Pápai Hirlap – V. évfolyam – 1908.
1908-03-28 / 13. szám
és nagyon jól tudták szerepüket. Az egész előadásból azt az impressziót merítettük, hogyha ez a drámai társaság jó drámát fog játszani (és fog), akkor sok gyönyörűségünk telik benne. A koloratűr-énekesnők azt tartják, hogy Cigánybáró nélkül nincs ismerkedés. Amíg a Cigánybáróban Szaffit el nem éneklik, nem tudhatja a közönség, hogy kik és mik ők. Solti Vilma is ennek a régi tradíciónak hódolt, mikor tegnap este a Szaffi gyönyörű dallamaiban csillogtatta remek koloratúráját. A Csindra-dal szépségeit Mányai Aranka óta talán még egy énekesnőnk sem tudta annyi dinamikával érvényesíteni, mint Solti. Megkapó szépen énekelte a „Ki volt tanunk" duettet is. Játékában bizonyos kedélyes hanyagságot fedeztünk fel, ami remélhetőleg nem állandó jellegű. De éneke nagy élvezetet nyújtott s a közönség hálásan tapsolt ÍB. Medgyasszay Barinkayját már tavalyról ismerjük. Belépője jól sikerűit, későbbi énekszámai már nem annyira. Szathmáryné, mint Cipra, énekben és játékban egyáltalán kiválót nyújtott. Ő határozottan egyike a társulat legértékesebb tagjainak. — Kis szerepében kedvesen játszott és csinosan énekelt Báthonyi Stefi, Gyárfás, mint Gábor diák nem erőltette meg magát. Báthory Béláttói is jobb Zsuppánt vártunk volna, viszont Inke Carnerója idén sokkal különb volt, mint tavaly. Á kar az ismert melódiákat precízen fújta, a zenekar pláne exoellált. — «r. — HETI ÚJDONSÁGOK. — A középiskola aktuális kérdéseiről tartottak f. hó 26-án és 27-én Győrött értekezletet a győri tankerület igazgatói. Az értekezleten Várossy Tivadar főigazgató elnökölt s városunkból Faragó János ref. főisk. és Jándy Bernandin r. kath. gimn. igazgatók vettek részt. Megbeszélésre kerültek a következő tárgyak: 1. A középiskolák túlzsúfoltsága. Lenner Emil c. főigazgató, győri reálisk. igazgató előadásában. 2. Az ifjúsági kirándulások állami támogatása. Acsay Ferenc, győri r. kath. főgimn. igazgató előadásában. 3. Az ellenőrző értekezletek számának apasztása. Kárpáty Kelemen, szombathelyi r. kath. főgimn. igazgató előadásában. 4. Az évzáró vizsgálatok megszüntetése. Wallner Ignác, soproni reálisk. igazgató előadásában. 5. Az ifjúság magaviseletének ellenőrzése az iskolán kivül. Faragó János pápai ref. főgimnáziumi igazgató és 6. A földrajzi órák szaporítása a gimn. III. o.-ban. Darvas Orbán, soproni r. kath. főgimn. igazgató előadásában. Az értekezlet 27-én délben ért véget. Az igazgatók nevében Faragó János pápai ref. főgimnáziumi igazgató mondott köszönetet Várossy Tivadar tankerületi főigazgatónak az értekezlet bölcs és tapintatos, szakszerű vezetéseért. A — Igenis . . . hát . . . Dicsértessék a Jézus Krisztus. — Mindörökké Ámen. Jókor mondja már kend ! Olyan régen járt az iskolába, hogy elfelejtette, amit ott tanult, amit a gyerekek is tudnak ? Hát mi lesz magával, ha én azt elmesélem, hogy kend az ambituson kereste a köszöntést, amit a papja szobájából künn felejtett ? Még majd nótát csinálnak kendről! Vége volt már az én emberemnek. Az elevenére tapintottam. Azt se tudta már, mit beszól. Okögött-bakogott, hogy így-úgy az asszony . . . Utoljára is kifakadt: — Ej ! Elküldöm a feleségemet, az jobban tud úrral beszélni. Csak arra kérem a tisztelendő urat, el ne mondja senkinek azt a dolgot. Még csakugyan nótát osinálnak rólam — s akkor oda lesz a becsületem ! Hazakullogott, s nem is bolygatta többet az asszonyt, hogy írassa rá a vagyont. De még a bakafántoskodással is alább hagyott. Talán attól félt, hogy ha én is megtudom, hogy rosszul viseli magát: hát elárulom a titkát, s akkor a falu szájára kerül: még az iskolás gyerekek is kicsúfolják . . . A plébános letette a török császár pipatóriumának ii díszére való csibukot, melyet fenékig szívott, s mosolyogva fordult vendégeihez: — Látjátok: ilyen a paraszt. Ez a gyenge oldala. Nem fél a virtusos ember az ördögtől se. De attól, hogy kinevetik : az ördögnél is jobban fél. Ha becsukják, azzal nem esik folt a becsületén. De ha nevetségessé válik, ha nótát csinálnak róla : egyszeribe oda a becsület! főigazgató válaszában kijelentette, hogy az értekezlet mindvégig tanulságos volt és magas színvonalon állott. Az igazgatói értekezleten tárgyalt kérdések közül a fontosabbakat a jövő hónapban Budapesten tartandó főigazgatói értekezlet is megvitatja és ennek eredménye fogja a minisztert középiskolai reformterveiben irányítani. — Uj postafönök. A pápai postahivatal főnökévé — mint jó forrásból értesülünk — Mayer István posta és táviró főtisztet, jelenlegi főnökhelyettest fogják kinevezni. A kinevezéssel a kereskedelmi minisztérium, úgy látszik, a helyi előléptetés nagyon helyes elvét kivánja érvényesíteni. Mayer István 24 éves hivatali pályáján mindig Pápán működött, mint jeles tisztviselő s mint a viszonyokkal teljesen ismerős pápai polgár a hivatal és a közönség érdekeit bizonyára teljes sikerrel fogja összeegyeztetni tudni. — Gyász. Őszinte, mély részvéttel vettük az alant következő szomorú jelentést, mely helybeli társaséletünk egyik előkelő tagjának, Tar Gyula földmivea iskolai igazgatónak ós köztisztelt családjának súlyos gyászáról ad hirt: „Megrendült lélekkel, szivünk igaz mély gyászával adjuk hirül rokonainknak és barátainknak, hogy édes jó apánk, illetve testvérünk, nagybátyánk ós sógorunk Pertik Béla, a „Monaszterly és Kuzmik utódai" cég főnöke, a Ferencz József-rend lovagja stb. életének 6l-ik évében e hónap 25-én hajnalban meghalt. Földi maradványait a kerepesi uti temető halottasházában folyó hó 26-án délután 4 órakor szenteljük be a róm kath. egyház szer tartása szerint és ugyanazon temetőben örök nyugalomra helyezzük. Lelki üdvösségeért pedig szombaton, folyó hó 28-án délelőtt 10 órakor mondatunk gyászmisét a belvárosi plébániatemplomban. Budapest, 1908 március hó 25-én. Gyászunk az önfeláldozó apáért, családtagért ós önzetlen szivü jó emberért örökös ! Gödényházi Tar Gyuláné — Pertik Mariska, leánya. Gödényházi Tar Gyula, veje. Özv. Repka Ágostonná — Pertik Mariska. Dr. Pertik Ottó, GráfNándorné Pertik Lujza, testvérei. Gráf Nándor, sógora. Ozv. Pertik Gyuláné — Vadkerty Ilona, sógor' nője. Siminszky Vilmosné — Repka Margit, SiminBzky Vilmos és fiuk. Együd Lajosné — Pertik Paula, Egyíid Lajos és gyermekeik, Pertik Károly, dr. Pertik Tamás, Pertik Béla, ifj. Pertik Ottó, Pertik Vilma, Gráf Mariska, Gráf Béla, unokahugai ós unokaöccse!.í — Bírósági ülés. F. hó 25 én városunkban a dunántúli ref. egyházkerület bírósága ülésezett Antal Gábor püspök elnöklete alatt. A biróság Dezse Dániel barabásszegi lelkész ügyét tárgyalta, kit az őrségi egyházmegye marasztaló Ítéletével szemben, az ellene emelt vádak alól teljesen felmentett. — Színházi heti műsor. A jövő hét mű sorára nem kevesebb, mint négy újdonság van kitűzve a következő sorrendben : Vasárnap d. u. Vig özveyy (operett), este Varázskeringő (operett) ; hétfőn Bolond Istók (vigjáték, újdonság); kedden Tündérszerelem (operett, újdonság); szerdán d. u. Romeo és Júlia (tragédia, ifjuBági előadás), este Tündérszerelem (operett); csütörtökön Joisette kisasszony, a feleségem (vígjáték, újdonság); pénteken Tavasz (operett); szombaton és vasárnap Bálkirálynő (operett, újdonság). — A törpe. Az ember azt hinné, hogy a műveltség terjedésével a babona már-már elvesztette uralmát a lelkeken. És csodálatos, léptennyomon alkalma nyilik, hogy az ellenkezőről szerezzen meggyőződést. A hét elején plakátok jelentek meg az utcasarkokon, melyek hirdették, hogy Ovios S. Eizik törpe és gondolatolvasó produkálja magát városunkban. Ki képzelte volna, hogy ilyen hülyeségre is akad publikum 1 És ime napnap után tömegesen jártak az emberek a törpe elé, hogy multjokat kitaláltassák és jövőjüket megjósoltassák. Meg kell adni, hogy a gondolatolvasó törpe értett a reklámcsinálás mesterségéhez. Hamarjában a legelőkelőbb nevek viselőiről hozattak forgalomba, hogy nála jártak ós jósoltattak maguknak, Ebből persze egy szó se volt igaz, de jó volt csaléteknek és így aztán megtörtént, hogy szerda délután szinte életveszélyes tolongásban tódult az ünneplő cselédnép Ovics S. Eizik elé és boldogtalan volt, akinek — elérkezvén az esti főzés ideje — haza kellett mennie anélkül, hogy jövendő sorsát megtudhatta volna. A szegényebb nép kiszipolyoztatását megsokalta a rendőrség és a törpétől megvonta a produkció-engedélyt. Okosabban tette volna azonban, — ha meg sem adta volna. A babonaterjesztés semminómü formájára nem kellene hatósági engedélyt adni. — Sorozás. A pápai járásbeliek sorozása — mint már említettük — április 10., 13., 14. és 15. napjain lesz a következő sorrendben: Április 10. : AUógörzsöny, Acsád, FelsŐgörzsöny, MarcxaltŐ, í Takácsi, Vaszar, Gecse. Április 13. : Bakonytamási, Csóth, Bakonyság, Nagygyimót, Nyőgér, Vanyola, I Dáka, Borsosgyőr, Dereske, Kéttornyulak, Salamon, j Homokbödöge, Nagytevel, Jákó, Farkasgyepü, Iharkút, Németbánya, Lovászpatona. Ápr. 14.: Mihályháza, Békás, Mezőlak, Nemesszalók, Gergelyi, KiilsŐvat, Pórszalók, Vinár, Nyárád, Pápakovácsi, Döbrönte, Kisganna, Kup, Nagyganna, Nóráp, Pápateszér, Bakonyszentiván, Nagydém Április 15. : Adásztevel, Szűcs, Bakooykoppány, Béb, Fenyőfő, TapolczafŐ és Ugod községekből. Sorozáshely: Pápán a „Korona" vendéglő. — Felolvasó-est. A kath. kör mult vasárnapi felolvasó-estélye egyike a legsikeresebbeknek volt ez idényben. Nemcsak dr. Szinek Izidor, celli plébános tartalmas szabad előadása, hanem a többi szereplő kiváló működése tette felejthetetlenné az estélyt. így különösen Jeszenszky Antal, járási számvevő művészies hegedüjátéka,' nemkülönben Kertész Gizella pompás zongoraszáma vonta magára a figyelmet. Vajdics Ilonka szavalata is igen tetszett. Ápr. 5 én lesz az idényben az utolsó estélv. • — Győr — a gyár empórium. Győrött ismét új gyár lótesül. Alder Viktor bécsi gyáros alapít gyutacs és chómiai gyárat. A gyárnak már telepengedélyét is megtartották. Földszintesre épül 31 különálló épületcsoportozatban. — A r. k. elemi iskolánál az újonnan szervezett osztálytanítónői állásra a pályázat jelenleg van kiírva. Javadalmazása : 100 Ka hitközségtől, 1200 K államsegély és 200 K lakbér A pályázat határideje ápr. 15. — A ref. leányegyesület kézimunka kiállítását f. hó 25-én — mint előre jelezve volt — megnyitotta. Több tárgy már el is kelt. A jótékony célra való tekintettel kérjük a közönség szives érdeklődését. A kiállítás az egyház tanácstermében (volt Ajkay-féle ház) 10 filléres beléptidíj mellett tekinthető meg. A választmány. — A közönség köréből- Tek. Szerkesztő Úr! Kérem sziveekedjék alábbi soraimnak becses lapjában helyet adni: Az alsóvárosi ifjúság egy idő óta azt a rossz szokást hozta divatba, hogy estennen puskaporra töltött rozsdás pisztolyokból és puskákból lövöldöz, nem kis rémületet keltve a rendesen már éji nyugalomra tért család körében, melynek ablaka alatt a lövés eldördült. Eltekintve attól, hogy gyakran megtörtént már az az eset, hogy a régi rozsdás alkotmányok a puskapor feszítő ereje alatt szétrobbantak s örökre nyomorókká tették a lövöldözőket, igen kellemetlen és boszantó az ijedelem, amely ilyen lövöldözés nyomán a környékbeli lakosok körében támad. Múlt vasárnap este is úgy 9 óra tájban az Annatér egyik házának közvetlen az ablaka alatt lőttek, s az illető család annyira megrémült, hogy merénylettől tartva a rendőrségre szalasztottak segedelemért. Csak mikor a rendőrség megtartotta a helyszíni szemlót a jelentette ki, hogy nem merényletről, hanem csak duhaj kedvtelésről lehet szó, nyugodott meg a család s mert éji pihenőre térni. No hát az ördög vigye el az olyan passziót, amely másokat ilyen kellemetlen helyzetbe sodor. Le kell azt törni alaposan, oly módon, hogy a lövöldözőktől a rendőrség ne csak a fegyvereket kobozza el, hanem büntetés kiszabásával is sújtsa őket; akkor majd talán felhagynak az ilyen ósdi falusi szokásokkal. Ez esetből kifolyólag különben igen helyesnek tartanám, ha közbiztonsági szempontból az Anna-téren, hol tudvalevőleg hat utca torkollik össze, állandó nappali és éjjeli őrszem állíttatnék. Ezen városrész fejlődése, forgalma szemmel láthatólag folyton élénkebbé válik, ez pedig szükségszerüleg maga után vonja a közbiztonsági intézkedéseket is. Reménylem, hogy ezen jogos kérelem teljesítése elől városi hatóságunk nem fog ridegen elzárkózni, mert a közbiztonság jóságáért a felelősség első sorban is az ő vállaira nehezedik. — Megköszönve soraim közzétételét, vagyok a Tek. Szerk. Urnák őszinte tisztelője egy Anna-téri lakos. — Köszönetnyilvánítás. Nagyt. dr. Antal Géza theol. akad. tanár úr a pápai iparos-ifjuság önképző-egyletónek 20 koronát kegyeskedett adományozni. A szives adományáért ez úton mond hálás köszönetet az egyesület elnöksége. — Új nagyközségek. Almádi ós Vörösberóny községek nagyközséggé alakulását a belügyminiszter megerősítette.