Pápai Hírlap – VI. évfolyam – 1909.

1909-05-08 / 19. szám

hatják, kétszeres örömöt érez szívében. Megköszönve a kifejezett szerenc^ekivánatokat, kéri továbbra is a tisztikar jó indulatát, barátságát <és szeretetét. A tisztikar után a vármegye segéd és kezelőszemélyzete Vörös Géza vármegyei kiadő, a szolgapzemélyzft pedig a vármegyei kapus vezetése alatt tisztelgett. A vármegyei tisztikar déli fél 1 órakor a veszprémi Nemzeti Kaszinó új helyiségeiben társasebédre jött össze, melyen a nyugdíjazot t és tiszteletbeli tisztviselőkön kiviil Hunkár Dénes főispán is megjelent. A 48 terítékű társasebé den elsőnek Hunkár főispán emelkedett szólásra, magas szárnyalású beszédében az ünnepelt al ispán érdemeit szép szavakban méltatva. Utána Csapó Kálmán tiszti főügyész a vármegye tisztikara nevében köszöntötte fel a jubiláns alispánt. Szép formába öntött szavaiban a lemult idők küzdelmeit ecsetelve kívánja, hogy az alispán előtt álló pálya további, az eltö'töltnél hosszabb része, nyugalmasabb, békésebb legyen, bodor Gyula ismert jóizii modorában Koller Sándornét, a fenkölt gondolkodású alispánnét élteti. Felköszöntőket mondottak még Koller alispán Hunkár Dénes főispánra, dr. Vadnay Szilárd és a tiszteletbeli tisztviselők nevében dr. Kemény Pál — az alispánra, Galamb József - a szere tetre, mely összetartja az egész tisztikart, dr. vári Ferenc — a jelenlegi és nyugdíjas vármegyei tisztviselőkre, Bélák Lajos - a tiszteletbeli tisztviselőkre, Herényi Endre — a vármegye vezérférfiaira, dr. Iliés Dezső - dr. Véghely Kálmán vármegyei főjegyzőre, dr. Ooári Ferenc és Szegleth'i György — Takách Ádám árvaszéki elnökre. Végül Takách Ádám köszönte meg szellemes felszólalásban a róla történt megemlékezéseket. Ebéd közben Keczer Imre aljegyző olvasta fel nz alispánhoz érkezett nagyszámú üdvözlő táviratokat. Az ifjúsági előadásokról.* Irta: Nagy Gabriella. Annak idején, mikor miniszteri rendelkezés intézkedett arról, hogy a tanuló ifjúság részére a színigazgatók külön ifjúsági előadásokat íendezzenek, az illető felsőbb intéző köröket oly célzat vezette, hogy ez előadások a szórakoztatás mellett a művelődés és oktatás súlyával is bírjanak; vagyis hozzá simuljanak az előadott művek az iskolák irodalmi tanulmányaihoz. Ennek következtében oly darabokat is elő kell adni az ifjúság részére, amelyek már régiségüknél fogva leszorultak ugyan a felnőttek játékrendjéről, de mint klasszikus művek, irodalmi értékűek és úgy hazafias, mint társa* Múlt számunkra elkésve érkezett. a gyerekét nem akarta befogadni az ő csapatja. Akármit mondtak is neki, hatás nélkül lesiklott az agyáról. Épp oly karcsú volt, mint amilyen lompos. Azzal nem törődött, ha egy egy gomb hiányzott a zubbonyáról, vagy a szoknyájából kilátszott a térde, hacsak piros rózsát tűzhetett a fekete hajába. Tudták, hogy a kertekből lop kódja, de összebeszéltek, hogy hagyják. Voltak azután olyan délutánjai, amikor nem lehetett a a szavát venni. Elábrándozott valamin s nagy szemei belevesztek a levegőbe. Máskor meg majd fölvetette a kitörő szilaj jókedv s gyermekes ujjongásaival megnevettette a komoly tisztelendő urakat, de még a plébános rideg nénijét is. Egyszer a tiszteletesnek felesége elvitte magával a templomba, s a cigányleánynak nagyon tetszett, hogy mély, szonór hangján a kórussal együtt énekelhetett ; viszont a néni azt állította, hogy Nilka rendkívüli módon érdeklődik a húsvéti előkészületek, a virágok, szines viaszgyertyák, szóval az összes templomi díszek iránt s ezekből a jelenségekből mind a két párt nagy reményt merített. Húsvét ünnepe már a küszöbön volt s a két hitfe iekezet nagy igyekezetet fejtett ki, hogy méltóan megünnepelhesse. Ugy a református, mint a katholikus hívek nagyban számítottak arra, hogy az ünnep fényét mennyire fogja emelni a kettős keresztelés. Nilkát szorongatták, hogy valljon már szint, de ő húsvét reggelére kérte a nyilatkozatot. Ha fölszólították, nevetve tért ki előle, hivatkozott a polgármesterre s a kikötött terminusra. dalmi szempontból az ifjúság lelkületére fejlesztő hatásúak. Tehát a modern pedagógia segítségül vette az előadó művészetet a neveléshez. Helyesen is cselekedte, mert mindenesetre erősebb nyomokat hagy a lélekben mindaz, amit lát, ami előtte végbe megy, mint amit egyszerűen, talán felületesen elolvas. Az előttünk folyó küzdelem, szenvedés, siker vagy kudarc, diadal vagy bukás jobban magával ragadja a nézőt, mint a hallgatót. Ezért van tehát a színműveknek nagyobb fejlesztő és elhatározó hatása a jellemalakulásra, mint az elbeszélő műveknek. Ebből látható, hogy mily magas és jelentékeny célt szolgálnak az ifjúsági előadások, ez a cél vezette a gyermeknevelés munkásait is, mikor a színészetet a nevelés szolgálatába vonta. Ily felfogással indult útjára az ifjúsági előadás annak idején, kiválogatva a jobbak közül a legjobbakat, a lelket, erkölcsöket nemesítő, szivet, kedvet derítőket. Sajnos azonban, hogy mennyire eltávolodtak az utóbbi időkben a színigazgatók ez előadások tulaj ionképeni céljától, nemcsak az előadandó müvek megválasztásánál, hanem az ifjúsági előadások rendezése módjától is. Oly színműveket, amelyek, mint irodalmi művek, a növendékek tanulmányához, mint kiegészítők alkalmazkodnának, még kívánva sem láthatnak mindig a tanuló növendékek, mert vagy nincsenek meg, hogy előadhassák, vagy nincs hozzá éppen abban az időben, mikor egyik vagy másik iskola óhajtaná annak előadását — az az erő a társulatnál, ki alkalmas volna az illető hős vagy hősnő szerepének kellő előadására. (Mert megjegyzendő, hogy az ifjúsági előadásokra a színésznek mindig a tehetsége legjavát kell odavinnie.) Az utóbb jelzett okból kellett pár évvel ezelőtt lemondani arról, hogy az éppen tárgyalt „Szigetvári vértanúk" előadását növendékeim láthatták volna és ugyancsak ez okból kellett egy más alkalommal az ifjúságnak egy oly „Bánk bán" előadást látnia, melyet a meghatottság, a magába szállás helyett, agyonkacagott. A jelzett hibákon kívül azonban az utóbbi idő ifjúsági előadásain más, éppen nem helyeslendő tünetek is mutatkoznak. Úgy látszik ugyanis, hogy az előadások hova-tovább inkább a színházi kasszák, mint az ifjúság művelése célját szolgálják, minthogy már nem is egészen ifjúsági, — mint annak idején voltak — hanem egyúttal népelöadások is és így nem vezetik az igazgatókat azok a nézpontok, melyek megkivántatók az ifjúságnak nyújtott daraboknál. így történik aztán, hogy az ifjúság elé keiül oly mű, mint a legutóbbi volt. „A párisi rongyszedő" oly tendenciájú munka, mely nem lehet jótékony hatással a minden iránt fogékony serdülő korra. Éppen most jajgatunk, iskolák és sajtó, hogy mentsük meg az ifjúságot a nekik nem A nagy nap előtt való éjszaka a két sze gény lelkipásztor nem hunyta be a szemét. Egyikük sem merte elképzelni, hogy milyen ünnepe lesz neki, ha a vetélytársának fog kedvezni a szerencse. Pedig kettejük közül az egyik bizonyosan kudarcot fog vallani. Mind a kettő ugyanabba az érvbe kapaszkodott, hogy „Nilka sokkal szelídebb, sokkal szeretetreméltóbb volt a tanításaim alatt, hogysem ekkora szomorúságot okozzon nekem " Hajnalban a plébános már nem tudott aludni. Fölkelt s elment a templomba, hol sokáig imádkozott A nagyharang is megkondult nem sokára s feleselni kezdett a protestáns templomnak élesebb hangú harangjával. Egy órai alázatos imádság után Couloumet megnyugosztalva távozott a templomból s benézett a kertjébe, mely tele volt virágokkal és veteményágyakkal. A nap melegen kezdődött, akárcsak nyáron. A plébános elgondolkodott húsvét szent ünnepe fölött, s éppen kérte a TeremtŐt, hogy azon a napon magasztalja fel az egyházat, mikor a sekrestyés messziről integet neki. — Nézze csak tisztelendő úr, mit találtam a templomajtóban — mondá s egy bokréta pi ros rózsát nyújtott feléje. A plébánosnak eszébe jutott, hogy a piros rózsa Nilkának a kedvenc virága. Mikor közelebbről megnézte, látta, hogy fekete hajszálakkal van átkötve. Kinoá előérzet kezdte szorongatni a szivét. Félrelökte a sekrestyést, s szinte futva igyekezett a polgármester háza felé. Lebizenél már min lenki talpon volt, de Nilka nem volt való művek olvashatásától, s ugyancsak ennek az ifjúságnak szánt előadáson látni kell, még hozzá az iskolák vezetése mellett, oly dolgokat, és hallania oly felfogást és szavakat, amelyek úgy a finom-, mint a tisztességérzést bántják, az erkölcsi érzéket pedig lazíthatják. Ily tapasztalatok, ily eljárás elriasztólag hatnak az iskolákra, hogy az ifjúságnak rendezett előadásokat látogassák. Ez, időnkint fel-felmerülő esetek indítottak jelen felszólalásomra és azon vélemény kifejezésére, hogy tanácsos volna a színigazgatóknak ezentúl, ha rendeznek ifjúsági előadásokat— úgy, mint annak idején az illető direktorok is tették — előre benyújtani az összeállított műsort az iskolákhoz, így hogyha nem felelne meg valamely felvett darab a kívánalomnak, azt mással lehetne időben felcserélni, — vagy ha ismeretlenebb darabot venne fel a műsor, lenne idő az intéző ' köröknek azt átolvasni, nehogy oh meglepetések érjék, mint a szerdai előadás volt. A VÁRMEGYÉRŐL A pápai járás kettéválasztása ügyében f. hó 7-én d. e. 10 órakor a pápai városházán értekezlet volt, mely azonban úgy döntött, hogy a kettéválasztást kívánatosnak nem tartja. Az értekezlet lefolyásáról a következőkben számolunk be : A pápai, pápai járásbeli és szomszéd járásbeli érdekeltség köréből mintegy 50 megyebizottsági tag jött az értekezletre össze. Elnöknek Szabadhegyi Kálmánt, jegyzőnek Jákói Gézát kérték fel. Utóbbi felolvasta az előkészítőbizottság készítette javaslat tervet, mely kimutatja, hogy a megyebeli járások között a pápai területre és népességre a legnagyobb, aránytalanul nagyobb, mint a legtöbb járás, így különösen az enyingi, melynek 15 községe és 2800 lakosával szemben a pápaiban 50 község van 44.000 lakossal. A járás évi ügyforgalma 12.000, melyet a tisztviselői személyzet csak a legnagyobb erőfeszítéssel képes elvégezni. A járás kettéválasztását a javaslat úgy kontemplálja, hogy a jelenlegi járás egy felső-keleti s egy alsó-nyugatira osztatnék, előbbihez a zirci járásból a romándi, utóbbihoz a devécseri járásból az alásonyi és csöglei körjegyzőség csatoltatván. Mindkét járás közigazgatási központja Pápa maradna. A költségek a közig, államsegély felemelésével fedeztetnének. A javaslathoz elsőnek Barthalos István szólt hozzá, főképen azt emelvén ki, hogy az ügyforgalom pontos és gyors lebonyolítása érdekében a munka kiegyenlítése mennyire kívánatos és hogy mindkét vidék ipari és keresk. gócpontja Pápa lévén, mely ma már majd minden oldalról vasúttal sehol, senkisem látta, hogy hova tünt. Lebize és emberei mindenfelé kiáltották a nevét, de bizony semmi feleletet nem kaptak. A plébános alighogy fölocsudott meghökkenéséből, mikor Lagarrigue tiszteletes is megjelent. Szakasztott olyan piros rózsacsokrot tartott a kezében, mint aminőt az egyházfi talált . . . A két lelkipásztor összetalálkozott. — Önnek is ? — kérdezte a plébános — hajjal átkötött csokor ? — Az. Ott találtam ma reggel az ablakom párkányán. — Tudja, hogy Nilka elment a gyerekével együtt ? — Egészen elment ? — Valószínűleg. Ebben a pajtában szokott aludni . . . üresen találták az ágyát . . . Valószínűleg még szürkület előtt szökött meg. — Istenem ! s nem is volt megkeresztelve. — Sem ő, sem a gyereke. — Ami a kicsikét illeti — mondá a néni, kit az esemény hire a többi anyókákkal együtt szintén odaesalt — annak rendje-módja szerint föladtam rá a pótkeresztséget, azalatt, míg a plébános úr az anyját oktatta . . . Mert hátha . . . — Megkeresztelte ? — kiáltott a lelkész elkomorodva. Úgy a protestánsok, mint a katholiku^ok helybenhagyták a jó asszony cselekedetét. Igy legalább a kis elhagyatott indul neki széles e világnak mint keresztény, s mint jóformán a község gyermeke. A szökés által előidézett gabalyodásban a két ellenséges párt kibékült, I mert mindegyiket egyformán érte a Ciapá9.