Pápai Hírlap – VI. évfolyam – 1909.
1909-05-01 / 18. szám
— Temetés. Az öngyilkos Gonda Ferenc tanárt vasárnap délután helyezték örök nyuga lomra. A temetésen, mely az állami képezdéből ment végbe, rengeteg közönség vett részt, melynek sorában a helybeli tanintézetek tanárai s tanítónői majdnem teljes számmal megjelentek. Az ifjúság fekete zászló alatt vonult ki a szomorú szertartáshoz, melyet dr. TJjváry Endre, kath. tanítóképezdei igazgató végzett. Az ifjúsági énekkar gyászdalokat énekelt. A temetőben az intézet nevében Petim János igazgató búcsúzott el a szeretett kollégától és derék tanártól. — Lóverseny. A veszprém vár megyei agarász- és lovaregylet által városunkban rendezett lóverseny vasárnap délután szép sikerrel folyt le. Az Esterházy Pál gróf áldozatkészségéből versenypályává alakított katonai gyakorlótérre igen nagy és díszes közönség vonult ki, melynek a szép futamokban sok gyönyörűsége teilett. A versenyek eredményét itt közöljük. I. Sikverseny. Indult 6 ló. 1. Liptay B 4é pm Magas 76 kg. lov. b. Neumans. 2. Kormos B. 3é stp Borbolya 60 kg. lov. Pálffy. 3. Haber L. 6é pk Ronulla 60 kg. lov. Krause. Küzdelem után fél hoszszal nyerve, egy és fél hoszszal harmadik. Totalizateur : 10:41 ;5;20. II Gátverseny. Indult 4 ló. 1. Prónay Sándor százados 5é sk Meglehet 70 kg. lov. Pálffy. 2. Liptay B. 4é sk Windsbraut 65 kg. lov. b. Neumans. 3. Gr. Orssich 4é sk Décsey 65 kg. lov. Follis. Biztosan háromnegyed hosszal nyerve, négy hosszal harmadik. Totalizateur: 10 : 24 ; 5 : 12. III. Tiszti akadályverseny. Indult 8 ló. 1. Sibrik Sándor főhadnagy DörgOS 76 kg. lov. Meze'. 2. WeörŐB Sándor főhadnagy Csecse 76 kg. lov. tulajdonos. 3. Sényi Géza százados Ella 76 kg. lov. tulajdonos. 4. Horváth J. hadnagy Beodra 76 kg. lov. tulajd. 5. Luka L. s?ázados Kamasz 76 kg. lov. tulajdonos. Feltartva négy hosszal nyerve, három hosszal harmadik. Totalizateur 10: 16; 5:8. IV. Pápai nagy akadályverseny. Indult 7 ló. 1. Gr. Forgách 5é pklfjasszony 63 kg. lov.Pálffy. 2. Gr. Orssich 6é sk Timbal lov. Follis. 3. Gr. Teleki 5é sk Bikfic II. lov. tulajdonos. Könnyen két hosszal nyerve, négy hoszszal harmadik. Totalizateur : 10 : 26 ; 5 : 13. V. Nyeretlenek versenye. Indult 6 ló. 1. Gr. Merweldt 3é pm Orgazda 60 kg. lov. gróf Vay. 2. Gr. Forgách 3é pm Gyöngyvér 63 x/o kg. lov. Pálffy 3. Kállay J. 3é pk Patient. 61 kg. lov. Krause. Biztosan két hosszal nyerve, három hoszszal harmadik. Totalizateur: 10 : 29; 5 : 14. VI. Altisztek vadász versenye. Indult 12 ló 1. Kozma tizedes Ugorka. 2. Kozma őrmester Csitt. 3. Buza őrmester Dinnye. 4. Jankovich őrmester Bájoló. 5. Tóth Ferenc tizedes Bármikor. Totalizateur: 10 : 12; 5 : 6. ' VII. Mezei gazdák versenye. Futott 3 ló. Indítás után két ló kitört, nyertes lett Mezőssy Kálmán a.-teveli lakos Pandúr lova. — Szerződtetések. Szalkay Lajos színigazgató szeptember 1-től kezdve társulata tagjai sorába szerződtette Bihari Erzsi szubrett-primadonnát, Paxy Margit líoloratur-énekesnőt és Gyárfás Ödön baritonistát. — A leányegylet vasárnap délután 5 órakor rendezi ez idén befejező ülését a következő műsorral: 1. Ballet. Mayerbeertől. Zongorán előadják Koréin Ady és Singer Sári. 2. Dal az odaégett levelekről, Szabolcska Mihálytól. Szavalja Krausz Irén. 3. Greg: Solveig dala. Zongorán előadja Deutsch Erzsi. 4. Felolvasás. Tartja Jakabházy Istvánné. 5. a) Szirmai: Altató dal. b) Farkas Imre: Pierre és Ninon. Énekli: Kormos Ilonka. Zongorán kiséri Kiss József. — Belépő dij 40 fillér. — A törvényszékért. A pápai törvényszék visszaállítása ügyében a helybeli ügyvédi kar f. hó 24-én értekezletet tartott. Kiküldtek egy bizottságot, tagjai: dr.Csoknyay János v főügyész, dr. Fehér Dezső és dr. Györké Sándor ügyvédek, mely memorandumot dolgoz ki e tárgyban. A memorandum a képviselőtestület elé kerül és ez deputáció után nyújtja át az igazságügyi miniszternek . — Köszönetnyilvánítás. Dr. Kőrös Endre főgimnáziumi tanár „A nóta története" c. verses elbeszélése tiszta jövedelme gyanánt 52 koronát volt szives a Pápa városi népkonyha céljaira adományozni. E szives adományért köszö netet mond a népkonyha vezetősége. — A májusi menetrend. A m. kir. állam vasutakon és az általa kezelt magánvaautakon folyó évi május 1-én az áj nyári menetrend lép életbe. Az új menetrend a budapest — gráei vonal von tjait érintetlenül hagyta s azt az óhajunkat, hogy a Budapesről délután 5 óra 15 perckor induló s Győrbe 8 órakor érkező gyorsvonat Pápa-Szombathely felé is közlekedjék, ueia valósította meg. Bennünket mégis a következő változások érdekelhetnek: A budapest keleti p. u. bruck — királyhidai vonalon: A budapestről Wien felé jelenleg 7 óra 30 perckor induló személyvonat korában és pedig már reggel 6 óra 35 perckor fog indulni. A felsőőr-felsőlövői vonalon: A műit évben közlekedett esti személyvonatok junius hó 1-től szeptember hó 15 ig ismét forgalomba helyeztetnek. — A jutás - veszprémi vonalon : A múlt nyáron Veszprémtől Jutásig junius hó 7 tol szeptember hó 15 ig vasárünnepnapokon közlekedett vegyesvonat már má jus i-tői naponta fog közlekedni és Jutáson csatlakozni fog Székesfehérvár felé. — A székesfehérvár - celldömölki vonalon: Székesfehérvár és Jutás között csatlakozással Jutáson Veszprém felé illetve felől egy egy új személyvonat helyeztetik naponta forgalomba, mely Székesfehérvárról indul reggel 5 óra 40 perckor, illetve Székes fehérvárra érkezik este 8 óra 11 perckor. — Tombol aestély A Ref. Leány egyesület május hó 9 én, vasárnap este fél 8 órakor a főiskola tornatermében tombolával egybekötött hangversenyt rendez. Műsorát jövő számúnkban közöljük. — A munkások nyugdíjegyesülete. A Magyarországi Munkások Rokkant- és Nyugdíj egyesülete f. hó 25-én Budapesten tartotta tizenhatódik évi rendes küldöttgyűlését. Az újvárosháza dísztermét szorongásig megtöltötte a fővárosból és az ország minden részében működő 250 fiókpénztár részéről megjelent küldöttek sokasága. Kölber Alajos kocsigyáros elnöki megnyitójában örömmel emelte ki, hogy e hézagpótló munkásjóléti intézmény mily rohamosan hódít magának tért az ország minden részében, s a társadalom minden rétegében. Az idén belépett 11.500 új taggal rendesen fizető tagjainak száma meghaladta a 83 ezret, vagyona pedig négy millióháromszázezer kor.-ra emelkedett. Áldásos hivatását az egyesület kifogástalanul gyakorolja, mivel 1903 óta mostanáig több mint négyszázhetvenezer koronát fizetett ki 517 rokkant tagjának és 131 árvának állandó segítésére számos özvegy gyámolítására. A tetszéssel fogadott elnöki megnyitó után Katits Antal igazgató terjesztette elő a középponti választmány évi jelentését és a zárószámadást, melyet a küldöttek elismerésük nyilvánítása mellett egyhangúlag elfogadtak s a vezetőségnek a fölmentvényt megadták. Ezután az egyesület vezetőit három évre nagyobbrészt a régieket választották meg, és pedig: elnök: pákai Kölber Alajos udvari kocsigyáros, alelnökök: Kultsár István szabómester, Járó Imre lakatos, ellenőrök: Francz János, Kálván Antal, Krausz József, K. Horváth Ferenc, Kirner Nándor, Schuster Ágoston, Tóth Kaimán. Választottak még 36 rendes választmányi tagot, hét számvizsgáló-bizottsági tagot és több tiszteleti tagot. A beiratási díjat egy évi időtartamra 3 koronáról 1 korona 50 fillérre szállították le, hogy ezzel is előmozdítsák a munkások minél tömegesebb beiratkozását. Az indítványok során elhatározták, hogy az alapszabályokat mindaddig nem módosítják, mig az eíső tiz évi segítési idő alatt a gyakorlatban ki nem próbálják. Több apró indítványt letárgyalása után Pósa Endre ivdítványára az eddig évi 5000 koronában megállapított állami támogatás fölemelését kérelmezik, amit az egyesület valóban nagyszabású humánus működésével méltán megérdemel. Végül köszönetet szavaztak a hazai sajtónak az egyesület céljainak ismertetéseért, a hatóságoknak hathatós támogatásukért. A hurcolkodás ideje. A rendőrkapitányi hivatal közhirré te^zi, hogy a folyó évi május havi hurcolkodás ideje, tekintettel a közbe eső ünnepnapra, májúd 3-án, vagyis hétfőn leend. — 'Tűz. Gróf Esterházy Pál nagybirtokosnak Bakonybél község közelében elterülő Laposok" nevű erdejében április hó 19 én Unger Feret c jákói lakos gondatlanságból tüzet okozott. Nevezett a rétjén összegyűlt szemetet meggyújtotta s ott hagyta, mitől a száraz erdei avar is meggyulladt s mintegy 7 hold területen leégett. Az erdőben levő 6 éves tölgyfácskák mind elégtek, mi által legkevesebb 1000 korona kár származott. A tüzet a közelben volt mezei munkások oltották el. - Öngyilkosság;. Tüske Mihály békási lakos 60 éves gazda ember április 30-án reggelre saját lakásán a mestergerendára felakasztotta magát s meghalt. Végzetes elhatározására életuntsága késztette. — Pályázati hirdetmény. A kereskedelemügyi in. kir. miniszter úr elhatározásával, az ipari és gyári-munkások kiváló szorgalmának, buzgalmának és jó magaviseletének jutalmazására ez évben is 5 darab, egyenként 100 koronás jutalomdíjat rendszeresített a kamara területére, a jutalotndíjak iránti kérvények legkésőbb folyó évi május hó 31-ig, a kamarához nyújtandók be, bővebb felvilágosítást az ipartestület ad. Pápa, 1?09. ápr. 16. Hajnóczky Béla, testületi elnök. — Kanyarójárvány. Lovászpatona és Mezőlak községien a vörheny járványszerüleg fellépett. — Kik akarnak tanoncot felfogadni ? A veszprémi m. kir . állami gyermekmenhely igazgatósága értesítette városunk tanácsát, hogy a menhelyből több, arra alkalmas gyerek tanoncnak adatik ki. Az értesítést a tanács tudomásul vetie, s felhívja az iparosokat és kereskedőket, akik a menhelyből tanoncot felvenni akarnak, hogy ebbeli szándékukat a v. főjegyzői hivatalban jelentsék be. — A „Reklám", melyet Barta Béla szerkeszt, mult hó 25 én változatos tartalommal és szokatlanul sikerült illusztrációkkal jelent meg. Egy ujságjegyzéket is tartalmaz, mely eltér az eddigiektől annyiban, hogy szövegeket és hatásos klisélenyomatokat tartalmaz. Annak a kereskedőnek, gyárosnak és iparosnak, aki üzletének fejlesztésére súlyt helyez, el kell olvasni ezeu munkát, mely e szakmában egyedül áll. E lap időszakonként jelenik meg és megérdemli a támogatást, hirdető cégeknek pedig nélkülözhetetlen tanácsadója. A „Reklám" mutatványszámot példányonként egy koronáért kiadóhivatala Bérkocsis utca 18 küld. x Uj ruha áruház. A Kossuth Lajos utca ismét egy szép, modern üzlettel szaporodott. Altmann Bernát, az Angol divatáruház tulajdonosa, az Eisler-féle házban új üzletet nyitott, amely praktikus berendezésével, tágas méreteivel magára vonja a közönség figyelmét. A tulajdonos a megnyitás alkalmából lapunk mai számában hirdetést tesz közzé, amelyre felhívjuk t. olvasóink figyelmét. — Elveszett vizsla. Egy nagy, máj barna tarkás, német vizsla him, nyakán, lánc, Mentor névre hallgat, elveszett; aki hírt tud róla mondani, jelentse a rendőrkapitányi hivatalnál, hol illő jutalomban részesül. A viciélí legr*églt>fc> és legnagyobb cipöüzlete Manheim Ármin ezelőtt Altstádter Jakab cipőraktára Alapíttatott 1864r-ben Pápa, .KoSSUth LajOS Utca ÍO. szám, Alapíttatott 1864r-ben. hol mérték szerint, vagy egy beküldött minta-cipő után nemcsak divatos és szép, de főleg tartós és jól álló cipőket lehet gyorsan kapni. Beteg és szenvedő lábakra (ortophád-munka) kiváló gond lesz fordítva, zzzzz Vadászoknak különös ügyelmébe ajánlja garantált vízmentes vadász csizmáit ós cipóit.