Pápai Hírlap – VI. évfolyam – 1909.

1909-01-23 / 4. szám

sikerült ugyan rövid idö alatt eloltani, azonban a kifejlődött széngáz 55 fiatal, többnyire családos embert ölt meg. 55 magyar család siratja a családfenntartó férjet, apát vagy fiút; a szigorú tél közepette betevő falat, ruha és fűtőanyag nélkül a legrettenetesebb nyomor elé néznek! E nehéz pillanatban hozzád fordulok segítségért vármegyém nemesszivü lakossága! „Kétszer ad, ki rögtön ad". — Siessetek filléreitekkel letörölni a fájdalmak könnyeit, enyhíteni a nyomor szenvedéseit! Adományaitokat küldjétek cimetnre, hogy azokat a szegény szerencsétlenek részére mielőbb elküdhessem. Isten áldása legyen a jó lelkeken, a kik a fájdalmat és nyomort sietnek enyhíteni. Gyüjtöiveket e járások főszolgabíróinak, a r. t. városok polgármestereinek, s a községi és körjegyzőknek egyidejűleg szintén adtam ki. Veszprém, 1909. évi január hó 15-én. Veszprémvármegye közönsége nevében : Koller Sándor alispán. * Pápa városa már megmozdult. Az első segítséget elküldte képviselőtestülete, társaskörei •— a Jókai-körről, Katholikuskörröl, Leány-egyesületről már eddig is tudunk — versenyezni fognak a könyörület müvében, a magánosok pedig bizonyára bőségesen jegyzik majd adományaikat a város által kibocsátott gyűjtőivekre. Minden fillérnyi adomány a szeretet jele, s ne feledjük, hogy szeretetért mindig szeretetet várhalunk cserébe. Mit mond a törvény?* A legutóbbi városi közgyűlés sok tanúlsága közül két rendkívül fontos esetet kell birálatunk tárgyává tennünk. Az egyik a városi orvosi fizetések rendezése ügyénél vetődött fel; a másikat az építési szabályrendelet módosítása körüli vita dobta felszínre. A városi orvosi fizetések rendezésére vonatkozó javaslatban, de meg a vitában is elhangzott az a nézet, hogy ezt a rendezést sürgeti az 1908. évi XXXVIII. t.-c. és a vele kapcsolatos miniszteri rendelet. Az idézett törvénycikk ide vonatkozó 10. §-a, amelyre a hivatkozás támaszkodott, így hangzik szórói-szóra: .A községi orvosnak, a körorvosnak és a több orvossal biró község ügyvezető orvosának törzsfizetésre 1600 K, a nem ügyvezető többi orvosé 1400 K, amennyiben az utóbbinak állását a belügyminiszter szükségesnek nyilvánította". Ha a törvényszövegben kifejezett községi orvos jelentése csak elfogadhatólag is egy értelmű lehetne a r. t. városi orvos fogalommal, akkor a vita könnyen eldőlne, még pedig a felhozott orvosi fizetésrendezés javára. Ámde ez ellen tiltakozik az egész törvénycikk minden rendelkezése, mert mindenütt, ahol előfordul, félreérthetetlen különbséget tesz a városi, a r. t. városi, a községi és járási orvosok között. Sőt, hogy e tekintetben minden elmagyarázás eleve megszűnjön, ugyancsak az idézett törvénycikk alaposan gondoskodik róla, midőn 39. §-ában kategorice kijelenti: „E törvényben város alatt törvényhatósági joggal" felruházott és rendezett tanácsú város, község alatt nagy és kisközség, községi orvos alatt a külön orvossal bíró nagy vagy kisközség orvosa értendő. Ha e törvény valamely rendelkezése a városokra is kiterjed, ez az illető helyeken jelezve van." Ügy hisszük, hogy ez elég világos és határozott. Ezzel szemben csak az segíthetne, ha ki lehetne mutatni, hogy a törvény egyik-másik pontjában érinti a r. t. városi orvosok hasonló fizetésrendezését is. Azonban ezt ezerszeres nagyítóval sem találhatja fel senki sem benne. Az csak a községi és járási orvosok fizetéséről rendezkedik, amelyeknek fizetéséért, korpótlékáért majdnem maga az állam szavatol, a* saját pénztárából is fizeti, de a r. t. városok tiszti orvosainak sorsát érintetlenül meghagyja a városi autonomia gondjai között. Ez a meztelen igazság. Nem az orvosi fizetésrendezés ellen akarnak szólni e .sorok. Legkevésbbé sem. Mindannyian tudjuk, hogy úgy az ő fizetésük, valamint a többi városi tisztviselőé is, mihamarábbi emberséges rendezésre vár. S kötelességünk is mielőbb dűlőre vinni, mert igy nem maradhat. Azonban együttesen kell megoldani e kérdést és a törvény helyes alkalmazásával, a nyerendő államsegély mellett autonomiánk sérthetetlen föntartásával. Igen, autonómiánkra féltékenyek vagyunk. Város autonomia nélkül élő halott, amelyre sok idegen ráaggatja önterhét. Nem nyelvében, városaiban él a nemzet. Szabad mozgás és tevékenység nélkül nincs életképes város. E féltett autonomiánk szempontjából sem tudjuk megérteni azt az eljárást, amely szerint hatóságunk a mi városunk építési szabályrendeletére vonatkozólag kérdést intézett az alispánhoz az iránt: vájjon a megye, vagy a város készitse-e el részünkre az építési szabályrendeletet ? Ez a különös eljárás a törvény eme szavaiban keresett alapot: „Az építészeti szabályokat, új építkezéseket illetőleg, tekintettel a közegészségi szempontokra, szabályrendelet útján, az egészségügyi bizottmánynak meghallgatásával, a törvényhatóság állapítja meg." Azt hangsúlyozzák erre, hogy ez új törvény. Azonban ez a pont az 1876. évi XIV. t.-c. 11. §-a. Már pedig, ha 1876-tól egész mostanig, vagyis 42 évig önmagunk csináltuk meg építési szabályrendeletünket és a törvényhatósághoz csak jóváhagyás végett terjesztettük fel, akkor valóban érthetetlen a most kezdeményezett eljárás. Az a 42 évi gyakorlat szentesitette a törvény értelmét, mert ha nem állana meg ez a föltevés, akkor úgy a városi, valamint a megyei hatóság is elmulasztotta volna kötelességét, amit 42 év alatt egyfolytában egy hivatali testületről sem szabad feltennünk. A r. t. városok autonomiája és a józan ész követelte és követeli is mindig, hogy e szabályrendeleteket a maga körében ő készítse el és csak jóváhagyás, illetve megerősítés végett terjesztessék föl törvényes több hatóságainkhoz. Ha nem e magyarázatot és nem a 42 éves gyakorlatot, hanem a legutóbbi gyűlésen elhangzott új elméletet fogadjuk el, akkor jogos önérdekeink, a törvény helyes célja és — ami a legfőbb — városunk autonómiája ellen cselekszünk. Városunkat önállósítani akarjuk, mert élni, fejlődni óhajtunk, — s ime : az erre való fejlődés helyett eddigi autonómiánkból letörünk egy darabot. Ez a lejtőn felfelé emelkedés dőre theoriája. Nem kérünk belőle. <*y. Gy. * A nélkül, hogy érdemes munkatársunk törvénymagyarázatát cáfolni akarnók, fejtegetésének első részére vonatkozólag nem hallgathatjuk el következő megjegyzéseinket : Az új közegészségügyi törvény kötelezi a városokat új egészségügyi szabályzat alkotására, melynek integráns része (mint a törvényben is az) az orvosi fizetések szabályozása. E szabályozást a helybeli orvosok nem kérték, hanem ezt az illetékes forumok, mint a törvény természetszerű következményét, hozták javaslatba. A v. orvosra ez a rendezés nem jelent fizetésemelkedést, a szó teljes értelmében csakis szabályozást, a hivatalos státusba való beállítását, a v. főorvost illetőleg pedig nem zárkózhatunk el annak kijelentésétől, hogy szégyennek tartanok városunkra nézve, ha közegészségügyének legfőbb őrét az új törvény folytán legalább kétszeresre növekedő teendőiért kétszerte kisebb fizetéssel dijjazná, mint amennyit — az ugodi vagy varsányi körorvos kap ! T. cikkírónk cikkéből különben örömmel látjuk, hogy a rendezést elvileg ő is helyesli s nézete csak a kivitelt illetőleg tér el az ez ügyben eddig javaslatot tett két bizottságétól. • Szerk. Ekkor bár fülembe örök csendet hordok, . Feltűnnek egy percre a régi akkordok, S szomorú szivemnek mindenik verése : Madár dalolása, hegedű zengése. Valódi poetai lélekből fakadnak kedves, szép dalai, fájdalmát, panaszát bele zengi résztvevő szivünkbe, a poézis gyönyörűségével olvassuk panaszos sirámait, sötétszinű vallomásait. Amennyire érthetetlenek Ady s utánzói versei, annyira leplezetlen érthetőséggel írnak az uj irány szellemben szóló novellisták. A Nyugattól annyira magasztalt Jób Dániel Iíjö.kor e. novellagyűjteményében egyenesen a züllött életnek magasztalója, ezt tűzi ki az ifjú hivatásának, nem a munkát.^ Egy minden tekintetben undorító novellában, a Hajnali madarakban ezeket irja : Nekem volt már ilyen hajnalom; nyáron részegen, amikor lassan világosodni kezdett. Csodaszép volt. Fölültem, szétnéztem ^s mindenféle, régen hallott riadókat hallottam. <3 szép, züllött élet — gondoltam ekkor, de szinte orozva, mintha magam előtt is titkolni akarnám; — ó szép, életen kivül való élet, amelyet libabőrösen, fogvacogva s fölégve élek; <5 mélyen kék ég, amely igazán csak ilyen hajnalokon vagy szép; ó késő lefekvések és késő, esti ébredések, borzongó testtel ; pislákoló lámpák, nyitott szomorú ablakok ; gőzölgő utca és mindaz, amire szemem ébred; ó munkából jövő igavonók ; ó korcsmában megvert mesterlegények és daloló cselédleányok, kitett vasalók, por, csöngetés, zűrzavar, hoóppozás s harmonika szó; ó szép zülött élet." Jób. műveinek ismertetője, a legszebbnek mondja e tartalmában is undok novellát, amelyben a főhősről e sorok is olvashatók : Hires lump volt, gavallér, bolond, verekedő, a zenére rekedten sírt s rekedten kurjongatott, s a két kezébe eltemette az arcát. Ivott. Rugdosta az asszonyokat. A szoknyájuk sáros alját csókolgatta 1 s így tovább, Ízléses, szép dolgok! — Megriadva tapasztalhatjuk, hogy az újságoknak, novelláknak ez a hangja mind nagyobb tért foglal el a társaságokban, s a női becsületet, a családi szentély tiszteletét trágár élcelődés ocsmány sara lepi el; Szini Gyula Játék a szívvel c. novellájában a nőt, a feleséget háziállatnak mondja : „Nézze itt van Palláry, aki feleségül vette modelljét, azóta az asszony valóságos háziállat, férje pedig közönséges igavonó barom!" — Idejutottunk ! A házastársaknak egymásért való kölcsönös munkálkodása őket barmokká, háziállatokká teszi ! ? Ezekkel szemben az az elavult Petőfi, Szendrey Júliában csak akkor találta meg igazi ideáját, midőn az már feleségévé lett; hisz akkor irta hozzá legszebb szerelmi ódáját: Minek nevezzelek ? Nem háziállatnak nézte, hanem költeménye utolsó szakában így zeng : Minek nevezzelek Boldogságomnak édesanyja, Egy égbe rontott képzelet Tündérleánya, Legvakmerőbb reményeimet Megszégyenítő ragyogó valóság, Lelkemnek egyedüli, De egy világnál többet érő kincse : Édes szép, ifjú hitvesem; Minek nevezzelek ? Persze annak háziállat, aki nem tudja felérezni Madách szavának igazságát, ki a nőt vigasztaló s mosolygó géniusznak nevezi, aki nem ismeri ezt az igazságot: az olyan asszony legyen bár szép vagy nem, akinek szeme, mosolya mindent kifejez, amit akar, s aki hullámos lágysággal mozog körülöttünk, vonz mint maga a boldogság, úgy érezzük bűbájos könnyűséggel tud élni, elfelejteti velünk, hogy az élet munka; mély lélektani igazság rejlik az ismert „Nékem olyan atszony kell" népdalban, különösen utolsó soraiban. Csak az olyan eltévelyedések hatása alatt követhetett el Pékár Lilli is egy verset, amelyben ő magát, mint feleséget, szintén állat szóval, nem a becéző galambom, tubicám 8tb, szavakkal, hanem az állat két külön nemét jelző szóval nevezi. Minő eltévelyedés ! ízléstelenség ! Ezek az újabb termékek telve vannak durvaságokkal s ezt nemcsak ők, hanem, elég sajnos, a társadalmi élet is zsenialitásnak tartja. Csak néhány példát mutatok be : Molnár Ferenc Katasztrófa cimű művében ezt irja: „Erre a szép grófné eldobta a szivarját, megtömte kis kurta selmeci pipáját, rágyújtott, köpött egy hegyeset", s így folytatta. Zseniális, ízléses kifejezés. Jób Dániel szintén egy grófnőről Liegon Egon felesége c. novellájában így ir: „Mikor visszafelé jöttünk, azt mondta: miért nem köpöm le; ha parancsolj!, azt is megtehetem. Oda vontam magam elé vizes, fáradt, megkínzott arcát s megtettem. Fölugrott, az arca sötétvörösre vált s ütésre emelte kezét. Csuklóban elkaptam a kezét, megszorítottam g visszanyomtan az ülésre. Rárivaltam : Ostoba,