos szerepet töltene be, ha minden városunkban, minden falunkban arra hivatott egyesületeink ajkán felcsendülne a dal, a buzdító, az összetartást elősegítő dal! Csakhogy ez nálunk, úgylátszik, örökös pium desiderium marad. A mi jelszavunk: divatból tanulni mindent, még a zenét és az éneklést is, hogy hiuság-kielégítés végett egyik vagy másik körben egyszer-kétszer programmonlegyünk. Az itt felzúgó tapsok elismerésén megnyugszunk s boldogok vagyunk, ha még mosolygó gratulációban is részt nyerünk. Persze mindez csak télen történik és tavaszra, nyárra, no meg őszre letesszük babérain pihenni zenei tudományunkat, és teljesen a levegő édes énekeseinek, a dalos madaraknak adjuk át a teret a dalművészetben. És mikor nyár idején, az ország igazán kulturvárosainak dalos egyesületei ezen vagy azon nagyobb városban egybesereglenek ünnepélyes versenyre, — akkor sok más faluval és kisebb várossal egyetemben, mi pápaiak itthon maradunk. Hogy is mehetnénk oda, ahol nincs semmf keresni valónk? És ez a szomorú, hogy nincs ott, a magyar dalnokok országos egybesereglésén, semmi jussunk a megjelenésre. Nem akarom most kutatni mélyebben e fogyatkozásunk okait, csak annyit jegyzek meg reá röviden, hogy ha nem egyéni szereplési viszketegek és előretolakodások — tisztelet és becsület a nemes kivételeknek — dirigálnák sok tekintetben legtöbb társadalmi tevékenységünket, hanem az önzetlen és igazi demokratikus közjóra irányuló munkakedv, akkor már régen megalakult volna Pápán is a városi dalkör s korában kezdték építeni. Mostani renovált állapotában pedig kívülről és belülről egyaránt megragadó látvány. Csak talán —• véleményem szerint — a nagy torony renovált sisakja nem illik az épület komoly fenségéhez. Sok aranyozásával zavarja a harmóniát. De az épület belseje zavartalan élvezetet nyújt. Oly komoly fenség honol ott, hogy a legközönyösebb lélek sem zárkózhatnék el tőle. Okvetlenül éreznie kell, hogy ez az Isten imádására szentelt hely. Megnéztük még kívülről a Klassza-apácák templomát is, amelynek régi góth-stilü tornya ötszögletesnek indult s aztán négyszögletessé lett s melynek renoválásába egy derék építész beleőrült. Mert szétszedni ugyan szétszedte a nevezetes tornyot, de kellő összeállítása oly sok nehézséget okozott, hogy ebbe a munkába belezavarodott. Gyönyörködtünk a szép Mária Terézia szoborban, fölfedeztük mi is azt a furcsaságot, hogy a királynét kisérő vitéz kardja nem illik bele a hüvélyébe. S azután hajón átkeltünk a ligetbe, mely Pozsony városának egyik büszkesége. Hatalmas fáival, jól gondozott útjaival valóban ritka szép üdülőhely. Másnap korán reggel indultunk Pozsonyból s kíváncsian ültünk az ablakok mellé, hogy gyönyörködjünk a várakozó tájképekben. De csakhamar sürü köd szállott alá, mely eltakart előlünk mindent s csak akkor kezdett n TI TI M í TT fi TTH f/m I JT mű-ruhafestő, vegyi ruhatisztító, íehérnemüek I i K K K V A K IT I K / I A V és f ügW ö k gőzmosó-intézete, Pápán, Fő-utca, V U li 11 lll II11 UU kJLi 1 il I Kis Tivadar úr könyvkereskedése mellett. ^ Elfogadok uri és női ruhákat műfestésre minta után is, bármilyen szinben.
