Pápai Hírlap – VI. évfolyam – 1909.

1909-08-07 / 32. szám

közölt szétütni. Nézze X-nét, nézze Y-nét, ahogy ez „rázza a rongyot", az már vérlázító. A magunk fajta egyszerű asszonynak jóformán csak a lesajnálás jut. Maguk az okai mindennek. Igenis maguk, mikor a csodálkozástól tágra nyilt szemeikbe tekint. Mert maguknak csak az ilyen „utcán rangos, otthon rongyos" kipiktorozott, flörtölő dámák imponálnak. — Nézze, nézze, hogy töri magát ezután a Hömpölyginé után a sisere had. Ez igazán pukkasztó! Az utóbbi szavakat a mélyen átérzett keserűség érzésével vágta ki az én nekikeseredett asszonyom, aki egyébként mélyen megdöbbentett.' Szörnyű elfogultság és a fényűzés örök betege ez a nö. Tudok a férje küzdelmeiről, és nehéz gondjairól, amellyel azt a jó pár száz koronát felhasználta, amiből most a feleség nyaral. Tudja maga a becézett kedves is, hogy olyan száz koronás kalap vonul hollófürteire, amelynek még egyetlen virága sincsen kifizetve. És szivét mardossa, hogy egész sereg nö túl tesz rajta, mert ö ezekhez képest nem elég káprázatos. És e miatt szenved szegény! A középosztály, tehát — legalább a városi elem — már egészen inficiálva van. Hol kell a fényűzés ellen múlhatatlanul megindítandó harcot kezdeni ? Felülről. Majdnem azt mondhatnám: legfelülröl. Bartha Miklósné, a nagy politikai Írónak nagylelkű anyja a íelsö tízezreknél agitáljon s kezdje meg a divat purifikálását a Park-Clubban. Minden főrangú körben forgó nagy asszonynak honleányi kötelessége, hogy „vissza az egyszerühöz" jeligével SZÍVÓS harcot indítson a középosztály fényűzése ellen. Mi úgy szeretjük a főrangú" világot utánozni. Az egyszerű ruhahordást kezdje meg tehát a felső tizezer. Ez talán divatot csinál 'lefelé is. Minden nemzet első lángelméi a takarékosság erényét prédikálják s a fényűzésnek űzzenek hadat. Bülow hattyúdalában erről beszél, egy francia miniszter felolvasó útra megy az egyszerűség dogmáját hirdetni. Pedig a német és francia nemzet gazdag. Bizonyos, hogy mi elsenyvedünk, ha így haladunk. A fényűzés megöli erkölcsünket, kikezdi becsületünket, alámossa családi boldogságunkat. Legnagyobb javaink vannak veszélyben. — Honom höslelkü asszonyi! — van-e még erőnk visszatérni az egyszerühöz, amiben édes anyánk felnevelt? Ha nincs, akkor e nemzet pusztulása bizonyos. Mint ahogy Róma is megszűnt, mert fényűzésből bekövetkezett rombolásának a világhódító nemzet sem állhatott ellent. Tuiiia. A közbiztonság rémei. Mikor a dánosi csárda házanépének fekete gyilkosait összefogdosta a csendőrség, azt lehetett hinni, hogy a cigánygarázdálkodásnak utolsó órája ütött Magyarországon. A szörnyű gaztetten érzett felháborodás valósággal lángba borította a lelkeket és ha a népbiráskodás divatja még meg van, megeshetett volna, hogy a tömeg kimondja a halálos Ítéletet az egész fekete fajzat fejére, amely mint örök veszedelem járja az országot; rendet, törvényt, erkölcsöt nem ismer és állati vad ösztöneinek teljes vad zabolátlanságában dúl minden biztosságot: csal, lop, rabol és gyilkol szakadatlanul. Ilyen sommás Ítéletet azonban a mai humánus kor nem ismer. Ilyen „radikálisan" a cigányokkal nem végezhetünk; de hogy a bennük élö veszedelemmel szemben energikusabb védelemre van szükségünk, mint amilyenben most is részesülünk, az bizonyos. Mert hogy a dánosi cigányok nem tekintették a dánosi csárdát bűnös utjok utolsó állomásának, az már kétségtelen. A naponként érkező jelentésekből látjuk, hogy az egész Dunántúlon s vármegyénk területén is alig múlik el hét a cigányok vakmerő garázdálkodása nélkül. A cigányok ma is vadonnak nézik ezt az egész intézményes társadalmat, amelyben préda után járnak kötéllel, késsel, revolverrel és áldozatukká tesznek mindenkit, aki az utjokba akad. Se az erkölcsük nem lett szelídebb, se a vakmerőségük nem lett kisebb, se a tőlük való biztosság nem lett nagyobb. Ilyen körülmények között megütődve kell kérdeznünk: hova lett a tavalyi hév? Míg a dánosi eset véres izgalma reszketett a levegőben, minden jel arra mutatott, hogy a rettenetesen megtiport erkölcs, az örökösen fenyegetett közbiztonság és a megrémített, elkeserített társadalom az intézményes rend összes fegyvereit fölragadva, egy végső és teljes leszámolásra készül konok, javíthatatlan és állati módon kegyetlen ősi ellenségével szemben. A kormányzat is a legnagyobb energiával igérte, hogy cselekedni fog a baj orvoslására. A tettet, az orvosságot, meg a javulást máig sem látjuk, de látjuk, hogy a szégyenletes veszedelem ma csak úgy megvan, mint ezelőtt. Egy gonosz fekete horda rabol, fosztogat szerte az országban, zavar és nyugtalanít mindenkit, legfölebb csak azoknak a nyugalmát és békességét tartja tiszteletben, akik — a cigánykérdés megoldását tanulmányozgatják a hivatalban. Iskolai értesítők. ív. Iparos- és keresk. tanonciskola. Az iparosiskolának jubiláris éve van. Huszonöt esztendeje határozta el a város, hogy az ovoda telkén iparrajziskolát nyit, melynek tanárává Vargha Gábor építészt választották meg. A rajziskola fennállását Zimmermann János lovag adománya tette lehetővé, ki évi 600 frt.-tal járult hozzá fenntartásához. Vargha Gábor már 1876-ban elhunyván, utóda Herz Dávid tanár lett s ő az, ki most az iskola 25 éves történetét az értesítő számára alaposan és lendületesen megírta. A rajziskolának ipariskolává történt átalakulása 1883-ban történt meg, mikor is az intézet igazgatója Szelestey Gábor, majd 1886-ban Sebestyén Dávid főgimn. tanár lett. Utóbbi 10 esztendeig volt az iskola lelkes és tevékeny vezetője, működését szép elismerő szavakban aposztrofálja az intézet történetirója. 1895-től a mai napig Herz Dávid igazgatja az iskolát, melynek teljes kifejlődése és virágzása az ő nevéhez fűződik. Míg az 1883—84.-ik évben a tanulók száma 248, a tanerőké 4 volt, 1907/1908.-ban 397 tanulót 11 tanerő részesített az iparoktatás áldásában. A heti órák száma a 25 év alatt 39-ről 8l-re Ennek a mérhetlen forrongásnak, ennek a szokatlan nagy érdeklődésnek könnyen érthető okai vannak. Egy minden embert érdeklő, de még mindig sötét homályba burkolt kérdésnek, a lét kérdésnek megértéséhez vezet közelebb „A fajok eredete" s a fejlődésnek olyan megdönthetetlen törvényeit állapítja meg, amelyek új világításba helyeznek minden tudományt és átformálják az ember egész világnézetét. S e törvények "legnagyobb részéhez ő maga szolgáltatja a súlyos bizonyítékokat: saját megfigyeléseinek, tapasztalatainak, kísérleteinek, adatainak szédítő tömegét. Ezeket részint földkörüli útjában, amerikai tartózkodása alatt gyűjtötte, részint otthon, kertjében, galambházában, baromfiudvarában és nyul-istállójában, melyeket megelégedett büszkeséggel szokott mutogatni vendégeinek, mint az ő kedves „muzeumát és laboratóriumát". A közvetlenül szerzett adatoknak szigorú logikával összefűzött és keresetlen egyszerűségével megkapó előadásában rejlik az egyik főoka Darwin csodás népszerűségének. E tekintetben Gopernicus, Newton és Keppler össze sem hasonlíthatók Darwinnal, kinek tanai a szó szoros értelmében belefészkelték magukat a köztudatba. Átöröklés, természetes és mesterséges kiválasztás, létért való küzdelem stb. mindenki előtt közismert fogalmak. Épen ez a körülmény ment fel bennünket attól a feladattól, - hogy „A fajok eredete" eszméit bővebben fejtegessük, amit terünk és az alkalom különben sem engednének meg. Az élettudomány eme bibliáját még számos hatalmas munka követte Darwin tollából, kinek egész élete szakadatlan munkásságban telt el. Pedig földi javakkal gazdagon megáldva ő is elmerülhetett volna a dolce far niente, az édes semmittevés gyönyöreibe. Testét nagy útja óta folytonosan sorvasztó betegség kinjai gyötörték. De ez nem akasztotta meg őt munkásságában egy percre sem, mert az a kimondhatatlan gyönyör, amelyet a jól végzett munka s ennek folytán az igazság megismerése nyújtott neki, elfeledtette vele, ha rövid időre is, a kínzó fájdalom keserűségeit. Enyhítette gyötrelmeit az a meleg szeretet is, amellyel falusi magányában családja körülvette. Mert az ő egyszerű lelke, amely rajongott a természetért, nem tűrte a város piaci zaját s a csendes Down faluban töltötte napjait. Itt végezte hangyaszorgalommal bámulatos tanulmányait, innen bocsátotta ki világra szóló műveit. Nagy lelke azonban sohasem fásult el rideg tudománnyal való foglalkozás közepette. Szívből szerette családját, lelkesedett és munkált az emberiség javán, rajongott a művészetekért. Gyöngédség, türelem, szerénység a fővonásai jellemének, amelyből hiányzott a legparányibb önzés is. A pozitív vallást sohasem támadta müveiben s ő maga haláláig határtalan tiszteletet és szeretetet érzett Isten iránt. Nyugodt lelkiismerettel mondta a halála előtti napon: „Semmit sem félek a haláltól". 1882 április 19-én d. u. 4 órakor bekövetkezett halálának leverő hire mélységes gyászt keltett mindenütt. Temetésén megjelentek az angol kormány tagjai, London város főtisztviselői, az összes angol s a legtöbb külföldi tudományos társulat küldöttei. Tetemét a westminsteri apátságban helyezték örök nyugalomra, Herschel és Newton sírboltjának szomszédságába. Elégtételt szolgáltattak ezzel neki azokért a gyűlöletes támadásokért, amelyek első művének megjelenése óta egész özönnel zúdultak rája. Egyházi körök és a tudományos világ egyaránt támadták. Persze, leginkább olyanok részéről érték támadások, akik — mint maga Darwin mondja — „minden tudományos belátás nélkül szűkölködnek". De akadtak az új tannak CSERMÁK GUSZTÁV mű-ruhafestő, vegyi ruhatisztító, fehérnemüek és függönyök gö'zmosó-iutézete Pápán, Fő-utca, Kis Tivadjar úr könyvkereskedése mellett. Elfogadok uri és női ruhákat műfestésre minta után is, bármiiyen szinben.